Az idei aratási napok is észrevétlenül elmúltak. Ha nem léptünk ki a városból azt sem láttuk, hogy érik-barnul már a kalász, mely műveletben a nap heve játszotta a főszerepet. Nem volt nagy sürgés forgás az utcákon, nem hordták a kévéket szekereken, kocsikon, nem volt betakarítás, vagy másképpen terménybehordás, vagy csak egyszerűen behordás. Ilyen alkalmakkor, a gazdától, aki rendszerint fent ült magasan a megrakott lovaskocsin megkérdezte az utcai járókelő - Maradt e még? Ez az érdeklődés a termény irányában történt, azon ügyben, hogy behordta e már mindet a tarlóról, vagy még fordulnia kell. Ilyenkor a gazduram tisztességgel válaszolt a tényállás szerint - Már ez az utolsó fuvar! - vagy - Maradt még vissza kell mennem!
Mint a címben is benne van, a képen tarlószántást látunk. A learatott terület a tarló. Itt még betakarítás utolsó mozzanata nem történt meg - az pedig a behordás.
A keresztekbe rakott kévék még kint alusznak a tarlón. A gazda ilyenkor még nyugtalan, nincs biztonságban a termény. Jöhet vihar, hatalmas eső, vagy a legrosszabb, a tarlótűz. A vörös kakas bárhol felüthette tanyáját, de leginkább veszélyeztetett terület volt a vasút melletti. A gőzmozdonyokból akkoriban még a szikrák erősen pattogtak, néhol nagy károkat okozva. Nos ezeken a területeken szinte azonnal igyekeztek elvégezni a tarlószántást, az esetlegesen fellobbanó lángok tovaterjedésének megakadályozása okából, védendő a learatott élet.
A kép jobb alján remekül látni a vetőgép csoroszjáinak – ebből hullott a vetőmag a földbe – nyomát, szép sorjában vetette el a magot.
A kép 1939-ben készült a Bodrogi "birodalomban" Erekközben. A fényképező masinát Bodrogi Sándor – Nagykáta egyetlen népművésze – tartotta és azt a pillanatot örökítette meg amikor apja a tarlót szántotta, szép ápolt lovaival.
