A Cigány víz nyáron

   Paradicsoma volt ez a tavacska a kacsáknak, libáknak, egész nap elfecsertek az iszapban, úszkálgattak, gyakran hallatták vidám hangjukat. Egyéb, a víztől irtózó szárnyasok a parton kapirgáltak, tétlenkedtek. A környező házakban tartották ezeket a jószágokat, de azok egész napjukat a tónál töltötték.
   No, de a gyerekeknek is fenemód izgalmas dolog volt a tópart. A képen egy testvérpár gyömöszöli egymást a partján, vagy inkább a nagy a kicsit. (Tudom a nevüket, de hát most nem az az érdekes!)
   Jó időben, ha erre volt dolga, vagy csak erre vitt az útja egy lovas kocsis gazdának, akkor alkalmatos volt a víz sekélysége arra, hogy belehajtson lovastól, szekerestől. Tette ezt pedig a célból, hogy a lötyögőssé vált küllőt, keréktalpat a víz bedagassza, így a rajta lévő ráf ismét megfeszüljön, ezáltal csendesüljön a kocsi járása. Mikor a gazda megelégelte a kerék áztatását, elhajtott a maga dolgára.
    Akkoriban a gumikerekű, halkabb, könnyebb futású lovas kocsik nem verték fel az út porát, nem találták még ki azokat. E korból származik a következő találós kérdés: A világot által éri, mégis egy tyúk által lépi! Mi az? A válasz: kocsikerék nyoma. ( Mert az kb. 5cm-es nyomot hagyott a homokban.) Van-e ma olyan gyerek ki a helyes választ azonnal rávágná? Nem igen. Hiszen ezeket a régi világ mindennapos fogatolt járműveit legfeljebb a skanzenekben látni. Az utakról eltűntek, mint téli időben a göröngyi béka.
    Szüret közeledtével került a tóba kisebb nagyobb kád, hordó, ugyancsak dagasztási céllal. Nem tett volna jót, ha a réseken keresztül kereket old, elinal a kipréselt drága szőlőlé.
    A kép szemben lévő oldalán - mert a fényképész az iskolai oldalon állt - igyekezett a tóhoz a Pásztor és a Lenkei utca, mely továbbinalt a baloldalon látható házak előtt.
    Nézve a gyerekek korát ez a kép az ötvenes évek elején készülhetett.

Nagykáta fekete vasárnapja

    Békésnek indult az a nyári vasárnap. Napsütötte felhőtlen nyugodt idő volt, a fák levelei sem rezdültek, csak a békés vasárnap szellője lengte be Nagykátát. Többen utolsót simították felöltött ünnepi ruhájukon és a messze hangzó harang hívószavára, szentmisére indultak. Mások, a korán kelőbbek már hazafelé tartottak, békével a lelkükben – ugyanonnan. Bár a háború már hat éve tartott de a községünket csak a híre érte el.

   A jónak ígérkező időt, mások is igyekeztek kihasználni. Ezen okból az Olaszország déli részén állomásozó amerikai 15. légi hadsereg parancsnoka, Bariban keltezve 1944. július 1-én 21 órakor hadparancsot adott ki, július 2-ára vonatkozólag. A holnapi célterület Magyarország.

   Július 2-án hajnalban Foggia, Bari, Brindisi környékén, négy repülőtéren, serény munkába kezdtek. A földi kiszolgálóknak több mint 620 darab B-17 és B-24-es Liberátort kellett rendbe kapniuk. Bombákkal, üzemanyaggal feltölteni, felkészíteni a távoli bevetésre.

   Reggel 7 óra környékén az egész 15. légi hadsereg – az említett repülőterekről – nagy dübörgéssel a levegőbe emelkedett. Ilyen sok gép még nem indult hazánk bombázására. A hatalmas acéltestek, teljes gázzal körözve és emelkedve igyekeztek elérni a több ezer méteres magasságot. A védelmükre kirendelt 331 darab, lényegesen fürgébb vadászgépek hat más repülőtérről szálltak fel 7:40 órakor.

   A hihetetlenül kék és békés Adriai-tengert maguk mögött elhagyva Dubrovniktól nyugatra elterülő Ston település fölött már csatarendben rendeződött a bevetésen résztvevő 5., a 47., a 49., az 55., és a 304. Bomber Wing. Podgrab fölött útirányt módosítottak és innen egyenes vonalban repültek Ceglédig. Itt levált az egységről 6 db B-17 Flying Fortress. Szolnok bombázására indultak. Ugyanitt balra kanyarodott a 304. Bomber Wing Gyömrő irányába, majd onnan Csepelre tartott. A többieknek Nagykáta volt a következő támpont. Itt balra kanyarodott a 47. B.W., célja a Ferihegyi repülőtér volt. A továbbhaladó 5., a 49., és 55. B.W. Aszódig repült. A 47. és az 55 B.W. itt Pestnek fordult, az 5. B.W. Esztergomnak vette az irányt, célja Almásfüzitő volt.

Ez a rombolást és halált hozó, dübörgő légi áradat 10 óra környékén érkezett Nagykáta fölé.

Így mondják a szemtanuk, ami pontos lehet, hiszen a Cegléden levált 304. B.W. bombái Csepelen 10:10-kor robbantak.

   Nagykáta légterébe beúszó bombázók hada nem keltett különösebb riadalmat. Ugyan aggodalommal szemlélték a hatalmas nyomasztó erővel érkező amerikai gépeket, de Nagykáta nem lehetett célpont. Katonai létesítménye, ipari telepe vagy vasúti csomópontja nem volt. A több ezer méteres magasságban kondenzcsíkot húzó félelmetes sereg átvonulása percek óta tartott. A levegő reszketett a dübörgő motorok zajától.

   S ekkor váratlanul hatalmas robbanás hallatszott, bombák csapódtak községünktől délre kint a határban. A robbanás zajára több család a házilag elkészített óvóhelyre szaladt. De talán egy perc sem telt el, iszonyú süvöltéssel bombák közeledtek a föld felé és szinte egy robbanást hallatva 55, más adatok szerint 82 repeszbomba csapódott a sportpálya, az egykori vásártér és a közelben lévő lakóházak területére. A hatalmas robaj elhaltával és a felvert por elülte után több helyről sírás, jajgatás hallatszott. A lehulló repeszbombák életet is követeltek:

   Életét vesztette:   Ledacs Kiss Istvánné 54 éves, Vásártér utca 24.

                                   Borsik Boldizsár 24 éves, Vásártér utca 28.

                                   Szilády István 10 éves?, Vásártér utca 30.

                                   Káplár István 48 éves, Rákóczi krt 65.

                                   Káplár Géza 18 éves, Rákóczi krt 65.

Bal karján sebesült Káplár Istvánné, a jobb lábát bombaszilánk érte Káplár Erzsébetnek. A szabadságos katonának Lengyel Györgynek, a fejéhez kapott tenyerén fúródott át egy repesz darab, innen a fejébe csapódott, élete végéig ott viselte.

   Az elhunytakat a község saját halottjának tekintette, temetésükről gondoskodott.

A sebesültek Káplár Istvánné (jobbra), és Káplár Erzsébet a jászberényi kórház kertjében. 1944. július 2-tól augusztus 16-ig Erzsébet lábát rendbe hozták, de Káplár Istvánné maradandó sérüléseket szenvedett. Bal kezének ujjai behajlított állapotban megmerevedtek, megbénultak. Férjét és nagy fiát elveszítve nevelte tovább a négy gyermekét. Kártérítés a családnak nem járt és nem jár mind a mai napig.

   A bombák szórásának okáról több elmélet is született. A hadtörténészek kényszervetésnek mondják, ami azt jelenti, hogy a kötelékben repülő bombázók mindent megtesznek annak érdekében, hogy a nagyobb biztonságot jelentő csapattal együtt maradjanak akkor is ha a gépük meghibásodott. Így előfordul, hogy a bombatehertől részben vagy egészben megszabadulnak a sebesség tartása érdekében. Az egységből kiváló gép hamarosan az ellenséges vadászgépek prédájává válhat.

   A településünkön kialakult vélemény szerint a vándorcirkuszosok okozhatták a bajt. Az amerikaiak, a hatalmas sátrukat katonainak nézhették, ami a már beépített területen állt, a sportpályától nyugatra. ( Nekik sok legelésző állatuk pusztult el.) Ez az elmélet nem fogadható el, hiszen a több mint 620 bombázó szigorúan meghatározott cél elpusztítására érkezett hazánk fölé. Ezek a parancsok nem úgy szóltak, hogy ha láttok még repülés közben valami célt azt is bombázzátok le. Egyéni akciókra nem volt lehetőség.

A fenti leírt események 60 éve történtek Nagykátán.

                                                                                                                       Káplár Béla

Ui: Megjelent az „Együtt 6”és a „Nagykátai Híradó” oldalain.

A cikk írásakor volt 60 éves a megírt esemény, azóta 10 év telt el!

Felhasznált irodalom:

Pataky Iván, Rozsos László, Sárhidai Gyula: Légi háború Magyarország felett.

Az oldal készítőjének megjegyzése:

A cikk írója (édesapám) az esemény megtörténtekor egy évesen feküdt édesanyja karjaiban a földbe ásott, ideiglenes, kerti óvóhely hátsó részében. Feje mellett fúródott be Káplár Istvánné karbénulását okozó repesz. Ennek a "szerencsének" is köszönhetik, hogy ezt a történetet most itt megismerhették.

Esküvői kép

   Eldobva, elfelejtve, egy ócska keretben hevert ez a kitűnő kép egy lebontásra ítélt házban.
   Már közszemlére tettem volna, de hiányzott valamilyen szöveg, amit hozzá írhatok, nem olyan általános, hanem olyan amit csak ehhez a képhez kapcsolódik.
   A képet elküldtem egy hadtörténész barátomnak írja meg milyen korból származik a nyalka vőlegény egyenruhája. Elképzelhető, hogy mekkora becsülete volt az egyenruhának, ha a vőlegény büszkén viselte még esküvői ruhának is.
   Hol van ez már!
   A barátom válasza meglepő volt, felpörgette az eseményeket mert a kép mesélni kezdett:
"A főhadnagy úr honvédtiszt, méghozzá gyalogos. Kár, hogy a csákója nincs nála, mert akkor pontosan be tudnám kalibrálni az évet, így viszont, s látva a fizimiskát is, én az 1880-as évekre tippelek. Ami a ruháját illeti: 1876 M. gyalogos tiszti atilla és kékszürke pantalló, hozzá fekete cúgos cipő".
   Pár kérdést még tettem fel, amire gyorsan itt volt a válasz:
"Az 1876 M. gyalogos tiszti atillát 1876-1906 között viselték, zsinórzata miatt "csontváz atillának" is hívták ezt a ruhadarabot. Ezt 1906-tól felváltotta a gyalogos tiszti dolmány. A kékszürke, piros szegélyezésű pantalló és a cúgos cipő viszont a Monarchia végéig megmaradt.

Én a bajusz és a hajviseletek alapján az 1880-as évekre tippelek, mármint ami a felvétel készítési idejét illeti.

Az biztos, 1876 utáni, de 1898 előtti a felvétel. 1898-ban nem készülhetett a felvétel, hiszen akkor a főhadnagy úr büszkén viselné az 1898-ban adományozott Jubileumi Emlékérmet, amelyet I. Ferenc József trónra lépésének 50. évfordulóján adományoztak a fegyveres erők és a polgári állami alkalmazottak számára."
   A hadtörténelem ismerője, Babucs Zoltán hadtörténész volt.
   A remek képet Striberny F. fényképész készítette N-kátán.

   Sajnos az ifjú pár azonosságát megnyugtató pontossággal megállapítani az egykori anyakönyvekben nem lehetett.
   Kiegészítés: jó másfél év telt a  jegyzetem írása óta. Az elmúlt hetekben akadtam rá az anyakönyvi bejegyzésükre, ami alapján az esküvőt 1896. október 26.-án tartották. A vőlegény Chikán Ferenc 26 éves nagykátai lakos, a menyasszony Gemperle Hermina, dányi lakos 24 éves, Nagykáta neves főjegyzőjének Gemperle Károlynak a húga volt.

A nagykátai vasútállomáson, gőzös áll a harmadik vágányon...

   ...jaj de füstöl a kéménye, azon visznek az olasz határ szélre.
   Régi, bús katonanóta szabad átrendezésben.
   De ez a szerelvény tényleg itt áll az állomásunkon. Szolnok felől érkezvén hozta ide, és vitte innen az utazó közönséget. Kitette az ide igyekvőket, befogadta a innen utazókat. A gőzösnek szolgáltatásra nem volt szüksége. A karcsú kút, olajjal működő lámpával a tetején, a mozdony bal elejénél nyújtózkodik. A salakoló aknára sem állt rá a mozdony, kiereszteni a felgyülemlett salakot. Nagykátán - és ahol hosszabbat várakozott a szerelvény - a mozdonyára igen rátarti mozdonyvezető és a segédje leszállt a fülkéből, ronggyal, olajozóval a kezükben törölgették, olajozgatták, ápolták a mozdonyukat. A személyforgalomban részt vevő mozdonyok igen ápoltak voltak.  
   A szerelvény az indulás előtti pillanatokban lehet, a mozdony bal oldalán ott áll a forgalmista, nyári zsávoly zubbonyban. A mozdony erőt gyűjt az induláshoz, füstje eltakarja az állomás épületét. De bizton lehet tudni, hogy a vonat a nagykátai állomáson áll. Ami támpontot ad, az a vasúti gyalogos felüljáró, a kútház és a távolban, jobb oldalon látható MÁV lakóház helyzete. A kútház előtt lévő raktárépületet idővel elbontották. Az első vágány mellett egy csapat gyerkőc őgyeleg, talán arról álmodva, hogy egyszer őket is elviszi a pöfögő-szuszogó masina.
   A fényképész akaratlanul megörökítette magát, árnyéka ott hasal a földön, a felüljáró árnyával együtt.
   A fotográfus sok képet készített Nagykátán, precízen, ceruzás jegyzetekkel látta el a képek hátulját, sajnos évszámot nem mindig írt.
   Ez a kép 1927-ben készülhetett, ekkor készült az előző állomási képe is.
   A vágány mellett vigyázzunk, sebesvonat indul Budapestre!
(Akinek kedve tartja hallgathat hozzá korhű hangokat is, erre a szövegre kattintva.)

Nyári zivatar

   Nagy zivatar lehetett! A templom melletti parkban a nagy víztömeg bizony megrekedt. Valószínű valamelyik árok áteresze tömődött el - száraz időben minek is kellene tisztítani - így a lezúdult esővíz csak órák alatt tűnt el. A "Mária domb" mint egy kis sziget magaslik ki a kátai tengerből. A fák között kivillan az I. világháborús emlékmű fehér talpazata és a Bazársor apró részlete. Az emlékmű talpazatának irányában valaki a vízben gázol. A bal alsó sarokban egy kalapos úr valakit köszönt, lehet, hogy együtt csodálják a nagy vizet. A kép alsó részében a Nagykátán áthaladó 31 sz. út részletét látjuk.
   A fényképész nagyjából az akkori Kántor Iskola kapujánál állott.
   A kép a 40-es években készülhetett.

Epresi iskola és a Cigány-víz

   Az iskola már ide látszik, de még eléggé messze van. Én is így gondoltam apró emberke lévén, amikor iskolába igyekeztem. Mikor kifordultam a Pásztor utcából latolgatnom kellett, hogy hogyan tovább. Vagy jobbról kerülöm meg a tavat, vagy balról, vagy átmegyek rajta, amit csak télen vagy nyáron lehetett megtenni. Az iskolaév vége felé, ha már melegek voltak a napok - mivel hogy akkor már cipőt nem nagyon hordtunk, legfeljebb frissen mosott lábbal indultam a tudás házába - a vízen átgázolva értem partot a túlsó oldalon. Télen sem okozott az átkelés gondot, ha a víz már kellően be volt fagyva.
   A tó igen sekély vizű volt, emlékeim szerint legfeljebb térdig ért. Száraz nyarakon is volt benne víz, a tó déli sarkába visszahúzódva.
   Ha jól megfigyeljük a környéket a helyszínen, azt látjuk, hogy minden utca a tó felé lejt, tehát ez egy természetes mélyebb terület volt eredetileg is. A kép alján is látszanak a lefutó esővíz járatai. A korabeli öregek visszaemlékezése szerint, a terület mélyítésére  rásegítettek a vályogverő cigányok is, mert itt leltek ehhez szükséges agyagot. A terméket a környékben igen jól el tudták adni, így beindult itt a vályogipar. A tavacska neve - Cigány víz - innen eredeztethető.
   Ezt a környéket a nagykátaiak Epresnek nevezték, utal ez a név a valamikori eperfák sokaságára. Így lett az iskola neve is Epresi-iskola, amit 1903-ban építettek és vannak adatok, hogy 1927-ben új két tantermest építettek mert az előző egyszerűen életveszélyessé vált. Ez volt az első tanintézet, melyet nem a településünk központjába építettek fel. Az épület maga egy országos típusterv alapján épült, az iskola típusa több helyen is rám köszönt országjárásom közben.
   A Cigány-vízről évek során több képet gyűjtöttem be, így ezekből lesz még pár darab.

Hősök Napja

   Még javában dúlt a Nagy Háború - akkor még nem számozták - amikor 1917. VIII. törvényében kimondták: "nemzetünk hősi halottainak kegyelet teljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni".
   Gombamód szaporodtak az emlékművek hazánk területén, a nagykátait 1934-ben avatták, ezen eseményt József főherceg is megtisztelte jelenlétével. (Lásd az előző, témához kapcsolódó jegyzetet.)
   A miénk egy különleges emlékmű, ami egy másik kép-jegyzet témája.
   A Hősök Napját május utolsó vasárnapjára jelölték, így 1917 óta egészen a II. világháború utáni évekig ezen a napon voltak a megemlékezések. A kommunisták uralomra jutása után ezt a napot egyszerűen kisöpörték a naptárból. A hatalom igyekezett a világégés magyar katonáinak hősi helytállását elfelejtetni, áldozatát semmivé tenni.
   A képeken Paxi, nyugalmazott ezredes tiszteletadását, koszorúzását látjuk, a Frontharcos Szövetség közreműködésével. Érdekesség a Frontharcosok ( Tűzharcosoknak is hívták őket.) sisakja, mely úgy néz ki mintha fémből lenne, de valójában nemezből készült. Volt eleinte kalap formájú is, de a képen látható háborús sisak alakra készített volt a népszerűbb. Az emlékmű bal oldalán és ugyanúgy a jobb oldalán díszőrség volt, mely egy frontharcosból és egy leventéből állott. A bal oldali őrség jobban látszik, sajnos a kép keveset mutat.
   A képek az 1930-as évek végén, vagy a 1940-es évek elején készülhettek.

A régi főtér

   Nagy csupasz tér, nyáron bizonyára nagy porral. Ez volt a régmúltban Nagykáta főtere. Csenevész fák itt-ott minden rend nélkül.
   A kép baloldalán lévő épületnek - melyben pár éve még a könyvtár működött - a jobb sarkán van a Fogyasztási Szövetkezet boltja, amit a képeslap felirata is jelöl. Hátrább a nemrégen felépített (1910) Bazársor jellegzetes képe látszik. A kép jobb felén a Honvédemlékmű ( 1897), kerítéssel körbevéve. Eleink jobbnak látták a szép emlékművet bekeríteni, hiszen a téren a piaci tevékenységet folytattak a jelölt napokon.
   A bazársor közepén a szép huszártorony alatt nagy bejáró ásítozott, melyen keresztül kocsival is behajthattak a Szolgabírósági épület elé. Ekkorra a Keglevich kastélyban már a Szolgabíróság tevékenykedett. Sajnos egy fa lombja miatt nehezen látható a bejárat, de a jobb oldali kerékvető jól látható. A kocsik miatt szükség volt a kerékvetőkre, hogy ne sérüljön a bajárat kerete-fala.
   Ha a Honvédemlékmű kerítésének a bal oldalán továbbnézünk, meglátjuk az előbbi jegyzetekben említett Tóth Kálmán fodrász és borbély üzletét, illetve annak portál tábláit.
   A Fogyasztási Szövetkezet boltjától átlósan egy út tart a kép jobb oldalán lévő hidacskához mely az árkot íveli át. Ez a híd még ma is ezen a helyen lehet, illetve a  hidacska utódai. Az út irányából arra lehet következtetni, hogy az arról jövők ezen az úton jöttek az Istentiszteletre. A képet a korabeli fotográfus a templom mellett állva készíthette. Ezt az utacskát az 1934-ben felállított Nagykáta Hőseinek emlékműve szüntette meg, mert a kép készítésekor az még nem volt meg.
   A bemutatott képeslapot 1915. november 24-én adták postára a nagykátai hivatalban, ceglédi címzéssel. Rigó Katicza úrleánynak boldog névnapot kívánnak és tudatták a címzettel, hogy szerencsésen hazaértek és egyszer sem borultak fel, hét órára Kátán voltak.(Bizonyára lovas kocsin, hintón utaztak.)

A piactér

   Talán első látásra rá sem lehet ismerni a helyre, ahol ez a kép készült. A házak képe, mely elvezet a tetthelyre. De ez is csak a régebben születettekre vonatkozik, mert ma már ez a látvány nem létezik, hiszen egy új üzletsor eltakarja ezt a régi házsort. Így a mostanában épült szép házak egy szűk utcában találták magukat, kilátással az üzletek hátsó oldalára.
   Ez a nagy, széles, Kossuth Lajos utca, vagy ahogyan eleink nevezték Gazdag utca. Ez a név valószínű, hogy nem volt papírra vésve, mint hivatalos elnevezés. Inkább olyan népi névadásnak minősült, bizonyára az itt épült módosabb házak és lakóik miatt.
   A képen látszó szürke sáv a 31 számú országút, mely átfutva településükön, tovatűnik Jászberény és a belőle leágazó 311 számú Cegléd irányában. Ma már a gépkocsi forgalom miatt nem sétálgathatnánk úgy rajta mint ahogyan a kép készültekor ezt megtették.
   Bal szélén a képnek a Káló János kereskedő és családja házát látjuk. János bácsi dohányboltja ekkor már a saját házban volt, a bazár sorról az államosítás miatt ki kellett költöznie. A másik három ház már nincs meg, a jobb szélsőben kocsma és bolt is volt az elmúlt időben.
   A piac egykoron a Bazársor előtt volt, onnan költöztették át.
   A piac ekkor még valódi piac volt, csak a termelők hozták ide az áruikat, kereskedőnek itt nem igen volt helye. A kertekből, tanyákról behozták a felesleget, akinek nem volt, az itt megvehette. A kis állatokat éppúgy mint a terményeket. A tejes-tejtermékes  piac a tér fölső részén volt - a Tanácsháza felőli részen.
   Egy ideig jellegzetes alakja volt a piacnak, a jászberényi vasporos néni. A sparhelt ( tűzhely) kitűnő ápoló-tisztító szerét ajánlgatta jellegzetes hangján, hozzá bolhaport is nála vásárolhattak azok kik úgy ítélték meg, hogy az is szükséges. A köszörűs is, itt köszörülte-fente élesre a disznóölőt vagy a tésztavágót, kinek mit kellett.
   Egy piaci napon a tejtermék résszel szemben megjelent egy sátor, tele műanyag dolgokkal. Onnantól egyre többen jöttek a kereskedők is és már vásárrá alakult az egykori termelői piac.
   Mára piac fogalma egészen átalakult, többségében már a kereskedőké a placc, az új helyre költözött piactéren.
   A kép az 1950-es évek elején készült.

A nagykátai állomás átépítés előtt

  Az elképzelésem az volt a blog beindításakor, hogy "újkori" képeket nem igen rakok fel, esetleg néha-néha kivételt teszek. Itt az első kivétel!

  Az állomásról a képeket a vonal villamosítása - hetvenes évek eleje - után és az épület felújítása - 1990-es évek eleje - előtt készítettem. Most már látom, hogy hiba volt a dátumot nem ráírni, mert az idő múlásával feledékennyé válik a halandó.

  Ekkorra már a majd' 100 éves hatalmas, gyönyörű galagonyafákat tőből kiirtották, a villamosítás követelményeként. Később találkoztam az egyik mérnökkel, aki azt mondta ma már nem irtanák ki a fákat, van egy módszer amivel ez elkerülhető.
   Tényleg, van még szép hazánkban fával körbevett állomás?

  A képen egy nagyon csúnya, az eredeti szépségére nem is emlékeztető, minden díszétől megfosztott állomásépület látható. Zordságát, elhagyatottságát, a tél jelenléte is fokozza, amire némiképp a fekete-fehér színek is rásegítenek.

  Az egykori gondos, precíz, mérnöki munka semmibevevését mutatja, hogy az épület egyik díszét, a háromszögletű oromfalat valamikor lebontották. Az egykori épületsarkok dísztégláit bevakolták. Az utca felőli oromfalat nem tudták lebontani, mert ebben volt a lépcsőház, melyben a két szolgálati lakásba lehetett felmenni és a padlástéri bejáró is itt volt, a padlástér szintjén.

   Az utca felőli képen jól látható az épület 20-as évekbeli megtoldása.

   Sínek felől nézve a jobb oldali teraszos lakásban a mindenkori állomásfőnök lakott, a bal oldaliban a forgalmista, természetesen mindkettő a családjával. Szemben az állomással, a közút másik oldalán szép kert is volt biztosítva a lakóknak, állatok tartására alkalmas ólakkal. Ma ez a buszmegálló parkja.

  A helyiségnév itt - a kor szokása szerint - neonnal kivilágítva. Balra tőle az állomási trafik előtetője, a 40-es években az IBUSZ, később az UTASELLÁTÓ üzemeltetésében. Még balra az UTASELLÁTÓ kisvendéglő épülete látszik a terasszal. A utca felőli képen az épület mellett, egy odarakott bodega is látható, abban árulták a hónap elején az autóbuszbérleteket.

  Ugyanezen a képen már látható - a bal oldalon - az új forgalmi szolgálati épület  kis része is, melyben az állomásfőnök irodája helyet kapott, itt van a kazánház és más raktáraknak is itt jutott hely. A felújítás utáni épületben már az alsó szint teljes egészében az utasokat szolgálta.

  Hogy az utasok - vagy csak állomási őgyelgők - neveletlenebb kis része, a majd felújított épülethez hogyan viszonyult, az a rendőrségi hírekbe tartozna.