Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek.
Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.

Tarlószántás Erekközben

Az idei aratási napok is észrevétlenül elmúltak. Ha nem léptünk ki a városból azt sem láttuk, hogy érik-barnul már a kalász, mely műveletben a nap heve játszotta a főszerepet. Nem volt nagy sürgés forgás az utcákon, nem hordták a kévéket szekereken, kocsikon, nem volt betakarítás, vagy másképpen terménybehordás, vagy csak egyszerűen behordás. Ilyen alkalmakkor, a gazdától, aki rendszerint fent ült magasan a megrakott lovaskocsin megkérdezte az utcai járókelő - Maradt e még? Ez az érdeklődés a termény irányában történt, azon ügyben, hogy behordta e már mindet a tarlóról, vagy még fordulnia kell. Ilyenkor a gazduram tisztességgel válaszolt a tényállás szerint  - Már ez az utolsó fuvar! - vagy - Maradt még vissza kell mennem!

Mint a címben is benne van, a képen tarlószántást látunk. A learatott terület a tarló. Itt még betakarítás utolsó mozzanata nem történt meg - az pedig a behordás.

A keresztekbe rakott kévék még kint alusznak a tarlón. A gazda ilyenkor még nyugtalan, nincs biztonságban a termény. Jöhet vihar, hatalmas eső, vagy a legrosszabb, a tarlótűz. A vörös kakas bárhol felüthette tanyáját, de leginkább veszélyeztetett terület volt a vasút melletti. A gőzmozdonyokból akkoriban még a szikrák erősen pattogtak, néhol nagy károkat okozva. Nos ezeken a területeken szinte azonnal igyekeztek elvégezni a tarlószántást, az esetlegesen fellobbanó lángok tovaterjedésének megakadályozása okából, védendő a learatott élet.

A kép jobb alján remekül látni a vetőgép csoroszjáinak – ebből hullott a vetőmag a földbe – nyomát, szép sorjában vetette el a magot.

A kép 1939-ben készült a Bodrogi "birodalomban" Erekközben. A fényképező masinát Bodrogi Sándor – Nagykáta egyetlen népművésze – tartotta és azt a pillanatot örökítette meg amikor apja a tarlót szántotta, szép ápolt lovaival.


Piactér a városházával

Valamikor a 20. század első évtizedében készítették ezt a képeslapot a térről, ami így már több mint 100 éves. Akkor nagy volt és tágas, eleink becsülték a nagy tereket, nem igyekeztek azt beépíteni.

A piac e szép nagy területen 1901-ben indult be, ami igen kívánatos volt, a kereskedelem szempontjából. Kisebb piacot minden áldott nap tartottak, de nagy, az csak csütörtökön volt. (Ezek szerint a csütörtöki hetipiacunk már 116 éves!)

A fotográfus már korán kiment a piactérre, még nagyon hosszúak az árnyak. A kocsiról sincs még a portéka lepakolva, így nem tudjuk mi érkezett eladás végett. Az istráng lekötve, a lovak beletörődve a sorsukba, búsan múlatják az időt. (Nagy a feje, búsuljon a ló - szól az egykori nóta.) Még a süveges gazduram is összefont kézzel várja, hátha történik valami, legalábbis most a fényképezkedés történik, a többi még igazán ráér.

A kocsi mögött az 1897-ben állított Tápióbicskei-csata emlékműve. Hátrább és balra a Mária szobor sejlik fel. A kép bal szélén a Kántor-lakás jobb széle és mellette a Községháza egyemeletes épülete. Utána kicsiny házak sorjáznak. A kép jobb oldalát megszemlélve is láthatunk pár házat, amik közül párat  már elbontottak.

A fotográfus vagy a tél elején, vagy kora tavasszal készítette a képet, az ott őgyelgők nagy örömére és a maga hasznára. A fák ágai csupaszan merednek az ég felé, az emberek a melegebb ruhát még nem hagyták el. Ám egy aprócska jel talán azt mutatja, hogy kora tavasz van. Ugyanis az emlékoszlop és a talapzat találkozásánál van egy kőkoszorú, a kőkoszorún egy talán egy élővirágból készült másik koszorú. Legalábbis annak látszik. Ha azt akkoriban tették oda akkor vagy március, vagy április hónapot írtak. (A kőkoszorú ma már nincs meg, pár éve restaurálták az emlékművet és nemsokára leesett a frissen feltett koszorú. Azóta senki illetékest nem zavart a hiánya.)

A szép képeslapot Faragó Lajos utóda adta ki Nagykátán és a Kucza Péter őrizgeti.




A fenti képeslapnak érdekes utóélete is van.

Előző jegyzeteimben hivatkoztam a Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye két kötetes remek monográfiára, amiből közöltem is részleteket Nagykátával kapcsolatban. A könyv 1910-ben és 1911-ben jelent meg. E szép kötetek 2. könyvéből való az alábbi kép, amely átdolgozott változata a fenti képnek. A fotómasina azonos látószöge, a fák takarta épületek azonos helye, mind azt mutatja, hogy ugyanarról a felvételről van szó. Mégis, mit változtattak rajta? A fák csupasz ágait megdúsították. Az embereket és a kocsit lovastul együtt eltüntették a képről. Illetve nem teljesen. Kicsit úgy néz ki, hogy a kerítés mögé tették, vagy rátettek egy kerítést. Ugyanis ott a két kocsikerék háromnegyed része látszik és ott van a ponyvával letakart rakomány is. Szépen látszanak a kocsi hosszanti lécei. Sőt a kerítés mögött látszik a süveges gazda is, de úgy néz ki süveg nélkül. Az összefogott keze is jól látszik. Még a lovacskák is felsejlenek a lécek mögött. A kerítés bal oldalán valami rá van akasztva a kerítésre. Az a valami - feltételezhető, hogy ruhadarab - mindkét képen rajta van.

A képet elég szépen átdolgozták, ügyes munka.

(Ezekben az időkben a képrészletek átdolgozásának két fő módja létezett. A negatív és a pozitív retusálás. Amit a fekete-fehér papírképen sötét részletnek látunk az a negatívján világos, átlátszó részletként jelent meg. Módosítási szándék esetén ezért a negatívon a világos részeket különböző keménységű ceruzával (speciális tapadóanyag kezelés után) sötétítették, lefedték. Ekkor a levilágítás után a pozitív papíron a sötét részek kivilágosodtak, eltűntek, környezetükkel egyenlővé váltak. Így tűntek el a kocsi sötét részletei, és az emberek. A pozitív retusálás során egyszerűen ráfestettek, az egyébként legtöbbször matt papírra a szürke különböző árnyalataival, vagy akár színes festékkel. Így keletkeztek a fa plusz ágai. A látható grafikus hatás eléréséhez valószínűleg kemény hatású fotópapírt alkalmaztak, ami részletek elvesztésével járó ceruzarajz hatást eredményez. Így ez a kép, képszerkesztő programok hiányában egy többszörös, negatívot és pozitívot is érintő bonyolult, előre jól kigondolt módosítás eredménye. - szakmai hozzáfűzés ifj Káplár Béla)