A kép visszarepít a múltba, úgy hetvenhárom évvel.
Gyermekként látjuk azokat, akik már a nyolcvan felé haladnak.
Lehet, hogy még vannak akik köztünk élnek és vannak olyanok, akik átlépték az élet mezsgyéjét.
Megkaptam hiánytalanul a névsort!
A tanítónő: Sződy Péterné
Lányok balról: Pomázi Mária, Sződy Mária ő még nem áldozó, Bódi Ilona, Bene Erzsébet, Czakó Julianna, Urbán Erzsébet
Fiúk balról: Sződy Péter ő még nem áldozó, Lengyel János, Katona Antal, Kocsi István, Apró Károly, Kelemen Károly
1924. november 5.-e, szerda.
A násznép ma korán kelt, volt még teendő, kinek ez, kinek amaz. Az árnyak most sem hasalnak a földön, borongós az idő. A sár hamar felkapaszkodott a cipellőkre, a csizmákra. Előző napokban őszi eső verte a rögöt.
Ezen ronda időjárás senkit nem zavart, hiszen esküvő, lakodalom lesz. A mosoly hamar szétszaladt a vendégseregen még a kíváncsiakon is.
A menet el is indult a templom felé. A templomban a vőlegény és az ara külön-külön kellő méltósággal bevonult a szép, lélekig hatoló orgonaszó kíséretében.
Tamásy Pál plébános eskette őket, hogy csak az ásó, kapa és a nagyharang lehet a válás oka. Fejős Menyhért és neje Kasza Mária, már úgy lépegettek kifelé, mint egy házaspár. Többen meghatottan törölgették szemeiket.
A fotográfia már otthon készült. A menyasszony és a vőlegény nevén kívül, csak a bal szélen álló koszorúslány neve jött elő, ő Kocsi Mária.
Hogy minek az a tragacs? Nem tudtam kideríteni. Talán beteg volt aki kényelmesen elhevert rajta? Vagy már belülről megázott? Aki üveget fog, az mind a tragacson üldögél, még a vőfély is, a sáros csizmájában.
Az örömapa az ifjú pár mögül leselkedik, az örömanya a fal mellől kandikál.
( A kép és az esemény két év múlva 100 éves lesz.)
