Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek.
Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.

A vásártéri iskola értesítője

Az előző jegyzetemben a vásártéri iskoláról írtam, ennek kapcsán, most egy érdekes dokumentumot teszek közzé 1930-ból.
   
Az iskola neve akkor  "Állami Polgári Fiú - és Leányiskola" volt.  Az igazgató úr – Németh Béla – remek ötlettel 1930-ban kiadott egy értesítőt az iskola életéről, vagyis pontosabban az 1929-30-as tanévről. E remek 23 oldalas füzet kapcsán jól beleláthatunk ezen iskolaév történéseibe és adataiba.
   
Számomra csak ez az egyetlen fűzet került elő, nem tudom, hogy előbb vagy esetleg később jelent e meg ilyen a tanévekről.
   
A füzetből az első 10 oldalt kihagytam (nem szívesen) - mert nagy lett volna a terjedelem - csak az igazgatói jelentést jelenítem meg.
   
A füzetet a nagykátai Simonyi Simon könyvnyomdájában és könyvkötészetében készítették 1930-ban. A nyomda a templom háta mögött, a mostani cukrászda helyén lévő épületben tevékenykedett.