Nagykáta Anno II.

   2015. augusztus 17-e neves nappá vált a helytörténet számára. Ugyanis e napon ismét egy könyv született, melyet jó kézbe venni, sima lapjait simogatva hajtani, no meg izgatottan és megfelelő áhítattal is forgatni, mert nem tudjuk mi a következő oldal meglepetése. Számunkra már ismeretlen arcok néznek ki a könyvből, nagyapáink, dédapáink, ükapáink korából. Szavuk már réges-rég elhalkult, üzennének valamit az utókornak a kép síkjából, amit nem igen értünk mert rohanunk, mindig rohanunk valahová. Pedig ehhez a könyvhöz idő kell és lélek - mely nem árt ha nagykátai - mert a képek sokat mesélnek egy eltűnt világ rögzült pillanatairól.
   Nagykátaiak voltak a képeken lévő emberek, nagykátai volt az utcakép, mely azóta gyökeresen megváltozott. Nagykátai volt a bolt és az elé kisereglett eladók, tulajdonosok és egyéb bámész alakok. Kátaiak voltak a daliás katonák, kik a Nagy Háború egyenruháit viselve talán eltűntek valahol a csatamezők pokoli fergetegében.
   Kucza Péter remek, nagy gonddal összeállított, szerkesztett, újabb helytörténeti könyvét, a Nagykáta Város Önkormányzata segítette a megjelenésben.

Reggel a piacon

   Még nincs nagy idő, az bizonyos, mert az árnyékok hosszúra szaladnak és aki ismeri a nagykátai főtér tájolását, az tudja reggel merről esik be a napsugár.  Majdnem a kép közepén áll egy magas alak, ki talán a pénzét leltározza, sorjázza a bukszájában, neki is hosszúra vetődik az árnya.
   (Jut eszembe gyermekkorom találós kérdése: Nekem is van, neked is van, kertben kóró annak is van. Mi az?)
   A jelek arra mutatnak, hogy pár lovaskocsi most érkezett meg. A bal oldalon lévő kocsinak még az aprójószágot szállító ketrecét sem vették le, pedig van benne portéka. De gyorsan letehetnék, mert érdeklődés is látható a kocsi mellett.
   Arrébb, pár kocsi végében már lepakolva a kerek kas, de van fent a kocsin is, ám majd leveszi a gazda, ha nő a kereslet.
   Hűvös reggel lehetett, mert a jobb szélen álló lovakon takaró van és a bal oldalon, a most érkező kocsi mellett látható asszonyság is vállkendőben óvakodott ki a piacra.
   A kép bal oldalán nyárfák sorakoznak. Az a nyárfasor a (mostani zeneiskola) Községházától a Bazár sor felső végéig tartó járdát kísérte. Szépen, srégen átszelve a teret. Az a gyalogút - melynek fele még megvan, a templom árka mellett - a másik fele a szép tér elrondításakor szűnt meg, amikor ráépítették a "citadellát".
   A gyönyörű szép - Sződy Szilárd alkotta - honvédszobrunkat  még nem régen avathatták, mert úgy látszik megcsúszik rajta a nap sugara, a patina még nem telepedett rá.
   A kép a 30-as évek vége felé készülhetett.

Aratási képek

  Aratási idő van! Hétfőn hosszabb utazásban vettem részt, s több helyen láttam aratókat. Messziről meg lehetett a gépeket látni, mert hatalmas porfelhő jelezte ottlétüket. Embert nem igen látni a tarlón, a gabonatáblákon. Más már ez az aratás.
  (De ha jól belegondolunk, ma már nem csak a gabonát arathatják. Arathat a lángosos, a sütögetős, a sörkimérő és még hosszabb is lehetne a sor.)
  Két szép, régi hangulatú, aratáshoz szorosan kapcsolódó képet mutatok most be.
A képek nem Nagykátán készültek, de készülhettek volna itt is. A fényképész legjobb tudomásom szerint Tápiószentmártonban ragadta meg a pillanatot. Csak a ritkasága miatt mutatom most be.
   Ezen a képen élő erő küszködik a gépek súlyával, húzzák a már learatott tarlón a következő cséplés helyére. A kép bal oldalán nyolc ökör húzza a cséplőgépet, melynek a feladata, a gabona száráról, kalászából a mag különválasztása, hogy az zsákba tudjon kerülni.
   Úgy néz ki, hogy a cséplőgépet hosszú szíjjal meghajtó gőzgép sokkal súlyosabb lehetett, mert azt már tíz ökör vonszolta.

   Aratáskor párban dolgoztak az aratók. Ez a felállás egy férfit és egy nőt tudott csak elképzelni. (Akkor még egészséges volt a világ, nem volt kifordulva a sarkából!) A kaszás (férfi) levágta a gabonát, a párja (nő) gabonaszárból kötelet csavart és belekötötte a kévét. Majd a gabonakévét keresztekbe rakták - fortélya volt annak - amelyben 9 kéve volt. Ezeket a kévéket a gazda ezután igyekezett behordani a földjéről, valahová ahol azt a cséplőgép kicsépelte.
   A képen azt a munkálatot látjuk, amikor a gazda szekérrel igyekezik elvinni a kereszteket, illetve a kévéket. Petrencerúddal megszélesítették a szekeret, így több kévét el tudott szállítani. A párja, mely rend szerint a felesége, adogatja villával az urának a kévéket, aki nagy szakértelemmel megrakja a szekeret.
A szekér előtt nem lovak várakoznak, hanem szép címeres ökrök, méghozzá négyen.

  A képeket a Városi Könyvtárunk őrzi. Készülhettek az 1920-as években.

Nagykáta fekete vasárnapja (kiegészítés)

   E hónap elején, július 2-án volt 71 éve, hogy Olaszország déli részéből felszálló amerikai 15. légi hadsereg bombázó századai Nagykáta légterébe érve kettéváltak. Egy részük Csepel felé igyekezett, a másik részük - Aszódnál leválva - Budapest felé, a maradvány Almásfüzitő céllal igyekezett tovább.

( Részletesen "Nagykáta fekete vasárnapja" jegyzetben 2014. július.)

   Ezen tevékenységnek köszönhetően, máig tisztázatlan okból, Nagykáta területére 55 db, más adatok szerint 82 db repeszbomba hullott. De lehetséges, hogy ezek az adatok sem pontosak.

   A repeszbombák szórása a Rákóczi krt. 65. sz. ház környékén kezdődött és a Vásártér utcánál fejeződött be. A szórás sora érintette a labdarúgó pályát, s attól jobbra a vásártér azon részét ahol a kis állatokat árulták vásárok alkalmából.

   A "Légi háború Magyarország felett" c. kétkötetes remek könyv  foglalkozik az 1944. július 2-ai légi eseményekkel, hogyne foglalkozna, hiszen ekkor volt a legnagyobb erejű amerikai légitámadás Magyarország ellen. Nagykátát is jegyzi, ekképpen:  " Nagykáta: csekély anyagi kár."

   A könyvíró hadtörténészek forrásaiban bizonyára nem volt megírva, hogy településünkön öten meghaltak és többen megsebesültek.

   Akik az életüket vesztették:

   Borsik Boldizsár, 26 éves. (balra) A mai számozás szerint, a Vásártér utca 28-ban lakott. Az udvaron kerékpárszereléssel volt elfoglalva. Ott érte a halál.

A háborús évek rendeletei között szerepelt, hogy minden ház kertjében óvóhelyet kell építeni, ami rendszerint abból állt, hogy ástak egy gödörfélét amit lefedtek valami alkalmatossággal és fölé föld-homok kupacot raktak. A Káplár családnál ez a gödör L alakú volt, a tetőrész talpfával fedett volt és rajta jó vastag homok réteg. Az építmény akkora volt, hogy a 6 tagú család kényelmesen elfért benne. Békésebb időben néha krumpli tárolásra is kitűnőnek bizonyult, de az állapota gondozott volt, a kiadott rendeletnek megfelelően. Ezt akkoriban építették mikor már a háború görgetege átlépte a magyar határt.

   Július 2-án a Káplár család itthon lévő tagjai lemenekültek a bunkerba, mert a vasútvonal túlsó feléről robbanást, vagy robbanásokat hallottak. Az anya, egy éves fiával a karján és a nagylánya beültek sámlikra a bunker védettebb részébe, az apa és a nagyfiú a bejárati lejtős részen maradtak. Két nagy fiuk még valahol a környéken kószált. A hatalmas robbanás hangjára nekik csak annyi idejük volt, hogy a szomszédék bunkerjében menekültek le, szerencsére.

   Káplár Géza, 19 éves. (jobbra) A Rákóczi krt. 65 sz. ház bunkere bejáratánál érte a halál. Délután kellett volna visszautaznia Budapestre a leventeoktató képzőbe.

  Káplár István, 48 éves. (balra) Ugyancsak a fenti helyen, a bunker bejáratánál érte a halál. A telitalálat következtében egyikük sem élhette túl a bomba becsapódását.

Súlyos sebeket kapva szörnyethaltak.

 Ledacs Kiss Istvánné, született Kármán Erzsébet 54 éves. A Vásártér utca 24-ben érte a halálos sérülés.

Szilády István 10 éves, ő a Vásártér utca 30. sz. ház udvarán vérzett el. Nem nagykátai születésű volt, Pusztabánrévén (Mezőtúr mellett.) látta meg a napvilágot. Úgy mondják, szülei Budapestről hozták le, mondván Nagykáta mégis csak biztonságosabb.

 
Sebesültek:

   Káplár Istvánné 43 éves, (Rákóczi krt. 65.) (jobbra) a bunker biztonságosabbnak ítélt részben ülve, bal alkarjába két repesz fúródott, később a felkarjából operálták ki. Keze béna maradt, ujjait nem tudta mozgatni. A két repeszt sokáig őrizte, ma már nincs meg.

 Káplár Erzsébet 20 éves, (Rákóczi krt. 65.) (balra) ugyanott ülve, a bal lábába térd alatt fúródott  be egy repeszdarab.

 Lengyel György kb. 22 éves, a ledobott aknák iszonyatos csattanására fejéhez kapta jobb tenyerét, a Rákóczi krt. 65. számmal szembeni telken. A tenyerén átfúródva a fejébe csapódott egy repeszdarab. Tenyerén a luk helyét, a fejében a bombaszilánkot élete végéig hordta.

  Nagykáta községe az öt halottat Hősi Halottnak nyilvánította és már, 1944. július 4-én eltemettette. Egyszerre ravatalozták fel a kápolna mellett, majd más-más helyre eltemették őket.

  A temetési szertartást Dr. Dudás Károly esperes-plébános úr tartotta.

  A ravatalról kapott képek nem a legjobb minőségűek, de sajnos jobbak nem kerültek elő.

  A ravatali képeket Kovács Zsolttól kaptam közlésre.

A csizmadia

  A "Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára az 1931-32 évre " c. monográfia felsorolja a Nagykátán dolgozó - így a nagy község lakosait ellátó - cipészek névsorát, szám szerint 18-at.
  Csizmadiák azonban már jóval kevesebben voltak, csak négyen tevékenykedtek ebben a szakmában. Vidéki viszonylatban a férfiak és a nők részére is igen hasznos - célszerű lábbeli volt a csizma. A célszerűségét inkább az őszi-téli sárdagasztó időben mutatta ki, de a férfiember nyáron sem nagyon tette le, dologidőben, ünnepen, vagy ha kocsmázni szottyant kedve. Szóval mindig rajta volt. Magyar ember csizmát hordott.
  A képen Kovács István csizmadia műhelyének portálját látjuk a személyzettel.
Legfelső lépcsőn áll maga a mester, szép magyar bajusszal ékítve. Mellette bizonyára a gyermekei figyelik a fényképész rejtélyes tevékenységét. Az előttük lévő kopár fa bizonyítja, hogy téli hónapokban készülhetett a kép. A fiúcska mégis rövidnadrágban van és csizmában. A hagyományok szerint a hosszú nadrágot csak nagyobb korában kapták a legénykék.
  A következő lépcsőn valószínű, hogy az inas áll, aki a nemes mesterség tanulását csak rövid időre szakította meg, a fotográfus kedvéért.
  Az alsó lépcsőfokon úgy néz ki a koráról, hogy a segéd úr áll. Segéd az volt aki értette és tudta, mert megtanulta a szakmát, de nem saját vállalkozásban dolgozott, hanem elszegődött valakihez, valamelyik mesterhez.
  A képen megfigyelhetjük, hogy a férfiember számára milyen fontos volt a fejfedő. A régi világban nem volt férfi a férfi, ha kalap, sapka, süveg, vagy egyéb alkalmatosság nem volt a fején.
  Az épület még most is áll Bajcsy Zsilinszky utca 24.szám alatt - régi nevén gróf Bethlen utca 24 sz. - ám a régi szép díszeitől megfosztották. A műhely kirakatát és a bejárati ajtót kiszedték, de ezek helye pontosan látható.
  A kép az 1920-as években készülhetett.

Suszterlegények

   Jól összejöttek a népszerű szakmát űző legények. Lehet, hogy csak jókedvükből tették ezt, de bizonyára inkább a hadseregtől hazatérő jó barát adta az indokot. A kép készítésének idejében már javában benne voltunk a háborús években és nagy dolog volt ha valaki hosszabb rövidebb időre elhagyhatta a sereg egységeit. A katonaruhás legény a repülős alakulatok egyenruháját viseli. Nagy becse volt akkor még a katona ruhának, a katonaságnak, lám nem vetette le rögtön a mundért ahogyan hazaért.
   Tény, hogy a legények kivitték a suszteráj alacsony kis szerszámos - alkatrészes asztalkáját az udvar hátsó felébe, az ólak elé,  és ott van még jobbról a budi is, más szóval a klozet. Akkoriban a WC elnevezés még nem terjedt el.
   Körben ülve műhely asztalát, - melyhez leginkább háromlábú kerek, alacsony szék dukált - nagy igyekezettel tették a semmit. Egyik fiúra sem lehet még ráfogni sem, hogy lázasan dolgozik. Na, de nem is azért jöttek most össze, csak a fényképezés kedvéért.
   Suszterek voltak ők - a név németből ered - nagyrészt a cipők javításával foglalkoztak. Talpaltak, sarkaltak, foltoztak, spiccvasat raktak a cipőre, ki mit kívánt. De újat is tudtak készíteni, ha valaki kisipari munkát szeretett volna és a pénztárcája is bírta a megerőltetést. Egy cipő akkoriban több embert is kiszolgálhatott, nem hányták el rögtön ha valami baja esett. Nagykátán - becsülve az adatokat - 10-15 suszter szolgálhatta a község népét.
   A lábbeli szakmákban voltak még a csizmadiák, de az egy másik jegyzet-kép témája lesz.
   A katonaruhás susztert Bodócs Mihálynak hívták - a mi nézőpontunkból nézve - tőle balra Blahúz Sándor ült. A képet 1943. május 4-én készítették.
   A képet Németh Lászlóné őrizte meg.

Téli pillanat

   Igazi hideget áraszt ez a kép, csontig ható téli hideget. Olyant, ahol a kutyáját a Bodrit sem küldi ki az udvarra a jóravaló ember. Még a nemzet költője, Petőfi is így fogalmazott:

„Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.”

   Az utcán sehol egy lélek, hacsak a fényképészt nem számítjuk. Hogy, hogyan volt neki kedve ilyenkor kint bóklászni, el nem tudom képzelni! Bizonyára az a kis fekete masina hajtotta, amit a kezében tartott és az alkotás öröme. Az utókor nagy szerencséjére, mert több kép maradt meg tőle, az ilyen téli ködös reggeleket is nagy szenvedéllyel fotózta. A képek fenn maradtak, de fotográfus és a neve is eltűnt a tudatból, kilétét már kikutatni sem lehet.
   A kép érdekes nézőpontból mutatja nekünk a templomot és a környékét. Az ellentétes oldalról több képet láttunk már, akár képeslap, akár fénykép formájában.
   A kép szélén, baloldalon, a Tornyos iskola utolsó ablaka kapaszkodik be a képbe. (Előző jegyzet.) Onnan hosszú deszkakerítés óvakodik a parókia épületéig. Mert az a ház a régi, már lebontott paplak. A deszkapalánk is eltűnt már, az egész kertet felszámolták, mely feltételezhetően az egyházhoz tartozott. Most a területén csatlakozik be a Dózsa György utca a Kossuth Lajos utcába. Hajdanában, a Nagykátára beérkező utas egy Y elágazáshoz ért - ami most is meg van, csak megváltozott közlekedési renddel - a bal ágat választotta, ha mondjuk Jászberénybe igyekezett. A jobb ágat választotta, ha a központ felé volt dolga.
   Ha a fényképész kicsit is jobbra fordítja a gépét, akkor az Aranysas vendéglőt is láthattuk volna, de sajnos nem fordította arra a masináját. De az is lehet, hogy igen, ám az a kép még nem bukkant elő.
   A képet talán az 1920-30-as években rögzíthették.

A Tornyos iskola

   Ennek a tetszetős építménynek ez volt a neve. Így ismerte mindenki.
   A tervező - sajnos a nevét már elfeledtük - egy igazán szép toronnyal álmodta meg az épületét, mely 1855-ben épült meg  - köznyelv szerint - a Jancsi-téren, a tanterem gondokkal küszködő községünkben. Bizonyára harang is lakott e karcsú toronyban, neves alkalmakkal a pedellussal meghúzatva. Vagy az is lehet, hogy minden reggel az iskola harangja - végig kúszva az környező utcákon - iskolába szólította a nebulókat.
   Több képet - képeslapot ismerünk - az iskola elejéről, de az U alakú épület hátuljáról, mely a mai Ady Endre utcára rúgott ki, még nem került elő egy sem.
   Az épület több évtizedig szolgálta a közjót. A végzete az 1940-es esztendőkben érte utol. Úgy tűnik már a tervezésnél nem terveztek a falakba szigetelést, vagy silány volt a kivitelezés, mert 1947-ben a lebontásról döntött az elöljáróság, miután a falak átnedvesedtek. (Néha a víz nem csak lefelé, de fölfelé is tud menni.) Így az iskola épülete nem élte meg a 100 esztendőt. A nedves falak között a tanítás lehetetlenné vált, így a kapukat bezárták.
   A lebontott anyag és tégla tovább szolgálta a községet, hiszen azt felhasználták a vásártéri óvoda építéséhez.
   A Tornyos iskola nagyjából a mai MOL kút, és a háta mögött lévő park területén volt.

A fényképet Dr Máté Katalin őrizte meg.

A térképen középen a templom, a parókia és az U alakú Tornyos iskola.

Birkózóink

   A birkózás sportága 1929-30-ban honosodott meg nálunk a TURUL SE keretén belül. A szakosztályt  Kiss András hozta létre, aki Jászberényből költözött hozzánk. Igen rövid idő alatt figyelemreméltó eredményeket értek el.
   1934-ben a nagykátai egyesületből Pestre kerül Gulyás István már országos ifjúsági bajnok (junior bajnok) lett.
   Valami oknál fogva 1938-ban rövid időre megszűnt a szakosztály, majd Gulyás István újból talpra állította a és innen már folyamatosan működött.
   Az 50-es években győzelmet győzelemre halmoztak neves ellenfelek ellen is.
Neves ellenfeleik között voltak pl. GANZ, a KÖZPONTI SK, a TAXI budapesti csapatok, a vidékiek közül a dunakeszi, jászberényi, szolnoki, nagykőrösi és monori csapatok és még lehetne sorolni. A találkozókon Nagykáta csapata kitűnően szerepelt. Előfordult 8:0 és 6:2 eredmény is.
   Az eredmények továbbra is szépen jöttek, - csak a legnagyobbakat írom ide. 1957-ben Horváth Sándor és Juhász Sándor országos bajnokokságot nyert. De hullott még több remek érem is a következő években.
   1968-ban szünetelt a szakosztály, de 1969-ben Sipos László újból talpra állította. A következő 8 év a sikerek halmaza, majd megint 2 év szünet következett. 1980-83-ban Horváth András vezetésével újból feltámadt a nagy múltú szakosztály. De sajnálatosan 1983-ban végképen eltűnt Nagykáta sport életéből.
   A kép 1930. augusztus 3-án készült a birkózó szakosztályról, a Nagykáta - Budafok mérkőzés alkalmával. Középen ül Bundy János - Nagykáta nagynevű vállalkozója - a szakosztály vezetője.
   Forrás: Vörös-Meteor Sportkőr 75 éve    Kiadva: 1988. június 19.
A képet Babicz Károly őrizte meg.

Nagykátai anziksz

   (A képes levelezőlapot nevezték így - anzix vagy anziksznak - a németből átvéve. Mind a két írásmód használatos volt.)
   Az előző jegyzetem képéhez viszonyítva, szinte ugyanaz a fotográfus nézőpontja, csak az utca másik oldalán. A bírósági épület sarka éppen hogy csak bekandikál a képbe. A tűzfal mellett egy sövényféle, majd úgy néz ki, hosszú léckerítés, a mögött kastélyhoz tartozó építmények. A templomtorony is ott nyújtózkodik a kopasz ágak között.
   Az előtérben egy asszonyság aki egy rövid kabátos férfivel beszélget. Nagykátán nem volt népi viselet, az idősebb nők feketében jártak, néha egy-egy világosabb fejkendővel ellensúlyozva a ruha komorságát.
   A Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet Rt. épülete itt van mindjárt a bal szélen. (Most a Földhivatal van benne.) De mellette már megjelent a Posta épülete a kis parasztház helyén. Az előző 1907-évi lapon még nem volt ott, de egy 1910-es keltezésű képeslapon már ott van. Az épület tervezője egy látványos boltívvel kötötte össze, a Posta épületét a bank épületével.
   A most bemutatott lapot 1914-ben adta ki Bitskei Pál, Nagykátán. A Postára adás dátuma is 1914.
   Forrás: Kucza Péter képeslap gyűjteménye.

   Az 1900-as évek elején az akkori elöljáróság másképpen képzelte el a legnagyobb utcánk látványképét, mint ahogyan az mára kialakult. Több épületen látszik, hogy városi utcakép volt az elképzelés. Nézzük meg a nagyjából azonos időben épült középületek látványát. (Földhivatal, Posta, Bíróság.) Kivétel nélkül mindenhol a házak a szomszéd telek felé tűzfallal záródnak, kínálva a közvetlen melléépítést, egy városias házsor kialakítását. Nagy építészeti mozgások a fő utcánkon nem nagyon voltak, de a Bíróság  mellett az 1990-es években épített bank épületét is külön építették és a másik oldalán lévő lakóházat is. Hiába ajánlotta magát a Bíróság tűzfala. Az István király út és a Dózsa György út sarkán álló üzletházat már tűzfallal tervezte a tervező követve a majd száz évvel előtti építészek elképzelését. Jó lenne ezt a példát követni.
A Lidl áruházat is oda engedni ahol van, az már városképi merénylet volt. Van a város kellős közepében egy remek raktárépületünk egy sivár parkolóval.
Városias arculatunkra még várnunk kell pár száz évet.