Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek. Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.
Július 27-e volt. A délutáni meleg ugyancsak nyomta felfelé a higany szálat. Az ebédlő asztalánál csücsültem, valamit írogattam, azt hiszem a postát készítettem elő a holnapi napra. Csörren a zsebtelefonom.
- Halló, tessék - szólok a készülékbe.
- Halló, itt Keglevich Miklós Floridából, Miamiből.
S innen egy hosszú, barátságos beszélgetés következett, késő délután pedig már internetes levelet is kaptam Keglevich Miklóstól. A tavasszal megjelent, "A menyegző" című írásom igen felhívta a figyelmét, hiszen számára ismeretlen kedves képet látott a jegyzetben. Ezt írta:
„Nagyon kellemesen meglepett, amikor láttam az apám, Keglevich Péter fotóit a testvére, Gábor (onklam)* házassága alkalmával Keglevich Gabriella-val. (Elli)”
Gróf Keglevich Péter ekkor még legényember volt. 1936-ban nőül vette Pejacsevich Mária grófnőt. E frigyből született Erzsébet 1937-ben és 1939-ben Miklós.
Nagyon örülök, hogy megtisztelt Keglevich Miklós a telefonhívásával és az azóta küldött leveleivel. Az Egyesült Államokból, a földgolyó túlsó feléről is figyelemmel kísérik munkámat. Ez biztatást ad a további tevékenységhez, a blog folytatásához.
Pár nap múlva „kincseket” is kaptam az óceánon túlról. Fényképeket Egreskátáról, melyek 1907-ben fotografáltak. Igazi szenzációk ezek a helytörténet számára. Most csak egyet mutatok be, a többit is csepegtetem majd.
A képhez nem is kell fűznöm semmilyen szöveget, hiszen azt minden tudnivalóval ellátták.
A képen gróf Keglevich Gábort ( 1848-1926 ) látjuk a két unokával Tisza Györggyel és Tisza Imrével. György 1980.-ban halt meg 82 éves korában. Imre 17 évet élt, valami elszakította élete fonalát.
Ma már a reklámok elárasztják még az otthonunkat is, a képernyőn, vagy a rádión keresztül. Abban a régi szép világban itt-ott az utcán lehetett látni hirdetéseket, no és a moziban a szünetben.
Egy film vetítése általában másfél órás volt, de hozzá jött még a legfrissebb Híradó. S ha még ez sem töltötte ki az időt, akkor valamilyen témájú rövid film volt még a műsorra tűzve, és egy szünet is. A sorrend: Hiradó, rövid film, szünet és a film. A vasárnapi műsorok 16 órakor, 18 órakor és 20 órakor kezdődtek. Hétköznap 18 és 20 órakor volt vetítés. A két órás műsoridőből még jutni kellett időnek a nézők kivonulására és a bemenetére.
A szünetben zene szólt általában a "Hej cica eszem azt a csöpp kis szád..... " sláger a Csárdásirálynőből, de mivel állandóan ez ment már a könyökünkön is ez csorgott. Közben reklámok vetítése is ment.
Amit itt képen bemutatok az Kálló János neves kereskedő reklámja volt. Ez egy retusált, mesterségesen színezett és maszkolt, üvegközé tett dia volt, melyet be lehetett tenni a vetítőgépbe, az meg rálőtte képet a vászonra.
Nagyon egyedi lehet ez a reklám, hiszen másik még nem került elő. A háború előtt, vagy rövidesen utána vetíthették.
Május elseje az a felvonulás napja volt. Nem igen lehetett szép hazánkban olyan település ahol nem rendeztek – szovjet mintára – felvonulást.
Ez Nagykátán sem maradhatott el.
Fenn maradt pár kép, melyből válogatva bemutatok három fényképet, melyeket összehasonlítva a mai állapottal, nagy változást állapíthatunk meg.
A menetet a MÁV állomás felé vezették, hogy miért azon a néptelen úton, azt már nem lehet tudni.
Borongós, eső utáni idő van, fényes tócsák simulnak az útra. Az általános iskolások értek most a látótérbe. Talán nem is ők az érdekesek, hanem amit mögöttük látunk. Az állomáshoz tartozó kert, ólakkal. Ez is az állomásfőnök birodalma volt. Ha nem volt szolgálatban, itt elszöszmötölhetett a kerti munkával. Megtermett benne a krumpli, a saláta, a bab és még amit kedve volt termeszteni. Az ólakban elfért a malacka és némi szárnyas aprójószág is.
A kertet elsöpörte a történelem, helyébe autóbusz állomást építettek.
A következő képen már ide értek a gimnázium tanulói. Még akkor egyensapkát hordtak, az elegáns ruhájukhoz. A háttérben nagy semmit látunk, vagyis a vasút építésekor keletkezett kubikárkot. Talicskával hordták töltésnek ahová kellett az akkori kubikos emberek. Alig telt el úgy 100 év, máris tele kellett hordani a hatalmas mélyedést földel, mert épült a tűzoltóság. A tűzoltó laktanya építése előtt, egy utcát alakítottak ki, akkor épült oda az a házsor, a mostani Mindszenty bíboros utca.
Az alábbi képen már látni a felvonulók hosszú sorának végét is. Pillanatnyilag állnak, torlódik a menet. Felfedezhetjük, hogy a fényképek egy autóbusz tetejéről készülhettek. A látószög adja a helyet, az autóbusz tetejéről fényképezte a menetet, Rada Aladár igazgató helyettes.
Látunk régi autóbuszokat, magyar gyártmányú Ikaruszokat. A tetejükön csomagtartó, akkoriban nagy csomagokkal is közlekedtek az utasok, azokat rakták fel a tetőre.
A fényképek az 1960-as évek elején készülhettek.
A képeket a "Nagykátai Emlékek" oldalról kölcsönöztem.
Gróf Keglevich Miklós és Grn. Almásy Emma frigyében szépen sorjáztak a gyermekek.
Az elsőszülött István, már ez időben három éves volt. A másodszülött Gabriella másfél évét taposta, mikor azon a szép nyári, pénteki napon világra jött sorban a harmadik testvér.
A balatonszemesi plébános úr – merthogy ott született – be is írta kereszteléskor a vaskos könyvébe az adatokat, a szülők diktálása szerint. Született:
1915. július 16-án, NICOLETTE Alojzia Erzsébet Mária Walburga
Az ici-pici grófnő nem sokáig élt itt a földi világban. Nem lehet róla tudni, hogy már betegen született, vagy itt érte el valamilyen gyermekbetegség? A száraz adatok szerint 1915. november 1-jén, egy hétfői napon – Budapesten – megszűnt szívecskéje dobogni.
A nagykátai halotti anyakönyvben nincs nyoma a temetésnek, lehet, hogy az is Budapesten történt. De ha temetőben bemegyünk a Keglevich kápolnába-kriptába, a jobb oldali falon aprócska márványtábla jelzi hogy valamikor Ő is élt. A tábla felirata:
NICOLETTE
1915.JULI.16. 1915.OKT.31.
A kicsiny lányka emlékét emléktábláján egy megrongálódott, agyonmeszelt, feje-vesztett angyal őrzi és ez a jegyzet.
( A családfa adata és a márványtáblán jelölt elhalálozási dátum egy napot csúszik.)
A fali kalendárium – a hetente letépős fajta – december havát jelezte. Pontosabban 26-át, szent Karácsony második napját, az Úr 1942-es évében, ami akkor épen szombatra esett. Nagyon várták abban az esztendőben is a fehér-karácsonyt, de bizony egyetlen egy hópihe sem pillézett le a földre, így fekete maradt a szent ünnep.
Délutánba hajlott az idő, mikor a boldogság kék madara végig suhant az utca felett – többen látták –, majd enyhe kanyart véve visszafordult és rutinosan leereszkedett a piros cserepes, Rákóczi krt. 631. számú ház tetejének gerincére. Mint aki hazaért tollászkodni kezdett, el is engedett egy picinyke tollacskát, mely szinte kacagva, keringve, pörögve himbálózott a szellőfodron, majd nagyon óvatosan libbent le a frissen söpört udvarra, a kék madár legnagyobb megelégedettségére. Hát hogyne lett volna elégedett amikor a feladatát teljesítette, boldogságot vitt a ház lakóira, na és a vendégseregre is.
A vendégek éppen akkor sorjáztak be a kapun, nem csak olyan egyszerű vendégségbe, hanem eljegyzésre, lánykérőbe. Ami elég felelős tevékenység, hiszen jövendő élet alapozódik meg, két család jóvoltából.
A Fejős családnak volt két leánykája, a nagyobbik takaros, dolgos, eladósorban lévő. A Pallagáéknak pedig egy daliás, taníttatott, katonaviselt, állami állású, családalapításra hajlamos fiuk.
Nem szaporítom nagyon a szót, Pallagáék – kik Albertirsai illetőségűek voltak – kérték, Fejősék pedig sűrű bólogatás közepette adták a lánykát. Így azután nagyon hamar asztalra került az eddig sparhelton gyöngyöző tyúkhúsleves, meg a többi finomság, mind-mind szépen felsorakozva. Az udvaron terpeszkedő pincéből borocska is került a fehér damaszttal leterített asztalra.
A postás délutánra már elfáradt a távirat hordásában, pedig Józsi bácsi – az örömapa – mindig megkínálta egy pohárkával. Be is mutatok egy példány, a féltve őrzött táviratokból.
A téli, hamar megérkező este jötte előtt, a fiatalság felkerekedett és sétára indult. Rá lehet ismerni hol készült a kép. Ide is teszem a bizonyíték erejével.
Abban a korban igen nagy becsülete és tekintélye volt az egyenruhának, legyen az rendőr, katona vagy MÁV alkalmazott. Lám-lám Pallaga Pál is vasúti egyenruháját viselte az eljegyzésén. Mellette –a mi szemszögünkből – balra Fejős Erzsike áll, a boldog ara, körberajongva a "régi" és az új rokonsággal.
Teltek - múltak a hónapok.
Esküvő, 1943. június 12.
Az örömteli eljegyzési időszakra pontot kell tenni előbb-utóbb. A menyegzővel magasabb fokozatba lép az ifjú pár. Átlépve a küszöböt, házasság boldogságában találja magát.
Fejőséknél is eljött a nagy nap melyen Fejős Erzsébet és Pallaga Pál Isten előtt is frigyet kötöttek. Az esküvőről hazakocsizó násznép, jókedvében az udvaron táncra perdült, a zenészek dolgoztak rendesen. Az utcakapu hatalmasra tárva, onnan a szűrösök leselkedtek befelé. A menyasszony süteményes tállal, a vőlegény a boros üveg nyakát ragadta meg és néha-néha megkínálták a kíváncsi népet. Valamikor, hajnal hasadtával ért véget a vigadalom.
Fénykép is készült a hátsó kertkapunál, mely a hatalmas vásártérre nyílott. Felsorjázott az ifjú pár és melléjük a koszorús lányok.
A táviratok is egyre szaporodtak. Be is mutatok egy újabbat – mely számomra is kincs – a jó szüleim küldték a jókívánságaikat, át a szomszédba, négy házzal arrébb. (A postás csak hétfőn kézbesítette!) Bizonyára szüleim nem ballagtak át a lakodalomba, mert Édesanyám éppen "gyermekágyat feküdt" velem. Az esküvő idején már három napja itt voltam ezen a világon.
A házasságból három gyermek született, közülük még két lány vigyázza szülei kedves emlékét.
S egy ideillő korabeli hangulat szól a zene szárnyain:
A mi Vendelünk épen 156 éves. Ennyi év szaladt el mióta megvan. Azóta ázik, veri az eső, fújja a viharos szél, vagy éppen a szellő lengi körül. A napocskánk sugarait is jól tűri, legyen az erősen tűző vagy csak bágyadt. De nagy a szerencséje, hogy tető van a feje felett. Van, hiszen "sátoros szent" és aki az, az bizonyos védelmet élvez a viszontagságok ellen. Igaz, néha - néha javítgatni kell rajta, vagy a vandálok rongálásait helyrehozni.
A szobor felirata a régi szabályok szerint:
KÉZÍTETE NAGYKÁTA KÖSÉGE 1863
ÁLLITATTA
KANYÓ ANDRÁS
Szent Vendelt a Jászberényi út és a Vásártér utca sarkán leljük meg, ha netán egy pillantást akarunk rá vetni. Régi szobor az már, 1863-ban állíttatott. De nem ide, hanem a vasút túlsó oldalára.
A Rákóczi krt. folytatása egészen Erdőszőlőig be van rajzolva a régi katonai térképeken, de a vasút vonala kettévágta. A gulya járást is leszűkítette a vaspálya de a később megépített házsor is. A Habsburg Birodalom harmadik katonai felmérésének térképén (1869-1887) emlékmű – nem egy egyszerű út menti feszület – van berajzolva a Rákóczi krt. folytatásában, közvetlen a vaspálya mellett. Véleményem szerint az a Szent Vendel szobrának a régi helye.
Ám az tény, hogy Vendelünk életébe beleszólt a fejlődés, errefelé is lefektették a vasút sínjeit. Ezzel a fejlődéssel elzárták a mindennap kijárt, kiterelt jószágok útját a legelőre. Ezáltal Szent Vendelnek ott, azon a helyen okafogyottá vált a jelenléte.
Összedugta fejét az elöljáróság és a határozat megszületett: át kell telepíteni a szobrot a községhez közel, mert más lett a háziállatok járata, csapása és a legelője is.
A határozat alapján 1896-ban ezt írta be Dr. Kazaly Imre plébános úr a Historia Domus lapjaira:
„A vasút túlsó oldalán felállíttatott Sz. Vendel szobra a Mária társulat által kijavíttatva, az innenső oldalra hozatott át.”
Oka volt annak, hogy miért ott van a mostani helyén. A reggelenként kihajtott háziállatok – disznó, tehén, ló – többsége a Vendel előtt lévő csapáson ballagtak, a vásártéren keresztül, ki a város legelőjére. Más feladata nem volt Vendelnek, csak óvja a háziállatokat a bajtól, a betegségtől, na és ügyeljen a pásztorokra is, mint védőszent. (Ajánlom ide a "Csordahomok" elbeszélésemet ezen oldalakon megtalálható.) Munkáját még a 60-as évekig végezte, akkor szűnt meg a "hivatala". Abba maradt az állatkihajtás.
Kultusza a környékünkön leginkább a Jászságban terjedt el, arrafelé nagyon sok Vendelt találunk. Még keresztnévnek is sűrűn használták azon a tájékon.
Lehetséges, hogy a nagykátai atyafiak arról a vidékről hozták az ötletet, a mi jószágainkat is védje valaki.
Pár évvel ezelőtt Oláh Csaba restaurálta, igazi pásztorbotot is adott a kezébe.
(A talpazatot betonnal erősítették meg, a Kanyó András névnek csak a felsőrésze látszik.)
Az ifjú pár az olaszországi nászút után, Egreskátán talált otthonra. Rakni a fészket nem igen kellett, hiszen azt már az ősök megtették.
Boldogan teltek-múltak az évek, igaz, soknak nem mondhatók, mert az örök hűség megfogadása után majdnem pontosan öt évre elváltak útjaik. A bíróság az ítéletet 1939. március 29-re dátumozta. Ám ez már csak pont lehetett a kettőjük kapcsolatának végén. A romlás jóval előbb keletkezhetett.
A fenti megállapításom azért van, mert Elli grófnő még ebben az évben férjhez ment. Az esküvő időpontja és helye: 1939. szeptember 11. Újpest. Boldog vőlegényként, illetve férjként, gróf Széchenyi Miklós került be Elli grófnő életébe.
A kép közepéről ránk mosolyog - fekete garbót viselő - Elli grófnő. A kocsi lépcsőjén ül férje, gróf Széchenyi Miklós. Mellette áll Pákosi Paxi Kornél ezredes. A fehér kabátkát viselő hölgy lehet akár az ezredes úr felesége is. És természetesen a bakon a parádés-kocsis Zakar Pál.
Egyenlőre rejtély a kép készítésének helye. A háttérnek kellene eligazítást adni. Úgy néz ki, egy templom homlokfala van jobb oldalon, de még nem jöttem rá, hol van az a templom.
Gróf Széchenyi Miklós általam ismeretlen ok miatt 1944. december 23-án befejezte földi létét.
Az adatok szerint Keglevich Gabriella grófnő feltűnik valahol a nagy világban, mert 1953-ban férjhez megy Paul Le Paige nevű úrhoz. Hogy hol, arról nem vall a papír.
Káló János – Nagykáta jól ismert és kedvelt kereskedője – előrukkolt egy pár új reklámmal, hiszen jön a Húsvét. Merthogy a régiek is rájöttek, hogy reklám nélkül nincs üzlet. Nosza, röplapokat nyomtatott a Simonyi féle nyomdában, mely a templom mögötti utcasarkon tevékenykedett. Hogy miképpen terjesztette azt nem tudni már, de bizonyára hasznos volt és fellendítette a bolt forgalmát.
Némelyik lapra verset faragott, rímeket passzított. Hogy a külalak szép lett az lehet, hogy Káló úr munkája, de valószínű, hogy Simonyi úr is belesegített, a nyomdatudásával.
A röplapokból árad a réges-régi húsvétok hangulata, és az illatok kavalkádja.
A férfiak készülődése, a kikeményített fehér ing halk ropogása, az új selyemruha pörgőssége. A kikészített vasalóban a parázsló faszén villogása. A lányok gondosan befont haja, a csillogó szemek várakozásának izgalma. A vöröshagyma lében színezett tojások szép vörösbarnasága és a kertben virító jácint húsvét illata.
Ezek már elmúltak, mögöttünk maradtak, mint a tegnapi nap.
Szép kora tavaszi nap lehetett. Van aki már letette a kabátot, és van aki vékonyabbra cserélte, vagy beakasztotta a szekrénybe.
1934-ben időben megjelent a tavasz, április vége felé a fák levelei már fent himbálóztak az ágakon. A hír hamar szétlebbent a fővárosban: főúri esküvő lesz a Vajdahunyad-vár udvarán, a Jáki-kápolnában. Jöttek is a kíváncsiak, mert az esemény nem mindennapi. Az aszfaltra hasaló árnyak jelzik, hogy a nap is figyeli az eseményeket.
Gyönyörű luxusautó gördült a kápolna elé. Megérkezett a menyasszony grn Keglevich Gabriella. Elegáns ruha és fátyoligazítás. A menyasszonyi csokrot még Krémer József – az egreskátai fővadász, huszáros díszben – szorongatja a kezében.
Pár lépés, s már ott teremnek – gyönyörű díszmagyarban – az ara kísérői, kik majd az oltár elé vezetik őt. A kép baloldalán Bethlenfalvi Erdős Pál. A menyasszony mögött – szép kalapban – az örömanya, látszólag még mindig a ruhaigazítással van elfoglalva. Ő gr. Keglevich Miklós felesége volt, Almásy Emma. De miután férje 1919-ben eltávozott e földi létből, idővel férjez ment Erdős Pálhoz. A menyasszony jobbján (nekünk balra) gróf Keglevich Péter, a balján testvérbátya gróf Keglevich István.
Még egy pár pillanat várakozás – egy anyának mindig van igazítani valója – de hamarosan felcsendül Wágner zenéje és a menyasszony méltósággal, boldogsággal az arcán s talán szaporább szívveréssel elindul az oltár felé, a kísérőivel. De előttük a koszorús párok vonultak fel. Fenséges pillanatok! A vőlegényt (Keglevich Gábor) Woracziczky Johanna és Keglevich Jenke grófnők vezették az oltár elé.
Itt bemutatom a képet a koszorús párokról. Azt hiszem a hölgyek szeretnék ha leírnám a lányok ruháját. Már írom is: elbűvölő fehér-piros vadvirág mintájú Crée-de Chive ruhát viseltek. Piros kabátot és fehér szalmakalapot, melyre vadvirágot és szegfűcsokrot tűztek. A koszorús fiúk/urak történelmi magyar ünnepi ruhát viseltek.
A holtodiglan-holtomiglan eskü után az ifjú pár. Az új házaspár között látható a szegedi dr. Julius Glattfelder püspök úr, ki eskette őket. Felhívom a figyelmüket a fátyolvivő kislányra, kinek testvére is ott van valahol, valószínű, hogy a menyasszony mögött állhat, így nem látható. ( Alant írok róluk.)
Feltűnik a nászmenet a kápolna bejáratánál. Elől jön a násznagy a tisztségét jelölő hatalmas virágcsokorral. Ő Pongrácz Jenő gróf országgyűlési képviselő. Az ifjú párra is rámosolyog kilépéskor a napsugár.
A koszorús párok is kisorjáztak, elöl jön gr. Keglevich Péter és gr. Keglevich István ők kísérték a menyasszonyt. A kép jobb szélén Krémer József tűnik fel, ruhája közelről most megszemlélhető. Huszáros süvegén elől egy fémlapot látunk K betűvel. Keglevich nevet jelképezi. (Azt hallottam róla, hogy kozák származék volt és testőrként is hűen szolgálta a grófékat.)
A boldog férj (Keglevich Gábor) és feleség (Keglevich Gabriella).
Útra készen a Nemzeti Kaszinó felé, ahol az esküvői lakomát tartották.
A fátyolt vivő gyermekek. A középen lévő kisfiú gróf Széchenyi Benedek, a két aranyos kis lányka a kormányzó úr, Horthy Miklós unokái, Horthy Zsófia (1928) és testvére Horthy Nikolette (1929). Ifjú Horthy Miklós és Károlyi Mária gyermekei. 1934-ben már szüleik nem éltek együtt. Az esküvőn megjelent ifj. Horthy Miklósné is de sajna nem ismertem fel a képeken.
Az ifjú pár az egreskátai kastélyban talált otthonra, miután hazajöttek az olaszországi nászutukról.
Forrás: Az esküvő fényképalbuma, a Bécsi Szalonhírek, a Magyarság és az Újság című korabeli lapok hírrovatai.
Köszönet a francia fordításért Lázárné Czigel Erzsébet tanárnőnek és a német fordításért, Hegedűs Ágnes tanárnőnek!
István születése után úgy másfél évre, ismét gólya keringett az egreskátai kastély körül. A személyzet ezt hamar észre vette, de megtartotta titoknak. Olyan titoknak mely úgyis hamar kiderül.
Hogy hogyan került a kandalló kéményén keresztül a kis poronty Emma grófnő szobájába, azt senki nem tudta. Tény, hogy oda került ahol már várták. Vékony sivítással adta hírül érkeztét egy szerdai napon. A bába be is írta kis könyvébe a dátumot, miután tisztára törölte a kezét: 1914. január 21. Volt a házban nagy öröm, lótás-futás. Az első szülött fiú volt, ahogy az illik, a most érkező – mindenki látja – kislány. Aki nem látta, annak megmondták.
Az újszülött lányka a keresztségben a Gabriella Klementina Georgina Nanad Mária Walburga nevet kapta szüleitől.
Gabriella – kit a családban mindenki Ellinek szólított – cseperedéséről nincs tudomásom. A születése utáni legfrissebb adatom, hogy 20 éves korában oltár elé kísérték.
A két neves család bizonyára lázasan készülődött a friggyel pecsételt napra. Mindent elintéztek, mindent elrendeztek, a mosoly az arcokra költözött.
Az értesítő gyönyörű szépírással megíratták, tudtul adták azoknak akiket illetett, a boldogságukat. (Akkoriban a nebulóknak szépírás órájuk is volt, ahol megtanulták a tintába mártott toll vezetését, mikor kell vékonyítani és mikor kell vastagítani, a már-már rajzolt betűk részeit.)
A két család eképpen adta tudtul az örömhírt:
Bethlenfalvi Erőss Pálé született törökszentmiklósi és zsadányi gróf Almásy Emma örömmel tudatja ő és néhai férje buzini gróf Keglevich Miklós leányának buzini gróf Keglevich Gabriellának, buzini gróf Keglevich Gáborral, a Souv. Katonai Máltai Lovagrend tb. lovagjával, a m. kir. „Nádasdy Ferenc” 3. honvéd huszárezred tart. hadapród-őrmesterével Budapesten, a Jáki kápolnában f.é. április 30-án leendő házassági egybekelését.
Bad-Ishcl, 1934. április havában.
Buzini gróf Keglevich István és neje zicsi és vásonkeői gróf Zichy Clara örömmel tudatják fiuknak, buzini gróf Keglevich Gábornak, a Souv. Katonai Máltai Lovagrend tb. lovagjának, a m. kir. „Nádasdi Ferenc” 3. honvéd huszárezred tart. hadapród-őrmesterének buzini gróf Keglevich Gabriellával Budapesten a Jáki kápolnában f.é. április 30-án leendő házassági egybekelését.
