Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek.
Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.

Régi családi képek

Becslés alapján, úgy száz év távlatából nézhet ránk a házaspár, a hetyke, kackiás bajuszú családfő és a kendős fiatalasszony. Bizonyára éppen valamit ünnepelnek, az asszonyka kezében egy marék virág. Mosolya elég visszafogott. A férj, szögletes borosüveget szorongat a markában, töltött is már a pohárba - mi baj lehet - s ha elkattan az a fránya szerkezet, meghúzza azt a poharat, az bizonyos. 


Itt már a bővebb családot látjuk. Kihoztak a ház elé egy padot is, amin a népes család nem igen fér el. A borosüveget most más szorongatja, az ábrázatok alapján ő a férj apja lehet. Ide sereglettek a gyerekek is, nagyon úgy néznek ki, hogy ők egy fészekalja. Az orgonasípok sorrendjét követve, évenként érkezhettek.

A nádtetős házacska alacsony, a két ablakocska majdnem a földet súrolja. A paprikafüzérből – mely a padlás szellőzőlyukából lóg ki  – őszi időre lehet következtetni. Az is bizonyos, hogy a kép vasárnap készült, akkoriban még igen elvált a vasárnap és a többi nap ruházata.

A fiatal párról sajna semmi adatom nincs, de reménykedem, hátha valaki rájuk ismer. Elérhetőségem a jobb felső sarokban.



Téli örömök

Visszajött, de inkább azt írom, hogy megérkezett a tél, így február végén. A fagy erősen kaparássza az ablak üvegét. Napok óta havazik, puha lepel hasal a földön, melyet fel-fel kap a kergetőző szél és sodor odább több métert. Tél van még a javából, de a verebek nagyon lármáznak, éreznek már valamit, amit mi csak a naptárból látjuk. Közeleg a kikelet!

A zord időkről jutottak eszembe ezek a téli képek: a téli örömökben elmerülő gyerekeket látunk. A kép Nagykátán készült, de bizonyára vannak akiknek erős fejtörést okozna, ha meg szeretnék állapítani a helyet. Mára már teljesen átalakult a helyszín és még a környéke is.

Egy mesterséges dombot látunk melyet a rajta lévő "Szentháromság" szobornak hordtak össze, valamikor a felállítása előtt. A domb már nincs meg, a nagy lakóház építésekor megszüntették, a "Szentháromság" szobrot áttelepítették a parókia udvarába. Helyére épült – sajnos – a lakosság által "Citadellának" nevezett lakómonstrum, a templommal szemben.

Ez a kicsiny dombocska a mi gyermeki szemünkben hatalmas lehetőség volt a téli szórakozásra. A szánkóval – már akinek volt szánkója – csúsztunk vagy 5 métert. Micsoda öröm volt! Rohanás vissza a dombra, majd újból le. Az arcunk hamar kipirosodott, a cipőnk még hamarább átázott.

Látható ott egy keskeny sáv az volt a csúszka, illetve az iringa. Azon lehetett iringálni. Fent a kerítésnél egy fiúcska már igen várja, hogy a szánkózók eltűnjenek az iringáról. Ő majd nekiszalad a lejtőnek és lecsúszik, mesterien egyensúlyozva magát.

A háttérben látunk egy feliratot: " Méteráru". Az a bazársor záróépülete volt, ami a jobb szárnyát zárta le az üzletsornak. Elbontották és a most látható emeletes épületet építették helyette, mely áruháznak és az irodáknak is helyt adott.


A következő remek kép is kapcsolódik a télhez. Elromlott ez a nyavajás, valami szerelőhöz kellene eljutni. A szomszéd besegített, elvontatta a motorok tudójához. Bebizonyosodott, hogy nem kell az a sok lóerő, két lóerővel is elműködik igen biztonságosan. A tulajdonos bent lapít a kormány mögött, ez bizonyos, mert az a kocsi össze - vissza haladna, nem úgy mint egy rendes szekér. Az irányjelző hibátlanul működik, nem sokára jobbra fordul a vontatmány, a hajtó félreérthetetlenül jelzi ezt, az ostortartó jobb kezével.



A képek forrása: Nagykátai emlékek