Tűzoltó dinasztia

 A tűz az ember jó barátja és egyben nagy ellensége is.

Négyezer évvel ezelőtt, már az Egyiptomban előírták, hogy hol kell tartani az vízzel teli vödröt, az oltáshoz, ha szükséges.

A Római birodalomban az Augustus császár kiválasztott a rabszolgák között 600 embert akiknek kötelessége volt a tűz esetén oltani. Ez volt Európában az első "hivatásos" tűzoltó csapat.

Magyarországon Szent István rendeletet adott ki: "Vasárnaponként mindenki köteles templomba menni, kivéve azokat, akik a tüzet őrzik."

Több évszázadon keresztül a katonaság, a céhek, a kézművesek, a lakosság volt köteles a tüzet oltani.

Szép hazánkban 1870. február 1-jén, 12 fővel beindult a tűzoltók szervezett tevékenysége. A Pesti Tűzoltó-egyletnek ekkor volt az első szolgálata.

A két háború között nehezen fejlődött a hivatásos tűzoltóság.

A háború után 1948-ban megjelent a BM Országos Tűzoltó Parancsnokság. Ezzel indult meg a fejlődés olyanná mint amilyennek ma látjuk.

Nagykátán is önkéntes csapatok dolgoztak úgy az XX. század eleje óta, de 1950. környékén nálunk is elindult a hivatásos tűzoltóság. 

Bemutatok egy nagykátai önkéntes tűzoltót, ruhája ünnepi, kitüntetésekkel díszítve. Bal oldalon a kisbalta, mely hozzátartozik a ruhához.

A neve: Lengyel András kovácsmester

A következő képen Lengyel András fia: Lengyel Zoltán kovácsmester.

(Nem tudom észreveszik e a kedves olvasóim, hogy hibázott a fényképész, ugyanis megfordította a negatív filmet és úgy tette be a nagyító gépbe. Ezáltal függ a baltája a jobb oldalon. A zubbony gombolása is fordított, olyan mint a hölgyeké.)

Az alábbi képen ugyancsak Lengyel Zoltán a kis gyermekével a karjában és az a kisfiú aki totyog mellette, már a szolgálati balta végét fogja. Ö Varga Ferenc, ki tűzoltó ezredesként ment nyugdíjba. Ez a kép 1942-ben készült.

Így alakult ki a tűzoltó dinasztia!

Az előző írásaim egyikében írtam már a Lengyel család kovácsműhelyéről.

I. osztályosok Nagykátán

Egy régi fényképet szedtem elő a család dobozkájából. Kilencvenhárom évvel ezelőtt készült a kép, 1930. október 21-én, egy keddi napon. Ugyanis, megjött a fotográfus, az első osztályos gyerekek is kisereglettek az udvarra a fényképezés okából. Rögzült a múlt s a fekete masinának köszönhetően most kézbe vehetjük a 93 éves pillanatot.

Sajnos nem tudom a tanító úr nevét, a gyermekekét sem, de egy lánykát ismertem. A kép bal oldalán a harmadik sorban a második, nagy masnival a hajában, szeretett nővérem - Káplár Erzsébet - látható.

A múlt óvodásai

62 gyermek zsúfolódott össze, arcuk komoly, mosolyt nem  látni, nem sugároz felénk egy picikét sem.

A kép 1953-54 vagy '55-ben készülhetett, a vásártéri óvoda udvarában. A pontos dátum ismeretlen.  

A képen lévő gyermekek már túl lépték most a 70.-évet.

Középen az óvó nénik ülnek. A sötét ruhában a Nagy óvónéni ( Sajnos a nevét nem tudom.) és a Kis óvónéni (Mezei Lászlóné) : A gyerekek a termetek miatt nevezték el őket.

A fehér ruhás bal oldalon – mint dada – az édesanyám, Káplár Istvánné (Margit néni), a jobb oldalon Bada Istvánné (Margit néni) ő is dada volt.

Nagy óvónénire szeretettel gondolok! Ugyanis ő adta nekem az életem első könyvét, a Gárdonyi Géza: Láthatatlan ember-t.

Egyik nap bent voltam az óvodában és valamicskét segítettem édesanyámnak ablakokat pucolni. Ezt meglátta, megdicsért a Nagy óvónéni és másnap átadott nekem egy gyönyörű könyvet, a fentebb jelzettet, a "munkámért". Azóta is örömmel veszem a kezembe, az első könyvemet!

Torony őrség

Amit elmesélek az igen régen volt. Abban az időben, amikor 40 fillér volt egy zsemle, 50 fillér egy gombóc fagylalt – de nem mindig tellett két gombócra. A kilós fehér kenyér 3,60 Ft volt  és 50 fillér a vasárnap délelőtti Matiné a moziban.  A kedvelt cukrot staneclibe mérték ki a boltosok és a sarkon egy néni pohárral mérte a pirított tökmagot.

Az egyik nyári nap a nagykátai Községi tanácstól hivatalos levél ballagott el hozzánk. Édes jó anyámat felszólították, hogy el kell menni tűzőrségbe, vagy fizessen 10 Ft-ot. Ugyanis a nyári időben, főleg a aratáskor, tűzőrség volt felállítva a templom toronyban. 

Édesanyámnak azt mondtam: - Én elmegyek anyuka az őrségbe!

Ráadásul megtudtam, hogy a barátom Novák Sándor (Csóré Pityu) nagyszüleinek is érkezett ilyen felszólítás. A lényeg az, hogy elfogadtak bennünket. Az ügyelet a templom tornyában este 18 órától, reggel 6 óráig. Valami ennivalóval és némi vízzel felpattogtunk a grádicson a toronyba. Csoda volt kinézni mind a négy ablakon! Remek látnivaló, hiszen messzire elkalandozott a szemünk a nagy távlatban. 

A feladatunk az volt, hogy egész éjjel nézzünk ki az ablakon, figyeljünk ha valahol láng lobban fel, akkor rögtön az ügyeletesnek leszólni a tekerős telefonon. Ügyeletes a tanács udvarában lévő irodában egy ember őrködött, ha baj volt ő riadóztatott. (Akkor még csak önkéntes tűzoltók voltak.) Minden órában a négy torony ablakon egy kürttel jelt kellett adni, ami jelezte, hogy ébren vagyunk, nem dőltünk el szundikálni. A trombita hangja nem volt élvezhető, csak fertelmesen recsegtetni tudtuk. De jel, ami jel!

Sanyi barátom hajnalban elterült a rongyok tetején, álomnak adta át magát. Így egyedül nekem kellett őrködni. A pirkadatkor a nap már kúszott fel a felhőtlen égen és a földiekre mosolygott. Valami mocorgást vettem észre a torony aljában. A harangozó – akkor ilyen is volt – jött fel, oda, ahol a harang kötelei csüngtek. Az egyiket megfogta és ritmusosan huzigálta.  Fent a toronyban tőlünk úgy másfél méterre elindult himbálózni a hatalmas harang. Ránéztem a Sanyi barátomra mélyen aludt még. Én a füleimet bedugtam, a harangnyelv már-már elérte a harangot. Meg is tette! Hatalmas rezgős hang még az ablakokon is igyekezett kifelé. A misére hívta a híveket. 

A Sanyi fektéből hatalmasat ugrott! Így felpattanni, ilyen frissen még sohasem láttam senkit.

Az őrség véget ért, lekászálódtunk a toronyból, otthon jót aludtam.  

A 10 Ft megmaradt.

Ebből az időből van egy fényképem, tűzoltók vannak rajta.

Talán valamilyen ünnepen készült a kép, lehet, hogy március 15-én. A parancsnok felett, ott látható egy magyar lobogónak az alsó része. A tűzoltók is ünnepi ruhában vannak – akkor még önkéntesek voltak – és még a civilek is, akiken még meleg kabátok vannak. Az emlékművet akkor még drótkerítés fogta körbe.

A képről tudok egy-két nevet, máris sorolom: balról az első ismeretlen, a második Szabó Kálmán, a középen a kapitány Urlich Márton, utána Abulesz Lajos (Baba) , fekete kabátban Ludányi László, a kis gyermek Ludányi Lacika, a jobb szélen a kürtös, nevét sajnos nem tudom.

A kép az 1950-es évek elején készülhetett.

Keglevichek nyomában XXII. – Sírhelyek és síremlékek

Ebben a harmadik részben Rada István 2022-es tablóiból a harmadikat mutatom be.

Ezen a Keglevich család további sírhelyei és síremlékei láthatók. Az itt láthatóak közül egynéhányat jobban másokat talán kevésbé ismerünk. A tablón régi újságkivágások és portrék is bővítik ismeretanyagunkat a témában.

A tabló a részletesebb nézethez, "jobb klikk, link (hivatkozás) megnyitása új lapon" művelet után nagyítható.

Keglevichek nyomában XXI. – A Szent Kereszt kápolna kriptája

Ebben a bejegyzésben a 2022-ben Rada István által készített tablókból a másodikat mutatom be.

Ezen az összefoglalón a nagykátai temetőben lévő Szent Kereszt kápolna kriptája látható hasonlóan az előzőhöz sok információval, alaprajzzal, a sírfeliratok szövegeivel.

További hozzáfűznivaló itt sem nagyon akad. A kép "jobb klikk, link (hivatkozás) megnyitása új lapon" művelet után nagyítható a részletesebb tanulmányozáshoz.

Keglevichek nyomában XX. – A Szent Kereszt kápolna

2022-ben Rada István remek tablókat készített a Keglevich családhoz kapcsolódó építészeti emlékekről.

Mivel ezek jól kapcsolódnak a családról szóló, eddig megjelent beszámolóimhoz, ezért most három bejegyzésben a szerző engedélyével, bemutatom ezeket.

A Keglevichek a nagykátai temetőnkben építtettek maguknak nyugvóhelyet, egy máig használatos, de jelenleg nem a legjobb állapotában levő kápolna formájában. Az első tabló ezt mutatja be.

A tablóhoz nem sok hozzáfűzni való szükséges, mert a képre nagyítva, részletes műszaki rajzok kíséretében sok információt olvashatunk el az épületről. Jó lenne ha egyszer ez a kápolna egy szakszerű felújítás keretében temetőnk ékeként, visszanyerhetné eredeti, újszerű formáját.

A további tablók a sírhelyekről és egyéb síremlékekről hamarosan, a következő bejegyzéseimben lesznek megtalálhatók. A tablók "jobb klikk, link (hivatkozás) megnyitása új lapon" művelet után nagyíthatók.

A község egyik kovácsa

Akkor, amikor sok volt a lóval húzott kocsi, bizony szükség volt mester emberekre, akik megpatkolták a lovat, javították a lőcsös kocsit, a szekeret és minden mást is elkészített ami vasból volt. Mert ők voltak a kovácsok! Izzó vasak mesterei.

„A Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye általános ismertetője és címtára az 1931-32 évre”-c. monográfiában az olvashatjuk, hogy Nagykátán 10 kovács működik.

Az egyik kovácsműhely Bem József utca 15. szám alatt, az utca vonalában, a kertben épített műhelyben dolgozott, ahol kihallatszott a fújtató szuszogása és messzire repült az üllő csengése. A műhely tulajdonosa Lengyel András és Lengyel Zoltán. Apa és fia.

A Bem József utca 15. számú házat örökítette meg ez a kép, bal oldalon belóg a kovácsműhely jobb oldala. A házat és a műhelyt elemésztették már az évtizedek.

Ezen a fotográfián már látszik a kovácsműhely, éppen két kocsi is javítást igényel. A mester és a kuncsaftok is megálltak egy percre, ha már fényképeznek. Ezen években tél volt a tél, esett hó rendesen, el is van takarítva sok hó, de már fekete, mert keveredett a talajjal. 

Ezen a képen ráfolnak, vagyis, kereket javítanak. Akkor amikor a faanyag már sokat dolgozott, megszáradt, összezsugorodott, akkor újra ráfolni kell. Mit jelent a ráfolás? A futó felületre egy szűkebb vas gyűrűt erősítenek. (Akkor is, ha a bognár új kereket készített rendelésre, utána elviszik a kovácshoz, ráhúzza a vaspántot (ráfot) és akkor kész a kerék, csak fel kell szerelni a kocsi tengelyére.) Hogyan is? Az úgy történik, hogy az elkészült ráfot felmelegítik, így kitágul és ekkor a forró ráfot ráhúzzák a fakerékre. Ha a ráf lehűl, stabilan fogja a kerék részeit. Itt éppen ezt a munkát művelik.

A képek az 1940-es évek elején készültek, pontosan nem tudni mikor.

Nyár a strandon

Rekkenő a meleg, még a legyek is tegezik egymást. A jegenye csúcsán a levélke egy cseppet sem mozdul. A Napunk hőséggel bombázza a községünket. Nosza, irány a strand. Apraja nagyja bele a hűss vízbe, a zsúfolt medencében úszni már nem lehet, legfeljebb lubickolni. A medence elég kicsi, a fürdeni vágyó pedig sok. 

A kép 1940-es években rögzítette a strandi pillanatot. A medence szélén a Puskás Ottó tanár úr csücsül, hogy mit fog a kezében és akarja eldobni, azt nem lehet megállapítani. Előtte a vízben a Gyulai Margit tanárnő, fehér úszó sapkában, mosollyal az arcán. Előttük több gyermek, talán a tanítványaik.

Évekkel ezelőtt írtam a strandunkról, részletesebben ITT és ITT.

Káta nemzetség

2017. június 16-án ITT írtam a Káta nemzetségről, mert a Visegrádi várban ráakadtunk a szépen kifestett címerükre. Amit ismét ide teszek:

De volt még ez ügyben meglepetés. Nemrégen a Káta nemzetség címerével ismét találkoztunk a Szépművészeti Múzeumban, pontosabban a gyönyörűséges Román teremben.

Íme:

Keglevichek nyomában XIX. – Sebesültek a kastély szobáiban

Néha-néha meglepő dolgok bukkannak elő a múlt ködéből. A régi időkben élt emberek sok mindent vittek magukkal, amikor az anyaföld lágy öle befogadta őket. Őket nem, de a sárguló újságokat kérdezgetni, vallatni most is lehet. Pár héttel egyik fiam meglepő adatokat küldött nekem, az I. világháború hírlapjainak egyikéből.

Egreskátán a kastélyban – a grófék jóvoltából – pár szobát átadtak az „Egyesületi kisegítő kórház” használatára.

A háborúban megsebesültek és ha hosszú ápolásra volt szükségük, akkor itt ápolták őket, álltalában a környék katonái közül.

A névsor németül van írva, de alá tettem a fordításokat is.

Boross István tizedes Tápiószele (cs. és kir. 13. huszárezred, 2. század). Lövés a jobb kézen.

Czakó Antal őrvezető Nagykáta (cs. és kir. 68. gyalogezred, 13. század). Lövés a jobb kézen.

Gallai László gyalogos Nagykáta (cs. és kir. 68. gyalogezred, 7. század). Beteg.

Magyar Pál gyalogos (cs. és kir. 68. gyalogezred 4. század). Lövés a jobb karon.

Palkó Menyhért gyalogos Cegléd (29. honvéd gyalogezred, 1. század). Láb/comblövés.

Rigó Ferenc József gyalogos Cegléd (cs. és kir. 38. gyalogezred, 6. század). Lövés a jobb lábon/combon.

Zsíros István gyalogos Déva (1. honvéd gyalogezred, 4. század). Lövés a jobb karon.

Az ezermester

82 év pörgött le a homokóráról, azóta amikor Pista bácsi a szekercével munkálkodott. Nem a Pinokkiót faragta az bizonyos, valami más kellett.

Pista bácsi a szekercét biztos mozdulatokkal suhogtatta. Repülnek a forgácsok, kell a szerszám a munkához. Az eddigi fagereblye széthullott, dolgozott eleget, tovább nem bírta. Bizony fagereblye készül, megkívánja a föld az ilyen eszközöket. A boltba azok a régi földművelők nem igen szaladgáltak. Merthogy ott ilyen nincs, legfeljebb a vásárban lehet beszerezni. De ugyan miért adna ki költséget, amikor az ilyen féléket a gazda is meg tudta fabrikálni. Mert biz'a, ha nem tudott efféléket eszkábálni, akkor nem volt jó gazda.

Pista bá' tudott, fúrni, faragni ami köllött. Az bizonyos, hiszen a városunk népművésze, Bodrogi Sándor fotografálta ezt a mozzanatot az édesapjáról, 1940-ben a Bodrogi tanyának udvarán Erekközben, a fűrészbak, a keretes fűrész és az éles szekerce társaságában.