Alaposan megnyüstölt képet tartok a kezemben. Két hatalmas törés került rá hosszanti irányban valamikor és hiányos is, de bízom, hogy a mai technika sokat fog rajta javítani. A javítottat fogják Önök látni.
A kép 84 évvel ezelőtt (1930) készült, az akkori óvodásokat terelték egybe, hogy megörökítsék azt a pillanatot amikor még óvodások voltak.
A kép tulajdonosa nem sok nevet tudott felsorolni kik vannak rajta, de párat feljegyzett és ezt most közre is adom.
A első ülő sorban balról az 5. Nagy Urbán Pannika, ki a kedvenc babáját dajkálja.
Ugyanezen sor 6. kerek arcú leánykája, ki kis kosárkát tart az ölébe Vonnák Margitka, a későbbi Gallai Istvánné, ismertebb nevén Macider Manci. Ő az idén távozott e földi világból.
A második sor balról - a hajkoszorús lánykát nem ide számolva - a harmadik Szekeres Erzsike a későbbi Rada Aladárné.
Ugyanitt a negyedik az előző nővére Szekeres Mária, a későbbi Pethő Sándorné.
Ugyanitt balról a 8. Kelemen Mariska (Pikét Mariska) a későbbi Vámosi Istvánné.
A felső sorban a csillaggal jelölt fiúcska Máté János és a jobb szélen a dadus Kecskés Mariska.
A képet Lengyelné Dr. Máté Katalin őrizte meg fiókjában.