 |
| Kis-kút 1937 |
Nem tudom okát adni miért kedvelem ezt a hajdani, mára már elapadt, elfelejtett, talán az emlékezetből is kiesett, kristálytiszta vizű, évtizedekig szolgáló, akkoriban igen kedvelt kutat. Talán a gyermekkorom emlékezete ebbe is kapaszkodik. Talán mert a csobogását még mindig hallom, amint vastag sugárban éri el a medence vizét. Pedig igen messze laktunk e nevezetes kúttól. Sokáig kellett poroszkálnom, míg hazavittem egy kupányi vizet. Ha jó vizet szerettünk volna inni, akkor választhattam hová megyek, a vasútállomásra, a Bundy udvarba, vagy a Kis-kútra. Mindegyik hatalmas távolságra volt számomra.
Az udvari ásott kút vízének ízére jobb ha nem emlékezem.
Édesanyám néha - néha megkért:
- Kisfiam! Hoznál egy kanna jó vizet?!
Nem voltam oda az örömtől az bizonyos. De tudtam, hogy Édes jó Anyámnak a háborús sérülése folytán bal kezén az ujjai bénán maradtak, így a kannát megfogni sem tudná. Így hát magam vágtam neki a vízbeszerző útnak.
A kút szinte sohasem volt egyedül, emberek mindig sürgölődtek körülötte, az év minden szakában. Na de a nyári estek! Azok voltak az igazi esték! Ilyenkor nagyon sokan voltak a kút körül, főleg a fiatalabbjai. Hogy vízért mehessenek még a teli kannából is kiöntötték a vizet otthon, csakhogy ürügy legyen a kúthoz menni. Á, nem vízért! Barátkozni, udvarolni, hátha ott lesz a kiszemelt kedves, beszélgetni, találkozni valakivel, mivel népszerű találkahely volt ez a környékbelieknek, vagy nem csak azoknak. A kút környéke csak késő este csendesedett el, az éj fekete selymében, már csak a víz csobogása hallatszott.
Egy nyáron, az utcánkban nyaralt egy pesti fiú, Gyárfás Endrének hívták. No, ez a Bandi gyerek nagyon jól harmonikázott, így a legény sereg magával vitte és ő végigzenélte az utat oda-vissza. ( Később a Rákóczi hadnagya című filmben viszontláttuk, ő volt Matyi a parasztgyerek.)
A kút kiemelkedett a föld szintjéből, a környezete kicsit lejtős volt, hogy a kifröcsögő víz el tudjon csordogálni. A szépen bemohásodott medence pereme úgy 50 cm-re lehetett a földtől, rajta rács, erre tettük töltéskor a kannát. A képen ez kitűnően látható. Ha nem volt a vízsugár alatt kanna, akkor a kristálytiszta víz a medencébe csobogott és onnan egy túlfolyón át az árokba ömlött.
A kút még meg van, ott ahol volt, de már csak a fölső pereme látszik és a víz csöve. Valaki elég durván rábetonozott, valami okból. Olyan mintha elásták volna, de talán inkább a környékét töltötték fel. Így a kút most a föld alatt álmodozik egy régmúlt tiszta vizű korról, amikor még az embereket szolgálta.
Legnagyobb örömömre igaz a régi mondás: aki keres az talál. Sokáig kerestem egy képet a Kis-kútról. Végül egy kedves ismerősömön keresztül a kép talált rám.
Ha Manyikát - így hívják a hölgyet - csinos, végig gombos karton ruhájában nem fényképezi le valaki, talán ilyen remek kép sem lenne erről a kútról.
A kép hátulján a név mellett ott a dátum is: 1937. VI 24
Az udvari ásott kút vízének ízére jobb ha nem emlékezem.
Édesanyám néha - néha megkért:
- Kisfiam! Hoznál egy kanna jó vizet?!
Nem voltam oda az örömtől az bizonyos. De tudtam, hogy Édes jó Anyámnak a háborús sérülése folytán bal kezén az ujjai bénán maradtak, így a kannát megfogni sem tudná. Így hát magam vágtam neki a vízbeszerző útnak.
A kút szinte sohasem volt egyedül, emberek mindig sürgölődtek körülötte, az év minden szakában. Na de a nyári estek! Azok voltak az igazi esték! Ilyenkor nagyon sokan voltak a kút körül, főleg a fiatalabbjai. Hogy vízért mehessenek még a teli kannából is kiöntötték a vizet otthon, csakhogy ürügy legyen a kúthoz menni. Á, nem vízért! Barátkozni, udvarolni, hátha ott lesz a kiszemelt kedves, beszélgetni, találkozni valakivel, mivel népszerű találkahely volt ez a környékbelieknek, vagy nem csak azoknak. A kút környéke csak késő este csendesedett el, az éj fekete selymében, már csak a víz csobogása hallatszott.
Egy nyáron, az utcánkban nyaralt egy pesti fiú, Gyárfás Endrének hívták. No, ez a Bandi gyerek nagyon jól harmonikázott, így a legény sereg magával vitte és ő végigzenélte az utat oda-vissza. ( Később a Rákóczi hadnagya című filmben viszontláttuk, ő volt Matyi a parasztgyerek.)
A kút kiemelkedett a föld szintjéből, a környezete kicsit lejtős volt, hogy a kifröcsögő víz el tudjon csordogálni. A szépen bemohásodott medence pereme úgy 50 cm-re lehetett a földtől, rajta rács, erre tettük töltéskor a kannát. A képen ez kitűnően látható. Ha nem volt a vízsugár alatt kanna, akkor a kristálytiszta víz a medencébe csobogott és onnan egy túlfolyón át az árokba ömlött.
A kút még meg van, ott ahol volt, de már csak a fölső pereme látszik és a víz csöve. Valaki elég durván rábetonozott, valami okból. Olyan mintha elásták volna, de talán inkább a környékét töltötték fel. Így a kút most a föld alatt álmodozik egy régmúlt tiszta vizű korról, amikor még az embereket szolgálta.
Legnagyobb örömömre igaz a régi mondás: aki keres az talál. Sokáig kerestem egy képet a Kis-kútról. Végül egy kedves ismerősömön keresztül a kép talált rám.
Ha Manyikát - így hívják a hölgyet - csinos, végig gombos karton ruhájában nem fényképezi le valaki, talán ilyen remek kép sem lenne erről a kútról.
A kép hátulján a név mellett ott a dátum is: 1937. VI 24
 |
| Kis-kút 2014 |