Karácsony 1951.

  A fiókom mélye őrizte meg ezt a "karácsonyi üdvözletet", abból a korból, amikor még a "legfőbb érték az ember" volt.

  A II. osztály padját koptattam, amikor a tanító nénink meglepett bennünket egy ilyen lapocskával és azzal a hozzápasszított feladattal, hogy vigyük haza szüleinknek. Akkor már csak jó anyámnak adhattam át e jókívánságokat - amit a mindenről gondoskodó pártunk juttatott el neki, általam.

  Mert, hogy a "Béke ünnepe" nemsokára lesz, nehogy eszünkbe jusson Karácsonyozni, a Jézuskát szóba hozni, karácsonyfát állítani, inkább a békeharcra és az 5 éves tervre összpontosítsunk, az ünnepeken is.

  Ez a lap, hogy mennyire volt a helyi kommunisták buzgósága, vagy országos terjesztés volt-e, azt nem tudom.

   A karácsony volt "Béke ünnepe", majd "Fenyő ünnep"- re változott. Úgy emlékszem 1956 után újból Karácsony a Karácsony. Akkoriban azt mondták az emberek: a "Jézuska visszakapta az iparát".

   Ha e témában többet szeretne olvasni kattintson IDE!

   Boldog, Áldásokban Gazdag Karácsonyt Kívánok, minden kedves látogatónak!

Nagykátai Torna Egyesület labdarúgói

   Az Angliából kitóduló labdajáték divat, az adataim szerint Nagykátán, 1913. június 15-én vasárnap vált önálló egyesületté, az Aranysas vendéglőben. A labdarúgók a TURUL SE. nevét vették fel. Valószínű ez idő tájt  jelölték ki a sportpályát a vásártér területéből. Eddig az időpontig is volt némi kezdetleges labdarúgás nálunk, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület kebelén belül.
   A labdarúgópálya bal oldalán volt egy ház, nagyjából a nagy tér közepén, mely a cédulaház szerepét is betöltötte, vásárok alkalmával. A hivatali ember - ki írástudás birtokában volt - itt írta át a passzusokat ( Állatok igazolványa), az új gazda nevére.
   Nos, a labdarúgók ennek a háznak a hátsó részében tudtak átöltözni, majd a meccs végén az udvarban lévő gémeskútnál megmosakodni. Mindenki a maga lelkesedéséből játszott és küzdött Nagykáta hírnevéért. Lehet hogy a mérkőzés után kaptak egy nagy pohár szódavizet, vagy egy üveg sört, a lelkes szurkolók jóvoltából.
   Ennél régebbi képem a labdarúgó csapatról nincs, ez 1926-ban készült. A kép közepén micisapkában, csokornyakkendőben a bíró (játékvezető), a játékosok két oldalán a taccsbírók  (partjelzők) láthatók. Úgy tűnik nemzeti színű zászlókkal a kezükben.

Nagy István ecetgyára Nagykátán

   Ha kezünkbe vesszük a "Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye Általános Ismertetője és Címtára az 1931-32 évre"- c. monográfiát, akkor kikövetkeztethetjük mennyit változott településünk iparos-kereskedő összetétele azóta.
  
   Ma boltokkal vagyunk jól ellátva, mindenki eladni szeretne - más áruját - terméket gyártani már igen kevesen vállalkoznak.

   Csak úgy kapásból sorolom mi-minden készült a monográfia szerkesztés idején községünkben. Készültek cipők, csizmák, kalapok, ruházatok minden fajtája, fa kádak, hordók, a kosarak sok fajtája, kötelek az igényeket kielégítve. Gyártottak lovas kocsikat, a lovakhoz hámokat, nyergeket, a malmokban lisztet, a pékek kenyeret és egyéb pékárukat (6 pékség működött ekkor), a nyomdában kiadványokat és a téglagyárban téglákat stb.

    Ide a végére hagytam, hogy volt nálunk ecetgyár is. Az ecetgyár épületét a könyvtárral egyszerre bontották le, mert az utóbbi időben a könyvtár használta az épület első részét raktárnak. Az épület hátsó részénél érdekes fa építmények voltak, bizonyára az ecetgyártás érdekében.

   Ide teszek egy áru számlát, mely bizonyítja, hogy volt Nagykátán ecetgyár.

  A számlát 1944. augusztus 11-én, pénteki nap állították ki, tisztességgel leróva a 10 fillér számlailletéket. A számla Turi József nevére íródott, ki 53,1 literes hordóval vett ecetet, bizonyára fűszerboltja számára. Fizetett ezért 58 pengő 41 fillért, mely magába foglalja az illeték értékét is.

A szép vasútállomásunk

   A képeslap kiadóknak kedvenc témája volt a vasútállomásunk, de legtöbbször az elejéről, a sínek felől készítettek képeket. Ez a remek képeslap az állomásunk hátuljáról, a település felől készült, így láthatjuk a szép épület hátsó részét is.

   A vasútvonalak kiépítésekor nagyon-nagy gondot fordítottak az épületek igényes kinézetére, egységes állomásépületeket építettek a mi vonalunkon is. Egyforma épületek voltak Maglód, Gyömrő, Mende, Sülysáp, Tápiószecső, Nagykáta, Tápiószele, Tápiógyörgye és Újszász állomásokon, a Budapest-Szolnok vonalon.

Mindegyik megmaradt a maga méretében, csupán a Nagykátai állomás bizonyult idővel kicsinek, így az 1920-as években az épület balszárnyát meghosszabbították. A külső díszeket meghagyták, a stíluson nem változtattak - nem úgy, mint az utódok. Azok már nem voltak nagyon igényesek a szépre.

   Tehát a képen a régi MÁV állomásunk hátsó fertályát csodálhatjuk meg, azt a részt ahol az utazó közönség belépett a vasút területére. A kép jobb felébe belóg a vasúti vendéglő sarka, melyből kikövetkeztethető, hogy az is az állomás stílusában épült. Az állomás épülete előtt valószínű, hogy Strompf Pál remek autóbuszát látjuk. Legelőször ő fedezte fel erre felé, a települések közötti autóbuszjárat nagyszerűségét. Elnézve az autóbusz bal felén, akkor a távolabb a raktár faépületét látjuk, mellette tehenes fogatokkal. Azon túl - a képen már nem vehető ki, egy rakodó rámpa volt kialakítva, ahol a tehervagonokat remekül lehetett kirakodni, hiszen egy magasságban volt a vagon aljával.

   Az állomásépület emeleti részén két lakás volt, a bal felén az állomásfőnök lakott családjával, a jobb oldal az egyik forgalmistának és családjának volt a lakása.

   A kép, Kucza Péter gyűjteményének darabja.

 Csak úgy összehasonlításképpen, az állomás igénytelensége a 1980-as évek végéig.

A régi mozi

   Gyermekkorom azon ideje, mikor már elküldhettek egyedül a boltba, hozta az a lehetőséget is, hogy moziba is elmehettem. Édesanyám ezen engedékenysége eleinte csak a vasárnap délelőtti matinéra korlátozódott, ami 10 órakor, a 9 órás szentmise után kezdődött. Ekkor a jegy ára 50 fillér volt. Akkoriban ez egy gombóc fagylalt ára is volt. Arra is emlékszem, hogy nem kellett jegyet váltani, mert a pénztáros - Kati néni és hogy minden rendben menjen a szigorú Pista bácsi - oda állt az ajtóba egy székre tett dobozkával és szedték az 50 filléreket. Miután megváltunk az 50 fillérünktől, iszkolnunk kellett befelé a nézőtérre, hogy jó helyet kapjunk.
  

   A mozi épületét majdnem teljes egészében látjuk, ez egykoron az "Arany sas" nagyvendéglő, szebb éveket is látó épülete volt. A  nyitott ajtóban Ajtay István a mozi igazgató áll, népszerű nevén a "Pipás".
   

  A képen a mozi régi, átépítés előtti állapota látszik, ami elég rozoga. A volt vendéglő ablakai, ajtója is meg volt. Az ajtó még csak hagyján, mert ott tódul ki a tömeg vetítés után, de az ablakok nem igen kellenek a mozi falára. Bizonyára gondosan elsötétítették, mert ugye a filmvetítést sötétre találták ki.
   

  A mozi ezen állapotában azon az ajtón járt be a közönség, amelyben az igazgató úr áll. Az ajtóval szemben volt a pénztár. Innen jobbra fordulva, pár lépés után volt a jobb oldali terembejáró. A bal oldali bejáróajtót egy alagúton közelíthettük meg. Ez azért volt, mert a gépház - a vetítőgépekkel - a pénztár, és a baloldali bejáró alagútja fölött működött.

   A falon kétrekeszes vitrint látunk, ahová a most vetített és a következő filmek képeit rakták, csábításképpen. Az első ablakban moziplakátot tettek, amely a "Láp virága" c. magyar film vetítésére hívogat, mely 1942-ben készült. ( Az interneten ma is megnézhető!)

   A fénykép a 1940-es évek vége felé készülhetett.
   A képet a "Nagykátai emlékek" oldalról kölcsönöztem.

Templomunk régi képe

   Igazán remek képhez jutottam az előző hetekben. Helytörténeti szempontból szenzációsnak is írhatnám. Pár évtizede már kezembe került ez a fajta kép, tehát ismertem már, de így eredeti formájában, csak most kaptam meg. A kép maga 17x23 cm-es nagyságú, ami szép míves, bár már erősen megkopott, sérült, ráadásul tintával leöntött, paszpartura van ragasztva, annak mérete pedig 30x36-os.

   A kép 1903 nyarán készülhetett. A szép pillanat nagyszerűségét "STRIBERNY F. fényképész N-kátán" fedezte fel és merevítette képpé, az utókor számára. De lehet, hogy ez eszében sem volt, csupán üzleti okok vezérelték a fotográfus mestert.

 
   1903. május 5-én egy keddi nap kezdtek hozzá a templomunk bővítéséhez, melyet a hívek felszaporodott lélekszáma indokolt. Alig telt el öt hónap, 1903. október 11-én vasárnap, már szentmisét tartottak az átépített templomban. Igaz, a festési munkálatok még 1907-ig eltartottak.

   A kép azt a mozzanatot ábrázolja amikor a torony átépítése előtt leengedik a harangot, hiszen a torony faszerkezetének átépítése alatt nem maradhatott a helyén.
A toronyból kinyúló gerendára csigasor van szerelve, így a harang szép lassan, de biztosan éri el az anyaföldet. Az idő benne volt már a délutánban, hiszen az árnyékok már a földön nyúlnak.

   Látszik, hogy a templomot már átépítették, de a torony süvege még a régi formájú. A harang leeresztése után fogtak hozzá a torony megújításához. Ekkor veszítette el az itt látható süvegalakot és építették rá a ma is látható formát. Ezen a képen még láthatunk egy cseréppel fedett párkányt a torony két oldalán, ami ugyancsak a felújítás során tűnhetett el.

   A nagy eseményre összesereglett Nagykáta apraja, nagyja. De milyen jó hogy összeverődtek, hiszen láthatjuk milyen ruhában jártak a kicsi és a nagyok. Mai szemmel rögtön feltűnik, hogy mindenkinek van valami fejfedője. A lányokon, asszonyokon ott a kendő. A fiúk és a férfiak viselete a kalap volt, amit szinte semmilyen körülmények között el nem hagyott a férfiember, mert nagy becsülete volt a régi világban efféle fejfedőnek.  

 Igen célszerű ruhadarab volt még e korban a bő gatya. A gyereke nagy részét látjuk e viseletben, de nagyítással észrevehetünk idősebbeket is. Nadrágos ember ritkábban tűnik fel még ekkoriban. Itt mindjárt a kép alsó jobb szélén látunk kettőt. Valami fontos emberek lehettek, vagy elöljárók, hiszen sötét öltöny fehér inggel - de lehet, hogy az csak inggallér - a ruházatuk, még hétköznap is. Vasárnap az nem lehetett, akkoriban vasárnap nem dolgoztak az emberek. Mert a 3. parancsolat így szól: Az Úr napját szenteld meg! Ez alapján elképzelhetetlen, hogy a harangot vasárnap eresztették volna le a toronyból..

A régi strand

    A nagykátai artézi strandfürdő, az adatok szerint valószínű, hogy 1934 nyarán nyithatta ki kapuit a nagyérdemű, fürödni vágyó közönség előtt. Másik évszakban nem is volt érdemes, hiszen a medencét artézi kút táplálta, ami egy mélyfúrású kút volt, de nem meleg vizű. Ami a lényeg.
   A medence vizét csak a nap melegítette, úgy ahogy. Hétfői volt az a nap amikor a medencébe kellő söprögetés után friss vizet eresztettek egy nagy vastag csövön keresztül. Akkor szép tiszta volt a vize, de ha bele ment az ember, elakadt a lélegzete az bizonyos, olyan hideg volt. Hétfői napon elég nagy önuralom kellett a fürdéshez, valószínű a jeges medve is remekül érezte volna itt magát. A nagy nyári melegek után vasárnapra már eléggé jó volt a víz hőfoka. Csak akkorra úgy bezöldült, hogy a látótávolság 10 cm-re csökkent, mint egy ködös téli napon. (A KÖJÁL akkor még nem igen működött.) Vasárnap záráskor már kezdték leereszteni a bealgásodott vizet és hétfőn minden kezdődött előröl.
   Szép nyári napokon zsúfolásig megtelt a strand területe, medencéje. Igen vidámak voltak a strandolók, szomorú ember nem jár a strandra. A nagy sikongástól, a kiabálástól, a zsivajtól, a lármától, na és a víz záptojás szagáról már jó messziről meg lehetett tudni hol a fürdő.
   A képeslapkészítők kedvenc témájává vált a strandfürdő, szerencséjére az utókornak. Azt hiszem, hogy az itt bemutatott képeslap talán az egyetlen bizonyíték arra, hogy volt kör alakú gyermekmedence is, a téglalap alakú medence mellett. Egy darabig a gyermekek öröme volt egészen addig, amíg a sarkon meg nem jelent a TÜZÉP. (TÜZelőanyag és ÉPítőanyag kereskedés.) Ki tudja milyen okból, milyen észjárás alapján, de a TÜZÉP bekebelezte, vagyis leválasztotta a remek kis kör alakú medencét a strandról. Ezt én még hitelesen állíthatom, mert magam is láttam, amikor drága jó Anyámmal valami tüzelni valóért voltunk a telepen.
   Egy későbbi időpontban a medence kivételével átépítésbe kezdtek. Elbontották a kabinokat. Helyette két kabinsor épült a telek két szélén, a medence oldalaival párhuzamosan. A régi kabinsor helyén kőházat emeltek, benne 4 kádfürdővel, meleg vizes üzemmel és egy gondnoki lakással. Ez nagyban növelte a strand komfortját, mert a kádfürdők télen is üzemeltek. Akkoriban igen ritka volt az a ház, amelyikben fürdőszoba volt. A lavóron kívül nem igen volt más fürdőalkalmatosság.
   Be is fejezem most a régi strandunk ismertetését, legközelebb egy újabb strandképpel folytatom a történetet.
   A kép Kucza Péter gyűjteményéből való.

A strand építése

   Az 1930-as évek elején fogalmazódott meg a község igénye egy strandfürdő építésére. A helybéli tehetősebb emberek, vállalkozók fogtak össze a terv megvalósítására. Létre hozták "A Nagykátai Artézi Strandfürdő kft"-t, melynek kebelén belül nekilódult az építkezés. Az anyagiak előteremtésére "üzletrész jegyeket" bocsájtottak ki. A strand építésére, a község perifériáján, a temetőn túl lévő üres terület tűnt a legjobbnak, ahová hamarosan fel is vonultak a kivitelezők.
   Az építkezésről eddig két kép került elő, mind a kettőt Somogyi Lajos képesített kőműves mester birtokában volt, bizonyára ő is rajta van a képen, de talán már nincs olyan ember, aki felismerje. A képeket fiától - Somogyi Tibortól - kaptam, (A 80-as években) aki ugyancsak apja nyomdokaiba lépve, maga is a község neves kőműves mestere volt.
   A képeken a medencék építésének mozzanatait látjuk. A függőleges  medence oldalfalakon még jól látszanak a vasbeton elemei, szerelvényei, amitől a beton, vasbeton lesz. A medence alján azok már eltűntek a betonozás következtében.
   A kép hátterében a kabinok, öltözők épülnek, párhuzamosan a medence építésével.
   Bizonyára ekkor épült egy kőralakú gyermekmedence, amit sajnos építés közben nem fényképeztek le.
   A strandot már a kezdetekkor "artézinek" nevezték, ami azt jelenti, hogy mélyfúrással teremtették elő a szükséges vizet, méghozzá olyan mélységből ahonnan a víz önmaga tör a felszínre. A strand vizének kénes "záptojás" szagát néha messzire elsodorta a szél. (Ehhez hasonló, de kicsit gyengébb szaga, a Bundy malom udvarán lévő artézi kútnak volt.)
   Az adataink szerint a lakosság a strandot, talán - pontos dátum nem került még elő - 1934-ben vehette birtokba.
   Igazi örömünnep lehetett az a nap.
  
   Forrás: Kucza Péter: Nagykáta anno - c. műve

Honvédemlékszobor

   A tápióbicskei ütközet legelső emléke Nagykáta főterén emelkedett a magasba. 13 évvel megelőzve az eredeti csatatéren, a Tápió folyó hídjánál felállított gyönyörű honvédszobrot.
   1897. április 4-én vasárnap avatták az emlékművet, igen szép külsőségek közepette. Ha az évszámokat vizsgáljuk érdekes következtetésekre jutunk. Az emlékművet a tápióbicskei ütközet 48. évfordulóján avatták, napra pontosan, és a szabadságharcunk kitörésének 49. évfordulóján, az eltérés itt 20 nap.
   A nagy napról a Vasárnapi Újság 15. száma tudósít, ekképpen:
   "Nagy-Kátán e hó 4-én mintegy 7000 főnyi közönség jelenlétében leleplezték a nagykáta-bicskei csatában elesett honvédek emlékszobrát, amely a kátai járás hazafias közönségének adományaiból épült fel.
   Gerenday Béla akadémiai szobrász szépen mintázta a magas korinthosi oszlopot, melynek tetején öt ágyúgolyó, talpazatán pedig babérkoszorú és győzelmi jelvények vannak művészileg faragva.
   Az ünnepi díszbe öltözött városban a hangulatot a lovas bandériumok, virág és lombfüzérek, tarackdurrogások emelték.
   A szép ünnepély délelőtt 11 órakor a nagykátai dalárda énekével vette kezdetét, azután Keglevich Gábor gróf, a szoborbizottság elnöke beszélt, átadván a szobrot Nagy-Káta közönségének, amire Gemperle főjegyző válaszolt.
Majd Gullner Gyula képviselő mondta el hazafias, lelkes ünnepi beszédét nagy tetszés között, mely után Lévay Mihály szavalta el erre az alkalomra írt költeményét; végül a kispesti dalárda énekelte a Szózatot, mely után gyönyörű koszorúkat raktak a szoborra Nagy-Káta város közönsége, iparosai és a 48-as honvédek nevében.
   Délben díszebéd volt, melyen mintegy 220-an vettek részt Pest megye, Nagy-Káta és környéke kiválóbbjai közül.
   Este fáklyás menettel kivonultak a temetőben lévő honvédsírokhoz, a hol Lukács Gyula képviselő tartott beszédet.
   Különösen lelkes fogadtatásban részesültek azok a tisztes ősz hazafiak, a kik egykor részt vettek a bicskei ütközetben s ez alkalomra itt az ország különböző vidékeiről megjelentek..."

   Az emlékművet a piactéren állították fel – akkor Kossuth tér volt a neve – egy kis mesterséges dombra telepítve. Körbe is kerítették egy léckerítéssel, ezt a piactér forgataga indokolhatta. Az emlékmű eleje a rom. kat. templomra néz. A talpazatán lévő kőkoszorú is mutatta az elejét. Erre már sokan nem emlékeznek, olyan régen leesett az onnan. Pár éve "restaurálták" az emlékoszlopot, fel is tettek rá egy silány kőkoszorút, ami nem sokáig bírta, leesett az is. Azóta megint csonka a városunk egyik legszebb emlékműve.
   A szép korinthoszi oszlop a fotográfusok kedvence lett. Már az 1900-as évek legelején megjelentek a képeslapok róla, melyek széthordták a nagyvilágba, a nagykátai emlékmű szépségének hírét.
Forrás: Kucza Péter: Nagykáta, Képek a múltból c. könyve.

Az emlékmű oldalán található márványtáblák. 

Neves vendégek Nagykátán.

   Az első világháborút megjárt veteránok (frontharcosok), 1929-ben alapították meg az Országos Frontharcos Szövetséget. A szövetség céljai a következők voltak: a világháború volt frontharcosai között továbbfejleszteni a bajtársias szellemet, katonai fegyelmet és a kölcsönös áldozatkészséget. Tagjai számára erkölcsi védelmet nyújtott, és igyekezett azokat segíteni. 1939-ben nevüket Tűzharcos Szövetségre változtatták.
   A nagykátai frontharcosok 1936. május 24-én, vasárnap nagy ünnepséget rendeztek, egyrészt azért mert csapatzászló szentelést tartottak, másrészt valószínű, minden jel erre mutat, hogy a Hősök Napját is ekkor tartották.
   E jeles napra meghívták József főherceget is, aki bizonyára szívesen tett eleget a meghívásnak, mert Nagykátán, illetve a Keglevich családnál Egreskátán, szívesen látott vendég volt több alkalommal.
   Akkoriban a legcélszerűbb közlekedési eszköz a vonat volt. Így József főherceg is vonattal érkezett a nagykátai állomásra. 10 órakor futott be a pályaudvarunkra a gyorsvonat, feltételezhető, hogy az 1. osztályú vagonban kényelmesen utazott idáig.
   A vasútállomáson fogadóbizottság várta, és a Keglevich birtok legjobb, parádés kocsija.
   Az üdvözlő szavak után kocsiba szállt József főherceg (katona ruhában), Ney Géza Pestvármegye főjegyzőjével.
   A bakon Zakar Pál uradalmi parádés kocsis ült, fekete, kifényesített pitykegombos mellényében. Mellette - a kép előterében - ugyancsak pitykegombos díszruhájában ül Krémer József az uradalom vadőre.
   A kép még a vasútállomáson készült, a helyre utal a háttérben lévő, úgynevezett sürgönyoszlop, tele sűrű dróthálózattal. Csak a vasútra voltak jellemzők ezek a sűrűn vezetékelt nagy oszlopok. Ney Géza háta mögött egy Frontharcos sisakban lévő embert láthatunk. Talán ez igazít el bennünket a fotográfia készültének napjáról.
   A kép hátulján nincs évszám, ezért kell figyelni miről mesél a kép.
   Az adatok forrása: Kucza Péter: Nagykáta anno II. című könyve.