Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek.
Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.

Karácsony 1951.

  A fiókom mélye őrizte meg ezt a "karácsonyi üdvözletet", abból a korból, amikor még a "legfőbb érték az ember" volt.

  A II. osztály padját koptattam, amikor a tanító nénink meglepett bennünket egy ilyen lapocskával és azzal a hozzápasszított feladattal, hogy vigyük haza szüleinknek. Akkor már csak jó anyámnak adhattam át e jókívánságokat - amit a mindenről gondoskodó pártunk juttatott el neki, általam.

  Mert, hogy a "Béke ünnepe" nemsokára lesz, nehogy eszünkbe jusson Karácsonyozni, a Jézuskát szóba hozni, karácsonyfát állítani, inkább a békeharcra és az 5 éves tervre összpontosítsunk, az ünnepeken is.

  Ez a lap, hogy mennyire volt a helyi kommunisták buzgósága, vagy országos terjesztés volt-e, azt nem tudom.

   A karácsony volt "Béke ünnepe", majd "Fenyő ünnep"- re változott. Úgy emlékszem 1956 után újból Karácsony a Karácsony. Akkoriban azt mondták az emberek: a "Jézuska visszakapta az iparát".

   Ha e témában többet szeretne olvasni kattintson IDE!

   Boldog, Áldásokban Gazdag Karácsonyt Kívánok, minden kedves látogatónak!


Nagykátai Torna Egyesület labdarúgói

   Az Angliából kitóduló labdajáték divat, az adataim szerint Nagykátán, 1913. június 15-én vasárnap vált önálló egyesületté, az Aranysas vendéglőben. A labdarúgók a TURUL SE. nevét vették fel. Valószínű ez idő tájt  jelölték ki a sportpályát a vásártér területéből. Eddig az időpontig is volt némi kezdetleges labdarúgás nálunk, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület kebelén belül.
   A labdarúgópálya bal oldalán volt egy ház, nagyjából a nagy tér közepén, mely a cédulaház szerepét is betöltötte, vásárok alkalmával. A hivatali ember - ki írástudás birtokában volt - itt írta át a passzusokat ( Állatok igazolványa), az új gazda nevére.
   Nos, a labdarúgók ennek a háznak a hátsó részében tudtak átöltözni, majd a meccs végén az udvarban lévő gémeskútnál megmosakodni. Mindenki a maga lelkesedéséből játszott és küzdött Nagykáta hírnevéért. Lehet hogy a mérkőzés után kaptak egy nagy pohár szódavizet, vagy egy üveg sört, a lelkes szurkolók jóvoltából.
   Ennél régebbi képem a labdarúgó csapatról nincs, ez 1926-ban készült. A kép közepén micisapkában, csokornyakkendőben a bíró (játékvezető), a játékosok két oldalán a taccsbírók  (partjelzők) láthatók. Úgy tűnik nemzeti színű zászlókkal a kezükben.


Nagy István ecetgyára Nagykátán

   Ha kezünkbe vesszük a "Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye Általános Ismertetője és Címtára az 1931-32 évre"- c. monográfiát, akkor kikövetkeztethetjük mennyit változott településünk iparos-kereskedő összetétele azóta.
  
   Ma boltokkal vagyunk jól ellátva, mindenki eladni szeretne - más áruját - terméket gyártani már igen kevesen vállalkoznak.

   Csak úgy kapásból sorolom mi-minden készült a monográfia szerkesztés idején községünkben. Készültek cipők, csizmák, kalapok, ruházatok minden fajtája, fa kádak, hordók, a kosarak sok fajtája, kötelek az igényeket kielégítve. Gyártottak lovas kocsikat, a lovakhoz hámokat, nyergeket, a malmokban lisztet, a pékek kenyeret és egyéb pékárukat (6 pékség működött ekkor), a nyomdában kiadványokat és a téglagyárban téglákat stb.

    Ide a végére hagytam, hogy volt nálunk ecetgyár is. Az ecetgyár épületét a könyvtárral egyszerre bontották le, mert az utóbbi időben a könyvtár használta az épület első részét raktárnak. Az épület hátsó részénél érdekes fa építmények voltak, bizonyára az ecetgyártás érdekében.

   Ide teszek egy áru számlát, mely bizonyítja, hogy volt Nagykátán ecetgyár.

  A számlát 1944. augusztus 11-én, pénteki nap állították ki, tisztességgel leróva a 10 fillér számlailletéket. A számla Turi József nevére íródott, ki 53,1 literes hordóval vett ecetet, bizonyára fűszerboltja számára. Fizetett ezért 58 pengő 41 fillért, mely magába foglalja az illeték értékét is.


A szép vasútállomásunk

   A képeslap kiadóknak kedvenc témája volt a vasútállomásunk, de legtöbbször az elejéről, a sínek felől készítettek képeket. Ez a remek képeslap az állomásunk hátuljáról, a település felől készült, így láthatjuk a szép épület hátsó részét is.

   A vasútvonalak kiépítésekor nagyon-nagy gondot fordítottak az épületek igényes kinézetére, egységes állomásépületeket építettek a mi vonalunkon is. Egyforma épületek voltak Maglód, Gyömrő, Mende, Sülysáp, Tápiószecső, Nagykáta, Tápiószele, Tápiógyörgye és Újszász állomásokon, a Budapest-Szolnok vonalon.
Mindegyik megmaradt a maga méretében, csupán a Nagykátai állomás bizonyult idővel kicsinek, így az 1920-as években az épület balszárnyát meghosszabbították. A külső díszeket meghagyták, a stíluson nem változtattak - nem úgy, mint az utódok. Azok már nem voltak nagyon igényesek a szépre.

   Tehát a képen a régi MÁV állomásunk hátsó fertályát csodálhatjuk meg, azt a részt ahol az utazó közönség belépett a vasút területére. A kép jobb felébe belóg a vasúti vendéglő sarka, melyből kikövetkeztethető, hogy az is az állomás stílusában épült. Az állomás épülete előtt valószínű, hogy Strompf Pál remek autóbuszát látjuk. Legelőször ő fedezte fel erre felé, a települések közötti autóbuszjárat nagyszerűségét. Elnézve az autóbusz bal felén, akkor a távolabb a raktár faépületét látjuk, mellette tehenes fogatokkal. Azon túl - a képen már nem vehető ki, egy rakodó rámpa volt kialakítva, ahol a tehervagonokat remekül lehetett kirakodni, hiszen egy magasságban volt a vagon aljával.

   Az állomásépület emeleti részén két lakás volt, a bal felén az állomásfőnök lakott családjával, a jobb oldal az egyik forgalmistának és családjának volt a lakása.

   A kép, Kucza Péter gyűjteményének darabja.


 Csak úgy összehasonlításképpen, az állomás igénytelensége a 1980-as évek végéig.


A régi mozi

   Gyermekkorom azon ideje, mikor már elküldhettek egyedül a boltba, hozta az a lehetőséget is, hogy moziba is elmehettem. Édesanyám ezen engedékenysége eleinte csak a vasárnap délelőtti matinéra korlátozódott, ami 10 órakor, a 9 órás szentmise után kezdődött. Ekkor a jegy ára 50 fillér volt. Akkoriban ez egy gombóc fagylalt ára is volt. Arra is emlékszem, hogy nem kellett jegyet váltani, mert a pénztáros - Kati néni és hogy minden rendben menjen a szigorú Pista bácsi - oda állt az ajtóba egy székre tett dobozkával és szedték az 50 filléreket. Miután megváltunk az 50 fillérünktől, iszkolnunk kellett befelé a nézőtérre, hogy jó helyet kapjunk.
  
   A mozi épületét majdnem teljes egészében látjuk, ez egykoron az "Arany sas" nagyvendéglő, szebb éveket is látó épülete volt. A  nyitott ajtóban Ajtay István a mozi igazgató áll, népszerű nevén a "Pipás".
   
  A képen a mozi régi, átépítés előtti állapota látszik, ami elég rozoga. A volt vendéglő ablakai, ajtója is meg volt. Az ajtó még csak hagyján, mert ott tódul ki a tömeg vetítés után, de az ablakok nem igen kellenek a mozi falára. Bizonyára gondosan elsötétítették, mert ugye a filmvetítést sötétre találták ki.
   
  A mozi ezen állapotában azon az ajtón járt be a közönség, amelyben az igazgató úr áll. Az ajtóval szemben volt a pénztár. Innen jobbra fordulva, pár lépés után volt a jobb oldali terembejáró. A bal oldali bejáróajtót egy alagúton közelíthettük meg. Ez azért volt, mert a gépház - a vetítőgépekkel - a pénztár, és a baloldali bejáró alagútja fölött működött.

   A falon kétrekeszes vitrint látunk, ahová a most vetített és a következő filmek képeit rakták, csábításképpen. Az első ablakban moziplakátot tettek, amely a "Láp virága" c. magyar film vetítésére hívogat, mely 1942-ben készült. ( Az interneten ma is megnézhető!)

   A fénykép a 1940-es évek vége felé készülhetett.
   A képet a "Nagykátai emlékek" oldalról kölcsönöztem.


Templomunk régi képe

   Igazán remek képhez jutottam az előző hetekben. Helytörténeti szempontból szenzációsnak is írhatnám. Pár évtizede már kezembe került ez a fajta kép, tehát ismertem már, de így eredeti formájában, csak most kaptam meg. A kép maga 17x23 cm-es nagyságú, ami szép míves, bár már erősen megkopott, sérült, ráadásul tintával leöntött, paszpartura van ragasztva, annak mérete pedig 30x36-os.

   A kép 1903 nyarán készülhetett. A szép pillanat nagyszerűségét "STRIBERNY F. fényképész N-kátán" fedezte fel és merevítette képpé, az utókor számára. De lehet, hogy ez eszében sem volt, csupán üzleti okok vezérelték a fotográfus mestert.
 
   1903. május 5-én egy keddi nap kezdtek hozzá a templomunk bővítéséhez, melyet a hívek felszaporodott lélekszáma indokolt. Alig telt el öt hónap, 1903. október 11-én vasárnap, már szentmisét tartottak az átépített templomban. Igaz, a festési munkálatok még 1907-ig eltartottak.

   A kép azt a mozzanatot ábrázolja amikor a torony átépítése előtt leengedik a harangot, hiszen a torony faszerkezetének átépítése alatt nem maradhatott a helyén.
A toronyból kinyúló gerendára csigasor van szerelve, így a harang szép lassan, de biztosan éri el az anyaföldet. Az idő benne volt már a délutánban, hiszen az árnyékok már a földön nyúlnak.

   Látszik, hogy a templomot már átépítették, de a torony süvege még a régi formájú. A harang leeresztése után fogtak hozzá a torony megújításához. Ekkor veszítette el az itt látható süvegalakot és építették rá a ma is látható formát. Ezen a képen még láthatunk egy cseréppel fedett párkányt a torony két oldalán, ami ugyancsak a felújítás során tűnhetett el.

   A nagy eseményre összesereglett Nagykáta apraja, nagyja. De milyen jó hogy összeverődtek, hiszen láthatjuk milyen ruhában jártak a kicsi és a nagyok. Mai szemmel rögtön feltűnik, hogy mindenkinek van valami fejfedője. A lányokon, asszonyokon ott a kendő. A fiúk és a férfiak viselete a kalap volt, amit szinte semmilyen körülmények között el nem hagyott a férfiember, mert nagy becsülete volt a régi világban efféle fejfedőnek.  


 Igen célszerű ruhadarab volt még e korban a bő gatya. A gyereke nagy részét látjuk e viseletben, de nagyítással észrevehetünk idősebbeket is. Nadrágos ember ritkábban tűnik fel még ekkoriban. Itt mindjárt a kép alsó jobb szélén látunk kettőt. Valami fontos emberek lehettek, vagy elöljárók, hiszen sötét öltöny fehér inggel - de lehet, hogy az csak inggallér - a ruházatuk, még hétköznap is. Vasárnap az nem lehetett, akkoriban vasárnap nem dolgoztak az emberek. Mert a 3. parancsolat így szól: Az Úr napját szenteld meg! Ez alapján elképzelhetetlen, hogy a harangot vasárnap eresztették volna le a toronyból..

A régi strand

    A nagykátai artézi strandfürdő, az adatok szerint valószínű, hogy 1934 nyarán nyithatta ki kapuit a nagyérdemű, fürödni vágyó közönség előtt. Másik évszakban nem is volt érdemes, hiszen a medencét artézi kút táplálta, ami egy mélyfúrású kút volt, de nem meleg vizű. Ami a lényeg.
   A medence vizét csak a nap melegítette, úgy ahogy. Hétfői volt az a nap amikor a medencébe kellő söprögetés után friss vizet eresztettek egy nagy vastag csövön keresztül. Akkor szép tiszta volt a vize, de ha bele ment az ember, elakadt a lélegzete az bizonyos, olyan hideg volt. Hétfői napon elég nagy önuralom kellett a fürdéshez, valószínű a jeges medve is remekül érezte volna itt magát. A nagy nyári melegek után vasárnapra már eléggé jó volt a víz hőfoka. Csak akkorra úgy bezöldült, hogy a látótávolság 10 cm-re csökkent, mint egy ködös téli napon. (A KÖJÁL akkor még nem igen működött.) Vasárnap záráskor már kezdték leereszteni a bealgásodott vizet és hétfőn minden kezdődött előröl.
   Szép nyári napokon zsúfolásig megtelt a strand területe, medencéje. Igen vidámak voltak a strandolók, szomorú ember nem jár a strandra. A nagy sikongástól, a kiabálástól, a zsivajtól, a lármától, na és a víz záptojás szagáról már jó messziről meg lehetett tudni hol a fürdő.
   A képeslapkészítők kedvenc témájává vált a strandfürdő, szerencséjére az utókornak. Azt hiszem, hogy az itt bemutatott képeslap talán az egyetlen bizonyíték arra, hogy volt kör alakú gyermekmedence is, a téglalap alakú medence mellett. Egy darabig a gyermekek öröme volt egészen addig, amíg a sarkon meg nem jelent a TÜZÉP. (TÜZelőanyag és ÉPítőanyag kereskedés.) Ki tudja milyen okból, milyen észjárás alapján, de a TÜZÉP bekebelezte, vagyis leválasztotta a remek kis kör alakú medencét a strandról. Ezt én még hitelesen állíthatom, mert magam is láttam, amikor drága jó Anyámmal valami tüzelni valóért voltunk a telepen.
   Egy későbbi időpontban a medence kivételével átépítésbe kezdtek. Elbontották a kabinokat. Helyette két kabinsor épült a telek két szélén, a medence oldalaival párhuzamosan. A régi kabinsor helyén kőházat emeltek, benne 4 kádfürdővel, meleg vizes üzemmel és egy gondnoki lakással. Ez nagyban növelte a strand komfortját, mert a kádfürdők télen is üzemeltek. Akkoriban igen ritka volt az a ház, amelyikben fürdőszoba volt. A lavóron kívül nem igen volt más fürdőalkalmatosság.
   Be is fejezem most a régi strandunk ismertetését, legközelebb egy újabb strandképpel folytatom a történetet.
   A kép Kucza Péter gyűjteményéből való.


A strand építése

   Az 1930-as évek elején fogalmazódott meg a község igénye egy strandfürdő építésére. A helybéli tehetősebb emberek, vállalkozók fogtak össze a terv megvalósítására. Létre hozták "A Nagykátai Artézi Strandfürdő kft"-t, melynek kebelén belül nekilódult az építkezés. Az anyagiak előteremtésére "üzletrész jegyeket" bocsájtottak ki. A strand építésére, a község perifériáján, a temetőn túl lévő üres terület tűnt a legjobbnak, ahová hamarosan fel is vonultak a kivitelezők.
   Az építkezésről eddig két kép került elő, mind a kettőt Somogyi Lajos képesített kőműves mester birtokában volt, bizonyára ő is rajta van a képen, de talán már nincs olyan ember, aki felismerje. A képeket fiától - Somogyi Tibortól - kaptam, (A 80-as években) aki ugyancsak apja nyomdokaiba lépve, maga is a község neves kőműves mestere volt.
   A képeken a medencék építésének mozzanatait látjuk. A függőleges  medence oldalfalakon még jól látszanak a vasbeton elemei, szerelvényei, amitől a beton, vasbeton lesz. A medence alján azok már eltűntek a betonozás következtében.
   A kép hátterében a kabinok, öltözők épülnek, párhuzamosan a medence építésével.
   Bizonyára ekkor épült egy kőralakú gyermekmedence, amit sajnos építés közben nem fényképeztek le.
   A strandot már a kezdetekkor "artézinek" nevezték, ami azt jelenti, hogy mélyfúrással teremtették elő a szükséges vizet, méghozzá olyan mélységből ahonnan a víz önmaga tör a felszínre. A strand vizének kénes "záptojás" szagát néha messzire elsodorta a szél. (Ehhez hasonló, de kicsit gyengébb szaga, a Bundy malom udvarán lévő artézi kútnak volt.)
   Az adataink szerint a lakosság a strandot, talán - pontos dátum nem került még elő - 1934-ben vehette birtokba.
   Igazi örömünnep lehetett az a nap.
  
   Forrás: Kucza Péter: Nagykáta anno - c. műve


Honvédemlékszobor

   A tápióbicskei ütközet legelső emléke Nagykáta főterén emelkedett a magasba. 13 évvel megelőzve az eredeti csatatéren, a Tápió folyó hídjánál felállított gyönyörű honvédszobrot.
   1897. április 4-én vasárnap avatták az emlékművet, igen szép külsőségek közepette. Ha az évszámokat vizsgáljuk érdekes következtetésekre jutunk. Az emlékművet a tápióbicskei ütközet 48. évfordulóján avatták, napra pontosan, és a szabadságharcunk kitörésének 49. évfordulóján, az eltérés itt 20 nap.
   A nagy napról a Vasárnapi Újság 15. száma tudósít, ekképpen:
   "Nagy-Kátán e hó 4-én mintegy 7000 főnyi közönség jelenlétében leleplezték a nagykáta-bicskei csatában elesett honvédek emlékszobrát, amely a kátai járás hazafias közönségének adományaiból épült fel.
   Gerenday Béla akadémiai szobrász szépen mintázta a magas korinthosi oszlopot, melynek tetején öt ágyúgolyó, talpazatán pedig babérkoszorú és győzelmi jelvények vannak művészileg faragva.
   Az ünnepi díszbe öltözött városban a hangulatot a lovas bandériumok, virág és lombfüzérek, tarackdurrogások emelték.
   A szép ünnepély délelőtt 11 órakor a nagykátai dalárda énekével vette kezdetét, azután Keglevich Gábor gróf, a szoborbizottság elnöke beszélt, átadván a szobrot Nagy-Káta közönségének, amire Gemperle főjegyző válaszolt.
Majd Gullner Gyula képviselő mondta el hazafias, lelkes ünnepi beszédét nagy tetszés között, mely után Lévay Mihály szavalta el erre az alkalomra írt költeményét; végül a kispesti dalárda énekelte a Szózatot, mely után gyönyörű koszorúkat raktak a szoborra Nagy-Káta város közönsége, iparosai és a 48-as honvédek nevében.
   Délben díszebéd volt, melyen mintegy 220-an vettek részt Pest megye, Nagy-Káta és környéke kiválóbbjai közül.
   Este fáklyás menettel kivonultak a temetőben lévő honvédsírokhoz, a hol Lukács Gyula képviselő tartott beszédet.
   Különösen lelkes fogadtatásban részesültek azok a tisztes ősz hazafiak, a kik egykor részt vettek a bicskei ütközetben s ez alkalomra itt az ország különböző vidékeiről megjelentek..."

   Az emlékművet a piactéren állították fel – akkor Kossuth tér volt a neve – egy kis mesterséges dombra telepítve. Körbe is kerítették egy léckerítéssel, ezt a piactér forgataga indokolhatta. Az emlékmű eleje a rom. kat. templomra néz. A talpazatán lévő kőkoszorú is mutatta az elejét. Erre már sokan nem emlékeznek, olyan régen leesett az onnan. Pár éve "restaurálták" az emlékoszlopot, fel is tettek rá egy silány kőkoszorút, ami nem sokáig bírta, leesett az is. Azóta megint csonka a városunk egyik legszebb emlékműve.
   A szép korinthoszi oszlop a fotográfusok kedvence lett. Már az 1900-as évek legelején megjelentek a képeslapok róla, melyek széthordták a nagyvilágba, a nagykátai emlékmű szépségének hírét.
Forrás: Kucza Péter: Nagykáta, Képek a múltból c. könyve.



Az emlékmű oldalán található márványtáblák. 



Neves vendégek Nagykátán.

   Az első világháborút megjárt veteránok (frontharcosok), 1929-ben alapították meg az Országos Frontharcos Szövetséget. A szövetség céljai a következők voltak: a világháború volt frontharcosai között továbbfejleszteni a bajtársias szellemet, katonai fegyelmet és a kölcsönös áldozatkészséget. Tagjai számára erkölcsi védelmet nyújtott, és igyekezett azokat segíteni. 1939-ben nevüket Tűzharcos Szövetségre változtatták.
   A nagykátai frontharcosok 1936. május 24-én, vasárnap nagy ünnepséget rendeztek, egyrészt azért mert csapatzászló szentelést tartottak, másrészt valószínű, minden jel erre mutat, hogy a Hősök Napját is ekkor tartották.
   E jeles napra meghívták József főherceget is, aki bizonyára szívesen tett eleget a meghívásnak, mert Nagykátán, illetve a Keglevich családnál Egreskátán, szívesen látott vendég volt több alkalommal.
   Akkoriban a legcélszerűbb közlekedési eszköz a vonat volt. Így József főherceg is vonattal érkezett a nagykátai állomásra. 10 órakor futott be a pályaudvarunkra a gyorsvonat, feltételezhető, hogy az 1. osztályú vagonban kényelmesen utazott idáig.
   A vasútállomáson fogadóbizottság várta, és a Keglevich birtok legjobb, parádés kocsija.
   Az üdvözlő szavak után kocsiba szállt József főherceg (katona ruhában), Ney Géza Pestvármegye főjegyzőjével.
   A bakon Zakar Pál uradalmi parádés kocsis ült, fekete, kifényesített pitykegombos mellényében. Mellette - a kép előterében - ugyancsak pitykegombos díszruhájában ül Krémer József az uradalom vadőre.
   A kép még a vasútállomáson készült, a helyre utal a háttérben lévő, úgynevezett sürgönyoszlop, tele sűrű dróthálózattal. Csak a vasútra voltak jellemzők ezek a sűrűn vezetékelt nagy oszlopok. Ney Géza háta mögött egy Frontharcos sisakban lévő embert láthatunk. Talán ez igazít el bennünket a fotográfia készültének napjáról.
   A kép hátulján nincs évszám, ezért kell figyelni miről mesél a kép.
   Az adatok forrása: Kucza Péter: Nagykáta anno II. című könyve.


Nagykáta Anno II.

   2015. augusztus 17-e neves nappá vált a helytörténet számára. Ugyanis e napon ismét egy könyv született, melyet jó kézbe venni, sima lapjait simogatva hajtani, no meg izgatottan és megfelelő áhítattal is forgatni, mert nem tudjuk mi a következő oldal meglepetése. Számunkra már ismeretlen arcok néznek ki a könyvből, nagyapáink, dédapáink, ükapáink korából. Szavuk már réges-rég elhalkult, üzennének valamit az utókornak a kép síkjából, amit nem igen értünk mert rohanunk, mindig rohanunk valahová. Pedig ehhez a könyvhöz idő kell és lélek - mely nem árt ha nagykátai - mert a képek sokat mesélnek egy eltűnt világ rögzült pillanatairól.
   Nagykátaiak voltak a képeken lévő emberek, nagykátai volt az utcakép, mely azóta gyökeresen megváltozott. Nagykátai volt a bolt és az elé kisereglett eladók, tulajdonosok és egyéb bámész alakok. Kátaiak voltak a daliás katonák, kik a Nagy Háború egyenruháit viselve talán eltűntek valahol a csatamezők pokoli fergetegében.
   Kucza Péter remek, nagy gonddal összeállított, szerkesztett, újabb helytörténeti könyvét, a Nagykáta Város Önkormányzata segítette a megjelenésben.


Reggel a piacon

   Még nincs nagy idő, az bizonyos, mert az árnyékok hosszúra szaladnak és aki ismeri a nagykátai főtér tájolását, az tudja reggel merről esik be a napsugár.  Majdnem a kép közepén áll egy magas alak, ki talán a pénzét leltározza, sorjázza a bukszájában, neki is hosszúra vetődik az árnya.
   (Jut eszembe gyermekkorom találós kérdése: Nekem is van, neked is van, kertben kóró annak is van. Mi az?)
   A jelek arra mutatnak, hogy pár lovaskocsi most érkezett meg. A bal oldalon lévő kocsinak még az aprójószágot szállító ketrecét sem vették le, pedig van benne portéka. De gyorsan letehetnék, mert érdeklődés is látható a kocsi mellett.
   Arrébb, pár kocsi végében már lepakolva a kerek kas, de van fent a kocsin is, ám majd leveszi a gazda, ha nő a kereslet.
   Hűvös reggel lehetett, mert a jobb szélen álló lovakon takaró van és a bal oldalon, a most érkező kocsi mellett látható asszonyság is vállkendőben óvakodott ki a piacra.
   A kép bal oldalán nyárfák sorakoznak. Az a nyárfasor a (mostani zeneiskola) Községházától a Bazár sor felső végéig tartó járdát kísérte. Szépen, srégen átszelve a teret. Az a gyalogút - melynek fele még megvan, a templom árka mellett - a másik fele a szép tér elrondításakor szűnt meg, amikor ráépítették a "citadellát".
   A gyönyörű szép - Sződy Szilárd alkotta - honvédszobrunkat  még nem régen avathatták, mert úgy látszik megcsúszik rajta a nap sugara, a patina még nem telepedett rá.
   A kép a 30-as évek vége felé készülhetett.


Aratási képek

  Aratási idő van! Hétfőn hosszabb utazásban vettem részt, s több helyen láttam aratókat. Messziről meg lehetett a gépeket látni, mert hatalmas porfelhő jelezte ottlétüket. Embert nem igen látni a tarlón, a gabonatáblákon. Más már ez az aratás.
  (De ha jól belegondolunk, ma már nem csak a gabonát arathatják. Arathat a lángosos, a sütögetős, a sörkimérő és még hosszabb is lehetne a sor.)
  Két szép, régi hangulatú, aratáshoz szorosan kapcsolódó képet mutatok most be.
A képek nem Nagykátán készültek, de készülhettek volna itt is. A fényképész legjobb tudomásom szerint Tápiószentmártonban ragadta meg a pillanatot. Csak a ritkasága miatt mutatom most be.
   Ezen a képen élő erő küszködik a gépek súlyával, húzzák a már learatott tarlón a következő cséplés helyére. A kép bal oldalán nyolc ökör húzza a cséplőgépet, melynek a feladata, a gabona száráról, kalászából a mag különválasztása, hogy az zsákba tudjon kerülni.
   Úgy néz ki, hogy a cséplőgépet hosszú szíjjal meghajtó gőzgép sokkal súlyosabb lehetett, mert azt már tíz ökör vonszolta.


   Aratáskor párban dolgoztak az aratók. Ez a felállás egy férfit és egy nőt tudott csak elképzelni. (Akkor még egészséges volt a világ, nem volt kifordulva a sarkából!) A kaszás (férfi) levágta a gabonát, a párja (nő) gabonaszárból kötelet csavart és belekötötte a kévét. Majd a gabonakévét keresztekbe rakták - fortélya volt annak - amelyben 9 kéve volt. Ezeket a kévéket a gazda ezután igyekezett behordani a földjéről, valahová ahol azt a cséplőgép kicsépelte.
   A képen azt a munkálatot látjuk, amikor a gazda szekérrel igyekezik elvinni a kereszteket, illetve a kévéket. Petrencerúddal megszélesítették a szekeret, így több kévét el tudott szállítani. A párja, mely rend szerint a felesége, adogatja villával az urának a kévéket, aki nagy szakértelemmel megrakja a szekeret.
A szekér előtt nem lovak várakoznak, hanem szép címeres ökrök, méghozzá négyen.


  A képeket a Városi Könyvtárunk őrzi. Készülhettek az 1920-as években.

Nagykáta fekete vasárnapja (kiegészítés)

   E hónap elején, július 2-án volt 71 éve, hogy Olaszország déli részéből felszálló amerikai 15. légi hadsereg bombázó századai Nagykáta légterébe érve kettéváltak. Egy részük Csepel felé igyekezett, a másik részük - Aszódnál leválva - Budapest felé, a maradvány Almásfüzitő céllal igyekezett tovább.
( Részletesen "Nagykáta fekete vasárnapja" jegyzetben 2014. július.)
   Ezen tevékenységnek köszönhetően, máig tisztázatlan okból, Nagykáta területére 55 db, más adatok szerint 82 db repeszbomba hullott. De lehetséges, hogy ezek az adatok sem pontosak.
   A repeszbombák szórása a Rákóczi krt. 65. sz. ház környékén kezdődött és a Vásártér utcánál fejeződött be. A szórás sora érintette a labdarúgó pályát, s attól jobbra a vásártér azon részét ahol a kis állatokat árulták vásárok alkalmából.
   A "Légi háború Magyarország felett" c. kétkötetes remek könyv  foglalkozik az 1944. július 2-ai légi eseményekkel, hogyne foglalkozna, hiszen ekkor volt a legnagyobb erejű amerikai légitámadás Magyarország ellen. Nagykátát is jegyzi, ekképpen:  " Nagykáta: csekély anyagi kár."
   A könyvíró hadtörténészek forrásaiban bizonyára nem volt megírva, hogy településünkön öten meghaltak és többen megsebesültek.
   Akik az életüket vesztették:


   Borsik Boldizsár, 26 éves. (balra) A mai számozás szerint, a Vásártér utca 28-ban lakott. Az udvaron kerékpárszereléssel volt elfoglalva. Ott érte a halál.

A háborús évek rendeletei között szerepelt, hogy minden ház kertjében óvóhelyet kell építeni, ami rendszerint abból állt, hogy ástak egy gödörfélét amit lefedtek valami alkalmatossággal és fölé föld-homok kupacot raktak. A Káplár családnál ez a gödör L alakú volt, a tetőrész talpfával fedett volt és rajta jó vastag homok réteg. Az építmény akkora volt, hogy a 6 tagú család kényelmesen elfért benne. Békésebb időben néha krumpli tárolásra is kitűnőnek bizonyult, de az állapota gondozott volt, a kiadott rendeletnek megfelelően. Ezt akkoriban építették mikor már a háború görgetege átlépte a magyar határt.
   Július 2-án a Káplár család itthon lévő tagjai lemenekültek a bunkerba, mert a vasútvonal túlsó feléről robbanást, vagy robbanásokat hallottak. Az anya, egy éves fiával a karján és a nagylánya beültek sámlikra a bunker védettebb részébe, az apa és a nagyfiú a bejárati lejtős részen maradtak. Két nagy fiuk még valahol a környéken kószált. A hatalmas robbanás hangjára nekik csak annyi idejük volt, hogy a szomszédék bunkerjében menekültek le, szerencsére.


   Káplár Géza, 19 éves. (jobbra) A Rákóczi krt. 65 sz. ház bunkere bejáratánál érte a halál. Délután kellett volna visszautaznia Budapestre a leventeoktató képzőbe.

  Káplár István, 48 éves. (balra) Ugyancsak a fenti helyen, a bunker bejáratánál érte a halál. A telitalálat következtében egyikük sem élhette túl a bomba becsapódását.
Súlyos sebeket kapva szörnyethaltak.

 Ledacs Kiss Istvánné, született Kármán Erzsébet 54 éves. A Vásártér utca 24-ben érte a halálos sérülés.

Szilády István 10 éves, ő a Vásártér utca 30. sz. ház udvarán vérzett el. Nem nagykátai születésű volt, Pusztabánrévén (Mezőtúr mellett.) látta meg a napvilágot. Úgy mondják, szülei Budapestről hozták le, mondván Nagykáta mégis csak biztonságosabb.
 
Sebesültek:

   Káplár Istvánné 43 éves, (Rákóczi krt. 65.) (jobbra) a bunker biztonságosabbnak ítélt részben ülve, bal alkarjába két repesz fúródott, később a felkarjából operálták ki. Keze béna maradt, ujjait nem tudta mozgatni. A két repeszt sokáig őrizte, ma már nincs meg.




 Káplár Erzsébet 20 éves, (Rákóczi krt. 65.) (balra) ugyanott ülve, a bal lábába térd alatt fúródott  be egy repeszdarab.

 Lengyel György kb. 22 éves, a ledobott aknák iszonyatos csattanására fejéhez kapta jobb tenyerét, a Rákóczi krt. 65. számmal szembeni telken. A tenyerén átfúródva a fejébe csapódott egy repeszdarab. Tenyerén a luk helyét, a fejében a bombaszilánkot élete végéig hordta.

  Nagykáta községe az öt halottat Hősi Halottnak nyilvánította és már, 1944. július 4-én eltemettette. Egyszerre ravatalozták fel a kápolna mellett, majd más-más helyre eltemették őket.



  A temetési szertartást Dr. Dudás Károly esperes-plébános úr tartotta.
  A ravatalról kapott képek nem a legjobb minőségűek, de sajnos jobbak nem kerültek elő.
  A ravatali képeket Kovács Zsolttól kaptam közlésre.

A csizmadia

  A "Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára az 1931-32 évre " c. monográfia felsorolja a Nagykátán dolgozó - így a nagy község lakosait ellátó - cipészek névsorát, szám szerint 18-at.
  Csizmadiák azonban már jóval kevesebben voltak, csak négyen tevékenykedtek ebben a szakmában. Vidéki viszonylatban a férfiak és a nők részére is igen hasznos - célszerű lábbeli volt a csizma. A célszerűségét inkább az őszi-téli sárdagasztó időben mutatta ki, de a férfiember nyáron sem nagyon tette le, dologidőben, ünnepen, vagy ha kocsmázni szottyant kedve. Szóval mindig rajta volt. Magyar ember csizmát hordott.
  A képen Kovács István csizmadia műhelyének portálját látjuk a személyzettel.
Legfelső lépcsőn áll maga a mester, szép magyar bajusszal ékítve. Mellette bizonyára a gyermekei figyelik a fényképész rejtélyes tevékenységét. Az előttük lévő kopár fa bizonyítja, hogy téli hónapokban készülhetett a kép. A fiúcska mégis rövidnadrágban van és csizmában. A hagyományok szerint a hosszú nadrágot csak nagyobb korában kapták a legénykék.
  A következő lépcsőn valószínű, hogy az inas áll, aki a nemes mesterség tanulását csak rövid időre szakította meg, a fotográfus kedvéért.
  Az alsó lépcsőfokon úgy néz ki a koráról, hogy a segéd úr áll. Segéd az volt aki értette és tudta, mert megtanulta a szakmát, de nem saját vállalkozásban dolgozott, hanem elszegődött valakihez, valamelyik mesterhez.
  A képen megfigyelhetjük, hogy a férfiember számára milyen fontos volt a fejfedő. A régi világban nem volt férfi a férfi, ha kalap, sapka, süveg, vagy egyéb alkalmatosság nem volt a fején.
  Az épület még most is áll Bajcsy Zsilinszky utca 24.szám alatt - régi nevén gróf Bethlen utca 24 sz. - ám a régi szép díszeitől megfosztották. A műhely kirakatát és a bejárati ajtót kiszedték, de ezek helye pontosan látható.
  A kép az 1920-as években készülhetett.


Suszterlegények

   Jól összejöttek a népszerű szakmát űző legények. Lehet, hogy csak jókedvükből tették ezt, de bizonyára inkább a hadseregtől hazatérő jó barát adta az indokot. A kép készítésének idejében már javában benne voltunk a háborús években és nagy dolog volt ha valaki hosszabb rövidebb időre elhagyhatta a sereg egységeit. A katonaruhás legény a repülős alakulatok egyenruháját viseli. Nagy becse volt akkor még a katona ruhának, a katonaságnak, lám nem vetette le rögtön a mundért ahogyan hazaért.
   Tény, hogy a legények kivitték a suszteráj alacsony kis szerszámos - alkatrészes asztalkáját az udvar hátsó felébe, az ólak elé,  és ott van még jobbról a budi is, más szóval a klozet. Akkoriban a WC elnevezés még nem terjedt el.
   Körben ülve műhely asztalát, - melyhez leginkább háromlábú kerek, alacsony szék dukált - nagy igyekezettel tették a semmit. Egyik fiúra sem lehet még ráfogni sem, hogy lázasan dolgozik. Na, de nem is azért jöttek most össze, csak a fényképezés kedvéért.
   Suszterek voltak ők - a név németből ered - nagyrészt a cipők javításával foglalkoztak. Talpaltak, sarkaltak, foltoztak, spiccvasat raktak a cipőre, ki mit kívánt. De újat is tudtak készíteni, ha valaki kisipari munkát szeretett volna és a pénztárcája is bírta a megerőltetést. Egy cipő akkoriban több embert is kiszolgálhatott, nem hányták el rögtön ha valami baja esett. Nagykátán - becsülve az adatokat - 10-15 suszter szolgálhatta a község népét.
   A lábbeli szakmákban voltak még a csizmadiák, de az egy másik jegyzet-kép témája lesz.
   A katonaruhás susztert Bodócs Mihálynak hívták - a mi nézőpontunkból nézve - tőle balra Blahúz Sándor ült. A képet 1943. május 4-én készítették.
   A képet Németh Lászlóné őrizte meg.


Téli pillanat

   Igazi hideget áraszt ez a kép, csontig ható téli hideget. Olyant, ahol a kutyáját a Bodrit sem küldi ki az udvarra a jóravaló ember. Még a nemzet költője, Petőfi is így fogalmazott:

„Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.”

   Az utcán sehol egy lélek, hacsak a fényképészt nem számítjuk. Hogy, hogyan volt neki kedve ilyenkor kint bóklászni, el nem tudom képzelni! Bizonyára az a kis fekete masina hajtotta, amit a kezében tartott és az alkotás öröme. Az utókor nagy szerencséjére, mert több kép maradt meg tőle, az ilyen téli ködös reggeleket is nagy szenvedéllyel fotózta. A képek fenn maradtak, de fotográfus és a neve is eltűnt a tudatból, kilétét már kikutatni sem lehet.
   A kép érdekes nézőpontból mutatja nekünk a templomot és a környékét. Az ellentétes oldalról több képet láttunk már, akár képeslap, akár fénykép formájában.
   A kép szélén, baloldalon, a Tornyos iskola utolsó ablaka kapaszkodik be a képbe. (Előző jegyzet.) Onnan hosszú deszkakerítés óvakodik a parókia épületéig. Mert az a ház a régi, már lebontott paplak. A deszkapalánk is eltűnt már, az egész kertet felszámolták, mely feltételezhetően az egyházhoz tartozott. Most a területén csatlakozik be a Dózsa György utca a Kossuth Lajos utcába. Hajdanában, a Nagykátára beérkező utas egy Y elágazáshoz ért - ami most is meg van, csak megváltozott közlekedési renddel - a bal ágat választotta, ha mondjuk Jászberénybe igyekezett. A jobb ágat választotta, ha a központ felé volt dolga.
   Ha a fényképész kicsit is jobbra fordítja a gépét, akkor az Aranysas vendéglőt is láthattuk volna, de sajnos nem fordította arra a masináját. De az is lehet, hogy igen, ám az a kép még nem bukkant elő.
   A képet talán az 1920-30-as években rögzíthették.


A Tornyos iskola

   Ennek a tetszetős építménynek ez volt a neve. Így ismerte mindenki.
   A tervező - sajnos a nevét már elfeledtük - egy igazán szép toronnyal álmodta meg az épületét, mely 1855-ben épült meg  - köznyelv szerint - a Jancsi-téren, a tanterem gondokkal küszködő községünkben. Bizonyára harang is lakott e karcsú toronyban, neves alkalmakkal a pedellussal meghúzatva. Vagy az is lehet, hogy minden reggel az iskola harangja - végig kúszva az környező utcákon - iskolába szólította a nebulókat.
   Több képet - képeslapot ismerünk - az iskola elejéről, de az U alakú épület hátuljáról, mely a mai Ady Endre utcára rúgott ki, még nem került elő egy sem.
   Az épület több évtizedig szolgálta a közjót. A végzete az 1940-es esztendőkben érte utol. Úgy tűnik már a tervezésnél nem terveztek a falakba szigetelést, vagy silány volt a kivitelezés, mert 1947-ben a lebontásról döntött az elöljáróság, miután a falak átnedvesedtek. (Néha a víz nem csak lefelé, de fölfelé is tud menni.) Így az iskola épülete nem élte meg a 100 esztendőt. A nedves falak között a tanítás lehetetlenné vált, így a kapukat bezárták.
   A lebontott anyag és tégla tovább szolgálta a községet, hiszen azt felhasználták a vásártéri óvoda építéséhez.
   A Tornyos iskola nagyjából a mai MOL kút, és a háta mögött lévő park területén volt.

A fényképet Dr Máté Katalin őrizte meg.

A térképen középen a templom, a parókia és az U alakú Tornyos iskola.



Birkózóink

   A birkózás sportága 1929-30-ban honosodott meg nálunk a TURUL SE keretén belül. A szakosztályt  Kiss István hozta létre, aki Jászberényből költözött hozzánk. Igen rövid idő alatt figyelemreméltó eredményeket értek el.
   1934-ben a nagykátai egyesületből Pestre kerül Gulyás István már országos ifjúsági bajnok (junior bajnok) lett.
   Valami oknál fogva 1938-ban rövid időre megszűnt a szakosztály, majd Gulyás István újból talpra állította a és innen már folyamatosan működött.
   Az 50-es években győzelmet győzelemre halmoztak neves ellenfelek ellen is.
Neves ellenfeleik között voltak pl. GANZ, a KÖZPONTI SK, a TAXI budapesti csapatok, a vidékiek közül a dunakeszi, jászberényi, szolnoki, nagykőrösi és monori csapatok és még lehetne sorolni. A találkozókon Nagykáta csapata kitűnően szerepelt. Előfordult 8:0 és 6:2 eredmény is.
   Az eredmények továbbra is szépen jöttek, - csak a legnagyobbakat írom ide. 1957-ben Horváth Sándor és Juhász Sándor országos bajnokokságot nyert. De hullott még több remek érem is a következő években.
   1968-ban szünetelt a szakosztály, de 1969-ben Sipos László újból talpra állította. A következő 8 év a sikerek halmaza, majd megint 2 év szünet következett. 1980-83-ban Horváth András vezetésével újból feltámadt a nagy múltú szakosztály. De sajnálatosan 1983-ban végképen eltűnt Nagykáta sport életéből.
   A kép 1930. augusztus 3-án készült a birkózó szakosztályról, a Nagykáta - Budafok mérkőzés alkalmával. Középen ül Bundy János - Nagykáta nagynevű vállalkozója - a szakosztály vezetője.
   Forrás: Vörös-Meteor Sportkőr 75 éve    Kiadva: 1988. június 19.
A képet Babicz Károly őrizte meg.


Nagykátai anziksz

   (A képes levelezőlapot nevezték így - anzix vagy anziksznak - a németből átvéve. Mind a két írásmód használatos volt.)
   Az előző jegyzetem képéhez viszonyítva, szinte ugyanaz a fotográfus nézőpontja, csak az utca másik oldalán. A bírósági épület sarka éppen hogy csak bekandikál a képbe. A tűzfal mellett egy sövényféle, majd úgy néz ki, hosszú léckerítés, a mögött kastélyhoz tartozó építmények. A templomtorony is ott nyújtózkodik a kopasz ágak között.
   Az előtérben egy asszonyság aki egy rövid kabátos férfivel beszélget. Nagykátán nem volt népi viselet, az idősebb nők feketében jártak, néha egy-egy világosabb fejkendővel ellensúlyozva a ruha komorságát.
   A Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet Rt. épülete itt van mindjárt a bal szélen. (Most a Földhivatal van benne.) De mellette már megjelent a Posta épülete a kis parasztház helyén. Az előző 1907-évi lapon még nem volt ott, de egy 1910-es keltezésű képeslapon már ott van. Az épület tervezője egy látványos boltívvel kötötte össze, a Posta épületét a bank épületével.
   A most bemutatott lapot 1914-ben adta ki Bitskei Pál, Nagykátán. A Postára adás dátuma is 1914.
   Forrás: Kucza Péter képeslap gyűjteménye.


   Az 1900-as évek elején az akkori elöljáróság másképpen képzelte el a legnagyobb utcánk látványképét, mint ahogyan az mára kialakult. Több épületen látszik, hogy városi utcakép volt az elképzelés. Nézzük meg a nagyjából azonos időben épült középületek látványát. (Földhivatal, Posta, Bíróság.) Kivétel nélkül mindenhol a házak a szomszéd telek felé tűzfallal záródnak, kínálva a közvetlen melléépítést, egy városias házsor kialakítását. Nagy építészeti mozgások a fő utcánkon nem nagyon voltak, de a Bíróság  mellett az 1990-es években épített bank épületét is külön építették és a másik oldalán lévő lakóházat is. Hiába ajánlotta magát a Bíróság tűzfala. Az István király út és a Dózsa György út sarkán álló üzletházat már tűzfallal tervezte a tervező követve a majd száz évvel előtti építészek elképzelését. Jó lenne ezt a példát követni.
A Lidl áruházat is oda engedni ahol van, az már városképi merénylet volt. Van a város kellős közepében egy remek raktárépületünk egy sivár parkolóval.
Városias arculatunkra még várnunk kell pár száz évet.

Üdvözlet Nagykátáról

   A megmerevedett pillanat köszön vissza erről az igen jó minőségű képről, mely a korabeli nagykátai fő utcán készített a fotográfus. A lovak unottan, egykedvűen, betakarva lópokróccal várakoznak, a sietős lépés megáll a levegőben, a fagyott sár, s a hófolt sem olvad tovább. Fagyos téli délelőtt jár az idő, bágyadt árnyékokkal.
   A takarékszövetkezetnél - a mai földhivatal - némi mozgolódás látszik, merthogy a kép bal szélén lévő épület - ma is álló építmény - arra szolgált. Vagy a Járásbíróságon van dolguk az atyafiaknak csak a napos oldalra húzódtak némi napsütés okából? A jobb oldalon némileg látszódó Bírósági épület amúgy sem kellemes hely, jobb ha messzebb van tőle az ember fia.
   De hol a posta épülete?
   Az még nem épült meg, itt még egy régi nádfedelű házacska leselkedik át fakerítésen, azon a helyen ahová majd a posta épülni fog. A távolban, ahol látszólag összeszűkül az utca, emberek és szekerek is igyekeznek valahová.
   A fotográfus rosszul jegyzetelt, mert azt írta a Levelező - lapra, hogy Vasut utcza. Pedig nem ez volt a neve! Igaz, hogy ez a  széles utca arról jön, de ez a szép nevű Erzsébet - királyné utca. A népszerű Sisi királynénkról elnevezve.
   A képeslap érdekessége, hogy 1907. július 3-án szerdán, dobták be a Budapest - Gyulafehérvár között közlekedő vonat postakocsiján lévő levélszekrénybe, amikor a szerelvény megállt a nagykátai állomáson. Ezt meséli a hátoldalán lévő pecsét.
   Ezt a remek lapot Weisz Lipót, korának népszerű kiadója,  fotográfusa fényképezte és adta ki. Nagykátáról 16 képeslapot készített .Ő vagy a segédei végigfényképezték a Kárpát-medence településeit, így maradt fenn nagyon sok értékes régi kép a századfordulót követő évekből.
   Forrás: Kucza Péter képeslap gyűjteménye.


Németh László fogata

   Egreskátán rendezett fogathajtó bajnokság egyik fogatát látjuk a képen. Fényesre csutakolt, feldíszített paripák húzzák a kocsit. Mit húzzák, szinte repítik a pompás állatok az erre az alkalomra alaposan kiglancolt lőcsös kocsit. A hajtó előírás szerint öltözve, árvalányhaj is libeg a kalapja mellett. Az utasa fiatal, elegánsan öltözött hölgy.
   Hátul jobbra fiatal legények lovascsapata, árvalányhajas kalapokban.
   Úgy néz ki a kép alapján, hogy a versenyt aratás után egy tarlón rendezték meg.
A háttérben talán keresztekben rakott gabona sejlik fel, a lovakat vezetők mögött.
   A kép 1936-ban készült, tulajdonosa Németh Lászlóné.


Leventelány otthon avatás

   A két világháború közötti időszakban, 1921-ben egy törvénnyel létrehozták a levente mozgalmat, melynek jelentős bázisa alakult ki Nagykátán. A leventeegyesületekben hazafias nevelésben részesültek a fiúk, 12 éves kortól 21-éves korig.
   1939-ben megjelenő II. törvénycikk már lehetővé tette a leventelány egyesületek felállítását, de ekkor még csak itt-ott jelentek meg hazánkban a csapatok, 10-19 éves lányok számára. 1943. november 9-én megjelenő többszörösen átdolgozott törvény alapján már gombamód szaporodtak el a leventelányok egyesületei.
   Mit is akartak a törvényhozók? Íme a törvény célja:
 
   "1. § (1) A leventeleány-mozgalom célja, hogy a leányifjúságot a hagyományos női erények szellemében való nevelés útján a haza és a család szolgálatára, különösen pedig a magyar anya feladataira és a honvédelmi szolgálatra előkészítse. (3) A leventeleány-mozgalom a vallási ismeretek bővítésével és a vallásos életmód gyakorlásával, állampolgári és honvédelmi, egészségügyi, gyermekápolási és gyermeknevelési, gazdasági és háztartási ismeretek közlésével és gyakorlásával igyekszik célját megvalósítani."
( Talán előbbre jutna hazánk az ilyen neveléssel!)

   Hogy Nagykátán mikor alakult meg a fiú majd a lány csapat, arról pontos adatom nincs. A már több évtizede működő fiúk csapatának már régen saját leventeotthona volt, a leventelányok otthonát 1944 júniusában (18 vagy 25-én) avatták fel Bundy János malomtulajdonos jóvoltából. ( Most Dózsa György út 22.)
   A  nagykátai leventelányotthon első volt szép hazánkban. Nagy avatóünnepet szerveztek, a Nagy Háború hőseinek emlékműve előtt, vitéz Béldy Alajos vezérezredes jelenlétében. Az esemény jelentőségét a Film Híradó jelenléte is hangsúlyozta.

A korabeli filmhíradó megtekinthető ITT.

Kép az eseményről:


A "Lányok útja" a leventelányok képeslapjának címlapja:


A leventék (fiúk) otthonában készült e kép 1943. március 15-én. Leventelány otthon ekkor még nem volt:


Még többet olvashat a levente mozgalomról ITT.

Szilágyi István fodrász

  Előző jegyzetemben közöltem egy báli meghívót, melyet a Nagykáta és Vidéke Ipartestület küldött Szilágyi István fodrásznak.
  A most bemutatott képen a Szilágyi fodrászat bejárata látható. Kint álldogál az ajtó előtt, Szilágyi úr, pedig bent legalább két vendég várja, ezt bizonyítják az ajtónak támasztott biciklik és a nyitott ajtóban is felsejlik az egyik kuncsaft.
Bizonyára csak a képkészítés miatt ugrott ki egy pillanatra az üzletből, a mester.


   A következő kép bizonyára vasárnap készülhetett, amikor rendszerint sokan összegyűltek azok, akiknek valamilyen igazítani valója akadt a fején. Hétköznap, dologidőben ennyien nem verődtek össze, dologidő értendő még a szombatra is, mert akkoriban nem is hallottak még a szabad szombatról. Itt a vendégsereglet is kisorjázott a fényképezés eseményére.
   Fölöttük az a tányéralak - mely rézből volt és egy vas fali-tartón lengette a szél - a fodrászok és borbélyok cégére volt.
   Jobboldalt a háttérben a mozi épület bal sarka látható, ahol a kezdetekkor a bejárat is volt. Így be tudjuk határolni a fodrászat helyét.


   A fodrászok rendszerint hajjal foglalkoztak. A borbélyok szélesebb területen dolgoztak, a hajvágás mellett borotváltak, szakállt igazítottak, de még régebben kisebb sebészeti munkát is vállaltak, sőt fájós fogat is kihúztak, ha épen úgy adódott. Hiszen orvost a heted-hét határban sem találtak azok kiket a fogfájás nyuvasztott.

Báli meghívó

   1948. szeptember 9-én adták postára ezt a meghívót. 8 fillér ellenében ki is vitte a postás Szilágyi úrnak, a címzettnek, kinek ekkor még fodrászüzlete volt, később már kéményseprőként tevékenykedett.
   A meghívó a Nagykáta és Vidéke Ipartestület rangos "Szüreti mulatságára" invitálja a meghívottat és a hozzátartozóit. Azon régi időkben sok ürügyet kitaláltak arra, hogy együtt táncoljanak, mulassanak az emberek. A bál (zenés, táncos, mulatós est) ennek egy igen népszerű válfaja volt. Csak úgy kapásból a népszerűbbek közül: Katalin-bál, Mikulás-bál, Farsangi-bál, Szüreti-bál. A szüreti bál össze volt kötve egy mókás-vidám felvonulással is.
   A Szüreti-bál más volt mint a többi, azon okból is, hogy a tánctermet szőlővel díszítették. Ha már szőlő volt ott, lopták is azt rendesen, ezért kellettek a csőszlányok és legények. Párban őrizték a szőlőt, egyrészt úgy kellemesebb volt, másrészt eredményesebben elkaphatták a tolvajokat. Az elkapott szerencsétleneket a a bíró és a bíróné elé citálták - mely igen fontos tisztség volt itt a bálban is. A bíró a fontossága teljes tudatában osztogatta a tréfás büntetéseket, amit a gonosz tettenért, a lefülelt tolvajnak teljesítenie kellett, a bálozók nagy derültségére.
   A belépőért 3 Forintot kellett leszurkolni személyenként.
   Megfigyelhetők a kor keresztnevei, összehasonlítván a maiakkal.
   A meghívó a Lépesfalvi-nyomdában készült, Nagykátán.