Emléktábla az Epresi iskola falán

 Nagykáta főterén egy gyönyörű emlékmű - Sződy Szilárd nagykátai születésű szobrászművész alkotása - őrzi azok emlékét, akik az I. világháború iszonyú küzdőterein adták át lelküket az Úrnak.
   

Sokan nem tudják, de van egy emléktáblánk is, egy iskola falán állít emléket a hadba induló, majd életét vesztő tanító úrnak.
   

Az Epresi iskolában a harmadik osztályomat végeztem - 1951-52-es iskolai évben - Sztarek Richárdné volt a tanítónénim, a keresztnevét bizony elfelejtettem. Pár emlék mellett az is megmaradt az emlékezetemben, hogy a bejáratnál - a boltívek alatt egy emléktábla volt a falon. Mégpedig első világháborús emléktábla.
   

Gondoltam ezen az oldalon bemutatom ezt a táblát. Ki is mentem a helyszínre, ám úgy döntöttem, hogy ebben az állapotban nem fényképezem le. Szóltam a tüzércsapatom pár elérhető tagjának és leszereltük a táblát, az igazgatónő engedélyével. A csapatban van egy sírköves is, így a tábla szépen megújult. A felerősítő csavarokat újból öntettük. Mikor minden szépen összejött visszaraktuk a táblát.

Mint ahogyan olvasható, Mácsik István tanító úrnak állították az emléktáblát kartársai. Hogy mikor született meg a tábla arról nincs adat, az is lehet, hogy előbb mint az emlékmű. A tanító úrnak a neve - mint hősi halottnak - rajta van az emlékművön is, itt a véset szerint Macsik István volt a neve és karpaszományos őrmesterkén szolgálta a királyt és a hazát. Macsikék laktak Nagykátán, a Bajcsy Zsilinszky utca 70. sz. házból jött ki néha-néha - gyermekkoromban - egy öreg úr és tartott komótosan a központ felé.
   Igyekszem megtudni ki volt a tanító úr és akkor kiegészítem a jegyzetemet.

Templomunk ékei, nem is sejtett remekművei V.

A torony alatti főbejáraton ha belépünk és már érezzük a templom nyugtató hűvös levegőjét, álljunk meg egy pillanatra. Tekintetünket emeljük fel, templomunk egyik kincsét láthatjuk, a következő bejáró fölött. Jézus szenvedő arcát láthatjuk, hideg bronzba merevítve, de kiáradó melegséggel.

1935-ben írott bejegyzés a Historia Domusban, Medgyesi Gyula plébános tollából:
    "A torony alatti bejáró fölé, gipsz keretezéssel a főjegyző úr ajándékát, Sződy Szilárd szobrász, bronz Krisztus fejét töviskoszorúval helyeztük el."

A nagylelkű adakozó az akkori - Nagykáta történetében arany betűvel írhatnánk a nevét - Gemperle Károly főjegyző úr volt. Ismerve élete történetét és törekvését bizonyos, hogy a saját zsebéből fedezte a költségeket.

Sződy Szilárd nagykátai születésű szobrászművészről és Gemperle Károlyról, Kucza Péter: NAGYKÁTA ANNO II.- c. művében olvashatnak.

A régi vásártér (100. jegyzet)

Mára már nyoma sincs, csak emlékek őrzik - meg egy utcanév - annak a hatalmas térnek az emlékét, mely a régmúltban a községünk szélén terpeszkedett.
   

Hatalmas tér volt, az 1881-ben rajzolt Nagykáta térképen még a Petőfi Sándor utca jobb oldali házsora nem létezett, az már a vásártérhez tartozott, egészen a Sütő utcáig. A megépített vasútvonal is szelhetett le egy darabot a hatalmas területből. ( Ezt a térképet az "Egy régi térkép" című jegyzetemben bemutattam)

A régi leírások szerint a nagykátai vásárokat a kiskunfélegyházai vásárokkal együtt emlegetik. Főleg a marhavásárok voltak jelentősek. Idáig hajtották lábon az Alföldről a jószágot, majd a vásár után gazdát cserélve, eljutottak a nyugati országokba.
   

Egy 1914-ben megjelent kalendáriumban megírt : "Magyarországban tartatni szokott országos vásárok jegyzéke" szerint „Nagy-Káta, jan. 25., ápr. 21., szept. 14., vas. és hétfőn.” Ezt olvasva kiderül, hogy a vásárok akkor még két naposak voltak.
   

Az itt bemutatott térkép már jóval kisebb vásárteret tár elénk, a rajzolás ideje az 1900-as évek környéke lehet. A területet Templomföldnek nevezik és libalegelőnek. A vásártéri iskola is még hiányzik róla, amit 1911-ben kezdtek el építeni. A majdani Rákóczi krt. bal oldalán már házak sorjáznak, ám a majd 90 fokban elfordult utca még hiányzik, mert az 1924-ben alakították ki, a jobb oldallal együtt. A Kis-Páskumi (Páskum vagy páskom = legelő) rész már kiparcellázva és a mai Perczel Mór utca - a Farmos felé szaladó országút - jobb oldalán is látszik a házsor.

Bizonyára okafogyottá vált a nagy vásárterület, mert fokozatosan, az egyre kisebb lett. 1913. június 15-én megalakult a Nagykátai Torna Egyesület. „A labdarúgók még abban a hónapban barátságos mérkőzést játszottak a vásártéren a Jászkiséri AC ellen.,....” Az írás alapján akkoriban alakíthatták ki a Labdarúgó pályát a tér alsó részében. A pálya nagyjából kettéosztotta a tér alsó felét, az eleje a pálya bejárata előtt elfutó Sport utca vonalában terjedt. A levente egyesületek létrejöttével (1920-as évek) a sportpálya és a kiépített Rákóczi krt. házsorai között megépítették a Levente - lőteret, melyről kép még nem került elő.

A sportpálya létesítése kicsit átrendezte a vásártér rendjét. Szembe állva a sportpályával, jobb oldalsó részben - a farmosi útig - a ló és a szarvasmarha volt az árucikk. Később az MHSZ és a Tápió - Hajta épületeit építették itt fel.
   

A területről ez a fénykép került elő. (Nem a legjobb minőség, de jobb nincs.)
   

 

A pálya bal oldalán a malacot, birkát és egyéb kisállatokat árultak.   

A tér megmaradt fölső részében, volt a kirakodó-vásár. Általában két hosszú sátorsorral, amely maga volt az Eldorádó egy gyermek szemével. Általában pénz nem csörgött a zsebemben, a csodálkozás, szájtátás és egy-egy elfojtott vágyakozás jutott csak. De annak ellenére, hogy nem vásároltam, mindig túléltem ezen eseményeket és alig vártam a következőt, hiszen ez egy jó kalandnak is beillett. Ha pénzre akartam szert tenni, nem Édesanyám elé álltam, mert az neki sem volt, hanem fogtam a tragacsot és kiporoszkáltam az állomásra a Budapest felől érkező vonatokhoz. Mindig akadt vásáros, aki nagy kofferokkal, csomagokkal kászálódott le a vonatról, neki is és nekem is megváltás volt a dolog, mind a ketten jól jártunk.
   

Ez a ritka vásári életkép került elő, ahol csendőrök vigyázták a rendet. Kellett is a felügyelet, hiszen vásárok alkalmával hamarabb egymásnak kakaskodtak az emberek. A nagykátaiak nagy bicskás hírében állottak, ha valamerre szép hazánkban megtudták, hogy nagykátai vagyok, még a 1960-as 70-es években is megkérdezték, van e bicskám?
   

  

A 1960-as években kiebrudalták e térről a vásárokat, házhelyeket osztottak és beépült a terület. A vásártér kikerült a Farmos felőli egykori legelőre, de úgy látszik az idő túllépte a települések ezen nevezetes eseményeit, mert már Nagykátán okafogyottá vált vásárt rendezni.
   

A vásári kép, Kucza Péter gyűjteményéből származik.

Tábla a házon

Régi szép táblácska, Nagykáta múltjából. Tudtára adja a járókelőnek, hogy éppen melyik utcában jár, vagy éppen hol álldogál. De hasznos az ügyeletes orvosnak, a postásnak és még sok mindenkinek. Községünkben ezt az ízléses, könnyen önthető, fémből készült típust alkalmazták, más forma a régmúltból nem került még elő.

 A Rákóczi körutat - a vásárok hatalmas terét szűkítve - az 1924-es évben alakították ki és mert majdnem derékszögben elhajlik, így kapta a körút nevet. A házszámokat ezen időkben nem az szerint osztották hány ház van egy utcában, hanem a telek helyrajzi számát tüntették fel a táblácskán. Ezzel a gyakorlattal valószínű, hogy az 1940 évek vége felé szakítottak és a házakat sorrend szerint számozták, illetve a jobb oldali házsor kapta a páratlan, a bal oldali a páros számokat.

A sok szempontból hasznos házszámtáblát az 1700-as évek vége felé ötlötték ki és kezdték alkalmazni, ilyen vagy olyan ürüggyel. Érdekesség, hogy a világ több részén utcanév sincs és a házszámtáblát sem alkalmazzák. Másféle a tájékozódás módja.

A tábla mérete a fülekkel együtt: 14X17 cm.

Érdekes, ide passzoló olvasmány olvasható ITT

Nagykátai Önkéntes - Tűzoltó - Testület 1908.

A tűz, ha kordában tudjuk tartani, kitűnő szolgáltatásokat nyújt nekünk, embereknek. Ám de ha a korlátainkon áttör, igen nagy károkat tud tenni. Igen hamar rá kellett erre jönni az eleinknek, hiszen már i.e. 6000 évvel az egyiptomiak rendeleteket alkottak a kiszabadult tűz megfékezésére.

Hazánkra vonatkozólag leghamarabb Szent István királyunk ide vonatkozó rendeleteit ismerjük.

Szűkebb hazánkról, vagyis Nagykátáról tudósít az 1857. július 12-én megjelenő "Napkelet" folyóirat – valószínűsíthetően – olvasói levelek rovata: 

„Nagykáta, június 23-án. Szerkesztő úr! – A napok legszebbike tűnt fel ma, s minden jóravaló földmívelő sietett a munkára midőn egyszerre megkondult a vészharang Szent-Mártonkáta községben, segélyre hívta a Nagy-Kátaiakat, kik a nem régiben volt tűzveszély alkalmával is megmentői valának. Alig juta a Nagy-Kátaiaknak tudomására, hogy szomszédjaiknál ismét tűz van, sebesen mint a gondolat vitték a vízipuskát – mi fájdalom Szent-Mártonkáta községében még nincs! – s siettek a lakosok közül számosan szomszéd honfitársaik vagyona megmentésére; - s valóban sikerült is dacára a vésszel fenyegető szélnek a megérkezésök alkalmával már-már leégett két házat kivéve, a többieket megmenteni. Méltányolandó a sz-mkátai lakosok szorgalma is, kik ma-nem úgy mint a múltkori tűzvész alkalmával – tevékenyek valának. Igen óhajtandó lenne már valahára, hogy minden községben – ennek nagyságához képest – lenne egy vagy két tűzoltó szer; s a községek előljárói nagyobb gondot fordítanának az alattok lévő egyének kéményei jó karbani fenntartására!...-P.G.”

A szakszerű és hatásosabb tűzoltóság – ez is még önkéntes alapon, nem főfoglalkozásban – 1908-ban alakult meg Gemperle Károly főjegyzőnk kezdeményezésére.

Valószínű, hogy ezen alkalomra jött össze az egyenruhába bújtatott csapat a régi községháza udvarán. ( Ez a falak díszítőelemeiből derül ki.)

A lóval vontatható karos fecskendő is ott van velük, rajta állnak többen és egy tűzoltó a bakon ül. Látni nem nagyon látható, a körbe ülő és álló legények miatt. De nagy a valószínűsége, hogy ez az eszköz, vagy ehhez hasonló van kiállítva a mai Tűzoltó bázis mellett.

Milyen szerencse az utókor számára, hogy a tablót írással látták el, így pontosan tudni a keletkezés idejét.

(Felhasznált irodalom: Kucza Péter: Nagykáta anno - Múltidéző történetek)

A vásártéri iskola értesítője

Az előző jegyzetemben a vásártéri iskoláról írtam, ennek kapcsán, most egy érdekes dokumentumot teszek közzé 1930-ból.
   

Az iskola neve akkor  "Állami Polgári Fiú - és Leányiskola" volt.  Az igazgató úr – Németh Béla – remek ötlettel 1930-ban kiadott egy értesítőt az iskola életéről, vagyis pontosabban az 1929-30-as tanévről. E remek 23 oldalas füzet kapcsán jól beleláthatunk ezen iskolaév történéseibe és adataiba.
   

Számomra csak ez az egyetlen fűzet került elő, nem tudom, hogy előbb vagy esetleg később jelent e meg ilyen a tanévekről.
   

A füzetből az első 10 oldalt kihagytam (nem szívesen) - mert nagy lett volna a terjedelem - csak az igazgatói jelentést jelenítem meg.
   

A füzetet a nagykátai Simonyi Simon könyvnyomdájában és könyvkötészetében készítették 1930-ban. A nyomda a templom háta mögött, a mostani cukrászda helyén lévő épületben tevékenykedett.

Vásártéri iskola

Az 1800-as évek vége felé, nagy fejtörést okozott a szaporodó gyermeklétszám, a község vezetésének. Tanterem nem szaporodott úgy, mint a gyereksereg, így az adatok szerint 900-1000 nebulóra jutott 5 tanterem. Ami iskolaépület volt, annak az állaga romlott alaposan, így a bajok gyűltek rendesen.

Hová jártak akkoriban iskolába gyerekek?
Meg volt a Tornyos iskola, amit 1860-as években építettek. Létezett a Kántor iskola, de azt le kellett bontani az állapota miatt 1904. április 6-án. De az újonnan felépített épület már 1904. szeptember 4-én megnyitotta kapuit. Ezeken kívül még működött a Gazdag utcai iskola is. A gondokra némi enyhet adott az 1903-ban átadott Epresi iskola. Tehát eddig csak kicsi 1-2 tantermes épületekben gondolkodtak, ami csak némileg tudott segíteni.

Aczél Mihály községi képviselő javaslatára 1910-ben úgy határozott az elöljáróság, hogy nagyobb, több tantermes iskolát kell építeni. Az akarat megszületett, de a kassza üres lévén tanácstalanok voltak a tanácsnokok.

Az ügy érdekében Aczél Mihály elnökletével megalakult a Polgári Iskola Asztaltársaság, mely feladatul tűzte ki az új iskola építését. Az Asztaltársaság közadakozásra szólította fel a lakosságot és szépen beindult a gépezet.
Gyűltek az adományok, gazdagodott a pénztár. (A Keglevich birtok a tetőszerkezet anyagát adományozta.)

Mivel szépen haladt az ügy, 1911. márciusában Vida Artúr építészmérnök felügyeletével megindult a munka. Az iskolát az akkori vásártér sarkában kezdték el építeni. A korabeli térképeken akkor még csak a bal oldala létezett a mostani Rákóczi körútnak.

Érdekes hír a Nagykátai Járási Hírlap, 1911. május 21-ei számában:
„Nem lesz pince az új községi iskolánál. Vida Artúr építésvezető mérnök azt javasolta, hogy az emeletes most épülő és a vásártérre áthelyezett iskolánál a tervezett pince hagyassék el, mert a magas talajvíz miatt a pince építése sok költségbe és nehézségbe ütközne, holott a pincének semmi különös jelentősége nincs. Pince helyett  inkább megfelelő fáskamra épület emeltessék. A javaslatot a gyűlés elfogadta.”
Figyelemre méltó az idézetben az a rész, hogy „a vásártérre áthelyezett”! Ezek szerint eredetileg nem ide tervezték! Vajon akkor hová?

Nagykáta első több tantermes, emeletes iskoláját 1912. augusztus 24-én átadta az építésvezetőség, a község elöljáróságának.

Az akarat párosulva az összefogással, csodákra képes!

Az iskola képe, régi képeslapon.

Forrás:
Kucza Péter: Nagykáta, Képek a múltból
Nagykátai Járási Hírlap

A rend őrei

Markáns arcú férfiak néznek ránk a képről. Tartásuk tekintélyparancsoló, ellentmondást nem tűrő, megjelenésük kifogástalan, ruházatuk tökéletes. A nyakukban, vékony láncon, kifli alakú fémlapon, az azonosító számukat viselték. Kalapjukon árvalányhaj lobogott, egyenruhájuk színe valószínűen sötétkék fegyverzetük a kard. Minden település a maga elképzelése szerint öltöztette a rendfenntartóit. Válogatott legényeknek tűnnek, pocak túlsúly sehol.

Nagykáta község rendőrei gyűltek egybe a fotográfus kedvéért idestova 108 évvel ezelőtt. Nagy szerencsére írással látták el a kép hátulját és ott a képkészítés pontos dátuma 1908. június 10.

Ezen időben két rendvédelmi egység is tevékenykedtek a nagyobb települések rendjének fenntartásában. Rendőrökön kívül csendőr egységek is igyekeztek a törvényes rendet betartani. A csendőrség működési területe inkább a vidékre korlátozódott.

Érdekes adat, hogy a 1919-1920-ig a rendőrséget az önkormányzatok állították fel és működtették. Majd ezen években államosították e rendvédelmi szervezeteket és azóta államhatalom alatt működnek. A csendőrség marad önkormányzati irányítás alatt, egészen 1945-ig, akkor megszüntették.

Sajnos a közölt képet - az írás felől nézve jobb oldalon - megcsonkították, így a teljes szöveget több helyen csak kikövetkeztetni lehet.

Horthy Istvánné látogatása

1944 nehéz évének is meg volt a maga nagykátai kiemelkedő eseménye, ugyanis 1944. február 21-én hétfőn, községünkbe látogatott Horthy Istvánné, kormányzó helyettesünk özvegye. Napra pontosan 72 évvel ezelőtt.

Az esemény, amelyre meghívták, a KALÁSZ által szervezett ápolónői tanfolyam záróvizsgája volt. Ezt tisztelte meg jelenlétével korának népszerű személyisége, mint a Magyar Vöröskereszt képviselője.

A képen, az érkezés pillanatában Horthy Istvánné, vitéz Endre Lászlóval, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjával beszélget. Endre László volt a vizsgabizottság elnöke. Háttérben az egykori községháza, a mai zeneiskola látható.

Mint ápolónői tanfolyam, már a második volt ez időben, melynek a szervezésében Bundy család igen jeleskedett.

A záróvizsgára a Zárda iskola kultúrtermében gyűltek össze, a csinosan felöltözött vizsgázó lányok. A sikerült záróvizsga után, csoportképet is készítettek. 

Manci néni ( Gallai Istvánné ) jóvoltából azt is tudom, kik vannak a képen. Úgy írom, ahogyan ő írta nekem:
Első sor balról : Lengyel Erzsébet, Szigedi Erzsébet, Molnár Julianna, Lengyel Erzsébet, Kocsi Matild, Molnár Rozália.
Második sor balról: Dancsó Anna, Botka Julianna, Agonács Erzsébet, Kármán Teréz, Farkas Tímea, Palkó Erzsébet, Pintácsi Erzsébet, Szigedi Etelka, Kelemen Margit,
Harmadik sor balról: Udvari Etelka, Lótos Ilona, Bőjti Jolán, Bálint Teréz, Jozefa nővér, Horthy Istvánné, Miklós Ilona nővér, Szécsényi Erzsébet, Gallai Margit, Kóber Irén, Szilva Anna, Batu Rózsi, Gödöllei Mária
Negyedik sor balról: Pikó Mária, Molnár Julianna, Farsang Erzsébet, Zsömle Mária, Farkas Mária, Tóth Mária, Farkas Mária, Szalkai Margit, Simon Ilona, Tóth Ilona, Kármán Erzsébet, Virág Erzsébet, Bene Mária, Botka Margit, Túri Mária.
(A negyedik sor névsorában lehet némi keveredés.)

A történet folytatódott!
1993-ban újratemették Horhy Miklós kormányzónkat szülőfalujában Kenderesen. A több ezres tömegben ott volt az alanti "Bizonyítvány" tulajdonosa is, Túri Mária, azaz Németh Lászlóné. Nem kevés ügyességébe, helyzetfelismerésébe tellett, de a törekvését siker koronázta, mert megjelenhetett az egykori vizsgáztatója, özvegy Horhy Istvánné előtt. A dióhéjban elmondott történet után, Horthyné nagy örömmel fogadta és a "Bizonyítványt" még egyszer ellátta kézjegyével. 

A "Bizonyítvány" szépen bekeretezve, szolgálja az emlékezést. 

További adalék 2000-ből:
„2000. május 28. Az akkor még élő Tápió vidéki asszonyok, akik részt vettek a második világháború alatt Horthy Istvánné által megtartott vöröskeresztes tanfolyamon, meghívták Őt egy kötetlen beszélgetésre. Én is meghívót kaptam, hogy emlékezzünk és beszélgessünk a Horthy családról de különösen Horthy Istvánról megjelent könyvekről. Ekkor dedikálta és látta el ajándékozási sorokkal könyveimet.”
Kucza Péter

Templomunk ékei, nem is sejtett remekművei IV.

 1931. évben íródott jegyzetekben olvasható két sor a kör alakú ablakokról:

„Elkészültek a templomhajó körablakai és három védőablak, a már elkészült nagy üvegablakokra 1345 pengő 74 fillér értékben. A körablakokat egy egy megszállt területű város címere díszít.”

Nem szól az írás arról, hogy kinek az ötlete volt az elrabolt területek hat magyar városának címerét megörökíteni. Kit bántott ez az égbekiáltó igazságtalanság - amit Magyarországgal műveltek - hogy az ablakokban is kifejezze mélységes hazafiúi fájdalmát? Szerintem Medgyessy Gyula plébánosunk lehetett. 1925-től szolgálta nálunk az Istent, egészen 1943-ig. 1972-ben szólította magához szolgáját az Úr.

1946. februárjában egy érdekes eset történt az ablakokkal kapcsolatban.

Dudás Károly plébános úr meséli el nekünk:

„Február hónapban egy román alezredes utasítást küldött a plébániára, hogy a templom hajójában lévő kerek alakú festett üvegeket (ablakokat) azonnal meszeljük le vagy üssük ki, ellenkező esetben kilöveti azokat. Ezek az ablakokra erdélyi és felvidéki városok címerei vannak festve. Martin Gyula (Az oroszok bejövetelekor ő lett a városparancsnok. K.B.) ezt az orosz parancsnoknál elmondta azzal, hogy itt a románok akarnak intézkedni. Erre annyira felbőszült az orosz (főhadnagy) parancsnok, hogy azonnal telefonált a román alezredesnek. Ne próbáljon itt semmiféle intézkedést tenni. Így menekültek meg az ablakaink a pusztulástól. Különben az említett román alezredes személyesen is felszólított erre engem, ezek után azt feleltem - még nincs békekötés, nem tudjuk ezek a városok hová fognak tartozni - de bárhová tartoznak - sem Isten, sem ember nem tilthatja meg, hogy azok emlékét megőrizzük - 1000 évig hozzánk tartoztak. Igen dühös lett, de ezek után engem nem bánthatott.”

Dudás Károly plébános úr ( 1943-1960 szolgált nálunk.) nagyszerű helyzetfelismerése, hazafias kiállása mentette meg szép ablakainkat.

Az ablakok szignói, mesterjegyei:

Nagy Sándor tervező szignói a 6 ablakból 4-en ott vannak. A bal alsó sarokban keressük azokat. A többinél a leírásból tudjuk, hogy ö tervezte.

A készítőműhelyre vonatkozólag a jobb alsó sarokban találunk jelzéseket. Az 1930-ban készült három ablakot a Majoros-Johan műhely készítette. A másik három a Johan Hugó Országos Üvegfestészete-műhelyben készült.

Vége

Forrás: Templomablak anno
               Historia Domus
Foto:   Novák Sándor