Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek.
Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.

Strompf Pál

   Régi pompás személyautó, tulajdonosával, Strompf Pállal. A 30-as évek elején megjelent monográfia szerint, 1926-ban alapította vállalkozását 6 autóbusszal és egy személykocsival. Igyekezett a környék településeit összekötni, amelyiknek nem volt vasúti összeköttetése. Járatot indított Nagykáta és Jászberény között is. (Igen képzett ember volt, Berlinben diplomázott, a Weisz Manfréd csepeli gyárában főmérnökként is tevékenykedett.) Később Jászberénybe helyezhette át a központot, hiszen szép „Üzemházat” épített amely ma is az autóbusz-közlekedést szolgálja, miután a háború után államosították  - elvették - a céget.
   A háttér hamisítatlan nagykátai. A kép készültének ideje, a 20-as évek vége.
A fényképet készítő közvetlen a bazársor előtt állt. A helye könnyen behatárolható.
Kicsit esős napok lehettek, a sárfelverődés jól látszik.
   Észrevették, hogy az autó jobb kormányos? Igen, mert nálunk is baloldali közlekedés volt egészen 1941-ig. Érdekessége az áttérésnek, hogy vidéken július 6-án már a jobb oldalon kellett közlekedni, Budapesten viszont csak november 9-én.