Egybekelés a Rákóczi körúton

Eljegyzés, 1942 Karácsonya.

A fali kalendárium – a hetente letépős fajta – december havát jelezte. Pontosabban 26-át, szent Karácsony második napját, az Úr 1942-es évében, ami akkor épen szombatra esett. Nagyon várták abban az esztendőben is a fehér-karácsonyt, de bizony egyetlen egy hópihe sem pillézett le a földre, így fekete maradt a szent ünnep.

Délutánba hajlott az idő, mikor a boldogság kék madara végig suhant az utca felett – többen látták –, majd enyhe kanyart véve visszafordult és rutinosan leereszkedett a piros cserepes,  Rákóczi krt. 631. számú ház tetejének gerincére. Mint aki hazaért tollászkodni kezdett, el is engedett egy picinyke tollacskát, mely szinte kacagva, keringve, pörögve himbálózott a szellőfodron, majd nagyon óvatosan libbent le a frissen söpört udvarra, a kék madár legnagyobb megelégedettségére. Hát hogyne lett volna elégedett amikor a feladatát teljesítette, boldogságot vitt a ház lakóira, na és a vendégseregre is.

A vendégek éppen akkor sorjáztak be a kapun, nem csak olyan egyszerű vendégségbe, hanem eljegyzésre, lánykérőbe. Ami elég felelős tevékenység, hiszen jövendő élet alapozódik meg, két család jóvoltából.

A Fejős családnak volt két leánykája, a nagyobbik takaros, dolgos, eladósorban lévő. A Pallagáéknak pedig egy daliás, taníttatott, katonaviselt, állami állású, családalapításra hajlamos fiuk.

Nem szaporítom nagyon a szót, Pallagáék – kik Albertirsai illetőségűek voltak – kérték, Fejősék pedig sűrű bólogatás közepette adták a lánykát. Így azután nagyon hamar asztalra került az eddig sparhelton gyöngyöző tyúkhúsleves, meg a többi finomság, mind-mind szépen felsorakozva. Az udvaron terpeszkedő pincéből borocska is került a fehér damaszttal leterített asztalra.

A postás délutánra már elfáradt a távirat hordásában, pedig Józsi bácsi – az örömapa – mindig megkínálta egy pohárkával. Be is mutatok egy példány, a féltve őrzött táviratokból.

A téli, hamar megérkező este jötte előtt, a fiatalság felkerekedett és sétára indult. Rá lehet ismerni hol készült a kép. Ide is teszem a bizonyíték erejével.

Abban a korban igen nagy becsülete és tekintélye volt az egyenruhának, legyen az rendőr, katona vagy MÁV alkalmazott. Lám-lám Pallaga Pál is vasúti egyenruháját viselte az eljegyzésén. Mellette –a mi szemszögünkből – balra Fejős Erzsike áll, a boldog ara, körberajongva a "régi" és az új rokonsággal.

Teltek - múltak a hónapok.

Esküvő, 1943. június 12.

Az örömteli eljegyzési időszakra pontot kell tenni előbb-utóbb. A menyegzővel magasabb fokozatba lép az ifjú pár. Átlépve a küszöböt, házasság boldogságában találja magát.

Fejőséknél is eljött a nagy nap melyen Fejős Erzsébet és Pallaga Pál Isten előtt is frigyet kötöttek.  Az esküvőről hazakocsizó násznép, jókedvében az udvaron táncra perdült, a zenészek dolgoztak rendesen. Az utcakapu hatalmasra tárva, onnan a szűrösök leselkedtek befelé. A menyasszony süteményes tállal, a vőlegény a boros üveg nyakát ragadta meg és néha-néha megkínálták a kíváncsi népet. Valamikor, hajnal hasadtával ért véget a vigadalom.

Fénykép is készült a hátsó kertkapunál, mely a hatalmas vásártérre nyílott. Felsorjázott az ifjú pár és melléjük a koszorús lányok.

A táviratok is egyre szaporodtak. Be is mutatok egy újabbat – mely számomra is kincs – a jó szüleim küldték a jókívánságaikat, át a szomszédba, négy házzal arrébb. (A postás csak hétfőn kézbesítette!) Bizonyára szüleim nem ballagtak át a lakodalomba, mert Édesanyám éppen "gyermekágyat feküdt" velem. Az esküvő idején már három napja itt voltam ezen a világon.

A házasságból három gyermek született, közülük még két lány vigyázza szülei kedves emlékét.

S egy ideillő korabeli hangulat szól a zene szárnyain:

Szent Vendel

A mi Vendelünk épen 156 éves. Ennyi év szaladt el mióta megvan. Azóta ázik, veri az eső, fújja a viharos szél, vagy éppen a szellő lengi körül. A napocskánk sugarait is jól tűri, legyen az erősen tűző vagy csak bágyadt. De nagy a szerencséje, hogy tető van a feje felett. Van, hiszen "sátoros szent" és aki az, az bizonyos védelmet élvez a viszontagságok ellen.  Igaz, néha - néha javítgatni kell rajta, vagy a vandálok rongálásait helyrehozni.

A szobor felirata a régi szabályok szerint:

KÉZÍTETE NAGYKÁTA KÖSÉGE 1863

ÁLLITATTA

KANYÓ ANDRÁS

                                      

                                             

Szent Vendelt a Jászberényi út és a Vásártér utca sarkán leljük meg, ha netán egy pillantást akarunk rá vetni. Régi szobor az már, 1863-ban állíttatott. De nem ide, hanem a vasút túlsó oldalára.

A Rákóczi krt. folytatása egészen Erdőszőlőig be van rajzolva a régi katonai térképeken, de a vasút vonala kettévágta. A gulya járást is leszűkítette a vaspálya de a később megépített házsor is. A Habsburg Birodalom harmadik katonai felmérésének térképén (1869-1887) emlékmű – nem egy egyszerű út menti feszület – van berajzolva a Rákóczi krt. folytatásában, közvetlen a vaspálya mellett. Véleményem szerint az a Szent Vendel szobrának a régi helye.

Ám az tény, hogy Vendelünk életébe beleszólt a fejlődés, errefelé is lefektették a vasút sínjeit. Ezzel a fejlődéssel elzárták a mindennap kijárt, kiterelt jószágok útját a legelőre. Ezáltal  Szent Vendelnek ott, azon a helyen okafogyottá vált a jelenléte. 

Összedugta fejét az elöljáróság és a határozat megszületett: át kell telepíteni a szobrot a községhez közel, mert más lett a háziállatok járata, csapása és a legelője is.

A határozat alapján 1896-ban ezt írta be Dr. Kazaly Imre plébános úr a Historia Domus lapjaira: 

„A vasút túlsó oldalán felállíttatott Sz. Vendel szobra a Mária társulat által kijavíttatva, az innenső oldalra hozatott át.”

Oka volt annak, hogy miért ott van a mostani helyén. A reggelenként kihajtott háziállatok – disznó, tehén, ló – többsége a Vendel előtt lévő csapáson ballagtak, a vásártéren keresztül, ki a város legelőjére. Más feladata nem volt Vendelnek, csak óvja a háziállatokat a bajtól, a betegségtől, na és ügyeljen a pásztorokra is, mint védőszent. (Ajánlom ide a "Csordahomok" elbeszélésemet ezen oldalakon megtalálható.) Munkáját még a 60-as évekig végezte, akkor szűnt meg a "hivatala". Abba maradt az állatkihajtás.

Ki is volt a Vendel? Itt tájékozódhatunk.

Kultusza a környékünkön leginkább a Jászságban terjedt el, arrafelé nagyon sok Vendelt találunk. Még keresztnévnek is sűrűn használták azon a tájékon. 

Lehetséges, hogy a nagykátai atyafiak arról a vidékről hozták az ötletet, a mi jószágainkat is védje valaki.

Pár évvel ezelőtt Oláh Csaba restaurálta, igazi pásztorbotot is adott a kezébe.
(A talpazatot betonnal erősítették meg, a Kanyó András névnek csak a felsőrésze látszik.)

Keglevichek nyomában X - Elli grófnő.

Az ifjú pár az olaszországi nászút után, Egreskátán talált otthonra. Rakni a fészket nem igen kellett, hiszen azt már az ősök megtették.

Boldogan teltek-múltak az évek, igaz, soknak nem mondhatók, mert az örök hűség megfogadása után majdnem pontosan öt évre elváltak útjaik. A bíróság az ítéletet 1939. március 29-re dátumozta. Ám ez már csak pont lehetett a kettőjük kapcsolatának végén. A romlás jóval előbb keletkezhetett.

A fenti megállapításom azért van, mert Elli grófnő még ebben az évben férjhez ment. Az esküvő időpontja és helye: 1939. szeptember 11. Újpest. Boldog vőlegényként, illetve férjként, gróf Széchenyi Miklós került be Elli grófnő életébe.

A kép közepéről ránk mosolyog - fekete garbót viselő - Elli grófnő. A kocsi lépcsőjén ül férje, gróf Széchenyi Miklós. Mellette áll Pákosi Paxi Kornél ezredes. A fehér kabátkát viselő hölgy lehet akár az ezredes úr felesége is. És természetesen a bakon a parádés-kocsis Zakar Pál.

Egyenlőre rejtély a kép készítésének helye. A háttérnek kellene eligazítást adni.  Úgy néz ki, egy templom homlokfala van jobb oldalon, de még nem jöttem rá, hol van az a templom.

Gróf Széchenyi Miklós általam ismeretlen ok miatt 1944. december 23-án befejezte földi létét. 

Az adatok szerint  Keglevich Gabriella grófnő feltűnik valahol a nagy világban, mert 1953-ban férjhez megy Paul Le Paige nevű úrhoz. Hogy hol, arról nem vall a papír.

Húsvét közeleg

Káló János – Nagykáta jól ismert és kedvelt kereskedője – előrukkolt egy pár új reklámmal, hiszen jön a Húsvét. Merthogy a régiek is rájöttek, hogy reklám nélkül nincs üzlet. Nosza, röplapokat nyomtatott a Simonyi féle nyomdában, mely a templom mögötti utcasarkon tevékenykedett. Hogy miképpen terjesztette azt nem tudni már, de bizonyára hasznos volt és fellendítette a bolt forgalmát. 

Némelyik lapra verset faragott, rímeket passzított. Hogy a külalak szép lett az lehet, hogy Káló úr munkája, de valószínű, hogy Simonyi úr is belesegített, a nyomdatudásával.

A röplapokból árad a réges-régi húsvétok hangulata, és az illatok kavalkádja.

A férfiak készülődése, a kikeményített fehér ing halk ropogása, az új selyemruha pörgőssége. A kikészített vasalóban a parázsló faszén villogása. A lányok gondosan befont haja, a csillogó szemek várakozásának izgalma. A vöröshagyma lében színezett tojások szép vörösbarnasága és a kertben virító jácint húsvét illata.

Ezek már elmúltak, mögöttünk maradtak, mint a tegnapi nap.

                       

Keglevichek nyomában IX - A menyegző

Szép kora tavaszi nap lehetett. Van aki már letette a kabátot, és van aki vékonyabbra cserélte, vagy beakasztotta a szekrénybe.

1934-ben időben megjelent a tavasz, április vége felé a fák levelei már fent himbálóztak az ágakon. A hír hamar szétlebbent a fővárosban: főúri esküvő lesz a Vajdahunyad-vár udvarán, a Jáki-kápolnában. Jöttek is a kíváncsiak, mert az esemény nem mindennapi. Az aszfaltra hasaló árnyak jelzik, hogy a nap is figyeli az eseményeket.

Gyönyörű luxusautó gördült a kápolna elé. Megérkezett a menyasszony grn Keglevich Gabriella. Elegáns ruha és fátyoligazítás. A menyasszonyi csokrot még Krémer  József – az egreskátai fővadász, huszáros díszben – szorongatja a kezében.

Pár lépés, s már ott teremnek – gyönyörű díszmagyarban – az ara kísérői, kik majd az oltár elé vezetik őt. A kép baloldalán Bethlenfalvi Erdős Pál. A menyasszony mögött – szép kalapban – az örömanya, látszólag még mindig a ruhaigazítással van elfoglalva. Ő gr. Keglevich Miklós felesége volt, Almásy Emma. De miután férje 1919-ben eltávozott e földi létből, idővel férjez ment Erdős Pálhoz. A menyasszony jobbján (nekünk balra) gróf Keglevich Péter, a balján testvérbátya gróf Keglevich István.

Még egy pár pillanat várakozás – egy anyának mindig van igazítani valója – de hamarosan felcsendül Wágner zenéje és a menyasszony méltósággal, boldogsággal az arcán s talán szaporább szívveréssel elindul az oltár felé, a kísérőivel. De előttük a koszorús párok vonultak fel. Fenséges pillanatok! A vőlegényt (Keglevich Gábor) Woracziczky Johanna és Keglevich Jenke grófnők vezették az oltár elé.

Itt bemutatom a képet a koszorús párokról. Azt hiszem a hölgyek szeretnék ha leírnám a lányok ruháját. Már írom is: elbűvölő fehér-piros vadvirág mintájú  Crée-de Chive ruhát viseltek. Piros kabátot és fehér szalmakalapot, melyre vadvirágot és szegfűcsokrot tűztek. A koszorús fiúk/urak történelmi magyar ünnepi ruhát viseltek.

A holtodiglan-holtomiglan eskü után az ifjú pár. Az új házaspár között látható a szegedi dr. Julius Glattfelder  püspök úr, ki eskette őket. Felhívom a figyelmüket a fátyolvivő kislányra, kinek testvére is ott van valahol, valószínű, hogy a menyasszony mögött állhat, így nem látható. ( Alant írok róluk.)

Feltűnik a nászmenet a kápolna bejáratánál. Elől jön a násznagy a tisztségét jelölő hatalmas virágcsokorral. Ő Pongrácz Jenő gróf országgyűlési képviselő. Az ifjú párra is rámosolyog kilépéskor a napsugár.

A koszorús párok is kisorjáztak, elöl jön gr. Keglevich Péter és gr. Keglevich István ők kísérték a menyasszonyt. A kép jobb szélén Krémer József tűnik fel, ruhája közelről most megszemlélhető. Huszáros süvegén elől egy fémlapot látunk K betűvel. Keglevich nevet jelképezi. ( Testőrként is hűen szolgálta a grófi családot.)

A boldog férj (Keglevich Gábor) és feleség (Keglevich Gabriella).

Útra készen a Nemzeti Kaszinó felé, ahol az esküvői lakomát tartották.

Az ünnepi est-ebéd menüsora.

Menü

Hercegnői húsleves gazdagon
Rák Tengernagy módra
Csirke Villeroy módra
Borsó – Újburgonya
Saláta
Spárga egyben
Hollandi mártás
Borjúvelő
Roquefort-krém
Hűtött gyümölcsök
Kávé






A fátyolt vivő gyermekek. A középen lévő kisfiú gróf Széchenyi Benedek, a két aranyos kis lányka a kormányzó úr, Horthy Miklós unokái, Horthy Zsófia (1928) és testvére Horthy Nikolette (1929). Ifjú Horthy Miklós és Károlyi Mária gyermekei. 1934-ben már szüleik nem éltek együtt. Az esküvőn megjelent ifj. Horthy Miklósné is de sajna nem ismertem fel a képeken.

Az ifjú pár az egreskátai kastélyban talált otthonra, miután hazajöttek az olaszországi nászutukról.

Forrás: Az esküvő fényképalbuma, a Bécsi Szalonhírek, a Magyarság és az Újság című korabeli lapok hírrovatai.

Köszönet a francia fordításért Lázárné Czigel Erzsébet tanárnőnek és a német fordításért, Hegedűs Ágnes tanárnőnek!

Keglevichek nyomában VIII. – gfn. Keglevich Gabriella

István születése után úgy másfél évre, ismét gólya keringett az egreskátai kastély körül. A személyzet ezt hamar észre vette, de megtartotta titoknak. Olyan titoknak mely úgyis hamar kiderül.

Hogy hogyan került a kandalló kéményén keresztül a kis poronty Emma grófnő szobájába, azt senki nem tudta. Tény, hogy oda került ahol már várták. Vékony sivítással adta hírül érkeztét egy szerdai napon. A bába be is írta kis könyvébe a dátumot, miután tisztára törölte a kezét: 1914. január 21. Volt a házban nagy öröm, lótás-futás. Az első szülött fiú volt, ahogy az illik, a most érkező – mindenki látja – kislány. Aki nem látta, annak megmondták.

Az újszülött lányka a keresztségben a Gabriella Klementina Georgina Nanad Mária Walburga nevet kapta szüleitől.

Gabriella – kit a családban mindenki Ellinek szólított – cseperedéséről nincs tudomásom. A születése utáni legfrissebb adatom, hogy 20 éves korában oltár elé kísérték.

A két neves család bizonyára lázasan  készülődött a friggyel pecsételt napra. Mindent elintéztek, mindent elrendeztek, a mosoly az arcokra költözött.

Az értesítő gyönyörű szépírással megíratták, tudtul adták azoknak akiket illetett, a boldogságukat. (Akkoriban a nebulóknak szépírás órájuk is volt, ahol megtanulták a tintába mártott toll vezetését, mikor kell vékonyítani és mikor kell vastagítani, a már-már rajzolt betűk  részeit.)

A két család eképpen adta tudtul az örömhírt:

Bethlenfalvi Erőss Pálé született törökszentmiklósi és zsadányi gróf Almásy Emma örömmel tudatja ő és néhai férje buzini gróf Keglevich Miklós leányának buzini gróf Keglevich Gabriellának, buzini gróf Keglevich Gáborral, a Souv. Katonai Máltai Lovagrend tb. lovagjával, a m. kir. „Nádasdy Ferenc” 3. honvéd huszárezred tart. hadapród-őrmesterével Budapesten, a Jáki kápolnában f.é. április 30-án leendő házassági egybekelését.      

Bad-Ishcl, 1934. április havában.

Buzini gróf Keglevich István és neje zicsi és vásonkeői gróf Zichy Clara örömmel tudatják fiuknak, buzini gróf Keglevich Gábornak, a Souv. Katonai Máltai Lovagrend tb. lovagjának, a m. kir. „Nádasdi Ferenc” 3. honvéd huszárezred tart. hadapród-őrmesterének buzini gróf Keglevich Gabriellával Budapesten a Jáki kápolnában f.é. április 30-án leendő házassági egybekelését.       

Budapest, 1934. április havában.

A következő jegyzetemben az esküvőről mesélek.

Keglevichek nyomában VII. – gróf Keglevich István

A környékünkön lévő sok Káta nevű településekről sejthető, hogy a legnagyobb birtokosok a Kátayak voltak, ősidők óta. Az 1660-as évek közepétől megszakadt a családi fonál, nem volt örökös. Csegekátai Kátay Ferenc – az utolsó sarj – jónak látta túladni a birtokon, így adta el az egykoron Horvátországból származó, de már magyarrá vált Keglevich Miklósnak, aki a Buzini ághoz tartozott. (Ezt az előnevüket Buzin váráról kapták, melyet a család igen régóta birtokolt.) A grófi címet Keglevich Miklós 1686-ban érdemelte ki I. Lipóttól.

A birtokaik révén a Keglevich családnak majd háromszáz évig igen jelentős szerepe volt a környék és Nagykáta életében, ám egy új eszme feltűnése 1945-ben elszakította a birtok történetének fonalát.

A képen egy jóvágású, elegáns, díszmagyarba öltözött férfit látunk, ő gróf Keglevich István. A birtok kastélyában, Egreskátán sírt fel 1912. június 27-e hajnalán, bába segítségével. Keresztségében a gróf Keglevich István Dénes Ferenc Miklós Mária Walburga nevet kapta. Hogy az élete hol és mikor szakadt meg, arról nincs adatom.

Apja gróf Keglevich Miklós, Abonyban született 1876. július 23-án. Anyja grn. Emma Andrásy de Zsadány et Törökszentmiklós, ki Békésgyulán ( Ma Gyula) született 1889. május 12-én.

Keglevich Istvánnak még két lánytestvére született Gabriella és Nikolette. Róluk a következő jegyzetben mesélek.

Forrás: Lakatos Gyula: Nagykáta története a kezdetektől 1848-ig. Keglevich családfa.

Az 5. évforduló

Az idő, szalad, pörög, iramlik és még igen sok jelzőt tudnánk ráakasztani.

A helytörténettel foglalkozó honlapom a naptár szerint ma 5 éves, öt naptárt kellett ez idő alatt cserélnem. A kezdet óta 154 jegyzet került fel az oldalra, ez most a 155. Örömömre, a számláló most e pillanatban  több mint 30 000 megnyitást rögzített. Ez a látogatottság arra buzdít, hogy folytatni kell ezt a munkát, melyet különben is örömmel végzek. A múltunk piciny darabkái rögzülnek itt az oldalon, ezáltal talán fennmarad, megmarad, s nem tűnik el a nagy ismeretlenben, nyomtalanul, mint a hajnali harmat ha a nap rámosolyog.

Látogatóim a nagyon szép földgolyónk minden részéből vannak. Legtöbben hazámból keresik fel a honlapomat, majd a szomszédos területekről és távolabbról is. Nem tudom, hogy akik nézegetik a honlapot, azok mind valamilyen módon nagykátaiak-e, vagy csak érdeklődő magyarok valahonnan a nagyvilágból?

Azok a régi szép telek

Ha rátekintünk a naptárra, az bizony téli hónapot mutat. De túlságosan nem tapasztaltuk a jelenlétét, ami a részemről nem nagy baj. Édesanyám szava szerint: Nem eszi meg a kutya a telet – vagyis előbb-utóbb megjelenik.

Az időjósok a hét végére ígérgetnek némi havat, így remélhetőleg azon ritka állapot is előállhat Karácsonyra, hogy hó ropoghat a talpunk alatt.

Bezzeg azok a régi igazi zord telek! Minden a maga idejében jelent meg, a meleg nyáron, a hideg télen. Tavasz volt a tavasz és az ősz őszön volt. (A hölgyek szoknyában jártak a férfiak nadrágban.)

(Itt megszakítottam az írásom, valami más dolog akadt. Most, hogy újból írom a szöveget mínusz három fokot látok a hőmérőn és pár centi hólepel is meghozta az igazi téli hangulatot.)

Amikor én még ifjú emberke voltam a kertünk végében volt egy domb. Ez a síkvidéki dombocska a levente lőtér maradványaképpen maradt ott, amit később a labdarúgópálya lelátójának feltöltésére hordtak el. Lefektettek csillesíneket, rátettek pár csillét és így fuvarozták át a homokot.

Na ez a domb volt maga az eldorádó, már a szánkózás eldorádója. Több métert lehetett csúszni lefelé, majd lihegve vissza a domb tetejére, majd megint lecsúszni. Ki tudja hányat fordultunk? Nem számoltuk! A bakancs már átázott, a harisnyából csavarni lehetett a vizet, de még mindig nem akarózott abba hagyni. Csak jó anyám szigorú hívására ballagtam be kényszeredetten és duzzogva.

Alkalmatos szánkója ritka gyereknek volt, nekem valamilyen örökölt féle jutott, a nagyobb testvérektől. Vigyáztam is rá rendesen!

A másik kitűnő szánkózásra alkalmas terület az országút volt. De erről egy évvel ezelőtt írtam: „A tél örömei a havas úton” címmel. Ott lovas kocsik után kötöttük a szánkóinkat.

A most bemutatott képen, talán az Északi-sarki expedíciók mintájára kutya volt a szánhúzó.

A fénykép a Vásártéri iskola – Mátrai Gábor Iskola – előtt készült, a Jászberényi úton.

A háttérben látható üzlethelyiség még mindig megvan, most üveges-képkeretező-redőnyös működik benne.

Egy szobor a templom mögött.

A római katolikus templomunk mögött áll négylépcsős talpazatán egy barokk szobrocska. A rajta lévő felirat tanúsága szerint ez városunk legrégebbi, kézzel fogható emléke. A rávésett dátum szerint 1768-ban állították fel a Nepomuki Szent János alakját őrző emlékszobrot, tehát, 244 évvel ezelőtt. Akkor Kép Ferenc volt Nagykáta plébánosa.

No, de ki is volt a János nevezetű pap, kinek Nagykátán is szobrot állítottak?

A régi feljegyzések és könyvek megsárgult lapjai megörökítették történetét. János pap valamikor az 1340 és 1350 között jött a világra, a csehországi Pomuk városában. 

(Ma Nepomuk néven találjuk meg a térképen.) 1380-ban szentelik pappá.

Különböző szolgálatok után Nepomuki János, a királyné gyóntatójává lépett elő. Az akkori cseh király IV Vencel, rá akarta venni János papot a gyónási titok megszegésére. De ő a féltékeny király fenyegetőzése ellenére sem árulta el, mit vallott be gyónásában a hűtlenséggel gyanúsított királyné. Tény, hogy a király 1393-ban elfogatta Jánost, kegyetlenül megkínoztatta (a kínzásban állítólag személyesen is részt vett), és végül a Károly - hídról a Moldva folyóba dobatta.

János holttestét a prágai érsek, a Szent Vitus-székesegyházban helyeztette örök nyugalomra. Vértanúságának a híre hamar elterjedt, de szentté avatására csak évszázadokkal később került sor, 1729-ben.

A Nepomuki Szent János folyók, hidak, kutak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentjévé vált. A gyónási titok mártírjaként is számon tartják. Egyes helyeken a fuldoklók, illetve a bányászok, sóbányászok védőszentje is. De védőszentje hazájának, Csehországnak is.

De ha a vizek védőszentje, akkor mit keres ott a templomunk háta mögött? Mintha oda lenne dobva, mint ahogyan a felesleges holmit ledobjuk a kert legvégébe, az udvar távolabbi sarkába. Ott nincs mit védjen, – mert ugye Szent János egy védőszent –  és ahol most van ott nincs egy kút, egy híd, vagy valami vízi alkalmatosság! Talán nem ott volt eredetileg? Talán máshová állították eleink, bizonyára feladatot kapva? Az előttünk élő nagykátaiak semmit nem tettek ok nélkül! Csak, mert példát mutatott nekik János pap vértanúsága, nem állítottak emléket, őriznie, védenie kellett valamit, valamin rajta kellett lenni a szemének.

Bizony-bizony volt feladata! Egy kutat őrzött éjjel nappal, egy nyikorgó gémű, gémes kutat. Ha városunkba egy vándor betért, vagy utas volt, zötykölődő szekéren áthaladóban, mindjárt szomját oldhatta a jó vizű kútnál. Ember, állat felüdült ott a nyári rekkenőben, ha felhúzott a kútból egy rocskányi hideg vizet.

A „ Studia comitatensia”c. könyv sorozat 15. kötete a „Tápió mente néprajza”-val

foglalkozik és benne a 117.oldalon van egy Nagykáta térkép 1881-ből. Ezt a régi térképet a Földhívatalból másolták, én úgy tudom, hogy ez mind a mai napig meg van. A térkép pontosan bejelöli a kút helyét és pontosan mögötte, ott van Szent János szobra, a félreértések elkerülése kivédendő, így oda írták a régiek: SZT. JÁNOS.

A mellékelt régi térképen pontosan látható az egykori gémeskút. Azok kedvéért, akik nem érzik otthon magukat a térképek világában, leírom, hogy ma hol helyezkedne el ha ott volna.

Szentmártonkáta felől érkezvén Nagykátára az utca tölcsérszerűen kiszélesedik és kettéválik. Bal ága a 31-es út, jobb ágán csak célforgalommal lehet behajtani. A két út közre fog egy háromszögletű területet a MOL kút előtt. Az egykori kút maradványit ott kell rejtenie a földnek valahol. Annak a háta mögött állt őrt Szt. János. Az után következett a Tornyos iskola, mely ma már nem látható, de a térképen kitűnően látható.

A kútról magam is hallottam Gedai Gyula bácsitól, – Isten nyugosztalja – ő meg a még régebbiektől vette át a szót és át is adta tisztességgel. A kutat méretre faragott mészkőkockákból rakták ki, amit valahonnan Nógrádból szállítottak ide. Nagy becse volt ezeknek a falu kutaknak, vigyáztak is rá rendesen. Azért állították ide Szt. Jánost, a vizek védőszentjét, hogy segítsen megőrizni a víz tisztaságát. Hogy a kút mikor szűnt meg, mikor temették be, azt már nem lehet tudni, hitelesen elmesélni már nem tudja senki. Ki eltudná, abban már rég elcsendesedett a lélegzet. 

A hűvös vizű kút fölött tehát eljárt az idő, betemették. Így Szt. János ittléte okafogyottá vált. De az is lehet, hogy az Istentelen világban, valamelyik Istentelen községi vezetőnek nem tetszett ott az a szelíd szent, de az is lehet, hogy mivel a területet megvette a MOL, így ők voltak rajta, hogy vigye el onnan a község. Így került azután a templomunk háta mögé.

1958-ban megjelent egy kétkötetes mű: „Pest megye műemlékei” címmel. Az 517. oldalon írnak a Nepomuki Szent Jánosról. Feltalálási helyének az Ady Endre utcát írják, tehát a könyv írásakor még a helyén volt. Leírását idézem: „Anyaga homokkő, felirata szerint 1768-ban készült. Rongált állapotban van. Kiszélesedő volutás négylépcsős talpazatán címerdísz. Az alak színezett, gyenge munka. Felette ívelt kovácsoltvas sátortető, ún. „sátoros szent.”

(Gyenge munka – gyenge munka, de a miénk és hozzátartozik a városhoz!)

A jobb sorsra érdemes Szt. János az óta is ott porladozott a templom háta mögött. Így igaz, csak porladozott! Ugyanis, egy nyári, de lehet, hogy nyár végi napon, mesterek szorgoskodását vettem ott észre. Örömömre, a felújításán szorgoskodtak az egyház megbízásából. Igaz, már nem „sátoros szent” lett belőle, nincs tető a feje felett, de ami még bepótolható, hiszen a tartó lukjai ott vannak a mészkőben. Óvnunk kellene Szt. Jánost, ha már ilyen sokáig szolgált bennünket.

De az igazi az lenne, ha Szt. Jánost visszahelyeznék arra a zöld területre, ami a MOL kút előtt van. Nem sokkal előbbre ahol a régi helye volt. Feltételezhető, hogy a MOL nem zárkózna el a dologtól, csak kezdeményezni kellene. A benzinkút is csak kút, arra is ráfér egy kis védelem.