Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek.
Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.

Erekköz világa

Az Erekközben volt élet a hajdani világban. Jóképű tanyákkal volt teletűzdelve, ennek következtében emberek is voltak azon a tájékon. Tanyaközpont is kialakult iskolával és miegymással ami egy ilyen helyen szükségeltetik.
   
A szovjet mintára erőszakkal kialakított Termelő Szövetkezetek, nem kedveztek a tanyavilágnak, a tanyás életnek, így lassan felszámolódtak, eltűntek. Ma már egy két omladozó fal álmodik itt-ott a régi gazdáikról, kik talán beköltöztek a városba, vagy egy másik helyre, ahonnan nincs visszatérés.
   
Több helyen már az épületből sem látható semmi, nagyobb fás, bokros részek jelzik az egykori virágzó tanyás élet színhelyét.
   
Mára a téli fergeteg végigkarmolhatja a pusztává vált tájat, minden akadály nélkül végignyargalhat ezen a területen, egészen a farmosi ősnádasokig, hol ilyenkor téli időben a nádaratók keresik a kenyérre valót. Gyermekkoromban, téli időben sűrűn égett ez a nádas, vörös napfelkeltét vetített az éjszakai horizontra.

Erekköz. Már a szó is jelzi, hogy eléggé vizes a terület, víz erekkel szabdalva. Fő vízhozó a Hajta-patak. A patak medrének kotrása, szabályozása előtt gazdagabb volt a vízi és a nádi élet. Legendás volt a hal és a madár sokasága az erekben, nádasokban. Nagyobb fiútestvérem még az 50-es években kijárt éjszakánkét a barátaival kosarazni, vagyis kosárral fogni a halat.
   
S lám a Bodrogi tanyában is arra gondoltak, hogy nem ártana január idusán (Merthogy éppen az volt, január 15.) egy kis halhoz jutni. Csak ki kell ballagni a Hajta kőhídjához a megfelelő eszközökkel s biztos volt az eredmény. Az egyik képen épen Sanyi (Akkor még nem volt Sanyi bá’, csak 29 éves volt.) leltározza a kosárral fogott halat bele a kisebb kaskába. Éppen csuka sihedereket tart mind a két kezében, de van ott más frissen fogott apróság is, gondolom, rémületükben csapkodták a havat rendesen. A háttérben takaros tanya veti hátát a havas mezőnek. 

A képen Bodrogi Sándort - Nagykáta első népművészét - látjuk jellegzetes katonasapkájában. Ez a sapka több fényképéről is ránk köszön. Szerencsénkre a képeket Sanyi bá’ jegyzetekkel látta el, a szokásos gondosságával. Erre a képre azt írta: " Foto Bodrogi Sanyi 1941. I hó 15. Halászás a jég alól a hídnál"


A másik képen - valószínű, hogy az édesapja van rajta - éppen a varsa zsákmányát emelik ki. Ez a varsa egy hálóból készített, kerekre merevített eszköz volt, amibe oktalanságában beleúszott a hal és kifelé az utat nem igen találta. Ezen a képen látjuk a halászáshoz szükséges eszközöket, a varsa, a lékvágó fejsze, a vasvilla ott hevernek a kicsi, házilag készített szán mellett. A szánon az a kosár mely a zsákmányt hivatott hazavinni.
E kép hátulján olvashatjuk:"Foto Sanyi 1941. I 15. Halászás a jégen.


Az évforduló

A mai napon 2 éve, hogy beindult ez a helytörténeti blog, olyan céllal, hogy felelevenítse, megidézze a régmúlt képes és nem képes emlékeit. Mentsük ami menthető jelszóval idézem ide a réges-régi megmerevedett pillanatokat. Megmerevedtek egy lemezen, de ennek ellenére sokat mesélnek az utókornak Nagykáta történetéről, lakosairól, épületeiről, köztereiről, ami ma már talán nem is létezik, vagy létezik, de egészen megváltozott.

Az elmúlt 2 év alatt, eddig a percig 13525 látogatást rögzített a számláló, amit nem tudom sok e vagy kevés, de én meg vagyok elégedve. Több visszajelzést is kapok, ami alapján látom, hogy érdemes ezt a munkát folytatnom.

A látogatók többsége szép hazánkban kattint rá a blogra. De látogatók vannak Németországból, Oroszországból, Angliából, Egyesült Államokból, Ukrajnából, Franciaországból, Dél-Koreából, Vietnamból, Lengyelországból, Romániából, Kuvaitból, Fülöp-szigetekről.

Valószínű, hogy ők szétszóródott Nagykátaiak, vagy azok leszármazottai, de az is lehet, hogy a környékbeli településről is vannak, kiknek a nagy messzeség miatt már mi is földijei vagyunk és érdeklődéssel olvas szűkebb szülőhazájáról.

Az idén is lesz közlendő anyag, némelyik kicsit különlegesség is lesz a helytörténet számára. Várok közlésre is képeket, hátha van még a fiók rejtekén.

Cudar hideg a piactéren

MINDEN KEDVES LÁTOGATÓMNAK BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK!

 
   Ilyen képet nem szívesen nézegetnék most kint az udvaron. Nem halmoznám az "élvezeteket". Mínusz 7 fok van odakint, pár nappal ezelőtt megérkezett a tél. Édes jó anyám mindig azt mondta „Nem eszi meg a kutya a telet”. Most is megérkezett rendesen, igaz, hogy a normálishoz képest vagy 2 hónapot csúszott. Felfordult egy világ!

   Pár didergő ember, letaposott piszkosabb hó a talpak alatt, ami talán csikorgott-ropogott is rendesen és a hevenyészve kupacba rakott hó szolgáltatja a téli idillt. Hátrább rozzant sátorok. Jó lenne látni, vajon mit árulnak? Előttük egy-két piaci őgyelgő. A kép bal szélén két kézi járművet is láthatunk. Akkoriban ez mindennapos eszköz volt a vidéki életben. Remek szolgálatot tett ez a szerkezet, ha valami cuccot kellett a boltból hazavinni, vagy a piacra kivinni, esetleg haza vinni pár dinnyét. Ládákat, kosarakat és miegymást szállítani. A földekről a termést behozni, a trágyát kihordani a kertbe. Sőt, arra is alkalmatos eszköz volt, hogy a részeg urát az asszonyka hazaszállította a kocsmából. Magam láttam, vagy 60 évvel ezelőtt, nem mástól hallottam.

   A két szarvát nagyon kellett markolni, mert másképp nem segített a terhet vinni. Nem igen volt olyan porta, gazdag vagy szegény, hogy ilyen alkotmány ne parkolt volna valahol az udvaron. Egy kerékkel végezte a munkáját, amely lehetett vasból és fából, melyre szép ráfot húztak, hogy szét ne hulljon idő-nap előtt. Ha a gazda néha nem kente a kereket, akkor egész útját végig tudta nyikorogni.

   Hasznos egy eszköz volt, Isten áldja a kitalálóját!

   No, de ne felejtsem ide írni a nevét, egyszerűen tragacsnak nevezték erre mifelénk.

   A képen a hátteret a Bazársor adja, hiszen akkoriban még itt volt a piac. Remekül látni a sor közepén a megemelt tetőn lovagló "huszártornyot".  A tervező nem véletlenül tette azt oda. Igen emelte, sőt kiemelte a szép épületet és a tetőzetet, sőt megkoronázta azt.

   Pár évtizede felújították a Bazársort vele a tetőt is. A "huszártornyot" már nem építették vissza. Elvették az épület ékét!

   A kép 1935-ben készült, egy cudar hideg reggelen.