Epresi iskola és a Cigány-víz

   Az iskola már ide látszik, de még eléggé messze van. Én is így gondoltam apró emberke lévén, amikor iskolába igyekeztem. Mikor kifordultam a Pásztor utcából latolgatnom kellett, hogy hogyan tovább. Vagy jobbról kerülöm meg a tavat, vagy balról, vagy átmegyek rajta, amit csak télen vagy nyáron lehetett megtenni. Az iskolaév vége felé, ha már melegek voltak a napok - mivel hogy akkor már cipőt nem nagyon hordtunk, legfeljebb frissen mosott lábbal indultam a tudás házába - a vízen átgázolva értem partot a túlsó oldalon. Télen sem okozott az átkelés gondot, ha a víz már kellően be volt fagyva.
   A tó igen sekély vizű volt, emlékeim szerint legfeljebb térdig ért. Száraz nyarakon is volt benne víz, a tó déli sarkába visszahúzódva.
   Ha jól megfigyeljük a környéket a helyszínen, azt látjuk, hogy minden utca a tó felé lejt, tehát ez egy természetes mélyebb terület volt eredetileg is. A kép alján is látszanak a lefutó esővíz járatai. A korabeli öregek visszaemlékezése szerint, a terület mélyítésére  rásegítettek a vályogverő cigányok is, mert itt leltek ehhez szükséges agyagot. A terméket a környékben igen jól el tudták adni, így beindult itt a vályogipar. A tavacska neve - Cigány víz - innen eredeztethető.
   Ezt a környéket a nagykátaiak Epresnek nevezték, utal ez a név a valamikori eperfák sokaságára. Így lett az iskola neve is Epresi-iskola, amit 1903-ban építettek és vannak adatok, hogy 1927-ben új két tantermest építettek mert az előző egyszerűen életveszélyessé vált. Ez volt az első tanintézet, melyet nem a településünk központjába építettek fel. Az épület maga egy országos típusterv alapján épült, az iskola típusa több helyen is rám köszönt országjárásom közben.
   A Cigány-vízről évek során több képet gyűjtöttem be, így ezekből lesz még pár darab.

Hősök Napja

   Még javában dúlt a Nagy Háború - akkor még nem számozták - amikor 1917. VIII. törvényében kimondták: "nemzetünk hősi halottainak kegyelet teljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni".
   Gombamód szaporodtak az emlékművek hazánk területén, a nagykátait 1934-ben avatták, ezen eseményt József főherceg is megtisztelte jelenlétével. (Lásd az előző, témához kapcsolódó jegyzetet.)
   A miénk egy különleges emlékmű, ami egy másik kép-jegyzet témája.
   A Hősök Napját május utolsó vasárnapjára jelölték, így 1917 óta egészen a II. világháború utáni évekig ezen a napon voltak a megemlékezések. A kommunisták uralomra jutása után ezt a napot egyszerűen kisöpörték a naptárból. A hatalom igyekezett a világégés magyar katonáinak hősi helytállását elfelejtetni, áldozatát semmivé tenni.
   A képeken Paxi, nyugalmazott ezredes tiszteletadását, koszorúzását látjuk, a Frontharcos Szövetség közreműködésével. Érdekesség a Frontharcosok ( Tűzharcosoknak is hívták őket.) sisakja, mely úgy néz ki mintha fémből lenne, de valójában nemezből készült. Volt eleinte kalap formájú is, de a képen látható háborús sisak alakra készített volt a népszerűbb. Az emlékmű bal oldalán és ugyanúgy a jobb oldalán díszőrség volt, mely egy frontharcosból és egy leventéből állott. A bal oldali őrség jobban látszik, sajnos a kép keveset mutat.
   A képek az 1930-as évek végén, vagy a 1940-es évek elején készülhettek.

A régi főtér

   Nagy csupasz tér, nyáron bizonyára nagy porral. Ez volt a régmúltban Nagykáta főtere. Csenevész fák itt-ott minden rend nélkül.
   A kép baloldalán lévő épületnek - melyben pár éve még a könyvtár működött - a jobb sarkán van a Fogyasztási Szövetkezet boltja, amit a képeslap felirata is jelöl. Hátrább a nemrégen felépített (1910) Bazársor jellegzetes képe látszik. A kép jobb felén a Honvédemlékmű ( 1897), kerítéssel körbevéve. Eleink jobbnak látták a szép emlékművet bekeríteni, hiszen a téren a piaci tevékenységet folytattak a jelölt napokon.
   A bazársor közepén a szép huszártorony alatt nagy bejáró ásítozott, melyen keresztül kocsival is behajthattak a Szolgabírósági épület elé. Ekkorra a Keglevich kastélyban már a Szolgabíróság tevékenykedett. Sajnos egy fa lombja miatt nehezen látható a bejárat, de a jobb oldali kerékvető jól látható. A kocsik miatt szükség volt a kerékvetőkre, hogy ne sérüljön a bajárat kerete-fala.
   Ha a Honvédemlékmű kerítésének a bal oldalán továbbnézünk, meglátjuk az előbbi jegyzetekben említett Tóth Kálmán fodrász és borbély üzletét, illetve annak portál tábláit.
   A Fogyasztási Szövetkezet boltjától átlósan egy út tart a kép jobb oldalán lévő hidacskához mely az árkot íveli át. Ez a híd még ma is ezen a helyen lehet, illetve a  hidacska utódai. Az út irányából arra lehet következtetni, hogy az arról jövők ezen az úton jöttek az Istentiszteletre. A képet a korabeli fotográfus a templom mellett állva készíthette. Ezt az utacskát az 1934-ben felállított Nagykáta Hőseinek emlékműve szüntette meg, mert a kép készítésekor az még nem volt meg.
   A bemutatott képeslapot 1915. november 24-én adták postára a nagykátai hivatalban, ceglédi címzéssel. Rigó Katicza úrleánynak boldog névnapot kívánnak és tudatták a címzettel, hogy szerencsésen hazaértek és egyszer sem borultak fel, hét órára Kátán voltak.(Bizonyára lovas kocsin, hintón utaztak.)

A piactér

   Talán első látásra rá sem lehet ismerni a helyre, ahol ez a kép készült. A házak képe, mely elvezet a tetthelyre. De ez is csak a régebben születettekre vonatkozik, mert ma már ez a látvány nem létezik, hiszen egy új üzletsor eltakarja ezt a régi házsort. Így a mostanában épült szép házak egy szűk utcában találták magukat, kilátással az üzletek hátsó oldalára.
   Ez a nagy, széles, Kossuth Lajos utca, vagy ahogyan eleink nevezték Gazdag utca. Ez a név valószínű, hogy nem volt papírra vésve, mint hivatalos elnevezés. Inkább olyan népi névadásnak minősült, bizonyára az itt épült módosabb házak és lakóik miatt.
   A képen látszó szürke sáv a 31 számú országút, mely átfutva településükön, tovatűnik Jászberény és a belőle leágazó 311 számú Cegléd irányában. Ma már a gépkocsi forgalom miatt nem sétálgathatnánk úgy rajta mint ahogyan a kép készültekor ezt megtették.
   Bal szélén a képnek a Káló János kereskedő és családja házát látjuk. János bácsi dohányboltja ekkor már a saját házban volt, a bazár sorról az államosítás miatt ki kellett költöznie. A másik három ház már nincs meg, a jobb szélsőben kocsma és bolt is volt az elmúlt időben.
   A piac egykoron a Bazársor előtt volt, onnan költöztették át.
   A piac ekkor még valódi piac volt, csak a termelők hozták ide az áruikat, kereskedőnek itt nem igen volt helye. A kertekből, tanyákról behozták a felesleget, akinek nem volt, az itt megvehette. A kis állatokat éppúgy mint a terményeket. A tejes-tejtermékes  piac a tér fölső részén volt - a Tanácsháza felőli részen.
   Egy ideig jellegzetes alakja volt a piacnak, a jászberényi vasporos néni. A sparhelt ( tűzhely) kitűnő ápoló-tisztító szerét ajánlgatta jellegzetes hangján, hozzá bolhaport is nála vásárolhattak azok kik úgy ítélték meg, hogy az is szükséges. A köszörűs is, itt köszörülte-fente élesre a disznóölőt vagy a tésztavágót, kinek mit kellett.
   Egy piaci napon a tejtermék résszel szemben megjelent egy sátor, tele műanyag dolgokkal. Onnantól egyre többen jöttek a kereskedők is és már vásárrá alakult az egykori termelői piac.
   Mára piac fogalma egészen átalakult, többségében már a kereskedőké a placc, az új helyre költözött piactéren.
   A kép az 1950-es évek elején készült.

A nagykátai állomás átépítés előtt

  Az elképzelésem az volt a blog beindításakor, hogy "újkori" képeket nem igen rakok fel, esetleg néha-néha kivételt teszek. Itt az első kivétel!

  Az állomásról a képeket a vonal villamosítása - hetvenes évek eleje - után és az épület felújítása - 1990-es évek eleje - előtt készítettem. Most már látom, hogy hiba volt a dátumot nem ráírni, mert az idő múlásával feledékennyé válik a halandó.

  Ekkorra már a majd' 100 éves hatalmas, gyönyörű galagonyafákat tőből kiirtották, a villamosítás követelményeként. Később találkoztam az egyik mérnökkel, aki azt mondta ma már nem irtanák ki a fákat, van egy módszer amivel ez elkerülhető.
   Tényleg, van még szép hazánkban fával körbevett állomás?

  A képen egy nagyon csúnya, az eredeti szépségére nem is emlékeztető, minden díszétől megfosztott állomásépület látható. Zordságát, elhagyatottságát, a tél jelenléte is fokozza, amire némiképp a fekete-fehér színek is rásegítenek.

  Az egykori gondos, precíz, mérnöki munka semmibevevését mutatja, hogy az épület egyik díszét, a háromszögletű oromfalat valamikor lebontották. Az egykori épületsarkok dísztégláit bevakolták. Az utca felőli oromfalat nem tudták lebontani, mert ebben volt a lépcsőház, melyben a két szolgálati lakásba lehetett felmenni és a padlástéri bejáró is itt volt, a padlástér szintjén.

   Az utca felőli képen jól látható az épület 20-as évekbeli megtoldása.

   Sínek felől nézve a jobb oldali teraszos lakásban a mindenkori állomásfőnök lakott, a bal oldaliban a forgalmista, természetesen mindkettő a családjával. Szemben az állomással, a közút másik oldalán szép kert is volt biztosítva a lakóknak, állatok tartására alkalmas ólakkal. Ma ez a buszmegálló parkja.

  A helyiségnév itt - a kor szokása szerint - neonnal kivilágítva. Balra tőle az állomási trafik előtetője, a 40-es években az IBUSZ, később az UTASELLÁTÓ üzemeltetésében. Még balra az UTASELLÁTÓ kisvendéglő épülete látszik a terasszal. A utca felőli képen az épület mellett, egy odarakott bodega is látható, abban árulták a hónap elején az autóbuszbérleteket.

  Ugyanezen a képen már látható - a bal oldalon - az új forgalmi szolgálati épület  kis része is, melyben az állomásfőnök irodája helyet kapott, itt van a kazánház és más raktáraknak is itt jutott hely. A felújítás utáni épületben már az alsó szint teljes egészében az utasokat szolgálta.

  Hogy az utasok - vagy csak állomási őgyelgők - neveletlenebb kis része, a majd felújított épülethez hogyan viszonyult, az a rendőrségi hírekbe tartozna.