Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek.
Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.

Vendégség Erekközben

A vendégség régen történt, a kalendáriumok elejére abban az évben 1940-et írtak.

Ezt a pontos meghatározást attól a kis lánykától tudom aki az Édesanyja ölébe húzódott a biztonság okából. Szőkesége rásegített a nap fényére.

Itt elmélázhatunk az ídő múlásának szomorúságán. Az a bájos kis szőkeség ez évben tölti be a 80. évét, nehezen mozgó idős asszonnyá nyomorította a földi lét.

E kicsi borulás után - mert borúra derű - nézzük inkább a vendégséget.

Egy napon - ez valószínű, hogy vasárnap délután lehetett, mert máskor nem igen volt alkalmatos az idő - a nagykátai fodrász mester halra kívánkozott. Ezen célból ki is ment az Erekközbe halászni, egy kis halat szerezni. Akkoriban még a halak eldorádója volt az a terület. Olyasmi lehetett mint az egykori krónikákban leírt Tisza folyónk. Azt vetették akkoriban papírra, hogy a Tiszába nem lehetett a vödröt belemeríteni anélkül, hogy hal ne akadt volna bele. Valami ilyesmi lehetett az Erekközben lévő vizek, nádasok, sások susogó világában is. 

A nevet majdnem kifelejtettem Koncz István fodrász volt a Kovács-Szórád tanya vendége, bizonyára az ismeretség is a borbélyságból adódott. Pista bácsi jól ismert alakja volt Nagykátának, a kép készültekor volt 25 éves. Előző jegyzeteimben már írtam róla. Pista bácsi - kép közepén balra - éppen koccint a tanya urával. Bizonyára jó borocska lehetett a csapra vert kicsi hordóban. Hogy ilyen szépen összejöttek, ott voltak a szomszédok is, így azután előkerült a gramofon, már csak a vendégszeretet miatt is. Nagyon jó lehetett a felcsendülő dal, mert az a fehér jérce igen csak elálmélkodott a látványon. ( A nagylányok sem az "okost" nyomogatták! )

Lehet, hogy két koncert ment azonos időben. Egy a lemezről, egy meg a sűrű nád világából ömlött elő, mert a békák sem hagyták magukat.


Magyar - ruhabemutató

Anyák napja van ma, május első vasárnapja.

Erre a napra tartogatott képet emelek ki a fényképes dobozból. Kedvenc képemet. A képen egy gyönyörű nő, gyönyörű ruhában, ki életet adott nekem. Az emlőin gyarapodtam, dajkált ha sírtam, etetett ha éhes voltam, Ő volt a gondviselőm, az Édesanyám. Dolgát gyakorlottan végezhette, hiszen én voltam az ötödik gyermeke.
 
Édesapám egy kicsi faluba, Dunántúlra ment el érte 1923-ban és hozta el e tájékra. Legelőször Tápiószelén laktak, de egy év múlva már Nagykátán építették a családi fészket. Majd gyarapodott a család, jöttek a gyerekek: István, Erzsébet, Károly, György és a legvégén én. 1944. július 2-án közénk csapott egy légi akna. Nem jelképesen, hanem valóságosan. Édesapám és István bátyám darabjait úgy szedték össze, megsebesült Édesanyám és Erzsi nővérem is. Édes jó anyám béna bal kézzel, megmerevedett újakkal élte további életét 1987-ig, akkor szólította el Őt a teremtője, 86 éves korában.

Nagykátán, 1938. május 22-én Magyar-ruhabemutatót szerveztek, ahová Édesanyámat is meghívták és ezt a gyönyörű magyar ruhát adták rá. Ekkor jó Anyám 37 éves volt, négy gyermek anyja.

A ruhabemutatóról e képen kívül más adatom egyenlőre nincs. Még szerencse, hogy Édesanyám kézírásával a fénykép hátulján meg van az esemény és a dátum.

Édesanyám sírjára nem csak Anyák napján viszek virágot.