Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek.
Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.

Tokár József szíjgyártó műhelye

Abban a régi tovaszáguldó, lovaskocsis-lovas időben, igen keresettek voltak azon kellékek amik nélkül a ló nem tudott kocsit húzni. Ezáltal a szíjgyártó - régiesen szíjjártó - a nyerges, a megbecsült szakmák közé tartozott, merthogy ezen műhelyekben készültek, az igavonáshoz igen alkalmatos, szebbnél szebb lószerszámok, vagy a lovagláshoz elengedhetetlenül szükséges nyergek és egyéb szíjazatok.

Tokár Józsefnek a műhelye - boltja közvetlen a Pest felől jövő út mellett volt, a mostani MOL- kúttal átellenben. ( Ma Ady Endre út 78. ) A ház bal oldala volt a bolt és háta mögött a műhely. A boltot egy hatalmas szekrényféle uralta, alul nyitós ajtajú tárolókkal fölül a kész lószerszámok elhelyezésére alkalmatos fa akasztókkal. 

Akkoriban csak két ablaka volt a szép háznak. Talán az 1990-es évek vége felé szűnt meg az üzlethelyiség akkor rakhatták be a harmadik ablakot, átépítve a ház baloldalát.

Így ez a kép az egyetlen bizonyítéka a műhely létezésének, őrizve azt a régi pillanatot.


A "Pest - Pilis - Kiskun - Vármegye általános ismertetője és címtára az 1931 - 32. évre." - című monográfia kimutatása szerint ezen esztendőkben Nagykátán, Tokár József és Bertalan József űzte ezt a szép mesterséget. Ha valakinek a községünkben, lószerszám, nyereg vagy egyéb kellék ügyében sajdult meg a feje, akkor ezt a két mestert kereste.

A fényképész kedvéért a mester és élete párja, na meg a két inasgyerek is kisereglett a műhely elé az utcára. A varrószéket - de nevezték csikónak is a bőrvarrás nélkülözhetetlen eszközét - is kicipelték az ajtó elé. Rátettek egy nyerget, a nagyobb inas kezében talán kantár van, amit a jobb kezében lévő kefével épen fényesíteni igyekezik.

A képet a "Nagykátai emlékek"-c. oldalról kölcsönöztem.

Nyári hangulat a Cigány-tó partján

Délelőtti napsütés ömlik a tóra és környékére. Közvetlen előttünk egy lovacska legelész a kis csikójával. Lábán béklyó - melyet vasból kovácsolt az ügyes kovácsmester – ami hangosan csörren, ha apróbb lépésekkel odább megy a ló. A béklyó azért szükségeltetik, hogy a paripa el ne kóboroljon. A csikóval nem érdemes foglalkozni, az anyját az el nem hagyja. A libák csapata éhségüket csillapítják e dús füvű tóparton. Arrébb egy lőcsös kocsit látunk, ami épen kiért a tóból, rúddal az iskola felé. 


A következő kép majdnem olyan, mint az előző, de még sem, mert valamennyi idő eltelt. A ló anyuka még mindig békésen legel, a csikó továbbra is érdeklődését fejezi ki a fényképész irányába. A csipegető libák is csapatba verődve beszélik meg, amit meg kell. A kocsis is visszatért, most fordított a kocsirúd iránya és  úgy néz ki áll az országos jármű a vízben.( Jobb lenne, ha a lovak arrébb mennének, jobban látnánk a kocsit, de már nem tudunk mit tenni. Ez már így marad.) A vízszint majdnem a tengelyig ér, mely jótékony hatással van a kerekek fa alkatrészeire. A víztől megdagad a kerékagy fa része, a küllők és a keréktalpak. Ezáltal jobban feszül a ráf, halkabb a kocsi járása.


A csikó csak eltávolodott valamennyire anyjától, a fotográfus ezt a pillanatot is megörökítette. Valamelyik telek kerítését egész a vízpartig kiépítették. A kép hátterében a tó nyugati része látszik, a Lenkei utca, míg az előző képeknél az északi rész a Bem József és a Görgey utca találkozása.


A képeket Panzer Ferenc fényképalbuma őrizte meg, a képek az 1930-as évek vége felé készülhettek.