Ezen a helyen régi nagykátai fotográfiákat, anekdotákat és saját helytörténeti írásaimat találhatja az idelátogató. A fotók pillanatait, valakinek a kezében lévő, akkor még igen ritka, fekete csoda masina rögzítette. A fényes papírlemezek valahol egy fiók rejtekén, féltve őrzött dobozban élték át az évtizedek távozásait. Saját arcát senki ne keresse a képeken, mert azok csak a nagyapa, dédapa koráról mesélnek.
Múltidéző képek még lehetnek másnál is, családi albumban, politúrozott ládikában. Ha ott maradnak elvésznek a helytörténet számára. Ha kölcsönkapom, szívesen közlöm.

Rögzített pillanat

Egy réges-régi fotográfiát vettem ki a fiókból. 

Sok gyerek, kicsik és nagyok, mosolygósak és komorak.

Talán valahol egy iskola udvarában készült a kép, sajnos a háttér mögött nem látható semmi, ami oda vezetne bennünket a helyszínre. Valami előadás is lehetett, a bal oldalon ülve hegedűt tartó fiúkat is láthatunk és felnőtteket is.

A régi képemet, a fotográfus 1903-ban készítette.

Akitől kaptam – több évtizede már – két nevet adott át, amit ő is tudott.

A  kis csemeték utolsó sorában, középen ül: Molnár István tanító úr.

Az álló sorban, a tanító úr felett balra, egy lányka fehér ruhában, sötét színű derékövvel. A neve: Krámer Erzsébet. Született, 1887-ben.


Tél a széles utcában

Tél van, a fák még alszanak. Napközben megcsurran a hó teteje, de éjszaka ropog a talpunk alatt.

Egy didergős délelőttön, ismét fotográfus kódorgott az utcákon. Neki köszönhetjük, hogy látjuk a múltat, hitelesen.

Több fényképen és azok alapján képeslapokon téli időt látunk, mert így a fák lombjai nem takarják el az utcát, házat.

E széles utca torkolatánál és közepén megállt a fotográfus. Tetszett neki ez az utca, le is telepedett az állványával és a foto masinájával. Ezt a képet látjuk most.

Ennek a szép széles utcának a neve: "Dezsöffy Emil ucca". ( Több képeslapon téves a felírat. A főszolgabíró neve a valójában Dezseőffy Emil volt. Később írok erről a remek emberről.)

A bal szélen látható egy sarokház. Kicsi gyerekkoromban ott laktak a postamesterék, a Kölesvölgyi család. Később óvoda volt benne. Egyszer csak lebontották és megépült a napjainkban látható üzletsor. A következő házban egy darabig ügyvédek irodái voltak. Az ötödik házban egy kocsma volt, szépen kipingálva a belső rész. 

A középső részen, még szépen látható az a ház ami özv. Selyem Józsefné háza volt a húsboltjával. Ha jól megnézzük, vagy nagyítjuk, a ház előtt ott van a Mária szobor, ami ma is megvan. (Megtalálták.) 

A jobb oldali házsorból már egy ház sem látható. Megújult a jobb sor.

A kép a 1920-as években készült, úgy 100 évvel ezelőtt.

A kép Kucza Péter gyűjteményéből való. A kép készítésének mai helyszíne a Dózsa György és az István király út kereszteződése az István király út felé nézve. A szemben levő ház, még mindig a helyén áll. Jobbra a volt Aranyszarvas étterem, mögötte az OTP épülete, balra pedig üzletsor található.