Városunk malmai

Arra gondoltam, hogy térképen nem mindenki ismer mindent. 

Így ismét mesélek azokról amelyek érdekesek.

Sok-sok ezer években vetettek már a földekre gabonákat. (A történelemben i.e.8000-10000 évet írnak.) A magok megértek, de hogy hogyan őröltek? Először kövekkel, de a rómaiak ügyesek voltak, vízimalmot építettek. Már azt írták, hogy egy nap 4 mázsát őröltek, vízimalommal.

Nagykáta környékén elég sok gabonát termesztettek. De azokat meg is kellene őrölni, hiszen a kenyér a gabonából kezdődött. Kézzel-kővel nehéz volt a munka, nem lehetett örülni az őrölésnek. Addig-addig igyekeztek, hogy rájöttek, hogy a természet is tud segíteni. Tehát építettek, három fajtát. Mégpedig a vízimalom, a szélmalom és a szárazmalom. A pici víz, ér, patak, már ezeknek is ügyesen befogták az erejét és szépen pörög a vízikerék. ( Tápiónál volt a Nagykáta község vízimalma.) 

A szélmalom építését a Hollandiából hozták, az ott tanuló református fiatalok. 

A harmadik a szárazmalom volt. Aminek nem kellett sem a víz, sem szél.

Városunkban két szárazmalom működött. Az 1. számú két kerengő sátorral, a 2. számú malom, már három kerengősátorral dolgozott, az erő ott volt. A dolgozók, a lovak voltak, általában 2 vagy 3 ballagott körbe-körbe, annyit amit kellett. A lovak vagy tehenek - ami van -  körben mennek  és egy tengely átviszi a malomba a forgást. Ezáltal megindul a malomkerék és többi mozgás is, idővel megdagad a zsák, tele liszttel. 

Az 1. számú malomnak két kerengő sátora volt és köztük két malom.

A 2. számú malomnak három kerengő sátora volt, ott három malom létezett.

Amikor az áram megjelent, eltűntek a szárazmalmok, az áram hajtotta a nagy zúgó malmokat.

Szép hazánkban csak egy városban maradt még a szárazmalom, amely működik is. Szarvas városában.

Az 1863-as malomösszeírás szerint az országban 7966 szárazmalom működött.

Nagy-Káta mezőváros

Kicsit vissza megyek Nagykáta múltjába, talán nem is olyan sok év van a hátunk mögött, nem is sok a 244 év.

1782-ben elkezdődött a Első Katonai Felmérés, Magyarországon. A térképek írásait németül írják.

Nem kis munkájuk volt, mert a befejezés 1785-ben lett vége. Négy év kellett a nagy területnek bejárásához. Jó lenne tudni, hogy gyalogoltak, vagy lóháton, vagy kocsin járták be a szép magyar országunkat?

A nagy térképről, csak Nagykáta területét teszem ide, hiszen nekünk csak ez kell:

Ezen időkben Nagy-Káta már mezőváros volt. Mária Terézia, Magyarország királynője, 1743-ban mezővárosi rangot adott. 

A térképén látszik két páros fekete kerék. Az a két szárazmalom. Azt is lehet látni, hogy nagy területen volt a szőlő. A szőlő szereti a homokot, azt hallottam, hogy a szőlő gyökere szárazabb éghajlaton akár 30 méterre is lekúszik.

A téli Nyík-rétje

Süvít a szél, felkapják a fehér buckákat, azok szállnak-szállnak, pihenése sem volt a csillogó-villogó hónak. Hatalmas réteken nyargalnak a nagy örömmel. Erdők nincsenek, ritka tanyák nem akadályozzák, a fergeteget.

Mikor lesz már csend, ahol a vastag hó nyugodtan hasal a réteken?

A következő nap lecsitult, a szél pihen. A Bodrogi tanyából egy lovacska ballag kifelé, szánkót húz, két ember ül a bakon. Messzebb nádkúpok feketéllnek, az volt az irány a lovacskának. Nem sokára meg áll a négylábú, hátára bundát vetnek, ne fázzon. A két ember kézbe veszi a villát, a kötegeket szépen okosan rámolják a szánra. Egy ember ügyesen rakosgatja, a másik adogatja. Emelkedik a nádkéve a szánon, nemsokára indul a tanyába. Nagy halom van már a szánon, megfeszült a hám, a lovacska elindult a tanya felé. 

(Az adogató feje, a ló háta mögött látható.) 

A fényképet Bodrogi Sándor készítette, 1937. december 31-én Nyík-rétjén, 88 éve.

Nagykáta szépsége

A fatörzs mögül egy szép arcú hölgy mosolyog felénk. Mivel hogy beléptünk egy új évünkbe, bizonyára nekünk sugározza a szép,  jó és boldog évet.

Köszönjük Kedves!

Nagykátán tudtommal két kőnyomatos képeslapunk van, ezek jelentik a kezdetek-kezdetét.

Ezeknek a képeslapoknak a hátulján csak címezni lehetett. A kép első részén, valamennyit írni volt hely, de csak üdvözleteket. 1905-ben változott a képeslap, mert az első fele csak kép volt. A hátsó oldalt két felé vették, ott volt a cím helye és a kevés üdvözlet rész, amibe az üdvözlet épp belefért.

Azon időben így írták a községünket nevét: Nagy-Káta.

( Másik kőnyomatos képeslapot, ebben a bejegyzésemben találják meg.)

Kislányok a régi időkből...

A régi világból 43 kislány néz ránk, a tanítónő vezetésével. Nem mosolyognak, csak egy-két arcon látni, hogy a boldogság sugárzik felénk. A tanítónő kis bájos arcát örömmel nézhetjük. Kedves.

A fényképet önök is nézhetik. Az igen régi időben a fotográfus kattintotta el a kép masináját, így maradt meg az a pillanat, 1924. év tavaszán. Az a pillanat mostanra már 102 éves lehet. A kicsiny lányok felnőttek, kedves párokat találtak, gyermekeik lettek, nagymamák is lettek, később így-úgy eltüntek a föld színéről.

Vajon felismeri e valaki a nagymamáját, vagy a dédnagymamáját?

Az egyik kedves kislány nevét tudom. Az első sorban, a tanítónőtöl jobbra ül a földön. A lábához van írva "anyu". Magyar zsinóros mellénye van, szép fehér ruhában, pártával a fején és szép hosszú hajával. A neve Puskás Anna. Anna felnőtt és felesége lett Tóth Endre tanár úrnak, aki irodalmat és nyelvtant tanított. Annának két lánya volt, Erzsike és Margitka, a Margitka még köztünk van.

Kinagyítottam a csoportból, így jobban látják Annát!