Eperfák a Dózsa György úton

Az eperfáknak valamikor nagy divatja volt. Célszerű egy fa volt, majd minden házban volt ilyen, némelyik hatalmasra nőtt. Volt belőle amelyik fekete epret termett – jó lila lett a gyerekember szája tőle. És volt fehéret termő fa is, mely éréskor kicsit rózsaszínű lett, na, ezt szerettük a legjobban. Az udvaron lévő fát a gazda jól megrázta, kiengedte a malacokat, azok is rögtön rácsaptak a csemegére.

Talán, az 1800- as évek vége felé beindult a selyemhernyó tenyésztés. Településünkön az 1900-as évek legelején már " selyemtenyésztési felügyelőség" működik. Akik vállalkoztak e nemes cselekedetre, azok kaptak hernyókat egy dobozzal. Na, ezek a falánk jószágok csak ettek, csak ettek. Hordani kellett nekik az eperfa levelét rendesen, addig míg be nem gubóztak. Akkor, az aki kiadta a hernyókat, visszavásárolta a szép rózsaszínű gubókat.Az eperlevélből egy kis pénz lett gubókból meg selyemszál. Szólt is a mozgalmi dal rendesen „Sződd a selymet, elvtárs!”. ( A YouTube-on most is meghallgatható! )

"A szekszárdi m. kir.selyemtenyésztési felügyelőség is s hozzáforduló községeket, szederfa-maggal és csemetéket bőségesen ellátja, s minden útbaigazítást megad. A kiültetés évről-évre több: 1908-ban a közutakra és közterekre 14437 db. szederfát ültettek ki. Ez idő szerint a a selyemtenyésztést a kalocsai és a kiskőrösi járásban űzik a legtöbb sikerrel."
Írta a Dr Borovszky Samu által szerkesztett: Pest-Pilis-Kiskun-Vármegye I-II kötetes monográfiája, 1910-11-ben

  

Az eperfának valószínű az amerikai szövőlepke tett be, mert emlékszem olyan évre amikor az elszaporodott hernyók csupaszra rágták a fákat a nyár közepére. Ezután kezdtek eltünedezni a szép eperfák. Városunknak van egy része melyet Epresnek neveznek, bizonyára nem véletlenül.

   

A Dózsa György út – régi szép nevén Erzsébet királyné út – mindkét oldalán valaha eperfákat ültettek. Ez a fasor ágai különlegesen voltak nevelve, egy szál vastagabb drót segítségével összeölelkeztek, összefonódtak a fák, szinte keretet, kordont alkottak az út szélén. A lombok teljében szép látvány volt ez a fasor.

De ilyen eperfasor volt még a Tápióbicske felé menő úton is.

A fasort valamikor kiirtották, de pár kép még maradt róluk.

A képeket Rada István kölcsönözte.

Érdekesség, Vancsik tanár úr festménye az eperfákról.

Vízi malom a Tápión

Az ember véges emlékezete sem mesél már róla, legfeljebb a levéltárak porlepte polcain akadnánk a nyomára, ha az okiratok tömegét böngésznénk. Érdemes volna kutatgatni, mert az egykori iratok emlegetnek még egy malmot, ami vízi malom volt és a Tápió folyócska adta az energiát.

Legelőször egy hajdani népszámlálási adatban olvastam, hogy Nagykátának ennyi és ennyi a lakosa és még kettő a vízimalomban. Ezek szerint településünknek volt vízimalma, ami kicsit hihetetlen volt.

Telt múlt az idő és Kucza Péter barátom képeslapgyűjteménye egy gyönyörű kőnyomatos üdvözlőlappal gyarapodott, melyet 1900-ban adtak postára. És mi van a szép képen: egy romantikus szépségű vízimalom. Az is lehet, hogy az eredetiről rajzolták, de az is lehet, hogy csak fantáziarajz. Minden esetre, ha Nagy-Kátán – mert így írják a nevet – nem lett volna vízi malom, bizonyára nem adták volna ki képeslapon. Ide is teszem, gyönyörködjenek Önök is!

Az igazi bizonyíték, arra, hogy a malom létezett a Tápión, most következik.

Ez egy katonai térképdarabka az 1800-as évek második feléből. Ezen pontosan látszik hol volt a malom, az Erdőszőlői gulyalegelő szélén volt, ott, ahol a Tápiószentmárton felé vivő út átszalad a Tápió hídján.

De látható a malom, egy korábbi, nagyjából 100 évvel korábbi térképen is - amely ugyancsak katonai térkép - ennek rajzolása 1763 és 1787 között történt.

Érdekesség még, hogy a Tápió kénye - kedvére ott folydogált ahol a kedve szottyant. (Megfutamodott Klapka – a tápióbicskei csatában – csak T. Szelénél tudott lovával átmenni a túlsó partra.) A malomtól följebb a tápióbicskei hídnál még egy csőszházat is láthatunk, ezen az igazi pontossággal elkészített térképen.

A vízi malmon az idő túllépett, romja sem maradt. Kár! Bizonyára a faluban beindított két új malom mondta ki rá az ítéletet.

Barátságos csapatkép

Hogy a mérkőzés mennyire volt barátságos, vagy bajnoki, arról már senkit nem tudok megkérdezni.

Tény, hogy 1929. június 29-én szombaton, a KTK, vagyis a Kőbányai Torna Klub csapata volt a nagykátai Turul SE vendége. A mérkőzés azon a pályán folyt, amit a nagy kiterjedésű vásártérből hasítottak ki, s amely mind a mai napig a labdarúgást szolgálja, a régihez képest jócskán megnagyobbítva a terület.

A sötét mezben a vendég csapat az első három sorban, guggol, ül és fekszik.
A mieink a hátsó sort töltik ki fehér mezben. A mellrész sötét sávjában a pajzs alakban ferdén beleírva: TURUL.

A TURUL SE és a KŐBÁNYAI TORNA KLUB mérkőzés 3 : 3 -as döntetlennel végződött.

A képen már nem tudni kik vannak, de húszas évekből fennmaradt egy névsor kik akkoriban a csapat tagjai voltak: Basa Mihály, Botka István, Bukovics Ferenc, Gödöllei László, Juhász Sándor, Kálmán Béla, Léló István, Lukács Kálmán, Minik Kálmán, Pilissy József dr., Schwarz Hugó.

( Egyes adatok azt mutatják, hogy Nagykátán 2013-ban volt a labdarúgás 100 éves.)

Bernát malom a Sütő utcában

Ezt a malmot még láttam működni. Számomra nagyszerű látvány volt, csattogó szíjaival és az utcára kihallatszó semmire sem hasonlítható zúgásával. Amennyiben a merszem engedte, be-be nézegettem e különös, már-már varázsolt világ tágra nyitott ajtaján. Forogtak a kerekek, egyik erre, a másik arra. A garatra csatolt sovány zsákok, csak növekedni és pöffeszkedni tudtak. Majd valaki vállra kapta és elnyargalt velük valamerre. A kívül kopott világ - mert elég romos volt az épület - bent csodavilágot takargatott.

Az őrlésre hozott gabonák - a lovaskocsikon - a malommal szemben lévő telken várakoztak szép sorjában. Úgy gondolom az a telek is a malomhoz tartozott, mert csak a malom leállítása után épült a telekre lakóház – Árpád utca 22. – 1952-ben.

Nagykáta belterületén két malom volt, egyiket Bernát a másikat Bundy malomnak nevezték a tulajdonosok nevéről. A Bernát malmot már az 1881-ben megjelent térképen is látjuk és úgy tűnik nem messze tőle ott a Sződy malom is.( Sződyék voltak a tulajdonosok a Bundyék előtt.)

A Bundy malmot a németek felrobbantották. A Bernát malom még az 40-es évek végéig működött. Majd egyszer leállították a malmot és többet nem volt szükség az újraindítására, "nyugdíjba" vonult. Az 50-es években már csak cseretelepként szolgált. A gabonát becserélték a Pándról szállított lisztre. A malom lebontása után lakóházak épültek a helyére.

A kép 1961-ben készült a gimnázium udvarának rendezésekor. A felvétel készítésekkor nem a távoli malom épülete volt a fontos – nekem meg csak az – így levágtam a kép alját.

A képen az 1. számú nyilacska mutatja a malom épületét, mely akkor még állt. A 2. számú nyilacska a Árpád utca és a Gyóni Géza utca sarkán lévő Horváth féle házat jelöli, a tájékozódás könnyítése érdekében. Az utca másik oldalán még egy kisebb erdő látható.

A képet a "Nagykátai emlékek" internetes oldal kölcsönözte.

A felvonulók kocsija

Lőcsös kocsi vesztegel a Szabó Kálmán tulajdonában lévő, Dreher söröző előtt. Bizonyára csak a fényképész kedvéért rántották meg a ló száját, nem a szomjúság okából, mert bizony a kocsma ajtója zárva van. Valami felvonuláson lehettek az utasok, vagy épen oda tartanak, ez látszik is nem mindennapi ruházatukon. A kocsi és a lovak is szépen feldíszítve. Hogy a díszítéshez honnan szedték a zöld ágakat azt nem tudom, de érdekes, hogy az akác fákon nincs lomb, így nem a lombos fák ideje van. Kora tavasz, vagy késő ősszel lehetett. A bámész gyerekek rövid nadrágja ne tévesszen meg senkit, hogy a jó időnek ideje van. Harisnyával vagy térdzoknival hordtuk a nadrágunkat, a fagyok  beálltáig és utána jött a mackó. A gyerekember mikor megkapta az első igazi hosszúnadrágot, nagy nap volt az és kitüntetés számára.

Aznap a felhős ég járta, hiszen árnyék sem fekszik a földön, így még napszakot sem lehet saccolni.

Írom, mert nem tudják, hogy két kocsi vesztegel a kocsma előtt. Az egyiket a ló húzta, a másik meg fent ül a bakon és biztos kézzel fogja az ostort és a gyeplőt. Ő Kocsi Pál.

A kép színes. No, nem olyan mint mostanság. Hanem olyan, amit az ügyes fotográfus utólag kiszínezett. E-képpen keletkeztek a régi színes fényképek.

A palatetős kocsma már régen eltűnt, a régi nevén Dezseőffy Emil utcában, mai néven István király úton volt, a 8-as szám alatt fogadta a szomjas vendéget. Most üres telek tátong a helyén. Gyermekkoromban egyszer jártam ott és igen elámultam a falak festésén, csoda volt az számomra. Ne kérdezze senki, hogy mi volt ráfestve, de tisztán emlékszem, hogy nekem nagyon tetszett.

A képet Molnár Gáborné Kocsi Mária kölcsönözte.

Legények a Czakó kocsma előtt

A legények csoportja a Czakó kocsmából sereglett ki a fényképezés kedvéért. Ez a tény az épületet díszítő elemekből biztosra megállapítható. (A kocsmát Czakó Pál alapította 1930-ban és még ma is működik.)

Hogy vasárnap volt, az is bizonyos, hiszen mindenkin ünnepi ruha van. Akkoriban még csak a vasárnap volt az a nap, amikor nem kellett dolgozni. Dél körül járhatott az idő, az árnyékok igen rövidek. A katona posztó köpenye árulkodik arról, hogy kora tavasz lehetett, esetleg késő ősz.

Összegyűlt a legénycsapat a kocsmában, erre külön ok lehetett a két társuk szabadságos mivoltja is. Akkoriban a szabadságos katona nem dobta le a mundért rögtön ahogyan hazaért, hanem büszkén viselte, bárhová is ment az itthonléte alatt.

A csoportban számomra felismerhető Koncz István - népszerűbb nevén "Csuka" Pista bá’ középen katona ruhában, köpeny nélkül -  a nagy foci rajongó, ki igen sokat tett Nagykáta sportéletéért.

A kép 1939-ben vagy 1940-ben készült a katonák ruházata árulkodik erről.

A képet a Koncz család bocsájtotta rendelkezésemre.

Koncz István borbély és fodrász

Koncz Pista bá’ neves személyisége volt Nagykátának. Talán a sportszeretete, de inkább úgy írom, hogy a labdarúgás szeretete tette ismerté. De ez inkább egy sport kép témája lesz majd.

Mint a cégtáblán is látjuk, borbély és fodrászként is tevékenykedett, ezáltal igen sok nagykátai került a keze alá, frizura, meg más, fejen elvégzendő dolog ügyében.

Mint a cégtábla hirdeti borbély is volt Pista bácsi, aki a szakállt, bajuszt is tudott igazítani. Nagy dolog volt ez akkoriban, mert magyar ember nem igen mutatkozott szépen formázott, vagy pödört bajusz nélkül, a nyilvánosság előtt. E fontos tudomány mellett hajat is vágott, igazított, kinek mire volt szüksége.

Az üzlet két oldalán felfüggesztve, réztányérokat himbált a nyári fuvallat. Ezek voltak az üzlet cégérei. Az tulajdonképpen egy borbélytányér stilizált változata. Volt aki szépen kiszidolozta hagy ragyogjon, s volt aki hagyta, hagy patinásodjon.

A segéden megfigyelhetjük, a kor jellegzetes nadrágját, a térdnadrágot és a mesteren a makulátlan fehér köpenyt.

Az efféle csinosító műhelyek fontos pontjai voltak a településeknek. A hírek ide összpontosultak és innen száguldottak szét, mint katonaságnál a szakácsoktól.
Üzlete a Gazdag utcán volt, vagyis a mai Kossuth Lajos utca 19-ben. A házat eléggé átépítették, az egykori üzletnek írmagja sem maradt.

Somogyi Lajos kőműves, mesterlevele

Neves mester volt a kőműves szakmában Somogyi Lajos. Építkezéseiről nem sokat tudunk, az a pár kép maradt fent talán, amit még a fiától Somogyi Tibortól kaptam. (Ő is apja szakmáját folytatta.)

Somogyi mesterről már írtam a 2014. február 17-ei és a 2015 október 5-ei jegyzetemben.

Most a mesterlevelét mutatom be, ami nem nagyon díszes, de szép vízjeles a papírja és a nyelvezete nagyon szép.

Az oklevélen megjelölt Szilágy megyei település - Peér - még meg van, ahol Somogyi Lajos született 1894-ben, még a boldog békeidőkben. Kicsit átkeresztelték, ma a magyar neve Szilágypér. Somogyi úr születésének idejében még rémálomban sem jött elő, hogy Szilágyságot is – a többivel együtt – egyszer majd elrabolják és Romániához csatolják.

Érdekes még a stabilitás, ha alaposan megvizsgáljuk a bizonyítványt.

Olvassuk, hogy a rendelet, mely alapján kiállították az okiratot, 1894. október 30-án született. Ez a rendelet még a vizsga napján is érvényben volt, vagyis 1930. május 24-én. Jó volt az, nem kellett rajta változtatni az elmúlt 36 évben.

Az űrlap is kiállta az idők próbáját, hiszen a lap alján a nyomtatási dátum: 1914. április 22

Koncz László közvitéz

„A felvételen egy közös gyalogezredbeli közlegény látható, valószínűsíthetően a Nagy Háború első időszakából. Sapkarózsája (FJI = Franz Joseph der Erste) és a kétfejű sassal díszített övcsatja mutatja, hogy nem honvéd, hanem közös bakával van dolgunk. Fején 1915 M. csukaszürke legénységi tábori sapka van, és 1908 M. csukaszürke tábori zubbonyban feszít, amelyen gyalogsági mesterlövész bojt látható. Már 1912-1913 folyamán is katona lehetett, ugyanis bal mellén a Mozgósítási Kereszt, vagy hivatalos nevén az 1912-1913-as Emlékkereszt látható. Zubbonya jobb mellrészén ügyességi jelvény figyelhető meg, de közelebbről típusa nem felismerhető. A közlegény oldalfegyvere az 1895 M. Mannlicher legénységi szurony.”

 A katona kép Babucs Zoltán hadtörténésznek mesélte el a leírtakat.

Koncz László közvitéz - ha az emlékezetem nem csal - az 1970-es évek végén még élt, tehát túlélte mindkét háborút. Akkoriban került hozzám az alant bemutatott kőből készült nagyméretű jelvény. Az 1929-ben alapított Országos Frontharcos Szövetség jelvénye volt ez, ha a „Koncz László közvitéz becsülettel harcolt” szöveget levesszük róla. Ezt a jó nagy 30x60 cm-es, műkőből kiöntött "jelvényt" valami sírköves készíthette, persze cserélgetve a megrendelők neveit. Akkoriban azt hallottam, hogy a házak utcai homlokzatán az oroszok bejövetele (1944) előtt kint volt és csak akkor akasztották le a szegről, nem tudni merre fordul a világ, gondolattal. A vaspálcával megerősítetten kiöntött műkő jelvény hátulján, a felakasztáshoz egy drótfül is szolgált.

   Kettétörve került ez a jelvény hozzám, egy réz szalaggal vettem körbe, így kibírja a felakasztást is.

   Nem bizonyos, hogy a kőjelvény azé a Koncz Lászlóé volt akit a képen látunk, de nagy a valószínűsége.

   Koncz László katonaképét Kucza Péter: NAGYKÁTA  ANNO II. - könyvéből kölcsönöztem.

Kereszt a zsidó templom előtt

Igazán remek kép került elő egy fényképalbumból. Nyugodtan nevezhetjük ritkaságnak is. A kép arról a hányatott életű kőkeresztről készült, valamikor a háborús évek előtt, amelyiket a zsidó templom elé állítottak 1909-ben. Az évszám jól látszik és nagyítva kivehető az állíttató neve is: Fábián István. A márványtábla teljes szövege: „Isten dicsőségére állíttatta Fábián István a Mária Társulat ájtatos tagja 1909”

Nagyon jól látszik - és ez által szépen behatárolható a volt helye - a kereszt mögött a zsidó templom két jellegzetes tornya. A kép jobb oldalán - a távolban - még ma is álló házakat fedezhetünk fel.

Azért írtam, hogy hányatott életű, mert itt az eredeti helyén addig maradt, amíg a községünk vezetése el nem kezdte a szép nagy tér beépítését. Három alapos pofont kapott az egykori piacterünk: az ÉMÁSZ épületét, az úgynevezett Kókai boltot és a templom előtti lakóházat. Az ÉMÁSZ székháznak hely kellett, így a keresztet elszállították valahová az Epresbe, hogy hová, azt eddig nem sikerült megtudnom. Majd innen is tovább kellett vinni és most a Kázmér utcában látható.

A képet Panzer Ferenc fényképalbuma őrizte meg, az 1930-as évek vége felé készülhetett.