A kép 1945-ben készült, valószínűleg tavasszal. A front már átlépte Nagykátát, nem tudni merre járt. Akiket az a szerencse ért, hogy itthon voltak, hozzákezdtek a foci felélesztéséhez.
A következő sorokban Koncz István mesél nekünk a háborús időkről:
„1943-ban a Nagykátára munkaszolgálatra bevonultatott zsidókkal is játszottunk barátságos mérkőzést 3:3 góleredménnyel, amiért heves elmarasztalást kaptunk a nyilasoktól.
A háború végső szakaszában a pályán repülőtér volt, a háború végére kopár pusztaság lett a pályából. Kapufáknak nyoma sem maradt.
1945 tavaszán újra kellett kezdeni mindent előröl. A községi elöljáróság engedélyével a községi strandfürdő öltözőjének anyagából bányásztunk össze kapufának valót. Minden mérkőzés után szétszedtük a kapufát s elzártuk a bunkerbe, amely még a mai napig látható.
A csapat tagjai: Komonyi István ( Pál?) Fehér László, Horváth István,Brunner István, Gulyás László, Lengyel Balázs, Baglyas Sándor, Fejős Sándor, Molnár István, Szécsényi Pál, Barad Pál, Barad Sándor, Laczkó Frigyes, Koncz István, Szigedi János.
Az első mérkőzést 1945 április 12-én húsvét napján játszottuk az itt állomásozó román csapattal. 5:0 vertük őket. Három hét múlva ránk kényszerítették a visszavágó mérkőzést. Hiába szabadkoztunk, hogy arra a napra másik csapattal van lekötve a mérkőzés. A románok nagyon készültek a revansra, bántotta őket az 5:0, a visszavágóra Aradról hozattak 5 játékost, külön erre az alkalomra, sőt bírót is állítottak, aki elfogult a részünkre. A mérkőzésre kivonult az egész tisztikar, a tábornokukkal együtt. Ennek ellenére szegények megint zsákot kaptak 4:0-ra. A tábornok 4000 db cigarettát ajándékozott a győztes csapatnak. Abban az időben sokat ért a dohányárú.
Még be sem fejeztük a mérkőzést, a másik ellenfél már bemelegített. Mindössze 10 perc pihenőt tartottunk és az új mérkőzésre, újabb 90 percre álltunk ki az Egreskátán állomásozó magyar katona válogatottal. Az eredmény 5:1 a javunkra.
Az angol Katonai Misszió csapatával 1946-ban 2:2-re játszottunk. A szovjet katona-válogatottal csak edzőmérkőzést tartottunk."
Pista bácsi remek sorai megőrizték számunkra a zord idők szebb részét.
A háború végső szakaszában a pályán repülőtér volt, a háború végére kopár pusztaság lett a pályából. Kapufáknak nyoma sem maradt.
1945 tavaszán újra kellett kezdeni mindent előröl. A községi elöljáróság engedélyével a községi strandfürdő öltözőjének anyagából bányásztunk össze kapufának valót. Minden mérkőzés után szétszedtük a kapufát s elzártuk a bunkerbe, amely még a mai napig látható.
A csapat tagjai: Komonyi István ( Pál?) Fehér László, Horváth István,Brunner István, Gulyás László, Lengyel Balázs, Baglyas Sándor, Fejős Sándor, Molnár István, Szécsényi Pál, Barad Pál, Barad Sándor, Laczkó Frigyes, Koncz István, Szigedi János.
Az első mérkőzést 1945 április 12-én húsvét napján játszottuk az itt állomásozó román csapattal. 5:0 vertük őket. Három hét múlva ránk kényszerítették a visszavágó mérkőzést. Hiába szabadkoztunk, hogy arra a napra másik csapattal van lekötve a mérkőzés. A románok nagyon készültek a revansra, bántotta őket az 5:0, a visszavágóra Aradról hozattak 5 játékost, külön erre az alkalomra, sőt bírót is állítottak, aki elfogult a részünkre. A mérkőzésre kivonult az egész tisztikar, a tábornokukkal együtt. Ennek ellenére szegények megint zsákot kaptak 4:0-ra. A tábornok 4000 db cigarettát ajándékozott a győztes csapatnak. Abban az időben sokat ért a dohányárú.
Még be sem fejeztük a mérkőzést, a másik ellenfél már bemelegített. Mindössze 10 perc pihenőt tartottunk és az új mérkőzésre, újabb 90 percre álltunk ki az Egreskátán állomásozó magyar katona válogatottal. Az eredmény 5:1 a javunkra.
Az angol Katonai Misszió csapatával 1946-ban 2:2-re játszottunk. A szovjet katona-válogatottal csak edzőmérkőzést tartottunk."
Pista bácsi remek sorai megőrizték számunkra a zord idők szebb részét.
Az "öregfiúk" mérkőzésen az egyik csapat ücsörög a füvön, a kapusuk középen hever a labdával. Nincs közöttük ismerős arc. Talán nem nagykátaiak?
A csíkos mezesek közül sok ismerős tekint ránk, úgy 72 év távlatából.
A bíró szigorú lehetett, nagy vekker lóg a nyakában, a pontos időbetartás okából. Talán a mérkőzés végét az óracsörgés jelezte?
