Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek.
Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.

Erekköz világa

Az Erekközben volt élet a hajdani világban. Jóképű tanyákkal volt teletűzdelve, ennek következtében emberek is voltak azon a tájékon. Tanyaközpont is kialakult iskolával és miegymással ami egy ilyen helyen szükségeltetik.
   
A szovjet mintára erőszakkal kialakított Termelő Szövetkezetek, nem kedveztek a tanyavilágnak, a tanyás életnek, így lassan felszámolódtak, eltűntek. Ma már egy két omladozó fal álmodik itt-ott a régi gazdáikról, kik talán beköltöztek a városba, vagy egy másik helyre, ahonnan nincs visszatérés.
   
Több helyen már az épületből sem látható semmi, nagyobb fás, bokros részek jelzik az egykori virágzó tanyás élet színhelyét.
   
Mára a téli fergeteg végigkarmolhatja a pusztává vált tájat, minden akadály nélkül végignyargalhat ezen a területen, egészen a farmosi ősnádasokig, hol ilyenkor téli időben a nádaratók keresik a kenyérre valót. Gyermekkoromban, téli időben sűrűn égett ez a nádas, vörös napfelkeltét vetített az éjszakai horizontra.

Erekköz. Már a szó is jelzi, hogy eléggé vizes a terület, víz erekkel szabdalva. Fő vízhozó a Hajta-patak. A patak medrének kotrása, szabályozása előtt gazdagabb volt a vízi és a nádi élet. Legendás volt a hal és a madár sokasága az erekben, nádasokban. Nagyobb fiútestvérem még az 50-es években kijárt éjszakánkét a barátaival kosarazni, vagyis kosárral fogni a halat.
   
S lám a Bodrogi tanyában is arra gondoltak, hogy nem ártana január idusán (Merthogy éppen az volt, január 15.) egy kis halhoz jutni. Csak ki kell ballagni a Hajta kőhídjához a megfelelő eszközökkel s biztos volt az eredmény. Az egyik képen épen Sanyi (Akkor még nem volt Sanyi bá’, csak 29 éves volt.) leltározza a kosárral fogott halat bele a kisebb kaskába. Éppen csuka sihedereket tart mind a két kezében, de van ott más frissen fogott apróság is, gondolom, rémületükben csapkodták a havat rendesen. A háttérben takaros tanya veti hátát a havas mezőnek. 

A képen Bodrogi Sándort - Nagykáta első népművészét - látjuk jellegzetes katonasapkájában. Ez a sapka több fényképéről is ránk köszön. Szerencsénkre a képeket Sanyi bá’ jegyzetekkel látta el, a szokásos gondosságával. Erre a képre azt írta: " Foto Bodrogi Sanyi 1941. I hó 15. Halászás a jég alól a hídnál"


A másik képen - valószínű, hogy az édesapja van rajta - éppen a varsa zsákmányát emelik ki. Ez a varsa egy hálóból készített, kerekre merevített eszköz volt, amibe oktalanságában beleúszott a hal és kifelé az utat nem igen találta. Ezen a képen látjuk a halászáshoz szükséges eszközöket, a varsa, a lékvágó fejsze, a vasvilla ott hevernek a kicsi, házilag készített szán mellett. A szánon az a kosár mely a zsákmányt hivatott hazavinni.
E kép hátulján olvashatjuk:"Foto Sanyi 1941. I 15. Halászás a jégen.