Eljegyzés, 1942 Karácsonya.
A fali kalendárium – a hetente letépős fajta – december havát jelezte. Pontosabban 26-át, szent Karácsony második napját, az Úr 1942-es évében, ami akkor épen szombatra esett. Nagyon várták abban az esztendőben is a fehér-karácsonyt, de bizony egyetlen egy hópihe sem pillézett le a földre, így fekete maradt a szent ünnep.
Délutánba hajlott az idő, mikor a boldogság kék madara végig suhant az utca felett – többen látták –, majd enyhe kanyart véve visszafordult és rutinosan leereszkedett a piros cserepes, Rákóczi krt. 631. számú ház tetejének gerincére. Mint aki hazaért tollászkodni kezdett, el is engedett egy picinyke tollacskát, mely szinte kacagva, keringve, pörögve himbálózott a szellőfodron, majd nagyon óvatosan libbent le a frissen söpört udvarra, a kék madár legnagyobb megelégedettségére. Hát hogyne lett volna elégedett amikor a feladatát teljesítette, boldogságot vitt a ház lakóira, na és a vendégseregre is.
A vendégek éppen akkor sorjáztak be a kapun, nem csak olyan egyszerű vendégségbe, hanem eljegyzésre, lánykérőbe. Ami elég felelős tevékenység, hiszen jövendő élet alapozódik meg, két család jóvoltából.
A Fejős családnak volt két leánykája, a nagyobbik takaros, dolgos, eladósorban lévő. A Pallagáéknak pedig egy daliás, taníttatott, katonaviselt, állami állású, családalapításra hajlamos fiuk.
Nem szaporítom nagyon a szót, Pallagáék – kik Albertirsai illetőségűek voltak – kérték, Fejősék pedig sűrű bólogatás közepette adták a lánykát. Így azután nagyon hamar asztalra került az eddig sparhelton gyöngyöző tyúkhúsleves, meg a többi finomság, mind-mind szépen felsorakozva. Az udvaron terpeszkedő pincéből borocska is került a fehér damaszttal leterített asztalra.
A postás délutánra már elfáradt a távirat hordásában, pedig Józsi bácsi – az örömapa – mindig megkínálta egy pohárkával. Be is mutatok egy példány, a féltve őrzött táviratokból.
A téli, hamar megérkező este jötte előtt, a fiatalság felkerekedett és sétára indult. Rá lehet ismerni hol készült a kép. Ide is teszem a bizonyíték erejével.
Abban a korban igen nagy becsülete és tekintélye volt az egyenruhának, legyen az rendőr, katona vagy MÁV alkalmazott. Lám-lám Pallaga Pál is vasúti egyenruháját viselte az eljegyzésén. Mellette –a mi szemszögünkből – balra Fejős Erzsike áll, a boldog ara, körberajongva a "régi" és az új rokonsággal.
Teltek - múltak a hónapok.
Esküvő, 1943. június 12.
Az örömteli eljegyzési időszakra pontot kell tenni előbb-utóbb. A menyegzővel magasabb fokozatba lép az ifjú pár. Átlépve a küszöböt, házasság boldogságában találja magát.
Fejőséknél is eljött a nagy nap melyen Fejős Erzsébet és Pallaga Pál Isten előtt is frigyet kötöttek. Az esküvőről hazakocsizó násznép, jókedvében az udvaron táncra perdült, a zenészek dolgoztak rendesen. Az utcakapu hatalmasra tárva, onnan a szűrösök leselkedtek befelé. A menyasszony süteményes tállal, a vőlegény a boros üveg nyakát ragadta meg és néha-néha megkínálták a kíváncsi népet. Valamikor, hajnal hasadtával ért véget a vigadalom.
Fénykép is készült a hátsó kertkapunál, mely a hatalmas vásártérre nyílott. Felsorjázott az ifjú pár és melléjük a koszorús lányok.
A táviratok is egyre szaporodtak. Be is mutatok egy újabbat – mely számomra is kincs – a jó szüleim küldték a jókívánságaikat, át a szomszédba, négy házzal arrébb. (A postás csak hétfőn kézbesítette!) Bizonyára szüleim nem ballagtak át a lakodalomba, mert Édesanyám éppen "gyermekágyat feküdt" velem. Az esküvő idején már három napja itt voltam ezen a világon.
A házasságból három gyermek született, közülük még két lány vigyázza szülei kedves emlékét.
S egy ideillő korabeli hangulat szól a zene szárnyain:
S egy ideillő korabeli hangulat szól a zene szárnyain: