Vásártéri iskola

Az 1800-as évek vége felé, nagy fejtörést okozott a szaporodó gyermeklétszám, a község vezetésének. Tanterem nem szaporodott úgy, mint a gyereksereg, így az adatok szerint 900-1000 nebulóra jutott 5 tanterem. Ami iskolaépület volt, annak az állaga romlott alaposan, így a bajok gyűltek rendesen.

Hová jártak akkoriban iskolába gyerekek?
Meg volt a Tornyos iskola, amit 1860-as években építettek. Létezett a Kántor iskola, de azt le kellett bontani az állapota miatt 1904. április 6-án. De az újonnan felépített épület már 1904. szeptember 4-én megnyitotta kapuit. Ezeken kívül még működött a Gazdag utcai iskola is. A gondokra némi enyhet adott az 1903-ban átadott Epresi iskola. Tehát eddig csak kicsi 1-2 tantermes épületekben gondolkodtak, ami csak némileg tudott segíteni.

Aczél Mihály községi képviselő javaslatára 1910-ben úgy határozott az elöljáróság, hogy nagyobb, több tantermes iskolát kell építeni. Az akarat megszületett, de a kassza üres lévén tanácstalanok voltak a tanácsnokok.

Az ügy érdekében Aczél Mihály elnökletével megalakult a Polgári Iskola Asztaltársaság, mely feladatul tűzte ki az új iskola építését. Az Asztaltársaság közadakozásra szólította fel a lakosságot és szépen beindult a gépezet.
Gyűltek az adományok, gazdagodott a pénztár. (A Keglevich birtok a tetőszerkezet anyagát adományozta.)

Mivel szépen haladt az ügy, 1911. márciusában Vida Artúr építészmérnök felügyeletével megindult a munka. Az iskolát az akkori vásártér sarkában kezdték el építeni. A korabeli térképeken akkor még csak a bal oldala létezett a mostani Rákóczi körútnak.

Érdekes hír a Nagykátai Járási Hírlap, 1911. május 21-ei számában:
„Nem lesz pince az új községi iskolánál. Vida Artúr építésvezető mérnök azt javasolta, hogy az emeletes most épülő és a vásártérre áthelyezett iskolánál a tervezett pince hagyassék el, mert a magas talajvíz miatt a pince építése sok költségbe és nehézségbe ütközne, holott a pincének semmi különös jelentősége nincs. Pince helyett  inkább megfelelő fáskamra épület emeltessék. A javaslatot a gyűlés elfogadta.”
Figyelemre méltó az idézetben az a rész, hogy „a vásártérre áthelyezett”! Ezek szerint eredetileg nem ide tervezték! Vajon akkor hová?

Nagykáta első több tantermes, emeletes iskoláját 1912. augusztus 24-én átadta az építésvezetőség, a község elöljáróságának.

Az akarat párosulva az összefogással, csodákra képes!

Az iskola képe, régi képeslapon.

Forrás:
Kucza Péter: Nagykáta, Képek a múltból
Nagykátai Járási Hírlap

A rend őrei

Markáns arcú férfiak néznek ránk a képről. Tartásuk tekintélyparancsoló, ellentmondást nem tűrő, megjelenésük kifogástalan, ruházatuk tökéletes. A nyakukban, vékony láncon, kifli alakú fémlapon, az azonosító számukat viselték. Kalapjukon árvalányhaj lobogott, egyenruhájuk színe valószínűen sötétkék fegyverzetük a kard. Minden település a maga elképzelése szerint öltöztette a rendfenntartóit. Válogatott legényeknek tűnnek, pocak túlsúly sehol.

Nagykáta község rendőrei gyűltek egybe a fotográfus kedvéért idestova 108 évvel ezelőtt. Nagy szerencsére írással látták el a kép hátulját és ott a képkészítés pontos dátuma 1908. június 10.

Ezen időben két rendvédelmi egység is tevékenykedtek a nagyobb települések rendjének fenntartásában. Rendőrökön kívül csendőr egységek is igyekeztek a törvényes rendet betartani. A csendőrség működési területe inkább a vidékre korlátozódott.

Érdekes adat, hogy a 1919-1920-ig a rendőrséget az önkormányzatok állították fel és működtették. Majd ezen években államosították e rendvédelmi szervezeteket és azóta államhatalom alatt működnek. A csendőrség marad önkormányzati irányítás alatt, egészen 1945-ig, akkor megszüntették.

Sajnos a közölt képet - az írás felől nézve jobb oldalon - megcsonkították, így a teljes szöveget több helyen csak kikövetkeztetni lehet.

Horthy Istvánné látogatása

1944 nehéz évének is meg volt a maga nagykátai kiemelkedő eseménye, ugyanis 1944. február 21-én hétfőn, községünkbe látogatott Horthy Istvánné, kormányzó helyettesünk özvegye. Napra pontosan 72 évvel ezelőtt.

Az esemény, amelyre meghívták, a KALÁSZ által szervezett ápolónői tanfolyam záróvizsgája volt. Ezt tisztelte meg jelenlétével korának népszerű személyisége, mint a Magyar Vöröskereszt képviselője.

A képen, az érkezés pillanatában Horthy Istvánné, vitéz Endre Lászlóval, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjával beszélget. Endre László volt a vizsgabizottság elnöke. Háttérben az egykori községháza, a mai zeneiskola látható.

Mint ápolónői tanfolyam, már a második volt ez időben, melynek a szervezésében Bundy család igen jeleskedett.

A záróvizsgára a Zárda iskola kultúrtermében gyűltek össze, a csinosan felöltözött vizsgázó lányok. A sikerült záróvizsga után, csoportképet is készítettek. 

Manci néni ( Gallai Istvánné ) jóvoltából azt is tudom, kik vannak a képen. Úgy írom, ahogyan ő írta nekem:
Első sor balról : Lengyel Erzsébet, Szigedi Erzsébet, Molnár Julianna, Lengyel Erzsébet, Kocsi Matild, Molnár Rozália.
Második sor balról: Dancsó Anna, Botka Julianna, Agonács Erzsébet, Kármán Teréz, Farkas Tímea, Palkó Erzsébet, Pintácsi Erzsébet, Szigedi Etelka, Kelemen Margit,
Harmadik sor balról: Udvari Etelka, Lótos Ilona, Bőjti Jolán, Bálint Teréz, Jozefa nővér, Horthy Istvánné, Miklós Ilona nővér, Szécsényi Erzsébet, Gallai Margit, Kóber Irén, Szilva Anna, Batu Rózsi, Gödöllei Mária
Negyedik sor balról: Pikó Mária, Molnár Julianna, Farsang Erzsébet, Zsömle Mária, Farkas Mária, Tóth Mária, Farkas Mária, Szalkai Margit, Simon Ilona, Tóth Ilona, Kármán Erzsébet, Virág Erzsébet, Bene Mária, Botka Margit, Túri Mária.
(A negyedik sor névsorában lehet némi keveredés.)

A történet folytatódott!
1993-ban újratemették Horhy Miklós kormányzónkat szülőfalujában Kenderesen. A több ezres tömegben ott volt az alanti "Bizonyítvány" tulajdonosa is, Túri Mária, azaz Németh Lászlóné. Nem kevés ügyességébe, helyzetfelismerésébe tellett, de a törekvését siker koronázta, mert megjelenhetett az egykori vizsgáztatója, özvegy Horhy Istvánné előtt. A dióhéjban elmondott történet után, Horthyné nagy örömmel fogadta és a "Bizonyítványt" még egyszer ellátta kézjegyével. 

A "Bizonyítvány" szépen bekeretezve, szolgálja az emlékezést. 

További adalék 2000-ből:
„2000. május 28. Az akkor még élő Tápió vidéki asszonyok, akik részt vettek a második világháború alatt Horthy Istvánné által megtartott vöröskeresztes tanfolyamon, meghívták Őt egy kötetlen beszélgetésre. Én is meghívót kaptam, hogy emlékezzünk és beszélgessünk a Horthy családról de különösen Horthy Istvánról megjelent könyvekről. Ekkor dedikálta és látta el ajándékozási sorokkal könyveimet.”
Kucza Péter

Templomunk ékei, nem is sejtett remekművei IV.

 1931. évben íródott jegyzetekben olvasható két sor a kör alakú ablakokról:

„Elkészültek a templomhajó körablakai és három védőablak, a már elkészült nagy üvegablakokra 1345 pengő 74 fillér értékben. A körablakokat egy egy megszállt területű város címere díszít.”

Nem szól az írás arról, hogy kinek az ötlete volt az elrabolt területek hat magyar városának címerét megörökíteni. Kit bántott ez az égbekiáltó igazságtalanság - amit Magyarországgal műveltek - hogy az ablakokban is kifejezze mélységes hazafiúi fájdalmát? Szerintem Medgyessy Gyula plébánosunk lehetett. 1925-től szolgálta nálunk az Istent, egészen 1943-ig. 1972-ben szólította magához szolgáját az Úr.

1946. februárjában egy érdekes eset történt az ablakokkal kapcsolatban.

Dudás Károly plébános úr meséli el nekünk:

„Február hónapban egy román alezredes utasítást küldött a plébániára, hogy a templom hajójában lévő kerek alakú festett üvegeket (ablakokat) azonnal meszeljük le vagy üssük ki, ellenkező esetben kilöveti azokat. Ezek az ablakokra erdélyi és felvidéki városok címerei vannak festve. Martin Gyula (Az oroszok bejövetelekor ő lett a városparancsnok. K.B.) ezt az orosz parancsnoknál elmondta azzal, hogy itt a románok akarnak intézkedni. Erre annyira felbőszült az orosz (főhadnagy) parancsnok, hogy azonnal telefonált a román alezredesnek. Ne próbáljon itt semmiféle intézkedést tenni. Így menekültek meg az ablakaink a pusztulástól. Különben az említett román alezredes személyesen is felszólított erre engem, ezek után azt feleltem - még nincs békekötés, nem tudjuk ezek a városok hová fognak tartozni - de bárhová tartoznak - sem Isten, sem ember nem tilthatja meg, hogy azok emlékét megőrizzük - 1000 évig hozzánk tartoztak. Igen dühös lett, de ezek után engem nem bánthatott.”

Dudás Károly plébános úr ( 1943-1960 szolgált nálunk.) nagyszerű helyzetfelismerése, hazafias kiállása mentette meg szép ablakainkat.

Az ablakok szignói, mesterjegyei:

Nagy Sándor tervező szignói a 6 ablakból 4-en ott vannak. A bal alsó sarokban keressük azokat. A többinél a leírásból tudjuk, hogy ö tervezte.

A készítőműhelyre vonatkozólag a jobb alsó sarokban találunk jelzéseket. Az 1930-ban készült három ablakot a Majoros-Johan műhely készítette. A másik három a Johan Hugó Országos Üvegfestészete-műhelyben készült.

Vége

Forrás: Templomablak anno
               Historia Domus
Foto:   Novák Sándor

Templomunk ékei, nem is sejtett remekművei III.

A templom két legrégebbi, nagyon szép ablaka az oltár két oldalán van. Az 1903-as évi nagy átépítéskor kerültek ezek is a mostani helyükre.Az idén lesznek 113 évesek.

Az ablakokról a következő írást találtam:

„A főoltár két oldalán sz.Gábor (Gábriel) őrangyal és sz. Klementina képével díszkeretű színes ablakokat - védőszentjük tiszteletére, gróf Keglevich Gábor és neje, szül. Blaskovich Klementina készíttették Milles József fővárosi üvegfestő által.”

Az oltár részei miatt, sajnos jó, teljes képet készíteni lehetetlen az ablakokról. Mindkét ablakokon látható az évszám: 1903, de szignó, ami a tervezőre, kivitelezőre utalna sajnos nincs. Milles József üvegfestőről nem sikerült egyenlőre többet megtudni.

Az oltár jobb oldalán látható a gyönyörű üvegablak gróf  Keglevich Gábor adománya. Az ablak alsó részében van a Keglevich család címere.

Az oltár bal oldalán helyezték el Szt. Klementina ablakát. Az ablak alsó részére - az előzőhöz hasonlóan - két míves családi címert is elhelyeztek. Az egyik az előbb látott gróf Keglevich család címere, a másik az ebeczki Blaskovich-ok címere.

IV. rész

Forrás: História Domus
Fénykép: Novák Sándor

Templomunk ékei, nem is sejtett remekművei II.

Az előzőekben leírtak alapján immár templomunknak 3 gyönyörű ablaka van, a hívek és adakozó magánszemélyek jóvoltából. De még három ablak van amelyekben le kellene cserélni az egyszerű üveget, ám az a 700 Pengő darabjáért igen nagy pénz lehetett. (Egy munkásember átlagbére 1927-ben 120-128 pengő volt. Ekkoriban lehetett az a sláger, hogy: „Havi kétszáz pengő fixszel, az ember könnyen viccel.”)

1933-ban megjelenik a negyedik ablak is, így ír erről a plébános úr:

„A plébános 25. papi jubileuma alkalmából, a templom részére ajándékképpen elkészíttette sz. Erzsébet ablakát, ugyancsak Nagy Sándor iparművészeti tanár tervei szerint. Johan Hugó üvegfestészeti műhelyében, 700 P. értékben. A templom pénztár költségére védő ablakkal láttuk el, 150 P.”

1933-tól 2 év telik el és 1935-ben Medgyessy Gyula plébános úr új ablakokról ír:
„Hogy a templom hajója teljesen egységes befejezett képet nyújtson, az egyházközség hozzájárult a hátralévő két ablak elkészítéséhez. A műértékű két üvegfestményt Nagy Sándor iparművész tervezte, az egyik sz. Gellértet a másik sz. Lászlót ábrázolja. Költségek 1400 Pengőt tettek ki.”

1935-ben készültek el a templomunk még hiányzó gyönyörű ablakai - ennek tavaly múlt 80 éve -  így már  hat magyar védőszentünk védi, óvja a híveket.

III. rész

Forrás: Templomablak anno
                Historia Domus

Templomunk ékei, nem is sejtett remekművei I.

Január első napjaiban ráakadtam egy igen tetszetős blogra. Hogyne lenne tetszetős, mikor hazánk templomainak gyönyörű ablakait tárja elénk! A blog tulajdonosai, Sós Károly és Tóth Erzsébet, járják templomainkat és fényképezik a szépségeket. Az ő munkájuk révén módunkban áll sokáig nézegetni, gyönyörködni a látottakban, de nem csak a szemünknek, mert elhat az a lelkünkig is. A templomablak valami különleges, mert kívülről elballagva alatta, valami jelentéktelen szürkeség - általában hálóval védve - néz le ránk. Na, de belülről a gyönyörűségek gyönyörűségét láthatjuk. Bármilyen az időjárás, napsütötte vagy borongós, az ablakok mindig ránk mosolyognak.

A szép szavú költő, Dsida Jenő sorai szólnak erről:

Dsida Jenő:

Templomablak

Kik csak az uccán
járnak-kelnek
szépséget rajta
nem igen lelnek,
kíváncsi szemmel
rá nem tapadnak:
csak egy karika,
szürke karika,
ólomkarika,
vén templomablak.

Rácsa rozsdás,
kerete málló,
emitt moh lepi,
amott pókháló,
sütheti napfény,
sötét örökre,
mint világtalan,
bús világtalan,
agg világtalan
húnyt szeme-gödre.

De ki belép
a tág, iromba,
boltozatos,
hűvös templomba
s belülről pillant
ablakára,
megdöbbenten áll,
megkövülten áll,
elbűvölten áll:
Nézz a csodára!

Színek zengése!
Fények zúgása!
Mártír mosolya!
Szűz vallomása!
Kék, ami békül,
piros, mi lázad!
Magasba ragad,
a mennybe ragad
lángtünemény
és tűzkáprázat!

Ó, titkok titka:
a földön itt lent
belülről nézzen
mindenki mindent,
szemet és szívet
és harcot és békét!
Áldja meg az Úr,
áldja meg az Úr
a belülről látók
fényességét!

A "Templomablak anno" blog ezt írja a nagykátai templom ablakairól:

„Az 1750 körül épült barokk templom, 1903-ban - némi egyszerűsítés után - vált olyanná, amilyennek ma is láthatjuk. Alig három évtized múltán, újból nagyobb felújítás vált szükségessé. A korábban már meglévő szentély ablakok mellé, ekkor kerültek új üvegfestmények a főhajóba, nem is akárki jóvoltából. A különleges szépségű ablakok tervezője Nagy Sándor volt. A kivitelező pedig az Országos Üvegfestészeti Intézet. Azt nem tudjuk, mennyi idő telt el az első és a hatodik ablak elkészülte között, de az intézetben közben, valami korszakváltás lehetett, hiszen az ablakok egy részénél Majoros-Johan közös szignót találunk. Míg másoknál már csak Johan Hugó Országos Üvegfestészet a jelzés.”

Ezek a sorok eléggé lázba hoztak, ezért fel is kerestem levélben,az internetes oldal tulajdonosait Sós Károlyt és Tóth Erzsébetet.

A válasz igen meglepő volt:
„Ne feledjék , hogy az ablakok tervezője, Nagy Sándor, a magyar szecesszió egyik legnagyobb alakja volt. A nagykátai templomban található üvegablakai olyan felfedezésszámba menő ritkaságok, hogy hazánk legismertebb Nagy Sándor kutatója – Gellér Katalin – sem tudott eddig róla. Ezek az ablakok – némi igyekezettel és hozzáértéssel – akár az egyik turisztikai vonzereje is lehetne a templomnak, sőt a városnak is.” (Gellér Katalin művészettörténész.)

Még egyszer kiemelek egy részletet, nekem nagyon tetszik:
„Ezek az ablakok – némi igyekezettel és hozzáértéssel – akár az egyik turisztikai vonzereje is lehetne a templomnak, sőt a városnak is.”

Nagy Sándor 1950-ben távozott el az árnyékvilágból 81 éves korában, méltatlan körülmények között. Életéről nevére kattintva olvashatnak.

1926-ban már tűrhetetlen állapotban volt az 1903-ban átépített templomunk, így újabb tatarozásba kezdtek. A ma látható gyönyörű üvegablakok csak 1930-ban jelentek meg, addig egyszerű üveg fedhette az ablakokat.

Az új, festett ablakokról ezt olvashatjuk a korabeli írás 1930. júniusi bejegyzésében:
„................... mely alkalommal szentelte meg, a hívek adományaiból, a jubileum emlékére állíttatott, sz. Imre üvegfestésű gyönyörű ablakot, melyet Nagy Sándor művész tervezett. Az ablak 700 Pengő és a beállítás költségei. Özv. Koncz Istvánné pedig férje emlékére sz. István ablak költségeit viselte, ugyanannak a művésznek tervei szerint.” (Sz. Imre ablakára valót a nagykátai hívek adták össze megemlékezvén a herceg 910. éves jubileumára.)

„Még ez évben elkészült sz.Margit ablak melyet többiekhez hasonlóan Nagy Sándor tervezett. Költségeit Bundy Jánosné viselte”

(Nagykátán a Bundy név együtt járt a segíteni akarással, a jótékonysággal, az adakozással, a jószívűséggel, a közösségek támogatásával, egyszóval jó ember volt, Bundy János malomtulajdonos.)

II. rész

Forrás: Templomablak anno
                Historia Domus

Erekköz világa

Az Erekközben volt élet a hajdani világban. Jóképű tanyákkal volt teletűzdelve, ennek következtében emberek is voltak azon a tájékon. Tanyaközpont is kialakult iskolával és miegymással ami egy ilyen helyen szükségeltetik.
   

A szovjet mintára erőszakkal kialakított Termelő Szövetkezetek, nem kedveztek a tanyavilágnak, a tanyás életnek, így lassan felszámolódtak, eltűntek. Ma már egy két omladozó fal álmodik itt-ott a régi gazdáikról, kik talán beköltöztek a városba, vagy egy másik helyre, ahonnan nincs visszatérés.
   

Több helyen már az épületből sem látható semmi, nagyobb fás, bokros részek jelzik az egykori virágzó tanyás élet színhelyét.
   

Mára a téli fergeteg végigkarmolhatja a pusztává vált tájat, minden akadály nélkül végignyargalhat ezen a területen, egészen a farmosi ősnádasokig, hol ilyenkor téli időben a nádaratók keresik a kenyérre valót. Gyermekkoromban, téli időben sűrűn égett ez a nádas, vörös napfelkeltét vetített az éjszakai horizontra.

Erekköz. Már a szó is jelzi, hogy eléggé vizes a terület, víz erekkel szabdalva. Fő vízhozó a Hajta-patak. A patak medrének kotrása, szabályozása előtt gazdagabb volt a vízi és a nádi élet. Legendás volt a hal és a madár sokasága az erekben, nádasokban. Nagyobb fiútestvérem még az 50-es években kijárt éjszakánkét a barátaival kosarazni, vagyis kosárral fogni a halat.
   

S lám a Bodrogi tanyában is arra gondoltak, hogy nem ártana január idusán (Merthogy éppen az volt, január 15.) egy kis halhoz jutni. Csak ki kell ballagni a Hajta kőhídjához a megfelelő eszközökkel s biztos volt az eredmény. Az egyik képen épen Sanyi (Akkor még nem volt Sanyi bá’, csak 29 éves volt.) leltározza a kosárral fogott halat bele a kisebb kaskába. Éppen csuka sihedereket tart mind a két kezében, de van ott más frissen fogott apróság is, gondolom, rémületükben csapkodták a havat rendesen. A háttérben takaros tanya veti hátát a havas mezőnek. 

A képen Bodrogi Sándort - Nagykáta első népművészét - látjuk jellegzetes katonasapkájában. Ez a sapka több fényképéről is ránk köszön. Szerencsénkre a képeket Sanyi bá’ jegyzetekkel látta el, a szokásos gondosságával. Erre a képre azt írta: " Foto Bodrogi Sanyi 1941. I hó 15. Halászás a jég alól a hídnál"

A másik képen - valószínű, hogy az édesapja van rajta - éppen a varsa zsákmányát emelik ki. Ez a varsa egy hálóból készített, kerekre merevített eszköz volt, amibe oktalanságában beleúszott a hal és kifelé az utat nem igen találta. Ezen a képen látjuk a halászáshoz szükséges eszközöket, a varsa, a lékvágó fejsze, a vasvilla ott hevernek a kicsi, házilag készített szán mellett. A szánon az a kosár mely a zsákmányt hivatott hazavinni.
E kép hátulján olvashatjuk:"Foto Sanyi 1941. I 15. Halászás a jégen.

Az évforduló

A mai napon 2 éve, hogy beindult ez a helytörténeti blog, olyan céllal, hogy felelevenítse, megidézze a régmúlt képes és nem képes emlékeit. Mentsük ami menthető jelszóval idézem ide a réges-régi megmerevedett pillanatokat. Megmerevedtek egy lemezen, de ennek ellenére sokat mesélnek az utókornak Nagykáta történetéről, lakosairól, épületeiről, köztereiről, ami ma már talán nem is létezik, vagy létezik, de egészen megváltozott.

Az elmúlt 2 év alatt, eddig a percig 13525 látogatást rögzített a számláló, amit nem tudom sok e vagy kevés, de én meg vagyok elégedve. Több visszajelzést is kapok, ami alapján látom, hogy érdemes ezt a munkát folytatnom.

A látogatók többsége szép hazánkban kattint rá a blogra. De látogatók vannak Németországból, Oroszországból, Angliából, Egyesült Államokból, Ukrajnából, Franciaországból, Dél-Koreából, Vietnamból, Lengyelországból, Romániából, Kuvaitból, Fülöp-szigetekről.

Valószínű, hogy ők szétszóródott Nagykátaiak, vagy azok leszármazottai, de az is lehet, hogy a környékbeli településről is vannak, kiknek a nagy messzeség miatt már mi is földijei vagyunk és érdeklődéssel olvas szűkebb szülőhazájáról.

Az idén is lesz közlendő anyag, némelyik kicsit különlegesség is lesz a helytörténet számára. Várok közlésre is képeket, hátha van még a fiók rejtekén.

Cudar hideg a piactéren

MINDEN KEDVES LÁTOGATÓMNAK BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNOK!

 

   Ilyen képet nem szívesen nézegetnék most kint az udvaron. Nem halmoznám az "élvezeteket". Mínusz 7 fok van odakint, pár nappal ezelőtt megérkezett a tél. Édes jó anyám mindig azt mondta „Nem eszi meg a kutya a telet”. Most is megérkezett rendesen, igaz, hogy a normálishoz képest vagy 2 hónapot csúszott. Felfordult egy világ!

   Pár didergő ember, letaposott piszkosabb hó a talpak alatt, ami talán csikorgott-ropogott is rendesen és a hevenyészve kupacba rakott hó szolgáltatja a téli idillt. Hátrább rozzant sátorok. Jó lenne látni, vajon mit árulnak? Előttük egy-két piaci őgyelgő. A kép bal szélén két kézi járművet is láthatunk. Akkoriban ez mindennapos eszköz volt a vidéki életben. Remek szolgálatot tett ez a szerkezet, ha valami cuccot kellett a boltból hazavinni, vagy a piacra kivinni, esetleg haza vinni pár dinnyét. Ládákat, kosarakat és miegymást szállítani. A földekről a termést behozni, a trágyát kihordani a kertbe. Sőt, arra is alkalmatos eszköz volt, hogy a részeg urát az asszonyka hazaszállította a kocsmából. Magam láttam, vagy 60 évvel ezelőtt, nem mástól hallottam.

   A két szarvát nagyon kellett markolni, mert másképp nem segített a terhet vinni. Nem igen volt olyan porta, gazdag vagy szegény, hogy ilyen alkotmány ne parkolt volna valahol az udvaron. Egy kerékkel végezte a munkáját, amely lehetett vasból és fából, melyre szép ráfot húztak, hogy szét ne hulljon idő-nap előtt. Ha a gazda néha nem kente a kereket, akkor egész útját végig tudta nyikorogni.

   Hasznos egy eszköz volt, Isten áldja a kitalálóját!

   No, de ne felejtsem ide írni a nevét, egyszerűen tragacsnak nevezték erre mifelénk.

   A képen a hátteret a Bazársor adja, hiszen akkoriban még itt volt a piac. Remekül látni a sor közepén a megemelt tetőn lovagló "huszártornyot".  A tervező nem véletlenül tette azt oda. Igen emelte, sőt kiemelte a szép épületet és a tetőzetet, sőt megkoronázta azt.

   Pár évtizede felújították a Bazársort vele a tetőt is. A "huszártornyot" már nem építették vissza. Elvették az épület ékét!

   A kép 1935-ben készült, egy cudar hideg reggelen.