Még nincs nagy idő, az bizonyos, mert az árnyékok hosszúra szaladnak és aki ismeri a nagykátai főtér tájolását, az tudja reggel merről esik be a napsugár. Majdnem a kép közepén áll egy magas alak, ki talán a pénzét leltározza, sorjázza a bukszájában, neki is hosszúra vetődik az árnya.
(Jut eszembe gyermekkorom találós kérdése: Nekem is van, neked is van, kertben kóró annak is van. Mi az?)
A jelek arra mutatnak, hogy pár lovaskocsi most érkezett meg. A bal oldalon lévő kocsinak még az aprójószágot szállító ketrecét sem vették le, pedig van benne portéka. De gyorsan letehetnék, mert érdeklődés is látható a kocsi mellett.
Arrébb, pár kocsi végében már lepakolva a kerek kas, de van fent a kocsin is, ám majd leveszi a gazda, ha nő a kereslet.
Hűvös reggel lehetett, mert a jobb szélen álló lovakon takaró van és a bal oldalon, a most érkező kocsi mellett látható asszonyság is vállkendőben óvakodott ki a piacra.
A kép bal oldalán nyárfák sorakoznak. Az a nyárfasor a (mostani zeneiskola) Községházától a Bazár sor felső végéig tartó járdát kísérte. Szépen, srégen átszelve a teret. Az a gyalogút - melynek fele még megvan, a templom árka mellett - a másik fele a szép tér elrondításakor szűnt meg, amikor ráépítették a "citadellát".
A gyönyörű szép - Sződy Szilárd alkotta - honvédszobrunkat még nem régen avathatták, mert úgy látszik megcsúszik rajta a nap sugara, a patina még nem telepedett rá.
A kép a 30-as évek vége felé készülhetett.