Tartogattam ezt a szép képet, hogy majd ősszel, a betakarítás idején írok róla, ám már majdnem kiszaladtam az időből.
Írok pár szót ezen cselekedetről, mert nagyot változott a világ, felnőtt már 1-2 nemzedék akik ilyent még nem is hallottak. A betakarítás ideje – behordásnak is mondták – általában ősszel volt, terményérés idején. Ősszel érett be a kukorica, a gyümölcs, a szőlő a tök, a cukorrépa, a napraforgó és egyebek. ( A kalászosokat nem sorolom ide, mert azok ideje már Péter - Pál után eljött.) A termények eddig kint aludtak az Isten szép ege alatt, érhette is őket ezalatt egy két baj. A gazda is akkor nyugodott meg, mikor a lovaskocsival odaállt a földjére és a termést betakaríthatta, behordhatta a portára.
Kovács bácsiéknál is minden termés a helyére került. A tököt is behordták, lepakolták a szalma kazal tövében, és mivel verőfényes nap sütött, rájuk is csücsültek a pihenés reményében. Egy kedves mosolygós, együtt idősödő házaspár tekint ránk a képről. Megették a kenyerük javát, szorgalmasan végigdolgozták az életüket. A kezükön – az áldott munkáskezükön – látszik, hogy megnyomorította a nehéz fizikai munka.
Valószínűnek tartom, hogy a kép vasárnap készülhetett, fényesen villog a fekete cipő, a kalap sem tűnik hétköznapinak.( A gazdasszonyra a kötény minden időben ráillett.)
A kép a Gazdag utca 101-ben, mai nevén Feszty Árpád utca 2-es számú ház udvarán készült.
