A nagy mérkőzés

Még úgy látszik a mérkőzés előtt készülhetett a csoportkép. Pihentek, mosoly az arcokon, nem látszanak fáradtnak, a fizikai terhelés talán meglátszik 90 perc játék után.

A képen mindkét csapat látszik, első sorokban a vendég, Kőbányai KTK csapata. Vagyis a: Kőbányai Testgyakorlók Köre. 1927-ben alakultak.

Hátul állnak a vendéglátók, a nagykátai Turul SE csapata. Bizonyára sokan megismerik őseiket, ilyen sok év elteltével is.

A kép 1929.-ben készült június 29-én, 92 évvel ezelőtt. A mérkőzést szombati nap játszották, az eredmény 3 : 3, döntetlen.

Hóolvadás után

 Van egy gyönyörű népdalunk, melynek első sora:

Tavaszi szél vizet áraszt virágom, virágom

A dal még megvan, szívünket melegíti ha halljuk, de a valóságban a hó szinte eltűnt már. Egyszerűen a múlt emlékeiben létezik. A nyargaló tavaszi szellők már nem olvasztanak havat, az ázott föld feledhetetlen illata már elillant. A verebeknek sincs fürdőpocsolyájuk, pedig milyen remek vircsaftot rendeztek a tavaszi fürdőzéskor.

Az ereknek, a patakoknak szépen felduzzadt a vizük hóolvadáskor. A rét is sok helyen tóvá változott, a vízimadarak őszinte örömére.

Nagykátától délre lévő óriási terület sem kapta véletlenül az Erekköz nevet. Vízben gazdag erek hálózták be a területet. A rengeteg víz biztonságos fészkelési lehetőséget adott a madaraknak, dúsította a rét füvét, no és rengeteg halat adott a környéken lakóknak.

Ugyan, a közlekedésben néha nehézségek jelentkeztek. Néha a kocsitengelyt is mosta a sáros dagonya, de az arra lakó tanyaiak megoldották a nehézségeket, ha víz volt, csónak is volt. Nagy volt a tanyavilág, még iskolája is volt e területnek. A nebulóknak is valahogyan meg kellett közelíteni a tudás házát.

A 1940-es években esett a hó is rendesen, tavasszal volt mitől áradni a csermelyeknek, patakoknak, folyóknak. Kisebb nagyobb tavacskák is létrejöttek, olyan helyen is ahol egyébként nem szokásos. 

Kertünk végében is keletkezett egy szép példány. Édes jó Anyám karján csücsülve figyeltük a fodrozó tavacskát. Hogy-hogy nem kibukott a számból a kedvelt cumim, a bátyám gonoszul felkapta és bedobta a vízbe. A vizet fodrozó szellő tova vitte a drága kincsemet. Mást nem tehettem, leszoktam a cumiról, persze azért némi  pityergés után.

A képen erekköziek igyekeznek valahová, nagyon elegánsak, lehet, hogy vasárnap van és a templomba igyekeznek, a csónak segítségével.

A képet Bodrogi Sándor – egyetlen népművészünk – készítette.  Ráírta: Hóolvadás után az erekközi tanya 1941.

Hálaadás

Miután az ünnepségen – 1951. április 4-én, egy szerdai napon – hálát adtak a Vörös Hadseregnek, a koszorúkat szépen elhelyezték a "felszabadulásunk" emlékműve elé és szétszéledt a tömeg. Az emlékmű magára maradt a díszőrséggel.

(Az senkit sem zavart, hogy a német egységek csak április 13-án hagyták el Magyarországot Pinkamindszentnél. Az április 4-e tervezett időpont volt. Nem mertek Sztálinnak ellentmondani, dátumot módosítani.)

Az 1950-es évben törvényerejű rendeletben nemzeti ünneppé nyilvánították április 4-ét. Az emlékművet nálunk is ekkor avatták fel. A kor egyik neves szobrászát Tokody Gyulát kérték fel, a mű elkészítésére. A műkő munkálatokat Zemniczky József sírköves készítette el a tervek alapján. A műhelyt valahol a Bazár-sor valamelyik helyiségében jelölték ki.

Ivánka – merthogy a nagykátai lakosság így nevezte el a katona szobrát – 1956. október 26-áig állt a talapzaton, mert ezen a napon ledöntötték. 1957-ben felújították az emlékművet, mely 1990-ig létezett, akkor az önkormányzat lebontatta. Így a hálaadások megszüntek. Ivánka eltűnt.

Forrás: Kucza Péter: Nagykáta anno III.

Kép: Nagykátai emlékek (Facebook)

Keglevichek nyomában XIV. - A csónakázók.

Gróf III. Keglevich Gábornak egreskátai kastélyában nagy volt az öröm. Hogyne lett volna, hiszen vendégek jöttek, a gróf úr kedves lánya Erzsébet és a két gyermeke. Lett is vidámság, kacagás lengte be az ódon termeket, talán az ősök is mosolyogtak a falon függő nagyméretű festményekről.

A virgonc gyermekek, hamar birtokba vették a kastélyt és kis idő múlva a gyönyörű parkot is meghódították.A kastély tavának csillogó víztükre is csábítólag hatott, a kalandvágyó gyerekekre. A nagyapa hozzájárulásával vízre szállt a kicsiny társaság. A fiúk evezőt ragadtak, az édesanyjuk pedig a kormányt fogta meg - kapitánynak is kell lenni valakinek. Mivel a szellő is elfáradt – a vitorla fel van csavarva – így az evezőt kellett használni, hogy mozduljon az a csónak.

Bizonyára sokáig emlegették még a gyerekek, a szép egreskátai vendégséget, a nagyapa kastélyában.

(Sajnos, ma már a tó siralmasan néz ki. Úgy gondoltam nem is teszek ide képet a mai állapotról.)

A képet Keglevich Miklós küldte az Amerikai Egyesült Államokból.

Esküvő az 1920-as években

A kép megkopott, fényét vesztette. Akik rajta vannak, ők már az enyészeté, csontjaik is kint porladnak a temető árnyas fái alatt.

De előttünk itt élték életüket, szerettek és szeretve voltak.

Ez a lakodalmas kép az 1920-as évek elején készülhetett, ekkor kattintotta el masináját a fotográfus (Sajnos egyenlőre nem találtam meg az esküvő idejét, az ódon hangulatú hatalmas könyvben.)

Ám ez a barna kép fennmaradt az ifjú párról és a násznépről. Úgy érzem, a múltból rám tekintenek, én illedelmesen viszonzom, úgy száz év távlatából. Érdekes, hogy nem mosolyognak, komoly dolognak vélhették a rájuk szegező masinát, ráadásul a doboz kezelője is elbújt egy lepel alá.

János (Kármán János) és Mária (Szalkai Mária) úgy érezték, egymásnak teremtette őket az Úr, ezért örök hűséget esküdtek egymásnak. Az életük fonala összesodródott, kéz a kézben ballagtak tovább a közös úton.

A kép – sejtésem szerint – a Kármán család házának udvarán készült.

Régi szokás volt, hogy két háznál tartott a lakodalom, a vőlegény és a menyasszony szüleinek házánál. Hogy a Kármán szülők házánál készült ez a kép annak bizonyítéka a képen lévők nevei.

Sorolom, akinek tudom a nevét:

A gyermekek nevéről nincs tudomásom.

A vőlegény: Kármán János (1897-1962), a menyasszony: Szalkai Mária (1905-1963), a menyasszony mellett balról a vőlegény édesapja, Kármán András, mellette fejkendőben a édesanya, Kármán Jánosné ( Szül: Bodócs Borbála ). Balról az álló sorban - a mellényes Palkó István, jobbra tőle Kármán Erzsébet. A fiúcskát karjában tartó férfi után Kármán Julianna áll. Bizonyára hozzátartozik a következő férfi. Tőle jobbra Kármán Teréz és ő mellette Gyűre István fehér kötényben, ő lehet a konyha felelőse. Sajnos a többiek nevét a feledés homálya takarja.

Érdekes a ruházatuk is. Három Kármán lány csíkos, nagy galléros ruhát visel. Az álló sor bal oldalán álló hölgynek is azonos ruhája van, a jobb oldalon, másodiknak álló – úgy néz ki – testvérével.

A férfiak kalapját érdemes szemügyre venni, szép nagy karimájú. A vőlegényé vadonatúj.

Ui: Szekeres Györgynek köszönhetően tudjuk az esküvő napját: 1921. május 2.-án hétfőn. A szülők nevét is módosítottam.

A váltó

Egy szép, igényesen elkészített, hivatalos papírt mutatok most be, aminek a neve "váltó". A II. világháború előtt, ismert pénzügyi fogalom volt. Ma már nem használják de egyes pénzügyi szakemberek pártolják a bevezetését.

A váltót Nagykátán állította ki  - 1942. január 31.-i dátummal - Pikó Menyhért, Kelemen István nevére.

Mi is az a "váltó"?

„A váltó értékpapír. Értékpapír pedig csak olyan okirat vagy adat lehet, amely jogszabályban meghatározott kellékekkel rendelkezik és kiállítását (kibocsátását) a jogszabály lehetővé teszi. [...] A váltó okirat. A benne foglalt követelést érvényesíteni, vagy arról rendelkezni csak az okirat birtokában, az értékpapír által lehet […] A váltó a benne foglalt követelést dologi formában rögzíti és forgathatósága (átruházhatósága) által mobilizálhatóvá teszi a követelést. A váltó jelentős mint hiteleszköz, mint befektetési eszköz és mint szerződési biztosíték.” (Havasi Bálint, közjegyzőhelyettes 2012)

„[…] a váltó kiválóan alkalmas a részletfizetés, halasztott fizetés vagy előfinanszírozás mellett megkötött [egy évet meg nem haladó] jogügyletek fedezésére, különösen akkor, ha a hitelintézetek hajlandósága megnő a váltók leszámítolására. A váltó, a forgatmányos (a leszámítoló) részére nagyfokú biztonságot ad.” (Kovács László nyugalmazott bírósági tanácselnök 2008)

Üzemanyagtelep

Felelevenítek egy régi emléket. Lehet, hogy az idősebbeknek az emlékezetében is megjelenik, a leírás és a képek nyomán.

Valaha, úgy hetven évvel ezelőtt még két hatalmas kubikgödör tátongott a vasút mellett. Az egyik ott volt, ahova a mostani Tűzoltóságot építették. A vasút építésekor – 1882. március 12-én adták át a vonalat – innen a kubikusok elhordták talicskával és izzadsággal a sok földet, töltésnek. A másik szinte ennek folytatása volt, csak egy földsáv volt közöttük. Ezen a sávon lehetett bejárni a Bundy-malomba. Ez a második kubikgödör egészen a Jászberényi útig terpeszkedett. Olyan nagyok voltak, hogy két-három teniszpálya bőven elfért volna. A hatvanas évek elején egyik évben olyan sok víz volt benne, hogy ott hajókat úsztattunk. 

Írtam, hogy a második kubikgödör egészen kiruccant a Jászberényi útig. Nos ennek a gödörnek a végén egy részét feltöltötték és üzemanyag telepet létesített ott az ÁFOR 1950-ben. Innen szolgálták ki a TSZ-eket, Gépállomásokat, és minden állami tulajdonban lévő céget. ( Más nem is volt.) 

Eleinte abroncsos hordókban tárolták az üzemanyagokat, később  nagy tartályokat tettek le a földbe. Az anyag vasúti síneken érkezett tartálykocsikban és földalatti csöveken került a telepre.

A telepen kis lapos tetejű egyszerű épület volt az iroda, télen melegedő is. Volt mivel fűteni.

Az első képen Tóth István telepvezető, kislányával Marikával. Nyár lehetett, mert Marika, az akkor divatos napozót viselte.

A második képen balról a hordón áll Tóth Gizella, a kislány Tóth Marika és Tóth István a telepvezető. Előttük a hordóknak támaszkodva Dobos József, ki a telepvezető apósa volt.

A képek 1953-ban készültek, 67 éve.

A leírt helyen most, az AVIA benzinkút üzemel.

Keglevichek nyomában XIII. – gróf Keglevich Gábor unokáival

113 évvel ezelőtt több fénykép is készült az egreskátai, gróf III. Keglevich Gábor kastélyának kertjében. Bizonyára nagy volt az öröm, hiszen Erzsébet lánya – férje Tisza Kálmán (1867-1947) -  a két unokával hazalátogatott. ( Ekkor gróf III. Keglevich Gábor 59 éves volt.)

A kép tanúsága szerint a nagyapa megsétáltatta unokáit a kertben. Valószínű, hogy nyári nap volt, a fiúkat kalappal védték. Ám köténykét kötöttek eléjük, ha már segítenek nagypapának, a szép matróz ruhákat ne koszolják be. Mellettük két tacskónak vélhető kutyus hancúrozott. A háttérben a kastély képe.

Az előző írásomban - Keglevichek nyomában XII. - írtam a két unokáról.

A képet Keglevich Miklós küldte az Amerikai Egyesült Államokból.

Előkerült katonák...

Az idén múlt 75 éve, hogy elcsitult a II. nagy világégés harci zaja. A szerencsésen életben maradt katonák haza felé igyekeztek, mert hazája mindenkinek volt.                                                       

Hetvennégy évvel a II. világégés után – 2019-ben – veszteséglista került elő, ez volt az eddig ismeretlen 15. kötet. A benne lévő adatokat nagy szorgalommal feldolgozták, ma már kutatásra készen állnak.

A megtalált kötet az 1944. év személyi veszteségét őrzi, de a háború tovább tartott. Elviekben még egy kötet lehetséges, de az is lehet, hogy azt már nem írták. 

Nagykátai katonák is vannak a névsorban, tizenhét nevet találtak a listán, ők városunkból indultak, majd a katonavonat vitte őket a harctérre. A tizenhat névből öt katona ismert volt, az ő neveik felvésve megtalálhatók a II. vh.-s emlékművön is. 

A most előkerült nagykátai katonák sorsa nagyrészt ismeretlen, a „Veszteség lista” nem mindenre tud adni pontos választ.

Az alábbi szavakat írták be annak idején a megjegyzés rovatba, melyhez magyarázatot fűzök:

Elesett: bizonyítottan hősi halált halt.
Eltűnt: nem tudjuk, mi lett vele (ez lehet a hazaszökéstől a kútba esésen át és a hómezőn való eltévedésen és farkasoknak történt áldozatul esésen át a hadifogságig bármi, lényeg az, hogy onnantól senki sem tud róla semmit). Az eltűntnél tehát nem lehet kizárni azt sem, hogy hadifogságba került, ám ez esetben utólag sem érkezett róla semmilyen hír semmiféle táborból, s a háború után sem tért haza.
Sebesült: harc közben szerzett olyan seb, amely miatt a katona életben maradt, de végleg kiesett a harcoló állományból (például fél láb elvesztése).

1. Ézsiás Kálmán honvéd, Nagykáta 1914, (Gyenes Anna) sebesült 1944.X.5.
2. Fejős László honvéd, Nagykáta 1911, (Horváth Verona) eltűnt 1944.X.10.
3. Farkas József honvéd, Nagykáta 1921, (Vonnák Mária) eltűnt 1944.X.21.
4. Gulyás János honvéd, Nagykáta 1921, (Szabó Margit) sebesült 1944.VII.8.
5. Hábori János őrvezető, Nagykáta 1922, (Tamási Rozália) elesett 1944.X.8.
6. Ivanics Pál honvéd, Nagykáta 1919, (Vass Anna) eltűnt 1944.X.20.
7. Kelemen Károly honvéd, Nagykáta 1921, (Lendvai Erzsébet) sebesült 1944.IX.15.
8. Koncz János honvéd, Nagykáta 1919, (Palkó Róza) eltűnt 1944. X.29.
9. Kovács II János honvéd, Nagykáta 1917, (Csányi Julia) eltűnt 1944.X.8.
10. Lénárt Antal honvéd, Nagykáta 1921, (Parocsai Vilma) eltűnt 1944.IX.21.
11. Lengyel Gáspár honvéd, Nagykáta 1913, (Horváth Mária) eltűnt 1944.IX.8.-IX.10.
12. Lengyel István honvéd, Nagykáta 1922, (Révész Julia) eltűnt 1944. X. 10.
13. Molnár Kálmán honvéd, Nagykáta 1913, (Árpás Julia) eltűnt, 1944. X. 30.
14. Palkó László honvéd, Nagykáta 1922, (Márton Margit) eltűnt 1944.X.20.
15. Topp János honvéd, Nagykáta 1909, (Tóth Terézia) elesett 1944.IX.29.
16. Vanák József honvéd, Nagykáta 1919, (Belkei Mária) eltűnt 1944.IX. 13.
17. Velkei István honvéd, Nagykáta 1907, (Kaszás Mária) eltűnt 1944.X.3.

A vastag betűvel írt katonaneveket megtaláljuk az emlékművön.

Pár eredeti bejegyzést bemutatok a teljesség igénye nélkül.

Ünnep a Gyüre családnál

Réges régi már ez a kép, hiába vallattam nem árulta el a korát. Talán a huszadik század elején készülhetett, következtetve a kopottságára és az öltözetekre.

Valamiért örülhetett a család, nem éppen dolgozós ruhában jelentek meg a masina előtt. Sötét vagy fekete ruházat, fehér ing, a nélkülözhetetlen kalappal. Valami ünnep van, az bizonyos. Névnap, születésnap? A három kislány is leült a földre, hiszen különlegesek az események, fotográfus van itt, mely a pillanatok pillanatát rögzíti. Meg egyáltalán, történik valami. Kendővel bekötve a fejük, ahogyan a felnőtteknek is szokása. Ne gondoljuk, hogy cipőcske van a lábukon, a lábujjaik kikandikálnak a ruhájuk alól. A középső kislány arca el van mozdulva, azért elmosódott.

Főzés is volt, ezt a bogrács árulja el, rúdon tartja két ember. A tüzelés nem ott történt, nem látszik a tűz helye.

A kép hátulján pecsétet látni a következő felirattal: 

                                          

Weisz József 

fényképfestészeti műhely 

Budapest

A képet Gulyás Gábor őrizte meg.