Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek.
Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.

A csizmadia

  A "Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára az 1931-32 évre " c. monográfia felsorolja a Nagykátán dolgozó - így a nagy község lakosait ellátó - cipészek névsorát, szám szerint 18-at.
  Csizmadiák azonban már jóval kevesebben voltak, csak négyen tevékenykedtek ebben a szakmában. Vidéki viszonylatban a férfiak és a nők részére is igen hasznos - célszerű lábbeli volt a csizma. A célszerűségét inkább az őszi-téli sárdagasztó időben mutatta ki, de a férfiember nyáron sem nagyon tette le, dologidőben, ünnepen, vagy ha kocsmázni szottyant kedve. Szóval mindig rajta volt. Magyar ember csizmát hordott.
  A képen Kovács István csizmadia műhelyének portálját látjuk a személyzettel.
Legfelső lépcsőn áll maga a mester, szép magyar bajusszal ékítve. Mellette bizonyára a gyermekei figyelik a fényképész rejtélyes tevékenységét. Az előttük lévő kopár fa bizonyítja, hogy téli hónapokban készülhetett a kép. A fiúcska mégis rövidnadrágban van és csizmában. A hagyományok szerint a hosszú nadrágot csak nagyobb korában kapták a legénykék.
  A következő lépcsőn valószínű, hogy az inas áll, aki a nemes mesterség tanulását csak rövid időre szakította meg, a fotográfus kedvéért.
  Az alsó lépcsőfokon úgy néz ki a koráról, hogy a segéd úr áll. Segéd az volt aki értette és tudta, mert megtanulta a szakmát, de nem saját vállalkozásban dolgozott, hanem elszegődött valakihez, valamelyik mesterhez.
  A képen megfigyelhetjük, hogy a férfiember számára milyen fontos volt a fejfedő. A régi világban nem volt férfi a férfi, ha kalap, sapka, süveg, vagy egyéb alkalmatosság nem volt a fején.
  Az épület még most is áll Bajcsy Zsilinszky utca 24.szám alatt - régi nevén gróf Bethlen utca 24 sz. - ám a régi szép díszeitől megfosztották. A műhely kirakatát és a bejárati ajtót kiszedték, de ezek helye pontosan látható.
  A kép az 1920-as években készülhetett.


Suszterlegények

   Jól összejöttek a népszerű szakmát űző legények. Lehet, hogy csak jókedvükből tették ezt, de bizonyára inkább a hadseregtől hazatérő jó barát adta az indokot. A kép készítésének idejében már javában benne voltunk a háborús években és nagy dolog volt ha valaki hosszabb rövidebb időre elhagyhatta a sereg egységeit. A katonaruhás legény a repülős alakulatok egyenruháját viseli. Nagy becse volt akkor még a katona ruhának, a katonaságnak, lám nem vetette le rögtön a mundért ahogyan hazaért.
   Tény, hogy a legények kivitték a suszteráj alacsony kis szerszámos - alkatrészes asztalkáját az udvar hátsó felébe, az ólak elé,  és ott van még jobbról a budi is, más szóval a klozet. Akkoriban a WC elnevezés még nem terjedt el.
   Körben ülve műhely asztalát, - melyhez leginkább háromlábú kerek, alacsony szék dukált - nagy igyekezettel tették a semmit. Egyik fiúra sem lehet még ráfogni sem, hogy lázasan dolgozik. Na, de nem is azért jöttek most össze, csak a fényképezés kedvéért.
   Suszterek voltak ők - a név németből ered - nagyrészt a cipők javításával foglalkoztak. Talpaltak, sarkaltak, foltoztak, spiccvasat raktak a cipőre, ki mit kívánt. De újat is tudtak készíteni, ha valaki kisipari munkát szeretett volna és a pénztárcája is bírta a megerőltetést. Egy cipő akkoriban több embert is kiszolgálhatott, nem hányták el rögtön ha valami baja esett. Nagykátán - becsülve az adatokat - 10-15 suszter szolgálhatta a község népét.
   A lábbeli szakmákban voltak még a csizmadiák, de az egy másik jegyzet-kép témája lesz.
   A katonaruhás susztert Bodócs Mihálynak hívták - a mi nézőpontunkból nézve - tőle balra Blahúz Sándor ült. A képet 1943. május 4-én készítették.
   A képet Németh Lászlóné őrizte meg.


Téli pillanat

   Igazi hideget áraszt ez a kép, csontig ható téli hideget. Olyant, ahol a kutyáját a Bodrit sem küldi ki az udvarra a jóravaló ember. Még a nemzet költője, Petőfi is így fogalmazott:

„Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.”

   Az utcán sehol egy lélek, hacsak a fényképészt nem számítjuk. Hogy, hogyan volt neki kedve ilyenkor kint bóklászni, el nem tudom képzelni! Bizonyára az a kis fekete masina hajtotta, amit a kezében tartott és az alkotás öröme. Az utókor nagy szerencséjére, mert több kép maradt meg tőle, az ilyen téli ködös reggeleket is nagy szenvedéllyel fotózta. A képek fenn maradtak, de fotográfus és a neve is eltűnt a tudatból, kilétét már kikutatni sem lehet.
   A kép érdekes nézőpontból mutatja nekünk a templomot és a környékét. Az ellentétes oldalról több képet láttunk már, akár képeslap, akár fénykép formájában.
   A kép szélén, baloldalon, a Tornyos iskola utolsó ablaka kapaszkodik be a képbe. (Előző jegyzet.) Onnan hosszú deszkakerítés óvakodik a parókia épületéig. Mert az a ház a régi, már lebontott paplak. A deszkapalánk is eltűnt már, az egész kertet felszámolták, mely feltételezhetően az egyházhoz tartozott. Most a területén csatlakozik be a Dózsa György utca a Kossuth Lajos utcába. Hajdanában, a Nagykátára beérkező utas egy Y elágazáshoz ért - ami most is meg van, csak megváltozott közlekedési renddel - a bal ágat választotta, ha mondjuk Jászberénybe igyekezett. A jobb ágat választotta, ha a központ felé volt dolga.
   Ha a fényképész kicsit is jobbra fordítja a gépét, akkor az Aranysas vendéglőt is láthattuk volna, de sajnos nem fordította arra a masináját. De az is lehet, hogy igen, ám az a kép még nem bukkant elő.
   A képet talán az 1920-30-as években rögzíthették.


A Tornyos iskola

   Ennek a tetszetős építménynek ez volt a neve. Így ismerte mindenki.
   A tervező - sajnos a nevét már elfeledtük - egy igazán szép toronnyal álmodta meg az épületét, mely 1855-ben épült meg  - köznyelv szerint - a Jancsi-téren, a tanterem gondokkal küszködő községünkben. Bizonyára harang is lakott e karcsú toronyban, neves alkalmakkal a pedellussal meghúzatva. Vagy az is lehet, hogy minden reggel az iskola harangja - végig kúszva az környező utcákon - iskolába szólította a nebulókat.
   Több képet - képeslapot ismerünk - az iskola elejéről, de az U alakú épület hátuljáról, mely a mai Ady Endre utcára rúgott ki, még nem került elő egy sem.
   Az épület több évtizedig szolgálta a közjót. A végzete az 1940-es esztendőkben érte utol. Úgy tűnik már a tervezésnél nem terveztek a falakba szigetelést, vagy silány volt a kivitelezés, mert 1947-ben a lebontásról döntött az elöljáróság, miután a falak átnedvesedtek. (Néha a víz nem csak lefelé, de fölfelé is tud menni.) Így az iskola épülete nem élte meg a 100 esztendőt. A nedves falak között a tanítás lehetetlenné vált, így a kapukat bezárták.
   A lebontott anyag és tégla tovább szolgálta a községet, hiszen azt felhasználták a vásártéri óvoda építéséhez.
   A Tornyos iskola nagyjából a mai MOL kút, és a háta mögött lévő park területén volt.

A fényképet Dr Máté Katalin őrizte meg.

A térképen középen a templom, a parókia és az U alakú Tornyos iskola.