Ördöngős fickó ez a David Copperfield. Valódi szemfényvesztő. Elhiteti velem, hogy kettévágja a fűrész, eltünteti a repülőgépet és a hatalmas amerikai büszkeséget, a szabadság emlékművét.
Karácsony második napja van, nézem az esti főműsort a TV1 csatornáján. Élvezem az ünnepet, bent a szobában kellemes a meleg, a műsor szórakoztató. Kényelmesen elnyúlok a fotelban, előttem egy kis asztalkán – a feleségem gondos keze által oda készített – karácsonyi bejgli. Csak a kezem kell kinyújtani érte és az omlik is a számban a mákos, a diós és az újdonság a gesztenyés. Még nem unom. Mire megunom, úgyis elfogy.
Nemrégen érkeztünk haza, rokonlátogatáson voltunk Szolnokon. Fél hét felé indultunk haza, egész úton hóesésben jöttünk. Szolnokon még csak szállingózott, de Ceglédnél már dühösen támadták a hópelyhek az autónkat. Az ablaktörlők monoton táncot jártak, hajladoztak jobbra-balra.
Még mindig esik, ezt könnyen meg tudom állapítani, mert az ablakot csak vékony tüll fedi. S az utcai világításban kitűnően kilátni az udvarra. Igazi karácsonyi a hangulat, manapság már ritka a fehérkarácsony. A mi fogalmaink szerint a karácsony az úgy igazi ha fehér, bizonyára van olyan hely ahol eltérő a vélemény.
Szóval most idilli a hangulat, elképzelni sem lehetne jobbat. Nézem ezt a David „fiút”, na és a csinos partnernőjét, kik újabb őrdöngőséggel kápráztatnak el. Közben eszembe jut a mákos bejgli, még egyet veszek belőle – gondoltam – de azután ma ez az utolsó. Nyúlok érte, a kezem félúton megáll. Kint az udvaron óriási, eddig még nem látott erejű villanást látok. Hagyom a csemegét, rohanok ki az udvarra, feleségem utánam.
Kint minden csendes, annyira, hogy hallani lehet a lehulló hó lágy zizegését. Kémleljük az eget, de a sűrű hóesésben nem sokat látni. Távolban a vasútállomás fényei sárgállanak. Biztatom azt a valamit: villanjon újból. Hátrább szaladok a kertben, gázolom papucsban a havat, de a város éjszakai fényein kívül mást nem látok. A csend majdnem tökéletes. Eszembe jut Édesanyám mondása: „Karácsonykor még a kutyák sem ugatnak”. Igaza volt. Hallgatom a csendet. S mivel semmi figyelemfelkeltőt nem látunk és az elhagyott műsor is csábított, visszatérünk a házba. A zölden világító óra a TV tetején 8:58-at mutat. Nézzük tovább Copperfield műsorát, de fél szemem az ablakon.
Pár perc telhetett el, újabb hatalmas fényözön. Rohanás az udvarra. Ez nem lehet más csak UFO!
Jó lenne már – persze kellő, biztonságos távolságban – látni egyet. Hátha most szerencsém lesz, villan át az agyamon. Várakozunk. A hó egyre szakad. Nagyon rázzák az angyalok a dunnáikat fent az égben. A nagy rázásnak persze az a következménye, hogy a ciha kiszakad, s hullik a sok toll. Hullik, kavarog a légben, s mire alászáll ide hozzánk, hó lesz belőle – az emberek örömére. Gyermekkoromban a duruzsoló kályha mellett szívesen hallgattam ezt a magyarázatot.
Közben én bemegyek a kazánházba megnézni, bement-e a cica a helyére? Ez alatt újabb fényjelenség. A feleségem nem tudta megállapítani honnan jöhetett. Pár perc múlva visszahúzódunk a szoba melegébe. Az óra 9:07-et mutatott. Nézzük tovább a TV műsorát, de többször pillantok az ablakra, mint a képernyőre. Számomra bizonyos, hogy nem csak a földön van értelmes élet. S hogy idejárnak a földönkívüliek figyelni, tanulmányozni bennünket, az nem kétséges, de szeretnék erről egyszer a saját szememmel is meggyőződni. Remélem, most itt az alkalom, mert a fény óriási, ez földi erejű nemigen lehet. A környékünkön nincs ipari üzem, ahonnan a fény származhatna. Villamos mozdony áramszedője által húzott ívfény ennél sokkal kisebb erejű.
Hosszú szünet, semmi villanás, csak a TV villózik az ünnepi hangulatban.
Újabb villanás! Az órára pillantok 9:46. Tépem az ajtót, kifutok újból a hóesésbe. Hiába firtatom az eget több jelenség nincs. Mielőtt hóemberré változnék, visszamegyek – kissé csalódottan – a kényelmes fotelembe. Bentről fél szemmel vigyázom az ablakot, de semmi. Lassan 11 óra is elmúlik, pihenni térünk.
Számunkra végetért 1995 karácsonya.
Epilógus:
Másnap sem hagy nyugodni a jelenség. Városunkban beszédtéma az ismeretlen jelenség, településünk több pontján észlelték. A vasúton túli területen áramszünet is volt. Ha áramszünet, akkor az ÉMÁSZ-nak tudni kell dologról. Irány az áramszolgáltató helyi központja! ( Ha lenne telefonom, odaszólhatnék, de Nagykátán élek, így nincs.) A kapunál Domonkos Pali barátommal futok össze, akihez igyekszem Rögtön neki szegezem a kérdést.
- Volt tegnap este elektromos zavarotok?
- Volt, a Hársfa utca végén lopták a fát. A hatalmas szálfát rádöntötték a magasfeszültségű vezetékre, vezetékeket szakítottak. Több embert be kellett rángatnom szolgálatba, hogy a hibát elhárítsuk.
- Hány óra körül történt a dolog?
- Este 9 óra körül.
A magam részéről igazán sajnálom a dolgot, úgy látszik, hogy UFO-t látni még várnom kell.
Megjelent a Nagykátai Újság 1996. februári számában.
Karácsony második napja van, nézem az esti főműsort a TV1 csatornáján. Élvezem az ünnepet, bent a szobában kellemes a meleg, a műsor szórakoztató. Kényelmesen elnyúlok a fotelban, előttem egy kis asztalkán – a feleségem gondos keze által oda készített – karácsonyi bejgli. Csak a kezem kell kinyújtani érte és az omlik is a számban a mákos, a diós és az újdonság a gesztenyés. Még nem unom. Mire megunom, úgyis elfogy.
Nemrégen érkeztünk haza, rokonlátogatáson voltunk Szolnokon. Fél hét felé indultunk haza, egész úton hóesésben jöttünk. Szolnokon még csak szállingózott, de Ceglédnél már dühösen támadták a hópelyhek az autónkat. Az ablaktörlők monoton táncot jártak, hajladoztak jobbra-balra.
Még mindig esik, ezt könnyen meg tudom állapítani, mert az ablakot csak vékony tüll fedi. S az utcai világításban kitűnően kilátni az udvarra. Igazi karácsonyi a hangulat, manapság már ritka a fehérkarácsony. A mi fogalmaink szerint a karácsony az úgy igazi ha fehér, bizonyára van olyan hely ahol eltérő a vélemény.
Szóval most idilli a hangulat, elképzelni sem lehetne jobbat. Nézem ezt a David „fiút”, na és a csinos partnernőjét, kik újabb őrdöngőséggel kápráztatnak el. Közben eszembe jut a mákos bejgli, még egyet veszek belőle – gondoltam – de azután ma ez az utolsó. Nyúlok érte, a kezem félúton megáll. Kint az udvaron óriási, eddig még nem látott erejű villanást látok. Hagyom a csemegét, rohanok ki az udvarra, feleségem utánam.
Kint minden csendes, annyira, hogy hallani lehet a lehulló hó lágy zizegését. Kémleljük az eget, de a sűrű hóesésben nem sokat látni. Távolban a vasútállomás fényei sárgállanak. Biztatom azt a valamit: villanjon újból. Hátrább szaladok a kertben, gázolom papucsban a havat, de a város éjszakai fényein kívül mást nem látok. A csend majdnem tökéletes. Eszembe jut Édesanyám mondása: „Karácsonykor még a kutyák sem ugatnak”. Igaza volt. Hallgatom a csendet. S mivel semmi figyelemfelkeltőt nem látunk és az elhagyott műsor is csábított, visszatérünk a házba. A zölden világító óra a TV tetején 8:58-at mutat. Nézzük tovább Copperfield műsorát, de fél szemem az ablakon.
Pár perc telhetett el, újabb hatalmas fényözön. Rohanás az udvarra. Ez nem lehet más csak UFO!
Jó lenne már – persze kellő, biztonságos távolságban – látni egyet. Hátha most szerencsém lesz, villan át az agyamon. Várakozunk. A hó egyre szakad. Nagyon rázzák az angyalok a dunnáikat fent az égben. A nagy rázásnak persze az a következménye, hogy a ciha kiszakad, s hullik a sok toll. Hullik, kavarog a légben, s mire alászáll ide hozzánk, hó lesz belőle – az emberek örömére. Gyermekkoromban a duruzsoló kályha mellett szívesen hallgattam ezt a magyarázatot.
Közben én bemegyek a kazánházba megnézni, bement-e a cica a helyére? Ez alatt újabb fényjelenség. A feleségem nem tudta megállapítani honnan jöhetett. Pár perc múlva visszahúzódunk a szoba melegébe. Az óra 9:07-et mutatott. Nézzük tovább a TV műsorát, de többször pillantok az ablakra, mint a képernyőre. Számomra bizonyos, hogy nem csak a földön van értelmes élet. S hogy idejárnak a földönkívüliek figyelni, tanulmányozni bennünket, az nem kétséges, de szeretnék erről egyszer a saját szememmel is meggyőződni. Remélem, most itt az alkalom, mert a fény óriási, ez földi erejű nemigen lehet. A környékünkön nincs ipari üzem, ahonnan a fény származhatna. Villamos mozdony áramszedője által húzott ívfény ennél sokkal kisebb erejű.
Hosszú szünet, semmi villanás, csak a TV villózik az ünnepi hangulatban.
Újabb villanás! Az órára pillantok 9:46. Tépem az ajtót, kifutok újból a hóesésbe. Hiába firtatom az eget több jelenség nincs. Mielőtt hóemberré változnék, visszamegyek – kissé csalódottan – a kényelmes fotelembe. Bentről fél szemmel vigyázom az ablakot, de semmi. Lassan 11 óra is elmúlik, pihenni térünk.
Számunkra végetért 1995 karácsonya.
Epilógus:
Másnap sem hagy nyugodni a jelenség. Városunkban beszédtéma az ismeretlen jelenség, településünk több pontján észlelték. A vasúton túli területen áramszünet is volt. Ha áramszünet, akkor az ÉMÁSZ-nak tudni kell dologról. Irány az áramszolgáltató helyi központja! ( Ha lenne telefonom, odaszólhatnék, de Nagykátán élek, így nincs.) A kapunál Domonkos Pali barátommal futok össze, akihez igyekszem Rögtön neki szegezem a kérdést.
- Volt tegnap este elektromos zavarotok?
- Volt, a Hársfa utca végén lopták a fát. A hatalmas szálfát rádöntötték a magasfeszültségű vezetékre, vezetékeket szakítottak. Több embert be kellett rángatnom szolgálatba, hogy a hibát elhárítsuk.
- Hány óra körül történt a dolog?
- Este 9 óra körül.
A magam részéről igazán sajnálom a dolgot, úgy látszik, hogy UFO-t látni még várnom kell.
Megjelent a Nagykátai Újság 1996. februári számában.