Anyák napja van ma, május első vasárnapja.
Erre a napra tartogatott képet emelek ki a fényképes dobozból. Kedvenc képemet. A képen egy gyönyörű nő, gyönyörű ruhában, ki életet adott nekem. Az emlőin gyarapodtam, dajkált ha sírtam, etetett ha éhes voltam, Ő volt a gondviselőm, az Édesanyám. Dolgát gyakorlottan végezhette, hiszen én voltam az ötödik gyermeke.
Édesapám egy kicsi faluba, Dunántúlra ment el érte 1923-ban és hozta el e tájékra. Legelőször Tápiószelén laktak, de egy év múlva már Nagykátán építették a családi fészket. Majd gyarapodott a család, jöttek a gyerekek: István, Erzsébet, Károly, György és a legvégén én. 1944. július 2-án közénk csapott egy légi akna. Nem jelképesen, hanem valóságosan. Édesapám és István bátyám darabjait úgy szedték össze, megsebesült Édesanyám és Erzsi nővérem is. Édes jó anyám béna bal kézzel, megmerevedett újakkal élte további életét 1987-ig, akkor szólította el Őt a teremtője, 86 éves korában.
Nagykátán, 1938. május 22-én Magyar-ruhabemutatót szerveztek, ahová Édesanyámat is meghívták és ezt a gyönyörű magyar ruhát adták rá. Ekkor jó Anyám 37 éves volt, négy gyermek anyja.
A ruhabemutatóról e képen kívül más adatom egyenlőre nincs. Még szerencse, hogy Édesanyám kézírásával a fénykép hátulján meg van az esemény és a dátum.
Édesanyám sírjára nem csak Anyák napján viszek virágot.
