Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek.
Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.

Néma tanú

Megjelent a Nagykátai Újság 1993. márciusi számában.

Áll még a néma tanú!

   A Lenkei utca elején, a 3. számú ABC mögött látható egy nagyon öreg ház. Mállik a vakolata, kuszált tetejéről a nádat a veréb is lerúgta már. A kémény fugáiból a maltert kisöpörte rég a szél. Korhadó ajtaján sem lép be a szomjas vándor, talán csak akkor ha álmodik a ház.
   De a háznak így, roggyantan is tartása van. Már hogyne lenne? Nem holmi parasztháznak építette valamikori gazdája. De nem ám! Búfelejtőt emelt ide a falu szélére. Ennél kijjebb már csak a ma is álló Szent Vendel vigyázta a pásztorok lépteit.
   A gazda jól számított, mikor arra gondolt, jó helyen lesz itt a kocsmája. Hiszen azt egy hatalmas vásártér mellé telepítette. Mert a régi könyvek tanúsága szerint a nagykátai marhavásárt a kiskunfélegyháziéval együtt említették. A nagykátai vásárszabadalom 1743-as keltezésű. Hatalmas csordákban hajtották fel az Alföldről a gulyások a marháikat, hogy a kátai vásárban túladjanak rajtuk. S az itt vásárolt állatokat – mivel még a vasutat ki sem találták – lábon hajtották ki Ausztriába.
   Gyermekkoromban  a régi cédulaház is állott még az Árpád és a Petőfi utca között – de már mint lakóház. A régi időkben  a passzusokat – a marhalevelet – itt írta át a hivatali ember az új tulajdonos nevére.
    Szóval a kocsmáros jól számított, vásárokon volt itt vendég bőven. Le lehetett öblíteni itt az út porát, oltani lehetett a szomjat a jó nagykátai homoki borokkal. S vajon a sikeres üzlet után hol itták volna meg az áldomást, ha nem itt? Sok ökör ára cserélt itt gazdát a kecskelábú asztaloknál. Akár állatért cserébe, akár az ördög bibliája révén. Bizonyára jó pár véres legényt is látott már ez az öreg épület bicskarántás után. Mert a nagykátai legények híresek voltak ám bicskáikról, mely hamar kinyílt errefelé.
    A kocsma előtt egy bakugrásnyira vitt el az országút is, bizonyára onnan is került vendég még a csendesebb napokon is.
    Bizony ha ez a csárda beszélni tudna!
    Beszélhetne vásárosokról,utazókról, helybéli legényekről. Még vonuló hadakról is. Mert a hadfiak is vonultak piciny ablaka alatt. 1849. április 4.-én Jászberényből jövet erre masíroztak a legendás Klapka és Damjanich hadai. Bizonyára betértek ide is  - a kocsmáros örömére – s egy verdung borral szomjukat oltották annyi gyaloglás után.
    Micsoda hősöket látott e ház!
    Az aradi vértanúk közül kettőt is: Damjanich János tábornokot és gróf Leiningen-Westerburg Károly őrnagyot A főparancsnok Görgey is itt haladt keresztül, hiszen a csata második részét már ő vezényelte. Egyes adatok szerint Kossuth is tartózkodott Nagykátán. Sorolhatom a dicsőséges neveket tovább: Klapka György őrnagy, Sebő Alajos alezredes … és a többi, aki mind fénylő név a szabadságharcunk egén.
     Na és a több száz ismeretlen hős, kik nem tudták még akkor, hogy pár óra multával életüket veszi az ellen. Százával estek el a tápióbicskei csatában, de voltak, kik újból visszatértek Nagykátára, de már nem a saját lábukon. A sebesültszállítók hozták vissza őket szörnyű sebeiket ápolandó. Jórészük, akik nem gyógyultak meg, temetőnkben alusszák örök álmukat.
     Ez a kocsma és a körülötte játszódó ’49-es események ihlették meg az itt tanító Jankó-házaspárt, színdarabot írtak róla. Ezt a nevezetes darabot magam is láttam, úgy 1954 vagy 55-ben. Sajnos a címére már nem emlékszem. Vajon volna még valaki, aki többet tudna mondani nekem erről a színműről? Ezideig sajnos nem jutottam a kézirat nyomára sem.
     A színdarab elején a narrátor így kezdte mondókáját:

     „Áll még az épület iskolánk ablakai alatt…”
     Vajon ez a kedves épület meddig áll még?
     Ha elpusztul Nagykáta legöregebb házát veszítjük el!

Utóirat 21 évvel a cikk írása után.
Az írásom után nemsokkal a könyvtárban megtalálták a színdarab kéziratát, a Mátray Gábor ált. iskola növendékei nagy sikerrel előadták a színdarabot. Még Sárkeresztúron - a nagykátai temetőben nyugvó Farkas Miklós szülőfaluja - is tartottak igen sikeres előadást. Többen mondták, haza vittük Farkas Miklós 20 éves hadnagyot, ki a tápióbicskei csatában vesztette életét.
A kocsma épület eltűnt, lebontották.