Kiváltságlevél és a nagykátai vásárok

Az akkori falunkba, Nagy-Kátára levelet, kiváltságlevelet küldött Mária Terézia, Magyarországunk Királynéja. A levél megérkeztének örömével, a falunk felemelkedett, mezőváros lett és ezzel együtt még vásárokat is engedélyezett, örökre. A vásárok csak a szent napokon lettek lehetségesek. 

Sajnos a jogok nem lettek örök érvényűek, a városi rang eltűnt, mert 1876-77-ben a megyerendszer át lett szervezve, s vele együtt a vásártartás is. Eddig a módosításig a városi cím 133 évet élt, de újra feléledt 1989-ben. A vásártartást kérvényre visszaadták és egészen 2004-ig meg is voltak tartva a vásárok. A nagykátai vásározás így összességében, 260 évig működött. 

Szerencse az volt, hogy amikor a szocializmust építettük, nem vették észre a szent napokat, mert egyébként a vásári eseményeket biztosan áttették volna más dátumokra. 

A fentiek tekintetében kis falunk gyorsabb emelkedését, ahol megjelent-megmozdult a kereskedelem, gróf Buzini Keglevich Gábornak köszönhetjük, ahogy kiolvasható Mária Terézia kiváltságleveléből is.

Ki is emelem belőle, a vásárok megtartására vonatkozó részletet.

„Mi Mária Terézia, Isten kegyelmének Királynője Magyarország…főhercege,…Hogy midőn szeretett hívünknek, Tekintetes és Nagyságos gróf Buzini Keglevich Gábornak…Felségünkhöz intézett legalázatosabb kérését,…királyi kegyünk és kegyességünknél fogva jóváhagyónak és megengengedőnek tekintjük, hogy az említett Nagy-Káta birtok ezentúl a jövőben és az eljövendő időben mindenkor ne csupán a mezőváros névnek örvendjen és így neveztessék, hanem ugyanakkor évi három rendbeli vásár azaz évenkénti szabad vásár azaz évenként szabad vásártartási jognak is: Éspedig az első Szent Pál ünnepén (jan. 25.), a másik Szent György Harcos és Vértanú ünnepén (ápr. 24), a harmadik pedig a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén (szept. 14.) ugyanannyi - mindig az említett évenkénti vasárnapot megelőző napon rendezendő - marhavásárral, mindazon mentességekkel és kiváltságokkal, melyekkel más városaink, mezővárosaink vagy falvaink szabad vásárait rendezik, az előbb írt Nagy-Káta birtokon mindörökre rendezhessék és megtarthassák: Sőt megengedjük, jóváhagyjuk, kijelöljük és címet adunk, jelen érvényességgel, anélkül azonban, hogy más környező helységek évenkénti szabad vásártartási jogát sértené.” Ford.: Lakatos Gyula

Mária Terézia kiváltságlevelének teljes szövege, és más egyéb hozzá fűződő érdekesség is megtalálható egy korábbi bejegyzésemben a kiváltságlevél alábbi képére kattintva.

Nagykáta máshová került volna

Nemrégiben érdekes dolgot találtam, Nagykátáról. 

A Káta nemzetség a fejedelmi törzshöz tartozott és ezen jogával elfoglalta Zagyva folyótol a Tápió folyóig tartó területet. A Káta nemzetség jobb oldalán, a Jászkun Kerület volt évszázadokon keresztül. 

Az 1848-49 Szabadságharcunk leverése utáni kiegyezéssel, sok minden változott. 1870-ben a törvényhatóságok új vármegyéket szerveztek, igy múlt el a Jászkun Kerület név. Így lett az új vármegyének a neve: Jász- Nagykun-Szolnok vármegye. Eddig Jászberény volt a központ, de ezután végleg Szolnok lett. 

A Jászság beolvasztása miatt, nagy ellenálása volt a jászoknak. Mindenáron fenn akarták tartani az önállóságukat. Az alábbi térképtervet rajzolták meg. De végül is muszáj volt a beolvadniuk a vármegyébe.

Városunk malmai

Arra gondoltam, hogy térképen nem mindenki ismer mindent. 

Így ismét mesélek azokról amelyek érdekesek.

Sok-sok ezer években vetettek már a földekre gabonákat. (A történelemben i.e.8000-10000 évet írnak.) A magok megértek, de hogy hogyan őröltek? Először kövekkel, de a rómaiak ügyesek voltak, vízimalmot építettek. Már azt írták, hogy egy nap 4 mázsát őröltek, vízimalommal.

Nagykáta környékén elég sok gabonát termesztettek. De azokat meg is kellene őrölni, hiszen a kenyér a gabonából kezdődött. Kézzel-kővel nehéz volt a munka, nem lehetett örülni az őrölésnek. Addig-addig igyekeztek, hogy rájöttek, hogy a természet is tud segíteni. Tehát építettek, három fajtát. Mégpedig a vízimalom, a szélmalom és a szárazmalom. A pici víz, ér, patak, már ezeknek is ügyesen befogták az erejét és szépen pörög a vízikerék. ( Tápiónál volt a Nagykáta község vízimalma.) 

A szélmalom építését a Hollandiából hozták, az ott tanuló református fiatalok. 

A harmadik a szárazmalom volt. Aminek nem kellett sem a víz, sem szél.

Városunkban két szárazmalom működött. Az 1. számú két kerengő sátorral, a 2. számú malom, már három kerengősátorral dolgozott, az erő ott volt. A dolgozók, a lovak voltak, általában 2 vagy 3 ballagott körbe-körbe, annyit amit kellett. A lovak vagy tehenek - ami van -  körben mennek  és egy tengely átviszi a malomba a forgást. Ezáltal megindul a malomkerék és többi mozgás is, idővel megdagad a zsák, tele liszttel. 

Az 1. számú malomnak két kerengő sátora volt és köztük két malom.

A 2. számú malomnak három kerengő sátora volt, ott három malom létezett.

Amikor az áram megjelent, eltűntek a szárazmalmok, az áram hajtotta a nagy zúgó malmokat.

Szép hazánkban csak egy városban maradt még a szárazmalom, amely működik is. Szarvas városában.

Az 1863-as malomösszeírás szerint az országban 7966 szárazmalom működött.

Nagy-Káta mezőváros

Kicsit vissza megyek Nagykáta múltjába, talán nem is olyan sok év van a hátunk mögött, nem is sok a 244 év.

1782-ben elkezdődött a Első Katonai Felmérés, Magyarországon. A térképek írásait németül írják.

Nem kis munkájuk volt, mert a befejezés 1785-ben lett vége. Négy év kellett a nagy területnek bejárásához. Jó lenne tudni, hogy gyalogoltak, vagy lóháton, vagy kocsin járták be a szép magyar országunkat?

A nagy térképről, csak Nagykáta területét teszem ide, hiszen nekünk csak ez kell:

Ezen időkben Nagy-Káta már mezőváros volt. Mária Terézia, Magyarország királynője, 1743-ban mezővárosi rangot adott. 

A térképén látszik két páros fekete kerék. Az a két szárazmalom. Azt is lehet látni, hogy nagy területen volt a szőlő. A szőlő szereti a homokot, azt hallottam, hogy a szőlő gyökere szárazabb éghajlaton akár 30 méterre is lekúszik.

A téli Nyík-rétje

Süvít a szél, felkapják a fehér buckákat, azok szállnak-szállnak, pihenése sem volt a csillogó-villogó hónak. Hatalmas réteken nyargalnak a nagy örömmel. Erdők nincsenek, ritka tanyák nem akadályozzák, a fergeteget.

Mikor lesz már csend, ahol a vastag hó nyugodtan hasal a réteken?

A következő nap lecsitult, a szél pihen. A Bodrogi tanyából egy lovacska ballag kifelé, szánkót húz, két ember ül a bakon. Messzebb nádkúpok feketéllnek, az volt az irány a lovacskának. Nem sokára meg áll a négylábú, hátára bundát vetnek, ne fázzon. A két ember kézbe veszi a villát, a kötegeket szépen okosan rámolják a szánra. Egy ember ügyesen rakosgatja, a másik adogatja. Emelkedik a nádkéve a szánon, nemsokára indul a tanyába. Nagy halom van már a szánon, megfeszült a hám, a lovacska elindult a tanya felé. 

(Az adogató feje, a ló háta mögött látható.) 

A fényképet Bodrogi Sándor készítette, 1937. december 31-én Nyík-rétjén, 88 éve.

Nagykáta szépsége

A fatörzs mögül egy szép arcú hölgy mosolyog felénk. Mivel hogy beléptünk egy új évünkbe, bizonyára nekünk sugározza a szép,  jó és boldog évet.

Köszönjük Kedves!

Nagykátán tudtommal két kőnyomatos képeslapunk van, ezek jelentik a kezdetek-kezdetét.

Ezeknek a képeslapoknak a hátulján csak címezni lehetett. A kép első részén, valamennyit írni volt hely, de csak üdvözleteket. 1905-ben változott a képeslap, mert az első fele csak kép volt. A hátsó oldalt két felé vették, ott volt a cím helye és a kevés üdvözlet rész, amibe az üdvözlet épp belefért.

Azon időben így írták a községünket nevét: Nagy-Káta.

( Másik kőnyomatos képeslapot, ebben a bejegyzésemben találják meg.)

Kislányok a régi időkből...

A régi világból 43 kislány néz ránk, a tanítónő vezetésével. Nem mosolyognak, csak egy-két arcon látni, hogy a boldogság sugárzik felénk. A tanítónő kis bájos arcát örömmel nézhetjük. Kedves.

A fényképet önök is nézhetik. Az igen régi időben a fotográfus kattintotta el a kép masináját, így maradt meg az a pillanat, 1924. év tavaszán. Az a pillanat mostanra már 102 éves lehet. A kicsiny lányok felnőttek, kedves párokat találtak, gyermekeik lettek, nagymamák is lettek, később így-úgy eltüntek a föld színéről.

Vajon felismeri e valaki a nagymamáját, vagy a dédnagymamáját?

Az egyik kedves kislány nevét tudom. Az első sorban, a tanítónőtöl jobbra ül a földön. A lábához van írva "anyu". Magyar zsinóros mellénye van, szép fehér ruhában, pártával a fején és szép hosszú hajával. A neve Puskás Anna. Anna felnőtt és felesége lett Tóth Endre tanár úrnak, aki irodalmat és nyelvtant tanított. Annának két lánya volt, Erzsike és Margitka, a Margitka még köztünk van.

Kinagyítottam a csoportból, így jobban látják Annát!

A Tornyos iskola

Az 1800-as évek második felében, mint az eső után a gomba – egy szépséges épület, magasra nyúló toronnyal – iskola emelkedett fel. Nem volt annak neve, de hamarosan kitalálták. Tornyos iskola lett. Ezt a Római katolikus iskolát az egyházközség tartotta fenn.

1947-ig birták az épület falai. A falakon lehetett látni, hogy a talaj vize fölfelé igyekszik, hullik a vakolat és gyengül a vályog fal, nem volt szigetelő anyag. 1947-ben szétbontották a rozoga iskolát, a tető cserepét – azt hallottam – vásártéren épülő óvodára tették fel. 

Megmutatok egy szép fényképet, most a jobb oldalról. Egy régebbi  bejegyzésemben a bal oldalról látható iskolát mutattam.

Van egy másik képem, ami képeslap. Egy sereg gyermek jött össze, majdnem mindenkinek van kalapja és némelyiknek fehér gatyája is látható. Az utcafronti fal már elég rozoga.

A Tornyos iskola régi helyét is megmutatom:

Karácsony közeleg…

1940. körül már hideg volt, de a hó még nem érkezett meg. Nem fehér még a tanya világ, sivár a rét, a fa levelét elsodorta a száguldó szél. A tanyák kürtői eregeti a füstöt, hogy meleg legyen a házban. A közelebbi tanya udvarában nagyokat csattog a fejsze, valaki fát vág és ölbe viszi fészerbe.

Bodrogi Istvánék erekközi tanyáján, nagy nap van. Disznó vágás van, összejött a család. (A kutyus is oda sendergett a vastag illatra.)  Mindenki dolgozik, a kép mutatja, hogy szedik szét a nagytestű malacot. Lesz most a családnak mit enni, mivel a Karácsony is sietve közeleg, legyen mi az asztalon bőségesen.

De legyen mit elrakni is a malackából. Zsírt rakják a bödönbe, füstölik a szalonnákat, combokat, amelyeket a kamrába aggatják. Abált szalonna is lesz, de az üstben serceg már a tepertő is. Töltik már a kolbászt, a hurkát.

Délután már mindent tisztítanak, fazekat, lábasokat és amit még kell.

Ám készül már az esti vacsora is.

A képet Bodrogi Sándor népművész készítette fiatal korában, a képek megmaradtak.

Sajnos nem tudom pontosan a neveket, de Bodrogi Sándornak ott van az édesanyja, a kucsmás Bodrogi István pedig az édesapja.

A vaskereskedés

Singer Zsigmond vaskereskedő boltot nyitott a Bazársoron. (De az évről nincs tudomásom.) 

Jól ment a kereskedés, ám idővel szűk lett a bolt. A Kisbazársorra átköltözött az üzlet és ott lett is nagy helye már. Az új üzletben, sok-sok áruválaszték volt. Minden vásárlási igényt kielégítettek. Ruhát és ételt, azonban ott nem árultak.

Amikor moziba mentem, a bolt előtt igyekeztem, s néha a kirakatot nézegettem.

Az egy földszinti üzlet volt, nagy üvegablakokkal. Talán az 1950-60 as években lebontották.

A bolt helyét a térképre berajzolom.