A téli Nyík-rétje

Süvít a szél, felkapják a fehér buckákat, azok szállnak-szállnak, pihenése sem volt a csillogó-villogó hónak. Hatalmas réteken nyargalnak a nagy örömmel. Erdők nincsenek, ritka tanyák nem akadályozzák, a fergeteget.

Mikor lesz már csend, ahol a vastag hó nyugodtan hasal a réteken?

A következő nap lecsitult, a szél pihen. A Bodrogi tanyából egy lovacska ballag kifelé, szánkót húz, két ember ül a bakon. Messzebb nádkúpok feketéllnek, az volt az irány a lovacskának. Nem sokára meg áll a négylábú, hátára bundát vetnek, ne fázzon. A két ember kézbe veszi a villát, a kötegeket szépen okosan rámolják a szánra. Egy ember ügyesen rakosgatja, a másik adogatja. Emelkedik a nádkéve a szánon, nemsokára indul a tanyába. Nagy halom van már a szánon, megfeszült a hám, a lovacska elindult a tanya felé. 

(Az adogató feje, a ló háta mögött látható.) 

A fényképet Bodrogi Sándor készítette, 1937. december 31-én Nyík-rétjén, 88 éve.

Nagykáta szépsége

A fatörzs mögül egy szép arcú hölgy mosolyog felénk. Mivel hogy beléptünk egy új évünkbe, bizonyára nekünk sugározza a szép,  jó és boldog évet.

Köszönjük Kedves!

Nagykátán tudtommal két kőnyomatos képeslapunk van, ezek jelentik a kezdetek-kezdetét.

Ezeknek a képeslapoknak a hátulján csak címezni lehetett. A kép első részén, valamennyit írni volt hely, de csak üdvözleteket. 1905-ben változott a képeslap, mert az első fele csak kép volt. A hátsó oldalt két felé vették, ott volt a cím helye és a kevés üdvözlet rész, amibe az üdvözlet épp belefért.

Azon időben így írták a községünket nevét: Nagy-Káta.

( Másik kőnyomatos képeslapot, ebben a bejegyzésemben találják meg.)

Kislányok a régi időkből...

A régi világból 43 kislány néz ránk, a tanítónő vezetésével. Nem mosolyognak, csak egy-két arcon látni, hogy a boldogság sugárzik felénk. A tanítónő kis bájos arcát örömmel nézhetjük. Kedves.

A fényképet önök is nézhetik. Az igen régi időben a fotográfus kattintotta el a kép masináját, így maradt meg az a pillanat, 1924. év tavaszán. Az a pillanat mostanra már 102 éves lehet. A kicsiny lányok felnőttek, kedves párokat találtak, gyermekeik lettek, nagymamák is lettek, később így-úgy eltüntek a föld színéről.

Vajon felismeri e valaki a nagymamáját, vagy a dédnagymamáját?

Az egyik kedves kislány nevét tudom. Az első sorban, a tanítónőtöl jobbra ül a földön. A lábához van írva "anyu". Magyar zsinóros mellénye van, szép fehér ruhában, pártával a fején és szép hosszú hajával. A neve Puskás Anna. Anna felnőtt és felesége lett Tóth Endre tanár úrnak, aki irodalmat és nyelvtant tanított. Annának két lánya volt, Erzsike és Margitka, a Margitka még köztünk van.

Kinagyítottam a csoportból, így jobban látják Annát!

A Tornyos iskola

Az 1800-as évek második felében, mint az eső után a gomba – egy szépséges épület, magasra nyúló toronnyal – iskola emelkedett fel. Nem volt annak neve, de hamarosan kitalálták. Tornyos iskola lett. Ezt a Római katolikus iskolát az egyházközség tartotta fenn.

1947-ig birták az épület falai. A falakon lehetett látni, hogy a talaj vize fölfelé igyekszik, hullik a vakolat és gyengül a vályog fal, nem volt szigetelő anyag. 1947-ben szétbontották a rozoga iskolát, a tető cserepét – azt hallottam – vásártéren épülő óvodára tették fel. 

Megmutatok egy szép fényképet, most a jobb oldalról. Egy régebbi  bejegyzésemben a bal oldalról látható iskolát mutattam.

Van egy másik képem, ami képeslap. Egy sereg gyermek jött össze, majdnem mindenkinek van kalapja és némelyiknek fehér gatyája is látható. Az utcafronti fal már elég rozoga.

A Tornyos iskola régi helyét is megmutatom:

Karácsony közeleg…

1940. körül már hideg volt, de a hó még nem érkezett meg. Nem fehér még a tanya világ, sivár a rét, a fa levelét elsodorta a száguldó szél. A tanyák kürtői eregeti a füstöt, hogy meleg legyen a házban. A közelebbi tanya udvarában nagyokat csattog a fejsze, valaki fát vág és ölbe viszi fészerbe.

Bodrogi Istvánék erekközi tanyáján, nagy nap van. Disznó vágás van, összejött a család. (A kutyus is oda sendergett a vastag illatra.)  Mindenki dolgozik, a kép mutatja, hogy szedik szét a nagytestű malacot. Lesz most a családnak mit enni, mivel a Karácsony is sietve közeleg, legyen mi az asztalon bőségesen.

De legyen mit elrakni is a malackából. Zsírt rakják a bödönbe, füstölik a szalonnákat, combokat, amelyeket a kamrába aggatják. Abált szalonna is lesz, de az üstben serceg már a tepertő is. Töltik már a kolbászt, a hurkát.

Délután már mindent tisztítanak, fazekat, lábasokat és amit még kell.

Ám készül már az esti vacsora is.

A képet Bodrogi Sándor népművész készítette fiatal korában, a képek megmaradtak.

Sajnos nem tudom pontosan a neveket, de Bodrogi Sándornak ott van az édesanyja, a kucsmás Bodrogi István pedig az édesapja.

A vaskereskedés

Singer Zsigmond vaskereskedő boltot nyitott a Bazársoron. (De az évről nincs tudomásom.) 

Jól ment a kereskedés, ám idővel szűk lett a bolt. A Kisbazársorra átköltözött az üzlet és ott lett is nagy helye már. Az új üzletben, sok-sok áruválaszték volt. Minden vásárlási igényt kielégítettek. Ruhát és ételt, azonban ott nem árultak.

Amikor moziba mentem, a bolt előtt igyekeztem, s néha a kirakatot nézegettem.

Az egy földszinti üzlet volt, nagy üvegablakokkal. Talán az 1950-60 as években lebontották.

A bolt helyét a térképre berajzolom.

Iskolába kell menni…

A 20. század kezdetén, már szaporodtak nagyon a községünk gyermekei és iskolában kellett menniük, hogy okosodjanak. Azon időben már 900-1000 gyermeket kellett beterelni a szűk tanterembe. Hogy s mint, de iskolát kellett építeni, ami volt az nem elég. Az akkori iskolák már szűkösen voltak.

 Ezek voltak az iskolák: Tornyos iskola, Gazdag utcai iskola, Kántor iskola, Epresi iskola és az első nagyobb a Vásártéri iskola. (Ezeket a kisebb iskolákat is majd bemutatom.)

A gyermeksereg egyre jobban szaporodik, iskolát kell építeni! Neki is kezdtek 1928-ban, Kommer József építész megtervezte az épületet és Liska Béla építészmérnök irányította az építkezést. Ebben az évben az épület kész is volt. A meszes illatú tanteremben, új padokban, öröm lehetett tanítani és tanulni.

Az iskolának "Zárda" lett a neve, azért, mert Salvator nővérek tanították a gyerkőcöket. A Zárdába a felsőbb tanulók jártak, az 5. osztálytól. Délelőtt a lányok és délután a fiúk tanulták a tudományt, a következő héten fordítva volt.

Az alsó tagozatúak (1- 4-ig) a kisebb iskolákba jártak.

Az alábbi első képen, az épület már remekül halad. Nagyon érdekes a tető rész.

A kész épület udvara, tisztán és rendben.

A szép homlokzat az utca felé.

Az iskola zárt kertjében a nővérek sétálnak, tanulnak, vagy a virágokat gondozzák.

A képsor, Kucza Péter: NAGYKÁTA  Képek a múltból c. könyvéből származik.

Keglevichek nyomában XXVI - Egy öreg fa…

A  kép egy családi fényképes albumban van és a kép alatt van ez a szöveg, ide írom, jobban lehet olvasni. 

„A százados öreg akácfa (belül már üres) amely mellé lett eltemetve gr. Zichy Elek négyes fogatából egyik lova, amely megérkezéskor kimúlt. A gazdája Dunántúlról sietett, hogy kezét kérje meg a szépséges Keglevich Margitnak de siker nélkül. (utóbb gr. Almásy Kálmánné). Bátyja, Gábor a fára írta a vas abroncsra, amely összetartotta, hogy szét ne essen: Itt nyugszik Zichy Elek "Kozák"-ja, amely megtette az utolsó utat, de hiába! 1870.”

Örömömre, Keglevich Miklós Amerikából küldött több képet, így tovább kicsit feléled a Keglevich család és az egreskátai kastély. 

A százéves akácfa, a kastély bal szárnya mögött élte az életét. Az árnyék mutatta meg a fa honlétét.

Egy képeslap Nagykátáról

Több múló évtizedek óta pihen e képeslap a ládikában. Most kihúztam a szoba fényére, mosollyal rám nézett, én meg nagyon örültem neki.

Meg is mutatom ezt a kedves, de idős képeslapot, melyre régi időkben üzeneteket írtak, vagy távoli üdvözleteket küldtek a kedvesnek, a barátoknak, vagy netán a családnak. Nagyon beindult ez az újdonság, vásárolták az emberek és dobták a postaládába.

A képeslapok úgy az 1800-as évek vége felé bukkantak elő. Hivatalosan az 1878. évben Párizsban, a nemzetközi postakonferencián fogadták el postai küldeményeknek.

A magyar képeslapkiadás 1896-ban a millenniumi sorozattal indult el.

Az "Üdvözlet Nagy-Kátáról" képeslapot 1899. október 24-én, kedden írták meg.

Ezen képeslapon csak kevés írásra gondoltak a gyártók, de az nem igen vált be, mert sokat írtak minden kicsi üres területre. Látszik ezen a képen.

A lap másik oldalán nem volt szabad írni, mert ott csak a címet írhatták.

A réges-régi képeslapok ritkán bukkannak fel, egyszerűen eltűnnek.

A képeslap készítője: Rigler r.t. Budapest.

Színes a kastély...

A régi világban, amikor már fényképezni lehetett, filmeken rögzítették a képeket. Azokat előhívták a piros fényű műhelybe. Ami kép előjött a negatívról, mind fekete-fehér volt a képen. Az ügyes  fotográfusok kitalálták, hogy színes képek is legyenek, mert azok szebbek. Kitalálták, amikor kész lett a fekete-fehér kép, elővették a színes festékeket, az ecseteket és kipingálták a fotográfiát.

Ez a kastély képeslapja is festett módon lett kész és nyomtatva. Valószínű, hogy ezeket vásárolták jobban már, mert szebbek lettek.

Meglátszik, hogy ugyanolyan látószögből fényképezték a képet, mint az egyik előző bejegyzésemben bemutatott Fáy-kastélyt fotót. Lehet, hogy egyszerre.