Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek.
Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.

Nagykáta régi térképeken

Az 1700-as évek második felében a Habsburg Birodalom katonai térképészei azt a feladatot kapták, hogy térképezzék fel a birodalmat. Mivelhogy sajnos mi is odatartoztunk – vagyis a birodalom részei voltunk – így a magyarok országát is papírra rajzolták. (Mária Terézia volt ezen időben a magyarok királynéja. A térképezés utolsó 7 évét már II. József uralkodása alatt végezték.) A hatalmas munkát 24 év alatt végezték el, azt is tudjuk, hogy 1763-tól 1787-ig. A munka sziszifuszi és rendkívül alapos volt.

A térkép érdekessége, hogy a város neve fölött olvasható a "Markt" szó, ami németül piacot jelent. Valószínűnek tartom, hogy Nagykátának országosan nevezetes vásárait jelölték meg, kiváltképp a marhavásárait. Nagykáta, Mária Teréziától kiváltságlevelet kapott 1743-ban, amelyben nem csak városi rangot kapott, hanem vásártartó jogot is. Ezen kiváltságleveleket nem osztogatták csak úgy. A kiváltságlevél  egyértelműen gróf Keglevich Gábor érdeme. (Mária Terézia kiváltságlevele, egy következő jegyzet témája lehet.)

Mivelhogy engem mindig nagyon érdekel szülőhelyem múltja, jelene, na meg a jövője is, így valahogy természetes, hogy a fent nevezett időszakból városom térképét emelem ide. Szinte visszatekinthetünk a múltba, úgy pár százméteres magasságból. Fantasztikus így visszatekinteni, úgy 2,5 évszázadot.

A térképészek minden utcát bejártak, minden házat belerajzoltak a helyükre. Van amelyik utca ugyanúgy kanyarodik mint nagyjából 230 évvel ezelőtt, de egy másik már meg sincs, mert másként gondolták az utódok. A házak túlnyomó többsége akkoriban célszerűségi okból kifolyólag is nádtetős volt. Hiszen nem kellett messzire szekerezni a jó minőségű tetőfedő nád beszerzésének okából. Termett az rendesen a farmosi, meg az erekközi vidéken.

Régi iratokban, könyvekben találunk arról leírást, hogy Nagykátán két malom működött. Hogy mi működtette a malmokat azt csak gyanítani lehet, hogy elektromos energia nem, az bizonyos, hiszen olyan még nem létezett A víz, mint energia is rögtön kiesik, mert belterületünkön nincs még egy patak sem. A szélmalom lehetőségét is rögtön kizárhatjuk, így maradt az állati erő, a szárazmalom. (Szép hazán egyetlen szárazmalma Szarvason maradt meg, vigyáznak is rá nagy gonddal.) A szárazmalmok állati erővel működtek  általában lovak, de néha rászorultak az ökrökre vagy tehenekre is. Az állatokat gerendák közé fogták és azok körbe-körbe keringve hajtották a célszerű szerkezetet.
Tehát nálunk is volt kettő, de izgalmas az is, hogy hol?
Kérdésre talán ez az elő térkép amely  megadja a válasz! A templomot könnyű megtalálni, attól jobbra induljunk el a tekintetünkkel a mai Kossuth Lajos utcán és az út jobb oldalán két kis fogaskerék félét látunk. No, az az egyik malom. Nagyjából a mai Hudák áruház helyén működött.
A másik malom a József Attila utcán lehetett, a Lovas utca, Munkácsi Mihály utca torkolata környékén. Oda van berajzolva a malom jele.
A malmokat a második katonai térképen, melyet 1806-1869 -ig rajzoltak már nem találjuk.

A térképész hibásan írja településünk nevét,  bocsássuk meg ezt a németnek!

A térképet a gallery.hungaricana.hu internetes oldalról kölcsönöztem.


Eperfák a Dózsa György úton

Az eperfáknak valamikor nagy divatja volt. Célszerű egy fa volt, majd minden házban volt ilyen, némelyik hatalmasra nőtt. Volt belőle amelyik fekete epret termett – jó lila lett a gyerekember szája tőle. És volt fehéret termő fa is, mely éréskor kicsit rózsaszínű lett, na, ezt szerettük a legjobban. Az udvaron lévő fát a gazda jól megrázta, kiengedte a malacokat, azok is rögtön rácsaptak a csemegére.

Talán, az 1800- as évek vége felé beindult a selyemhernyó tenyésztés. Településünkön az 1900-as évek legelején már " selyemtenyésztési felügyelőség" működik. Akik vállalkoztak e nemes cselekedetre, azok kaptak hernyókat egy dobozzal. Na, ezek a falánk jószágok csak ettek, csak ettek. Hordani kellett nekik az eperfa levelét rendesen, addig míg be nem gubóztak. Akkor, az aki kiadta a hernyókat, visszavásárolta a szép rózsaszínű gubókat.Az eperlevélből egy kis pénz lett gubókból meg selyemszál. Szólt is a mozgalmi dal rendesen „Sződd a selymet, elvtárs!”. ( A YouTube-on most is meghallgatható! )

"A szekszárdi m. kir.selyemtenyésztési felügyelőség is s hozzáforduló községeket, szederfa-maggal és csemetéket bőségesen ellátja, s minden útbaigazítást megad. A kiültetés évről-évre több: 1908-ban a közutakra és közterekre 14437 db. szederfát ültettek ki. Ez idő szerint a a selyemtenyésztést a kalocsai és a kiskőrösi járásban űzik a legtöbb sikerrel."
Írta a Dr Borovszky Samu által szerkesztett: Pest-Pilis-Kiskun-Vármegye I-II kötetes monográfiája, 1910-11-ben
  
Az eperfának valószínű az amerikai szövőlepke tett be, mert emlékszem olyan évre amikor az elszaporodott hernyók csupaszra rágták a fákat a nyár közepére. Ezután kezdtek eltünedezni a szép eperfák. Városunknak van egy része melyet Epresnek neveznek, bizonyára nem véletlenül.
   
A Dózsa György út – régi szép nevén Erzsébet királyné út – mindkét oldalán valaha eperfákat ültettek. Ez a fasor ágai különlegesen voltak nevelve, egy szál vastagabb drót segítségével összeölelkeztek, összefonódtak a fák, szinte keretet, kordont alkottak az út szélén. A lombok teljében szép látvány volt ez a fasor.


De ilyen eperfasor volt még a Tápióbicske felé menő úton is.
A fasort valamikor kiirtották, de pár kép még maradt róluk.
A képeket Rada István kölcsönözte.


Érdekesség, Vancsik tanár úr festménye az eperfákról.